Az elmúlt években teológiai körökben nagy viták támadtak egy latin kifejezés felett, amely helyet kapott a Reformáció hitvallásaiban. A mondat így hangzik: Placate ira die = Isten haragjának kiengesztelése. A vita abból adódott, hogy a gyülekezet, az egyház hogyan értelmezi a keresztet, ill. hogyan értjük meg Krisztus engesztelő áldozatát. Hithű keresztyének a történelem folyamán mindig hirdették, hogy a kereszt egyik oldala az, hogy Krisztus engesztelő áldozata kielégíti Isten igazságát és kiengeszteli, megbékíti, lecsillapítja az ő haragját. Az Újszövetség ilyen fogalmakat használ az üdvösségre nézve. Az üdvösség abban áll, hogy Krisztus az Ő kereszthalála által megmentett minket Isten haragja, ítélete elől. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor csodálkoznunk kellene azon, hogy vannak keresztyének, akik kifogásolják a „placate ira die“ kifejezést. A vita hátterét az a teológiai áramlat képezte, amely tagadja, hogy Isten bármilyen formában is haragos lehetne. Isten haragja haragra gerjesztette az embereket. Mi inkább úgy beszélünk Istenről, mint aki szeret, aki kegyelmes és megbocsátó, nem pedig haragos. A 19. században erősen jelen volt egy áramlat a liberális teológusok között, amely szembeszállt az Isten haragjának fogalmával. Úgy gondolták, hogy a harag nem illik bele Isten jellemébe.
Ahhoz, hogy megértsük az ember haragját, először meg kell értenünk Isten haragját, amiről a Biblia beszél. Talán meglepő, hogy az Újszövetségben az „Isten haragja“ kifejezés többször fordul elő, mint az Isten kegyelmére és szeretetére utaló kifejezések. Ha Isten haragját ki akarnánk hagyni az Újszövetségből, akkor egy nagy ollóra lenne szükség, és a Biblia úgy nézne ki, mint egy emmentáli sajt. A Biblia nagyon komolyan veszi az Isten haragjának a fogalmát!
Nézzük meg, mit ír Pál a rómabeliekhez az 1,18-ban:
„Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot.“ Ezúttal nem fejteném ki, mit jelent az igazság feltartóztatása, de szeretnék utalni arra, hogy Isten kinyilatkoztatja haragját a mennyből. Vegyük figyelembe a következőket:
Először is a „harag“ szó görög megfelelője az orgé. Ebből a szóból vezetik le az „orgia“ szót. Az orgia szó hallatán nem éppen a haragra, hanem egy kicsapongó lakomára gondolunk. A szó gyökere viszanyúlik az antik görög kultúrába, ahol a pogány vallásos szertartások féktelen ivásba, részegségbe és szexuális kicsapongásba torkolltak. Gondoljunk a római bakkanáliákra, vagy a dioniziusz ünnepeire a görög világban, ahol a Bakkusz istenséget, a szőlő és a bor istenét imádták. Addig ittak, amíg már nem tudtak gondolkozni, eltompultak, és ekkor „szellemi“ extázisba estek. Ezek a vallásos ünnepek orgiákká lettek. Hol van az összefüggés az „orgia“ és az „orgé“ görög szó között? A mi nyelvünkben nincs összefüggés, azonban van a görögben. A görög „orgé“ (harag) kifejezés erős, vehemens érzelmeket fejez ki. Az orgia során a szexuális érzelmeket engedik szabadon. Itt az eredeti görög szó egy más fajta heves érzelmet fejez ki: a harag érzelmét. Ezt azért hangsúlyozom, mert amikor a Biblia az Isten haragjáról beszél, az nem csupán Isten enyhe nemtetszését vagy irritációt fejez ki. A harag helyett használhatnánk inkább az „ádáz harag“ kifejezést. Pál a Róma 1,1-ben nagyon erős, átható fogalmakat alkalmaz. Isten vehemens, vad haragjáról beszél, aki haragos bizonyos dolgok miatt. Ez a harag az emberek igazságtalansága és istentelensége ellen irányul.
Isten nem haragszik ok nélkül, nem reagál túlzóan és nem lő túl a célon. Isten haragja válasz az igazi gonoszság, az igazi káros és kárt okozó bűnre.
A Biblia erős érzelmeket tulajdonít Istennek, melyek hasonlóak az ember érzéseihez, ezzel azonban sikamlós talajra lépünk. Vigyázni kell, nehogy Isten jellemére rávetítsük a mi érzelmi tapasztalatainkat! A Biblia használ „antropomorf“ képeket, amelyek Istent emberi kifejezésekkel írja le. A harag számunkra ismert fogalom. Nem szabad Istenről olyan képet alkotnunk, hogy ő egy érzékeny, mimózaszerü valaki, akit minden felizgat és dühbe gurít, ami nincs tetszésére. Isten haragja az Ő nemtetszésének kifejezése a gonoszság ellen. A Biblia erős szineket használ képletes kifejezéseiben, amikor Isten haragjáról beszél. Az egyik legerősebb kifejezést, amivel a Bibliában találkozunk, a Zsolt 7,12-14-ben találjuk:
„Igaz bíró az Isten, olyan Isten, aki mindennap haragszik a gonoszokra. 13. Ha nem tér meg kardját élesíti, íját feszíti, és céloz. 14. Halálos fegyvereket készít és tüzes nyilakat.“
Jonathan Edwards, a múlt század kimagasló igehirdetőjének egyik leghíresebb szolgálatának a címe ez volt:“A bűnös ember a haragvó Isten kezében“. Egy liberális teológus úgy vélekedett erről a szolgálatról, mint ami egy kiegyensúlyozatlan ember agyában született, akit megszállt a pokol, tűz és kárhozat gondolata, aki szadista érzésektől átitatva olyan képeket használt a prédikációjában mint pl. egy pók amely hálójának egy fonalán tűz felett lóg. Azt mondta: “Te bűnös, te a pokol tüzes feneketlen tava felett lógsz egy hajszálon, a lángok lobognak és a fonál minden pillanatban elizzhat, és te lezuhansz a pokol tüzébe“. Ebben az igehirdetésében Edwards használt egy másik képet is: Isten íjának képét. „Isten íja meg van feszítve és a nyíl a te szivedre van irányítva. Az íjat nem lehet tovább feszíteni, és Istennek nem kell mást tennie, mint ujjait elvenni, és a nyíl beletalál a szívedbe“. Ezek szörnyű képek. Különösen annak idején, amikor még nem volt TV és az emberek nem láttak minden nap borzalmakat, amelyek eltompítanak, mint minket.
Ha Edwards szadista volt képeiben, akkor a Biblia még szadistább. A pók képét Edwards a Biblia lapjaiból (Jób 8,14) vette. Ha valaki Edwards-t szadistának tartja, akkor teljesen félreértette személyiségét. Edwards hitt a pokol létében, hitt Isten haragjában és hitt abban is, hogy az ember Isten haragjának tárgya, és ez nem volt közömbös számára. Ha Edwards szadista lett volna, aki hisz a pokolban, a kárhozatban és a bűnben, akkor az ellenkezőjét hirdette volna: ne aggódjatok, Isten nem haragszik, nincs pokol, minden rendben van és közben élvezte volna, hogy az emberek a pokol felé haladnak. Edwards hitt Istennek és igyekezett figyelmeztetni az embereket a pokol realitására.
A zsoltáros szerint Isten egy igaz bíró.
Érdekes, hogy Isten haragja mindig összefüggésben áll Isten igazságával. Ő tökéletes és igaz bíró. Ha valaki nem tud haragudni a gonoszságra, az nem tud jó lenni. Isten haragja igaz felháborodás. Az ő haragja arányos és méltó válasz az igazságtalanságra. Az igazságtalanság ingerli Istent, hiszen ő igaz és szent. Azért haragszik.
A Biblia ismételten kifejezi azt, hogy Isten lassú a haragra, nem ingerlékeny mint mi, akik gyakran ok nélkül háborodunk fel. Ő lassú. Nem forr fel gyorsan. Ez az ő türelmének és hosszútűrésének jele a mi gonoszságunkkal szemben. Mégis mond valamint az Írás, amit nem szabad elfeljtenünk:“ Igaz bíró az Isten, olyan Isten, aki mindennap haragszik a gonoszokra“.
(2) A Fiú haragja.
A Jel 14,14-20-ban olvasunk egy jelenetet, amelyet megelőz az Isten haragjának kelyheinek kiöntése:
„És láttam: íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló: a fején aranykorona volt, a kezében pedig éles sarló. 15. Egy másik angyal jött ki a templomból, és hatalmas hangon kiáltott a felhőn ülőnek: ,,Ereszd neki a sarlódat, és arass, itt az aratás órája, mert beérett az aratnivaló a földön.” 16. A felhőn ülő pedig ledobta a sarlóját a földre; és learatták a földet. 17. Egy másik angyal is jött ki a mennyei templomból, akinél szintén éles sarló volt. 18. Az oltártól pedig ismét egy angyal jött ki, akinek hatalma volt a tűzön, és hatalmas hangon kiáltott annak, akinél az éles sarló volt: ,,Ereszd neki éles sarlódat, és szüreteld le a föld szőlőjének fürtjeit, mert megértek a szemei”. 19. Az angyal ledobta éles sarlóját a földre, leszüretelte a föld szőlőjét, és belevetette Isten haragjának nagy borsajtójába; 20. megtaposták a borsajtót a városon kívül, és a borsajtóból vér ömlött ki, amely a lovak zablájáig ért ezerhatszáz futamnyira“.
„Leszüretelte a föld szőlőjét, ahol Isten haragjának borsajtója van“.
Ez a jelenet tükröz valamit abból, amit mi utolsó ítéletnek nevezünk. Akkor az Úr Jézus Krisztus lesz az, aki Isten haragját fogja képviselni! Ha az Úr Jézusra gondolunk, akkor nem ilyen képek jelennek meg a szemeink előtt. De az Írás odamutat arra a napra, az Úr napjára, amikor beérik az aratás, ahol szétválik a búza a konkolytól, az ítélet idejére, ahol Isten a sarlót kiereszti és mindenkit le fog kaszabolni, aki Krisztusnak ellenáll.
Előfordulnak a Bibliában más képek is Isten haragjának megnyilvánulásáról. Gondoljunk a 2. Zsoltárra, ahol a népek öszkeesküvéséről olvasunk, amikor a föld királyai és vezetői tanácskoznak az Úr és az ő fölkentje ellen. Azt mondják:
„Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!“ Látjuk magunk előtt azt a nagy ENSZ csúcsértekezletet, ahol a világ hatalmasai tanácskoznak, hogy egyesült erővel lerázzák magukról az isteni kötelékeket és a fölkentet, a Messiást. Ismerjük a választ: „De a mennyben lakozó kineveti, az ÚR kigúnyolja őket“. Majd így folytatja:“Az Úr izzó haragjában megrémíti őket“. A Zsoltár végén egy óvást olvasunk: “Csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton“.
Ez a zsoltár két dolgot von össze: az egyik az Atya haragja, a másik a figyelmeztetés az Isten Fiának haragjára. Az Írás azt mondja, hogy az ő eljövetelekor minden térd meg fog hajolni. De ha közelebbről megtekintjük a térd meghajlásáról szóló igét, akkor látjuk, hogy amikor az Úr eljön királysága dicsőségében, akkor a térdek különböző okokból hajolnak meg. – Azok, akik őt szeretik és várják az ő megjelenését, önként, szeretetből, hálásan, és imádattal fogják meghajtani térdeiket Ő előtte. – Akik az Úr ellenségei, szintén meg fogják térdeiket hajtani. Miért? Mert az Úr össze fogja törni térdeiket vasvesszővel. Minden térd meg fog hajolni, egyesek maguktól, mások kényszerből, mert térdeiket összetöri Isten haragja.
Mit tanít az Ige az Úr Jézus Krisztusról? Jézus azért jött, hogy kijelentse nekünk az Atyát. Ő az Atya valódi tükörképe, az Atya dicsőségének kifejezése. Ő az, aki az Atya jellemének legjobb kifejezője.
Mi az, amit meg kell értenünk?
Ha a harag, a düh önmagában véve valami rossz, valami elvetendő lenne, akkor Isten jellemében csorbát jelentene az, hogy ő haragszik. És ha Jézus valaha is haragos volt, akkor az Ő jelleme sem makulátlan. – Az Újszövetség egyik fundamentális kijelentése az, hogy Jézus bűntelen volt. Ő Isten hibátlan báránya volt, akinek elhivatása az volt, hogy bűnáldozatul feláldoztassék, mivel hibátlan, bűntelen volt. Ha csak egyetlen bűnt is elkövetett volna, akkor nem tudott volna senkit sem megmenteni a bűnei következményei elől. A messiás egyetlen követelménye a bűntelenség volt. – De mit olvasunk az Úr Jézusról az Újszövetségben? Azt olvassuk, hogy voltak körülmények, amikor Jézus haragra gerjedt. Sőt, haragját nyilvánosságra is hozta. Sőt, az Írás a jövőre nézve Jézus még nagyobb haragját juttatja kifejezésre. – Ha tehát a harag önmagában valami rossz lenne, akkor ez azt jelentené, hogy Istenben gonoszság rejlik. Ha Krisztusban gonoszság van, akkor nem lehet senki megváltója.
De ha feltételezzük, hogy Krisztus tökéletes, teljesen bűn nélküli volt emberségében, akkor fel kell ismernünk azt, hogy amikor az Úr Jézus nyilvánosságra hozta haragját, az a harag erény volt! Létezik olyan, hogy jogos feháborodás.
Ezt figyelembe kell venni ahhoz, hogy megértsük az emberi harag természetét és szerepét. Lehet-e minden haragot rossznak minősíteni? Úgy néz ki, nem, hiszen az Úr Jézus ember létére haragudni tudott. Hol van az a példa az Újszövetségben, amely leginkább kifejezi az Úr haragját? Hogyan reagált ő a farizeusok hozzáállására? Micsoda éles, vágó szavakkal fenyítette meg őket; a „pokol fiai“-nak nevezte őket. Amikor Jeruzsálembe érkezése után bement a templomba és látta a pénzváltókat; kik ezek a pénzváltók itt és hogy kerülnek a templomba? Minden Izraelitának időnként el kellett menni a templomba és áldozatokat kellett bemutatnia. A zsidók a diaszpórából, a falvakból elzarándokoltak Jeruzsálembe. Gyakran hosszú és veszélyes út volt ez, s emiatt nem hozták magukkal az áldozati állatokat. Ezzel szemben a templomi tanács áldozati állatokat tartott a templom közelében, amiket meg lehetett vásárolni. Ezek a hibátlan állatok felügyelet alatt voltak. A zarándokok megvásárolták az állatokat.- A törvény megkövetelte az áldozatokat. De a templomi tanács, kihasználva az emberek ráutaltságát, felverte az árakat. Uzsoraáron árulták az állatokat. – Ezen kívül, mivel az emberek különböző országokból és vidékekről jöttek, pénzüket nem fogadták el Jeruzsálemben. Ezért voltak a pénzváltók a templom falain belül. – Ha egy idegen országba utazunk szabadságra vagy üzleti ügyben, akkor pénzt kell váltanunk. A pénzváltás mindig vesztességgel jár azok számára, akik váltanak. A pénzváltó ezen keres. Ugyanez történt a templomban. Jézus megy a templomba imádkozni és látja a pénzváltókat, kufárokat az Isten házában. Isten házában zsákmányolták ki a népet éppen akkor, amikor vallási kötelezetségeiknek akartak eleget tenni. Mit tett Jézus? Talán elment a főpaphoz és jelezte, hogy ami a templomban történik, nincs egészen összhangban azzal, amit Isten akar? Nem. Azt olvassuk, hogy kötelekből ostort font és bement a templomba ádáz, izzó haragjában, felforgatta a kufárok asztalait, szétszórta a pénzüket és kihajtotta őket a templomból. Az emberek rohanva menekültek ennek a mániákusnak az útjából. Az Úr azt mondta:“Meg van írva: És az én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek“.(Lk19:46) Ha valami felingerelte az írástudok és farizeusok haragját, akkor ez az esemény volt az. Ez váltotta ki belőlük azt, hogy elkezdtek terveket szőni, hogyan szabaduljanak meg tőle. Eddig csak tanított, de most beleavatkozik gazdasági számításaikba, lukat vág a tarsolyukba és pénzt veszítenek. – Jézus izzó haragra gerjedt, amikor látta, hogy emberek Isten igazságát saját önző érdekeikre használják, mások elnyomására és kárára.
Jézus nem rosszkedvű vagy morcos volt. Sokkal inkább a szent Krisztus példája ez. Az Ő haragját a szentségtelenség gerjesztette fel. Valódi jogos felháborodás volt ez.
Ha meg akarjuk érteni az emberi haragot, akkor meg kell értenünk, mikor jogos és mikor jogtalan az. A mi haragunk lehet mindkettő: jogos vagy jogtalan. Ha jogtalan, akkor az romboló, keserűségből fakadó és gonosz. Jézus tudott haragudni, de sosem élt vissza vele vagy használta rosszra. – Ezt rólunk nem lehet mondani.
Ha nem vagy hivő keresztyén, ha nem békéltél meg Istennel, akkor tudnod kell, hogy Isten haragszik rád. Nem csak hogy haragszik, de minden nap haragszik rád. Kellemetlen és nyugtalanító számomra annak a tudata, ha emberek haragszanak rám. De milyen érzés lehet az, ha a mennynek és földnek teremtője haragszik rád minden nap. Ha a harag fogalmát meg akarjuk érteni, akkor azt ezen a ponton kell elkezdeni. A harag valóság. A harag végső forrása Isten maga. Az Ő haragja mindig és mindenütt igaz és indokolt.
Hanyag és kötelességmulasztó lennék, ha erről a félelmetes témáról beszélve nem akarnálak rábeszélni arra, hogy vedd komolyan Isten haragját. Lehet, hogy azok közé tartozol, akikre Isten minden nap haragszik.
Hadd mondjam el, hogy ezt a haragot le lehet csillapítani. Van menekülés az Ő haragja elől: Krisztus engesztelő halálában. A kereszt nem az Úr Jézus alázatosságának vagy igaz voltának, önfeláldozásának megnyilvánulása volt. A kereszten az Úr Jézus magára irányította azt a haragot, amelyet mi érdemeltünk volna meg. Azért vette magára, hogy nekünk ne kelljen többé félnünk attól a haragtól, amelyet mi érdemeltünk volna. Ha bizalmadat belé veted, akkor az Isten jogos haragja nem fog téged sújtani.
Ne feledjük azokat a félelmetes szavakat, amelyek a 2. Zsoltárban állnak. Csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton. Amikor Jézus a templomban haragjában felforgatta a kufárok asztalait és ostorral kihajtotta őket a templomból, akkor mit tettek? Elmenekültek az útjából. Felismerték, hogy nem jó a haragvó Krisztus útjába állni. Ezért csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton. Szívemből kívánom, hogy közülünk senki ne kerüljön a haragvó Krisztus útjába. Fogunk-e valamennyien örülni annak, hogy az ÚR jön? Önként fogjuk-e imádatban térdeinket meghajtani? Nem Judás csókjával, hanem a gyermeki szeretet csókjával fogjuk e őt fogadni?