A mai prédikáció Isten Ábrahámnak adott ígéretéről szól, amelyben megígérte, hogy a föld minden népe áldást nyer őbenne, egy ígéret ez, amit Ábrahám sarja kapott, amely a mi Urunkban teljesedett be és most az evangélium, az örömhír, Júdeán, Samárián és Antiókhián keresztül elindult, hogy a föld összes országát és táját elérje. Ezért adnám a prédikációnak ezt a címet: Ábrahám a világért. ApCsel11,1-30.
Meghallották azonban az apostolok és a Júdeában lévő testvérek, hogy a pogányok is befogadták az Isten igéjét. Amikor aztán felment Péter Jeruzsálembe, vitatkoztak vele a zsidó származású hívők, ezt mondva neki:Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.
Vegyük észre: A zsidók nem botránkoztak meg azon, hogy Péter bemerítette őket, hanem azon, hogy együtt evett velük.
Ekkor Péter sorjában beszámolt a történtekről, és ezt mondta: Én éppen Joppé városában voltam, és imádkoztam, amikor révületben látomást láttam: valami nagy lepedőhöz hasonló szállt le, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le az égből, és lejött egészen énhozzám. Közelebbről megnéztem, és láttam benne a föld négylábú állatait, a vadakat, a csúszómászókat és az ég madarait. Hallottam egy hangot is, amely így szólt hozzám: Kelj fel, Péter, öld és egyél! Én azonban így szóltam: Semmiképpen sem, Uram, mert szentségtelen vagy tisztátalan még soha nem volt a számban. De másodszor is megszólalt a hang az égből: Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak. Ez pedig három ízben történt, azután az egész felemelkedett újra az égbe. És íme, abban a pillanatban három férfi állt meg az előtt a ház előtt, amelyben voltam, akiket Cézáreából küldtek hozzám. A Szellem pedig azt mondta nekem: Menj velük, és semmit ne tétovázz! Eljött velem ez a hat testvér is, akikkel bementünk annak a férfiúnak a házába. Ő pedig elbeszélte nekünk, hogy látta, amint az angyal megáll a házában, és ezt mondja neki: Küldj el Joppéba, és hívasd át Simont, akit Péternek is neveznek, aki olyan igéket hirdet neked, amelyek által üdvözülsz mind te, mind egész házad népe. Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentszellem, ahogyan ránk is leszállt kezdetben. (Ez egy utalás pünkösdre) Ekkor eszembe jutott az Úr szava, aki így szólt: János vízzel keresztelt, de ti Szentszellemmel fogtok megkereszteltetni. Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az ÚR Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam Istent? Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, dicsőítették Istent, és így szóltak: Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten, hogy megtérjenek és éljenek!Azok, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak. Az óegyháznak nyilvánvalóan nehezére esett elfogadni, hogy az Ige kiterjedt a népekre és a pogányok pontosan ugyanúgy üdvözülnek, mint a zsidók kezdetben. Nem volt probléma számukra, hogy a nem zsidók megtérhetnek, de az igen, hogy ők Isten családjához tartozhatnak pontosan úgy, ahogyan ők maguk is és hogy Ábrahám ígérete rájuk is érvényes. Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi. Amikor ők eljutottak Antiókhiába, a görögökhöz is szóltak, és hirdették az Úr Jézust. És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz.
Ez egy csodálatos szöveg, ha figyelmesen olvassuk. Az a teológiai kérdés vetődik itt fel: Miért hittek?
Ennek a híre eljutott a jeruzsálemi gyülekezethez, ezért kiküldték Barnabást Antiókhiába. Amikor megérkezett, és látta az Isten kegyelmét, megörült, és bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban, mivel derék ember volt, telve Szentszellemmel és hittel. És igen nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz. Barnabás azután elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába. Így történt, hogy egy teljes esztendőt töltöttek együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek.
Figyelemreméltó, hogy a hívőket háromszor nevezik „keresztyéneknek”, de minden esetben a kívülállók azok, akik őket így címkézik. Saját magukat sose hívták „keresztyéneknek”. A név nem helytelen, de a keresztyén szó egy nagyon tág fogalom, még ma is. Ha valaki keresztyénnek nevezi magát, nem tudják még mindig, hogy mit is hisz ő. Valami közelebbit kell tudni, hogy a személyt megismerje.
Ezekben a napokban próféták jöttek le Jeruzsálemből Antiókhiába. Előállt egyikük, név szerint Agabosz, és a Szellem által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében. A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek. Ezt meg is tették, és elküldték Barnabással és Saullal a gyülekezet elöljáróihoz.
Ha ezt a szöveget olvassuk, fel kell tűnnie, hogy valójában két részből áll. Az első 18 vers összegzés, Péter ismétli el történetét, ami Kornéliusz házában történt vele és hogyan jutott odáig a látomás által, amelyet ő és Kornéliusz is megkaptak.
A második részben a jó hír terjedéséről szól, hogyan érkezik el a görögökhöz és a hellén zsidósághoz. Milyen fontos volt Péter tapasztalata, abból látszik, hogy Lukács ezt az esetet harmadszorra is megemlíti az ApCsel 28. fejezetében. Ha kételkednénk ebben, hogy a „könyv”, ami egyébként egy maximum 9 méter hosszúságú papirusztekercs volt, tehát ennek az esetnek nagy jelentősége kell legyen.
Problémájuk akadt az első keresztyéneknek Jeruzsálemben, Nem értették, mi történt a kereszten és mi történt pünkösdkor. Nem értették, hogy a hívők többé nem Mózes törvénye alatt állnak és hogy pünkösd után a hívők új család lettek, az „új ember”, ahogyan Pál őket nevezte. A hívők megkapták a Szentszellemet, aki innentől állandóan bennük lakozott. Ez egy történeti novum volt, egy teljesen új dolog, amelyet nem sejtettek. Évszázadokon keresztül, ha egy nem zsidó hitre akart jutni, zsidóvá kellett válnia és magát a mózesi törvénynek alávetnie. Különösen nehéz volt, egy zsidó hívő számára, hiszen tudta, hogy az üdvösség a zsidók közül támad. (Jn4,22)
Nem kell tehát azon csodálkoznunk, hogy Lukács nagy hangsúlyt fektet Péter látogatásának történetére Kornéliusznál. Hogyan viszonyuljunk ahhoz, ha valami teljesen újként meglep minket? Látni fogjuk, hogyan oldja meg a gyülekezet a problémát az ApCsel 15-ben a jeruzsálemi zsinaton.
Ma az intézményes egyházaknak más problémái vannak. A materializmus, a szekularizmus, a humanizmus és a szocializmus is beszivárgott. Amikor nem az Igét követik, amikor különböző teológiai módszereket követnek, amiket tanítanak, akkor „trendik” lesznek, de csak rövid ideig. Valaki ezt így fogalmazta meg: „Ha a generációd szellemével házasodsz, kis idő elteltével özveggyé válsz.” A kérdés, hogy miért üresek a templomok és miért nő az egyházból kilépők száma, a legjobb illusztrációja ennek.
Aztán az egyház másik problémája, hogy a Messiáshívő Zsidókat kirekeszti. Össze kellene hívni a második jeruzsálemi ökumenikus zsinatot, ahol ezt a kirekesztést visszacsinálhatnánk.
Most, a fejezet első részében megvédi Péter azt a szolgálatot, amit Kornéliusz házában végzett. Egy zsidó ember volt és tudjuk, hogy később Antiókhiában visszalépett egyet a régi teológiájába és visszahúzódott a pogányoktól, és Barnabást is félrevezette. Pál a Galata levélben képmutatónak nevezi Péter viselkedését.
El tudom képzelni, hogy a Kornéliusznál történtek komoly fejtörést okoztak neki: Hogyan fogok mindent elmagyarázni az otthoni gyülekezetemben Jeruzsálemben, ha meghallják, hogy én egy pogány házába mentem. Ezek után nem vehetek részt majd az apostolok Biblia tanácsán, ki fognak zárni. Ez volt az elvárható reakció, mert azt olvassuk: …Amikor aztán felment Péter Jeruzsálembe, vitatkoztak vele a zsidó származású hívők, ezt mondva neki:Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.A törvényben sehol sincs, hogy egy zsidó egy nem zsidó házába ne mehetne. Ez színtiszta tradíció. Ezért kellett magyarázkodnia Péternek a történtek miatt, hogyan kapott látomást a terítőről, hogyan vezették Joppéba és mi történt, amikor ott az evangéliumot hirdette. A 15. versben mondja: Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentszellem, ahogyan ránk is leszállt kezdetben. Aztán tovább mondja: Ekkor eszembe jutott az Úr szava, aki így szólt: János vízzel keresztelt, de ti Szentszellemmel fogtok megkereszteltetni. Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az ÚR Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam Istent? Tehát el kell fogadnotok, hogy Isten Szentszellemét nekik is adta és nem kéri, hogy a ti tradíciótok rájuk legyen erőltetve. Pontosabban azt mondja, nekünk kéne inkább arra figyelni, amit Isten tett.
Valamire még figyelnünk kéne. Amikor Péter elmesélte, hogy Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentszellem, ahogyan ránk is leszállt kezdetben. Az utolsó szavak: ahogyan ránk is leszállt kezdetben egy utalás pünkösdre. Ez azért is fontos, mert válasz arra a kérdésre, hogy mikortól is tartjuk számon a gyülekezet kezdetét? Az 1Kor12-ben így hangzik ez: De mindezt egy és ugyanaz a Szellem munkálja. És egy Szellem által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk. Ez Krisztus, aki az embereket bevette, belehelyezte a „testbe”.Tehát egy ember nem tagjává válik a gyülekezetnek, amikor aláírja az egyházfenntartói nyilatkozatot vagy rendszeresen látogatja az alkalmakat. Krisztus keresztsége által lesz tagja a gyülekezetnek és ez a Szellemben történik.
Az ApCsel1,5-ben mondja az Úr Jézus: János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentszellemmel kereszteltettek meg. Az Úr sose mondta „én építem a gyülekezetemet”. Azt mondta, hogy én fogom a gyülekezetemet építeni. A néhány nap utal pünkösdre. Az ApCsel 11,15-16-ban emlékszik Péter Jézus szavaira az ApCsel1,5-ből (amit az imént olvastunk) és most ismétli magát ez, a pogányok házában, hogy mi is történt Jeruzsálemben pünkösdkor.
Azt kell mondanunk, hogy az Ószövetség idejében is és mindenkor csak egy Isten népe volt és az Isten népe az örökkévalóságig marad, de Isten üdvtervében van egy fordulat pünkösdkor. Mózes törvénye mint törvény elvesztette érvényességét és az Ef2,15 alapján miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt (zsidókat és nem zsidókat) egy új emberré teremtse önmagában. Péter megerősíti a gyülekezet pünkösdi kezdetét.
A 17. versben is van valami különlegesen fontos. Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az ÚR Jézus Krisztusban – mondja Péter. Gyakran halljuk keresztyénektől, hogyha a Szentszellemet venni akarják, ahhoz egy második áldás is szükséges, amelyik csak bizonyos karizmatikus jeleken keresztül nyilvánul meg. Nos, a Szentszellem vétele nem egy „második áldás”, az ember hitre jutása után. Ha az ember hisz, megkapja a Szentszellemet, aki ezután benne lakik. Hinni és a Szentszellemet venni nem két különböző esemény, hanem egy és ugyanaz.
Még valami fontos. Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, dicsőítették Istent és így szóltak: Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten, hogy megtérjenek és éljenek. Vegyük észre: A bűnbánat nem valami, amit mi magunkból elő tudunk hívni, vagy működtetni kellene nekünk. Ez ebből a szövegből olyan világos, mint a nap.
A Róm8,7-ben áll minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert Isten törvényének nem engedelmeskedik és nem is tud engedelmeskedni. Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. Magunktól sem hinni nem tudunk, sem bűneinket megbánni. A bűnbánat a hitnek egy része, egymással szorosan összefüggenek. És mindez a Szentszellem munkája. Megtérés előtti vagy utáni bűnbánatot gyakran megfigyelhetünk a hívőknél, de minkettő szorosan összefügg egymással.
Aztán még valami figyelemreméltóról olvasunk. A 20. vers alapján hozzátehetnénk még egy 29. fejezetet az ApCsel-hez. – Olvastuk, hogyan terjedt el az Ige; Fülöp elment Samáriába, aztán Péter Joppéba Kornéliuszhoz. A pogányok befogadták az Igét! Most a névtelen hívőkről olvasunk, akik Antiókhiába költöztek, ami figyelemreméltó. Fülöp és Péter, egy diakónus és egy apostol voltak az evangélium terjedésének előfutárai, de most a névtelen hívők jönnek: Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi. Amikor ők eljutottak Antiókhiába, a görögökhöz is szóltak, és hirdették az Úr Jézust. És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek és tértek meg az Úrhoz. Onnantól kezdve Antiókhia volt a központ, a keresztyénség főhadiszállása és ez ezeknek a névtelenül említett hívőknek köszönhető. Jeruzsálemből Antiókhiába helyeződött át a súlypont.
Antiókhia a Római Birodalom harmadik legfontosabb városa volt Róma és Alexandria után. A népesség szír volt, a kultúra görög és az uralom római. Egy igazán rossznevű világváros volt, ahogyan Korinthus. Ez az Antiókhia lett a hellén gyülekezet főhadiszállása.
Ciprusi és cirénei férfiak, nem volt megbízatásuk, nem voltak diakónusok vagy tanítók, nem voltak felszentelve, egyszerű hívők voltak. De a szívükben tűz volt, ahogyan Jeremiás szívében is. (Jer20,9) Nem tudtak felhagyni a prédikálással. Olvassuk, hogy a görögökhöz is szóltak. Nem prédikáltak, hanem szóltak az emberekhez, a laleo görög szót olvassuk itt. Beszélni annyit jelent, mint a gondolatokat cserélni. A szó nem csevegést vagy fecsegést jelent egymással. Arra más szót használ a görög. Itt beszédről van szó, egy üzenet megosztásáról.
Hogyan hívták ezeket a férfiakat? Talán csak a mennyben fogjuk megtudni. Eszközök voltak abban, hogy a gyülekezet súlypontja Jeruzsálemből Antiókhiába kerüljön. Jézusról meséltek a barátaiknak és a rokonoknak.
Amikor András megtalálta az Urat, mit tett először? Odament Péterhez és Jánoshoz írja az Írás: Odavitte Jézushoz őket. (Jn1,42) Nem volt Antiókhiában nagy templom vagy gyülekezet. Később lett egy nagy gyülekezet, ahol Chrysostomos egyházatya prédikált. De az egyház gyökere az Örömhírben van, a névtelen testvérek beszédeiben. Hirdették: Jézus az Úr! Az Úr volt az ő hirdetőivel.
Teljes harmóniában azzal, amit a 18. versben olvastunk: Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten, hogy megtérjenek és éljenek… És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek és tértek meg az Úrhoz. Az Úr Igéje sohasem tér vissza üresen! Az Úr előkészítette a szíveket és a jó hír gyümölcsöt terem. Amikor az Igét hirdetjük és tovább mondjuk, több dologért nem vagyunk felelősek. Az Úr felel az emberek megtéréséért.
Az Antiókhiában megtértek nagy számáról értesültek a testvérek Jeruzsálemben. Kérdezgették: mi történt ott? Igaz ez? Így elküldték Barnabást Antiókhiába és így hozzáigazíthatta elméleti ismereteit a tényekhez. Ez a mi emberi természetünkhöz tartozik, hogy az emberek – akik Isten áldását megtapasztalják – megkérdőjelezik, hogy Isten máshol is lehet hatással. Kérdezzük: Tényleg mindenkinek azt kell megtapasztalnia, mint nekünk? Egy evangélista magyarázta, hogyan születik különböző értelmezés a következő történettel – A vak – akit az Úr meggyógyított a Jn9,6kk-ban – meggyógyult úgy, hogy az Úr a földre köpött és a porból sarat csinált és a vak szemére kente. – Ez a vak találkozik egy másik vakkal, akit szintén az Úr gyógyított meg úgy, hogy a szemére köpött. Ez a Mk8,23kk-ban áll. A vak a Jn9-ből kérdezi a Mk8 vakját: „Mit éreztél, amikor az Úr a sarat a szemedre kente?” – a Mk 8-ból felel a másik: „Velem nem ezt tette, közvetlenül a szemembe köpött.” Tovább folytatódott a beszélgetés egy darabig, amíg a Jn9 vakja azt mondta: „Nem hiszem, hogy te látsz. Ha nem sarat kent a szemedre, akkor lehetetlen, hogy láss.” – Így áll elő a különböző párt, a sarasok és az antisarasok.
Ez a mi emberi és bűnös természetünknek felel meg! Barnabás egy ember volt, akit a tények és a valóság meg tudott győzni. Antiókhiába jött és látta Isten kegyelmének hatását. Látta, hogy a nem zsidók hívők lettek anélkül, hogy zsidó rítusok és törvényeket követnének. Ez békességben adatott és boldog volt.
Hogyan viszonyulunk ahhoz, ha látjuk, hogy Isten más gyülekezeteket és csoportokat is megáld, amelyek nem a mi princípiumainkat, alapelveinket követik, amelyek sok mindenben mások, mint mit? Szeretettelennek, szívtelennek és kritikusnak kell lennünk, ha Krisztust hirdetik, de sok pontjukban, amelyek nem centrálisak, más a véleményük, mint nekünk?
Csak kritizálni tudjuk őket vagy tudunk nekik örülni? Tudnunk kellene örülni, ha Isten áldása más embereknél és csoportoknál látható. Ha mi szeretettel vagyunk, később talán lehetőségünk adódik a különbségekről eszmét cserélni. – Barnabás, ha egy modern keresztyén lett volna, akkor Antiókhiában ajánlotta volna, hogy építsék fel a gyülekezetet, hogy állítsanak be egy prédikátort a szolgálatba, válasszanak diakónust és presbitereket, állítsák fel a költségvetést és alapítsanak különböző bizottságokat.
Nem, az antiókhiai gyülekezet egy egyszerű gyülekezet volt. Barnabás örült: Amikor megérkezett és látta az Isten kegyelmét, megörült, és bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban. Hangsúlyozzuk a gyülekezetünkben a teológia fontosságát. Ez helyes is, mert sokan vélik úgy, hogy teológia nélkül nem lehet élő kapcsolatunk Jézussal. Fel kell tennünk azonban a kérdést: Ki az az Úr, akiről beszélsz? Amint ezek az emberek válaszolni kezdenek, rögtön teológiáról beszélnek.
A veszély gyakran, hogy mi a teológiát annyira túlhangsúlyozzuk, hogy a mi személyes kapcsolatunk Jézushoz gyengélkedik. Mindkettőre szükségünk van: teológiára, Isten Igéjére és személyes kapcsolatra Istennel. Annyira szép, hogy ezt olvassuk: maradjanak meg az Úrban. Figyelmeztetnünk kell magunkat, hogy maradjunk meg az Úrban, kapaszkodjunk bele! Ez a szubjektív oldal. Vessük oda magunkat Jézus lábaihoz, vasárnap a prédikációban és hétköznap az Ige tanulmányozása által.
Miért volt Barnabás jó ember? Mivel derék ember volt, telve Szentszellemmel és hittel. Mert a Szentszellem kontrollja alatt állt. A Szentszellem kontrollja alatt állt, mert volt hite. Három dolog jellemzi Barnabást: A hite, a Szentszellem kontrollja és az abból fakadó jócselekedetek. Ki teszi az embert jóvá? Isten munkája.
Mit tettél volna, ha te lettél volna Barnabás? A névtelen testvérek által létrejött egy nagy gyülekezet. Barnabás a „vigasztalás fia” volt, ezt jelentette a neve. Egy jó és elismert szónok volt, mit gondoltál volna az ő helyzetében? – Itt maradok, szükségük van egy prédikátorra és én leszek az egyetlen prédikátor ebben a gyülekezetben. Ez egy ideális szituáció. – Hogyan reagál Barnabás? Ez mutatja az ő valódi nagyságát. Mit tett?
Barnabás azután elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába.Így történt, hogy egy teljes esztendőt töltöttek együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek.
Ketten maradtak ott egy teljes évig Antiókhiában és tanították a gyülekezetet. Nem volt felszentelt prédikátor ebben a gyülekezetben. A szolgálatot megajándékozott férfiak vitték. – Ezért volt Barnabás egy jó ember!
Olvassuk, hogy a tanítványokat pedigAntiókhiában nevezték először keresztyéneknek. A kívülállók nevezték így őket. Ha valami ma mondja, „én keresztyén vagyok”, akkor rögtön meg kell kérdezni: „Mit hiszel?” A keresztyénség zászlaja alatt egy hatalmas nyájat találunk. „Tanítványok” vagy „testvérek” lenne a legjobb fogalom. Azt a szót, hogy „hívő”, ki kellene egészíteni így: „Krisztusban hívő”.
Végezetül olvassuk még, hogy a gyülekezet adományt küldött Júdeába, hogy a szükséget szenvedő testvéreit megsegítse. Nem volt „tized”, de mindenki a saját vagyonának megfelelően adott, ahogy tudott. Adtak, mert Isten hitet ajándékozott nekik.
Krisztus a bűnökért halt meg. Helyetted áldozta fel magát, hogy a bűneidet megbocsássa. Indítsa fel a szívedet az Úr, hogy hozzá fordulj. Jöjj Krisztushoz és add át neki az életedet és megkapod az örök élet ajándékát.
Ámen.