A hívő keresztyén ember élete nagyrészt abból áll, hogy isteni parancsokat követ. Egy parancs mindig elkötelez, s azt fejezi ki, hogy meg kell tennünk valamit. Nyelvünkben ezt „imperativusnak“, parancsoló, felszólító formának nevezzük. Ez így van a görögben is, mely nyelven az Újszövetség íródott. Van az imperativusnak egy különös formája, amelyhez hasonlót az Ef. 4,25-27-ben találunk. Pál a következőt mondja itt:
„Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. 26. :a nap ne menjen le a ti haragotokkal, 27. helyet se adjatok az ördögnek“.
Ennek a versnek a fő mondnanivalója az óvás a harag helytelen alkalmazása ellen. Figyeljük meg, hogyan vezeti be Pál a témát. Egy imperativussal, paranccsal kezdi: „Haragudjatok!“ A továbbiakban minősíti a haragot. Először azonban felhívást tesz valaminek a megtételére. Isten Igéje parancsoló formában megköveteli tőlünk, hogy haragudjunk. Nem érdekes ez? Úgy tűnik, mintha ez mindennek ellent mondana, amit az emberi viselkedésre, erkölcsre nézve tanultunk a Bibliából. Egy hívő sem akar „haragos“ emberként ismertté válni, senki nem akar lobbanékony, indulatos ember hírében állni. A Biblia mégis azt mondja: Haragudjatok!
Ezt mint általános keresztyén magatartást kell figyelembe vennünk, amely mindig követésre méltó magatartás. Krisztus követésére vagyunk elhívva, aki maga az Atya követője volt. A keresztyén erény tulajdonképpen nem áll másból, mint utánzásból: utánozunk, követünk valakit, aki az igazság tökéletes mértékét képviseli.
Előfordul, hogy az Atya haragszik, máskor a Fiú haragszik. Ezért vannak idők, amikor nekünk is haragudnunk kell. Az Atya és a Fiú haragja mindig indokolt és jogos harag. A „haragudjatok“ felszólítás nem hatalmaz fel mindenféle haragra. A haragnak utánzott haragnak kell lennie. Isten vagy a Fiú haragjához kell hasonlítania abban az értelemben, hogy jogosnak kell lennie. A harag ne legyen önző, lobbanékony kitörés csupán. De vannak idők és helyzetek, amikor helyénvaló, sőt kívánatos hogy haragudjunk.
Meg kell tanulnunk azt, hogy a harag nem mindig bűn! A hírekben vagy a TV-híradóban a jogtalanság ordító példáit látjuk. Az ablakból üvölthetnénk szerte, hogy ezt nem lehet tovább tűrni! Nem kell eltűrni az igazságtalanságot és a jogtalanságot mint juhok a vágóhídon, anélkül, hogy megfelelő módon ne tiltakozzunk az ellen. Szeretteim, sok minden történik a világban, az iskolákban, a kormányokban, a gazdasági életben sőt a gyülekezetekben is, amelyek haragra gerjeszthetnek. Amikor Isten igazságát eltorzítják és önző módon kihasználják, akkor haragudnunk kell! Amikor emberek ellen erőszakot alkalmaznak, haragudnunk kell. Ha nem haragszunk, az annak jele, hogy Isten szentségével szemben közömbösek vagyunk. Fontos azonban, hogy haragunk a Krisztus haragját tükrözze. Arra kell haragudnunk, amire az Úr haragszik és nem arra, amire Ő nem haragszik.
Az Úr élete feletti elmélkedéseim során mindig elcsodálkozom azon, hogy Ő különböző emberekhez mennyire különböző módon viszonyult.
Egyes esetekben nyilvános, súlyos bűnben élő emberekhez egészen finom, érzékeny, kedves, megbocsátó módon állt hozzá. Pl. a házasságtörő asszony esetében, akit Jézus elé vonszoltak, s ahol egyébként hiányzott a házasságtörő férfi, a farizeusok csapdát akartak állítani az Úrnak. Számukra nem volt fontos az asszony erkölcsi felfogása, csak az, hogy megsemmisítsék, elpusztítsák őt. A megbocsátás, az ő helyreállítása nem volt fontos számukra. Az Úr nem szólt semmit ebben az esetben. A homokba írt és azt mondta: Aki nem bűnös, az vesse rá az első követ. A vádolók, egyik a másik után, eltűntek. Miért? Jézus egyedül maradt az asszonnyal. Elkezdhette volna összeszidni „te parázna, rossz asszony, mi van veled hogy belekeveredtél ebbe a házasságtörésbe? Tulajdonképpen hagynom kellett volna, hogy megkövezzenek!“ Ezt joggal megtehette volna, de nem tette. Egy kérdést tett fel: Kik azok, akik vádolnak téged? „Senki, Uram.“ Jézus pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!“ (Ján 8,11) Megdorgálta őt. Nem azt mondta neki, hogy „menj és élj úgy tovább, mint eddig“. Figyeljük meg, milyen szelídséggel, nyugalommal és finom érzékkel beszélt vele. A nő nem volt ártatlan! Az Úr tudta, hogy az asszony felismerte ezt. Az asszony alázatos és megtört volt a bűnei alatt. Az Úrnak nem kellett vele szemben haragra gerjedni. Haragudott azonban a vezetőkre. Figyeljük meg, ahogy az Úr a „nagyokkal“, a nagy fiúkkal, a vezetőséggel, a papokkal, a társadalom vezetőivel bánik. Ott nem érzünk semmi ilyen szelídséget. Megmondja nekik a véleményét és kifejezésre juttatja haragját. De a megtört szívüekkel, az eltiportakkal szelíden bánik.
Egy futball edzővel egyszer interjút készítettek és megkérdezték tőle, mi az edzés módszerének a titka? Azt válaszolta: „Minden emberrel egyformán bánok a csapatomban“. Nos, ez egy ostoba magatartás. Ha azt értette ezalatt, hogy mindenkinek ugyanazon játékszabályok alapján kell játszania, akkor rendben van. De vannak emberek, akikkel szelíden kell bánni, másokat szigorúbban kell fogni. Nagy bölcsesség kell ahhoz, hogy kivel kell szelíden és kivel keményen bánni. Az Úr mindig tudta ezt, de haragja mindig azok ellen irányult, akik tudatában voltak gonoszságuknak és akiknek hatalom volt a kezében. Vannak helyek, idők és alkalmak, amikor a hívő embernek igazságban és igaz módon kell tükröznie az Úr Jézus haragját.
Ha azonban az indulat veszéllyel párosul, ha mások és a saját lelkünk kárt vall, ill. ha ezt az indulatot nem fékezi meg Isten igazsága, akkor az hamis harag. Pál azt mondja, hogy haragudj, de nem azt, hogy „haragudj mindig mindenért, amennyire csak tudsz“. Nem! Azt mondja „de ne vétkezz“. Ő megértette, hogy a harag érzelme hatalmas erő lehet, amely bűnbe visz. Amikor haragra gerjedünk, akkor gyakran túllövünk a célon: erőszakosak lehetünk, gyűlölködőkké válhatunk és megkeseredhetünk.
A hívő emberek gyakran nem tudnak bánni érzelmeikkel és minden összekeveredik bennük. Némelyek azt hiszik, bűn az, ha gyászolnak. Ha meghal a házastársuk vagy gyermekük, akkor azt hiszik, úgy kell viselkedniük mint egy sztoikusnak: a temetés alatt mosolyogniuk kell és nem szabad kifejezésre juttatni érzelmeiket, könnyeket hullatni. Mit mond a Biblia az Úr Jézusról? Ő a fájdalmak férfia, betegség ismerője. Nem sírt az Úr Lázár sírjánál? A gyász jogos emberi érzés. A gyászolóknak különleges ígéreteik vannak. – A harag érzelme is épp úgy rendben van, de veszélyes! Mi történik a gyásszal, ha nem találunk vigaszt az Úrban? Belekerülhetünk az önsajnálkozás mocsarába vagy megkeseredhetünk. A Zsidókhoz írt levél szerzője int: „Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserüségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön“ (12,15). Ez tönkre teheti életedet. Ismerjük, hogy mennyire elmosódik a határ a gyász, a sérülés és az önsajnálat között; Az önsajnálat és a megkeseredés, és a harag és a megkeseredés között. Sok haragos ember él a világban, akiknek a lelkét elemésztette a harag. A harag olyan sokáig maradt a keblükben, hogy mint a rák felemésztette jellemüket és életüket. Könnyen megismerhetők az ilyen emberek a haragról, az állandó negatív, kritikus beállítottságukról. Megkeseredett emberek ők.
Azért Pál bátorít, de int is: Haragudj, de ne vétkezz! Pál tudta, hogy a harag gyakran lehetőséget ad a bűnre.
Hol van segítség? <Haragudjatok, de ne vétkezzetek>: a nap ne menjen le a ti haragotokkal.
Mit jelent ez? Azt hogy nap közben dühönghetsz, ahogy akarsz, de ha a nap lenyugszik, akármi is történjen, nem szabad többé semmire sem haragudni? Nem, hiszen ez a vers képes beszéd, egy zsidó közmondás.
Mit is jelent tehát? Azt, hogy ne tápláld, ne dajkáld a haragodat, ne ragaszkodj hozzá. Hagyd, hogy elmúljon hogy kialudjon, eltűnjön.
Az a személy, aki leginkább ingerelni tudja a haragomat, az a feleségem. Nem vagyok persze más mint az átlag. Miért van ez így? Azért mert az ő véleményére sokat adok. A hozzá való viszony legdrágább számomra. Ő az az ember, akihez a legtöbb érzelem köt. Ilyenkor könnyű egymást megsérteni, megbántani. Hazudnék, ha azt mondanám, hívő emberekként sohasem veszekedtünk. A probléma az, hogy a feleségem nem harcol becsületesen. Tudja, hogy nem tudok hosszú ideig haragudni. Gyorsan megharagszom, és ő ezt tudja. És reggel, amikor felébredünk, tudunk nevetni a dolgok felett. Persze ez nem mindig van így. Gyakran haragosak leszünk és vétkezünk. Neheztelünk és ápolgatjuk, nyaljuk a sebeinket, bosszúra szomjazunk és szeretnénk visszafizetni a sértést. Pál azt mondja: <Haragudjatok, de ne vétkezzetek>: a nap ne menjen le a ti haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek. Egy közmondás szerint „a tétlen kezek az ördög eszközei“. Sokkal inkább így kellene mondani: „Az el nem oszlatott harag az ördög eszköze“. Ha egy egészséges ember nem tudja eloszlatni haragját és az beférkőzik lelkébe, azzal tönkreteheti magát és másokat is.
Pál ugyanannak a levélnek a 30. versében azt mondja: „És ne szomorítsátok meg az Isten Szent Szellemét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára. 31. Minden keserüség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden rosszindulattal együtt. 32. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban“. A kulcsszó ebben a versben a rosszindulat, amely a harag mögé tud kerülni. A harag rosszindulatú emberekké formálhat. A törvényszéki terminológiában ezt a „szándékos“ kifejezéssel szokták kombinálni, pl. szándékos emberölés, vagy előre megfontolt bűncselekmény. Olyan cselekmény, melyet káros szándékkal teszünk. Ez a gyümölcse az el nem oszlott haragnak.
Nem volna jobb azonnal odamenni ahhoz az emberhez, aki olyasvalamit tesz, amit én nem tartok helyesnek és megmondom nyíltan, hogy az haragra gerjeszt engem? Ott helyben rendbe hozhatnánk a dolgot. Felejtsd el utána haragodat. Vagy jobb – gondolod – ha ápolgatod és életed része lesz a harag? Ez meg fogja keseríteni életedet. A Zsidókhoz írt levél szerzője azt mondja, hogy a „keserűség gyökere növekedik“ és gyümölcsöt terem. Ezek a gyümölcsök rohadt gyümölcsök lesznek.
Szabad haragudnod, sőt kell is bizonyos dolgok miatt. Nem szabad közömbösnek lenned. De ennek a haragnak Isten színe előtt, „Coram Deo“, kell lennie. A haragodnak ki kell állnia Isten igazságának próbáját és ne legyen az más mint az Úr haragja.
A szolgáló testvéreknek különösen a szívére helyezem: ha szolgálsz és hirdeted az Igét, akkor sose sződd bele haragodat a beszédedbe úgy téve, mintha az Isten haragja lenne. Talán lesz lehetőséged beszélni esetleges haragodról és másoknak értésére adni azt, de fennáll annak a veszélye, hogy haragod eltorzítja Isten mondanivalóját. Más dolog beszélni Isten haragjáról és más dolog az, ha a szószék, a szolgálat szabadságával visszaélve a haragomat a szolgálatomba belefoglalom. Ha személyes ellenséges érzelmeinket beleszőjük a szolgálatba, akkor az a vég. Senki nem szereti, ha a szolgáló testvér vagy egy barát haragszik rá, s aki mindig dühös és beleavatkozik életébe.
Haragudj, de ne vétkezz!
(4) Amikor a harag rombol
Jákobra gondolva, aki később Izrael lett, eszünkbe jut 12 fia is, akikből Izrael 12 törzse származott.
Gyakran elfelejtjük, hogy Jákobnak leányai is voltak. Az egyiknek Dina volt a neve, mely névhez nagyon szomorú esemény kapcsolódik az Ószövetségben. A Genezis 34-ben a következőket olvassuk:
Gen.34,1: Egyszer Dina, Lea leánya, akit Jákóbnak szült, kiment, hogy szétnézzen annak a vidéknek a leányai között. 2. Meglátta őt Sikem, a hivita Hamórnak, az ország fejedelmének a fia. Megfogta, vele hált, és erőszakot követett el rajta. 3. De lelkéből ragaszkodott Dinához, Jákób leányához, mert megszerette a leányt, és szívhez szólóan beszélt a leánnyal. 4. Majd ezt mondta Sikem az apjának, Hamórnak: Szerezd meg nekem feleségül ezt a leányt! 5. Jákób meghallotta ugyan, hogy megbecstelenítették a leányát, Dinát, de mert fiai a mezőn voltak a jószággal, hallgatott Jákób, amíg megjöttek.
Mi történt? Itt van egy férfi, aki szerelmes Dinába, és erőszakot követ el rajta. Nem kétséges, hogy megerőszakolta, ami nagy bűn a lány és a családja ellen. Ez azonban nem olyan megerőszakolás volt, mint amikor valaki éjjel, a sötét utcán megtámad egy nőt. Sikem egy mélyen érzett szerelemből fakadó erőszakot követett el. Be is vallotta. Jákob hall erről, de hallgat, amíg fiaival meg nem beszélheti az esetet.
Mi történik, amikor a fiak visszajönnek a mezőről?
Gen.34,7. Jákób fiai is hazajöttek a mezőről, amikor ezt meghallották. Felháborodtak ezek a férfiak, és nagy haragra lobbantak, mivel gyalázatot követett el Sikem Izráelen, amikor Jákób leányával hált, mert nem szabad így cselekedni.
Álljunk meg itt egy percre. Azt olvassuk, hogy Dina testvérei haragra lobbantak, s természetesen volt okuk rá. Az Írás maga mondja, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie. – Jákob beszél a férfivel és annak apjával, és kiutat, megegyezést, megbékélést keres. Sikem megkéri Dina kezét, és bele is egyeznek a házasságba, egy feltétellel: Dina nem lehet körülmetéletlen, pogány ember felesége. Sikem és családja beleegyezik, hogy a törzs minden férfi tagja körülmetélkedik azért, hogy elvehesse Dinát és jóvátegye a bűnét. Mindez kiengesztelte Jákobot. Fiai azonban nem így gondolkoztak. Hogyan végződik a történek?
Gen.34,25. A harmadik napon azonban, amikor ezek a sebláz miatt szenvedtek, fegyvert ragadott Jákób két fia, Simeon és Lévi, Dina bátyjai, rátörtek a gyanútlan városra, és meggyilkoltak minden férfit. 26. Hamórt is, meg a fiát, Sikemet is kardélre hányták, Dinát pedig kihozták Sikem házából, és elmentek. 27. Így törtek rá Jákób fiai a sebesültekre, a várost pedig kifosztották, mert megbecstelenítették a húgukat. 28. Juhaikat, marháikat, szamaraikat, s ami csak a városban és a mezőn volt, elvitték. 29. Minden vagyonukat, valamint gyermekeiket és asszonyaikat is mind foglyul ejtették; és a házakat teljesen kifosztották.
Ez az Iliászra emlékeztet, ahol egy egész nemzet háborúba szállt a szép Helenáért.
Gen.34,30. De Jákób ezt mondta Simeonnak és Lévinek: Bajba kevertetek, gyűlöltté tettetek engem ennek az országnak a lakói előtt, a kánaániak és perizziek előtt. Én csak kevesedmagammal vagyok, és ha összefognak ellenem, levágnak, és elpusztulok házam népével együtt.
Figyeljük, mit mondanak a fiúk!: 31. De ők azt mondták: Hát szabad úgy bánni a mi húgunkkal, mint valami prostituálttal?!
Mi csak megbosszúltuk húgunkat. Csak ezt tettétek? – kérdezte Jákob. Nem csak hogy Sikemet és apját öltétek meg, hanem minden férfit vele együtt, akik az én védelmem alatt álltak, és akik az én ígéretemben bíztak! Nemcsak megöltétek őket, de elhurcoltátok gyermekeiket, kifosztottátok a várost és elraboltátok vagyonukat. Ez nem bosszú volt, nem leszámolás: vérszomjasak lettetek. – Hányszor ismétlődött ez meg az emberiség történelme folyamán? Egy esemény nemzetközi következményekkel jár. Miért történt mindez? Mert Lévi és Simeon haragudtak. S bár haragjuk jogos volt, mégis vétkeztek abban. – Mi volt ennek következménye rájuk nézve? A Genezis végén olvasunk Jákob utolsó szavairól, amikor az örökséget, Isten ígéreteit fiai között felosztja.
Gen.49,1. Jákób hívatta fiait, és ezt mondta: Gyűljetek össze, hadd mondjam el, mi történik veletek a messze jövőben! 2. Gyűljetek egybe, hallgassatok meg, Jákób fiai! Hallgassatok atyátokra, Izráelre! 3. Rúben, te vagy elsőszülöttem, erőm, férfierőm első termése, kiválóan hatalmas, kiválóan erős. 4. Kiáradtál mint a víz, nem maradsz az első, mert atyád ágyába léptél, akkor meggyaláztál, nyoszolyámba léptél.
A tradíció szerint az elsőszülött kapja az örökség oroszlán részét. Jákob örökségének egy része Isten ígérete volt: egy jövendő királyság. Mi az Úr Jézus neve az Újszövetségben? Rúben oroszlánja? Nem. Júda kapja meg a királyság ígéretét. Júda törzséből származik a Messiás. Rúben a vérfertőző tette miatt elveszítette az örökséget.
Mi lenne logikus ezután? A második legidősebb fiú kapja meg az örökség oroszlán részét. Jákob követi a sorrendet. A következõ Simeon és Lévi. Mit mond Jákob?
5. Simeon és Lévi testvérek, erőszak eszközei a fegyvereik. 6. Közösségükbe ne menj, lelkem, gyülekezetükkel ne egyesülj, dicsőségem! Mire gondol itt Jákob? Korábban panaszkodott, hogy a fiai erőszossága miatt a népek szégyene lett. Jákob nevét gyalázat érte, szavát, ígéretét megszegték. Mit mond Jákob? Mert embert öltek haragjukban, kedvtelésükben bikát bénítottak. 7. Átkozott haragjuk, mert erőszakos, és dühöngésük, mert kegyetlen. Szétosztom őket Jákóbban, elszélesztem Izráelben.
Nem olvasunk Simeon oroszlánjáról sem az Újszövetségben. A Messiást sem nevezik Lévi oroszlánjának. Ő Júda oroszlánja, mert Júda bátyjai kimaradtak az örökségből, mert haragjuk vétkes volt.
Vajon ez csak egy egyedülálló esemény az Ószövetségben, amelynek során emberek olyan rombolóan hatnak haragjukban, olyan hevesek és kegyetlenek lesznek, hogy ők maguk elveszítik a királyságot? Gondoljunk Izráel első királyának, Saulnak haragjára! Ő elnyerte a királyságot, de elvétetett tőle fékezhetetlen és eszeveszett temperamentuma és erőszakossága miatt.
Dávid hasonló okokból majdnem elvesztette a királyságát. Életének egyik szakaszában kivetett, üldözött, megkeseredett, erőszakos és haragos ember volt, de ekkor volt egy élménye Nábállal és Abigaillel, közvetlenül Sámuel halála után:1Sám.25,2. Volt egy ember Máónban, akinek a gazdasága Karmelban volt. Ez az ember igen jómódú volt; volt neki háromezer juha és ezer kecskéje. Éppen a juhokat nyírta Karmelban. 3. A férfi neve Nábál, felesége neve Abigail volt. Az asszony jó eszű és szép termetű, a férfi azonban durva és rossz természetű volt, Káléb nemzetségéből való.
Mi történt? Dávid hallotta, hogy ez a gazdag birtokos a nyájához jött a birkanyírás idején. Dávid emberei nem útonállók voltak, nem olyan Rózsa Sándor vagy Robin Hood féle emberek voltak, akik egyszerüen nem vették tekintetbe mások vagyonát vagy pénzét. Sőt, Dávid nagyon is vigyázott arra, hogy emberei tiszteljék más emberek tulajdonát. Ők nem raboltak ki senkit, nem vették el mások állatait vagy gabonáját. Dávid emberei még meg is védték és őrizték is Nábál nyáját.
De most Dávid emberei szűkösen voltak. Ezért Dávid üzenetet küldött Nábálnak, hogy segítse meg őt és embereit önként egy adománnyal. Mit válaszol Nábál erre a kérésre?
(10.) Nábál így válaszolt Dávid szolgáinak: Ki az a Dávid, ki az az Isai fia? Manapság sok olyan szolga van, aki elszökött urától. 11. Talán fogjam a kenyeremet, vizemet, levágott marháimat, amelyeket a nyíróknak levágtam, és adjam oda olyan embereknek, akikről azt sem tudom, hová valók? 12. Erre megfordultak Dávid legényei, és visszatértek. Amikor megérkeztek, elmondták neki mindezeket.
Tudni kell, hogy akkor abban az országban az egyik legismertebb és leghíresebb ember Dávid volt.Dávid ölte meg Góliátot és Nábál bizonyára hallott erről. – Nábál nem csak hogy elutasítja Dávidot és embereit, hanem a rossz bánásmódot még sértéssel tetézi. „Ki ez a Dávid, ki ez a fickó, ki ez az Isai?“
Dávid emberei beszámolnak uruknak. Mit mond erre Dávid: „Hagyjuk Nábált, ő egy gonosz ember, meg kell tanulnunk vele élni és máshonnan kell az élelmünket megszerezni“? Ezt mondja? Mit mond a te Bibliád?
(13.) Akkor ezt mondta Dávid az embereinek: Kösse fel mindenki a kardját! És felkötötte mindenki a kardját, Dávid is felkötötte a kardját, és felvonult Dávid után mintegy négyszáz ember, kétszáz pedig ott maradt a fölszerelésnél.
Nos, hova vonult Dávid? Nábál után ment. „Ki ez a Nábál, én nem tettem ellene semmit, segítettem neki, megvédtem nyáját, udvariasan kértem és ez a köszönet érte? Veszem a katonáimat és kinyírjuk ezt az őrültet“. Azt olvassuk később, hogy Dávid egyik embere ezt elmondta Abigailnak:
(14.) Abigailnak, Nábál feleségének azonban megmondta az egyik legény, hogy Dávid követeket küldött a pusztából, hogy áldással köszöntsék urukat, de ő rájuk förmedt. 15. Pedig azok az emberek igen jók voltak hozzánk. Nem is volt bántódásunk, és semmink sem tünt el az alatt az idő alatt, amíg velük jártunk, amikor a mezőn voltunk. 16. Olyanok voltak nekünk, mint a várfal éjjel-nappal, amíg a közelükben őriztük a nyájat. 17. Most már neked kell tudnod és látnod, hogy mitévő légy, mert kész a veszedelem urunk és egész háza népe ellen. De ő olyan megátalkodott ember, hogy nem lehet beszélni vele. 18. Akkor Abigail sietve vett kétszáz kenyeret, két tömlő bort és öt juhot elkészítve, öt mérték pörkölt búzát, száz csomó aszú szőlőt, kétszáz fügekalácsot, és szamarakra rakta. És elment Dávid elé.
Férje pedig visszamaradt a birtokon. Abigail tudta, hogy Dávid hadsereggel jön és meg fogja magát bosszulni házanépén. Békeajánlattal jön. Mindent elvisz, amit Dávid kért, de még sokkal többet is. Aztán leszáll a szamaráról, leborul Dávid előtt és bocsánatot kér férje helyett. Mit mond Dávid? „Asszony takarodj el az utamból. Nem veled van dolgom hanem a férjeddel“?
(32.) Akkor ezt mondta Dávid Abigailnak: Áldott az ÚR, Izráel Istene, hogy elém küldött most téged. 33. Áldott a te okosságod, és áldott vagy te magad is, mert megakadályoztál ma a vérontásban és abban, hogy magam segítsek magamon.
Ez volt a különbség Dávid és Lévi és bátyja között. Jákob fiait nem lehetet megfékezni dühükben és megölték Hámort és egész törzsét.
Dávid úton volt afelé, hogy ugyanazt megtegye, mint Simeon és Lévi, de Abigail közbelép és megállítja: Ne tedd ezt!
Ekkor lehanyatlott a nap Dávid haragján. Azt mondja:“Köszönöm! Haragomban, dühömben majdnem kardhoz nyúltam és vért ontottam, amivel gyalázatot hoztam volna mindenkire, aki velem van“. Isten maga tartott ítéletet Nábál felett, és meghalt. Abigail, akinek tanácsa bölcs volt és békét hozott, Dávid felesége lett.
Két példa áll előttünk, az ámokfutó harag példái. Olyan harag, amely tettekre ingerelt és amelyek nem voltak jogosak.
Jákob fiai, akik megsértették apjukat, megsértették más emberek életét és Istent is. Ennek az volt az ára, hogy elvesztették királyságukat.
Dávid majdnem ugyanezt tette, de egy bölcs asszony tanácsa megakadályozta ebben. Bölcsebb volt ő mint férje és Dávid maga.
Remélem, ezek a példák közelebb hozzák mindannyiunkhoz, mit mond a Biblia a haragról. „Haragudjatok, de ne vétkezzetek. a nap ne menjen le a ti haragotokkal“. Dávid meg tudott állni ebben a helyzetben anélkül, hogy az Úrral szembe került volna. Ezért a Messiást, aki nem Lévi törzséből, sem Ruben vagy Simeon törzséböl való, Dávid fiának nevezték.