Lukács nem az apostolok cselekedeteit, hanem az egyháztörténet kezdetét írja meg. Ma az ApCsel13,1-4-et olvassuk. Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és Simeon, akit Nigernek is hívtak, cirénei Lúciusz és Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, valamint Saul. Egyszer, amikor az Úrnak szolgáltak, és böjtöltek, ezt mondta a Szentszellem: Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket. Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket. Ők így a Szentszellemtől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusra.
Ha az ember annyira öreg, mint én, akkor gyakran emlékezik vissza arra, amit az iskolában tanult, azonban később elfelejtette, mert nem tartozott a mindennapi élethez. Ha azonban ehhez a szöveghez érkezünk, egy fogalom jut eszembe rögvest: vízválasztó. Elolvastam a Wikipedia szócikkét az európai vízválasztókról. Ha Belforton és Mülhausenen keresztül utazunk, látjuk a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán vízválasztója határvonalát az útszéli tábla feliratán. Úgy is, ha a lányunkhoz Murnauba utazunk, tábla van az utmentén: Itt van a Fekete-tenger és az Atlanti- óceán vízválasztója. A hegyekben források törnek fel, amelyek nagyon közel fekszenek egymáshoz, de különböző irányokba folynak.
Az ApCsel 13 egy ilyen vízválasztó az egyháztörténetben. Ha Jézus missziói parancsára gondolunk, ott: Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentszellem, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. (ApCsel1,8) Az ApCsel2-ben jön a Szentszellem és a 13. fejezetig az evangélium Jeruzsálemben, Júdeában és Samáriában terjed. Aztán az üldöztetés által eléri az Ige Antiókhiát és az a gyülekezet főhadiszállásává válik. Ott kezdi el a Szentszellem az új munkáját és onnan indul el az evangélium, hogy elérje a föld végső határát.
A 2-12. fejezetnek, aztán a 13. és 28. fejezetnek különbözőek a súlypontjaik. Az ApCsel kezdetén Péter a prominens figura. Aztán már Pál szolgálata áll a középpontban. Ugyanez történik Jeruzsálemmel is. Ez volt a történelem főtere, aztán Antiókhia kerül a középpontba és az egész Földközi-tenger térsége lesz az ApCsel cselekményeinek fő színtere.
Jeruzsálem egy fontos gyülekezet volt, de Antiókhia bizonyos értelemben modellgyülekezet lett.
(Egy házaspár hívott meg egyszer a partyjukra. Egy beszélgetésben mondta az asszony valakinek: A férjem modellje a férfinak. – A férje nem tudta pontosan, hogy mit ért ezalatt az asszony és amikor újra otthon voltak, titokban elővette a Duden-t, az értelmező kéziszótárt és utánanézett, hogy az a szó, hogy modell egyáltalán mit jelenthet. Amit olvasott, zavarba ejtő volt: A valóság kicsiny leképezése a modell. Egyáltalán nem volt dicséret, ahogyan azt ő elvárta volna.)
Tehát, az antiókhiai gyülekezet az Újszövetség-gyülekezetének modellje volt. Mit mondanak nekünk ezek a versek a gyülekezetről? Lukács így kezdte: Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító. Tehát ez egy gyülekezet volt és nem egy szervezeten keresztül vagy egy épület, egy katedrális által jött létre, hanem az Ige és a Szentszellem munkájának következményeként. Ha visszalapozunk, az ApCsel11,19-ben olvassuk: Azok, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak.Aztán a 11,20-ban ezt olvassuk: Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi. Amikor ők eljutottak Antiókhiába, a görögökhöz is szóltak, és hirdették az Úr Jézust.A gyülekezet tehát a prédikáción, a Szentszellem ereje által hangzó Igén keresztül jött létre.
Ha mi ezt a mi szürkeállományunkba helyeznénk és tartanánk, akkor rengeteg tévtanítástól védenénk meg magunkat. Nem a gyülekezet kölcsönöz tekintélyt a Bibliának, hanem Isten Igéje felelős a gyülekezetért. Soha ne gondoljuk azt, hogy nekünk gyülekezetünk van és a gyülekezet tesz az Igéről bizonyos kijelentést, gyakran még a hagyomány is azonos szintre emeli magát Isten Igéjével, az igazságot képviselve. Nem az egyház, de nem is a gyülekezet ad a Szentírásnak autoritást; a Szentírás igazsága a Szentszellem erejében van, amely a gyülekezetnek tekintélyt kölcsönöz. A gyülekezetet megítéli a Szentírás. Ez egy olyan igazság, amely minket megóv bármilyen tévtanítástól.
Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító, olvastuk. Minden névnek – amelyet olvastunk – különböző háttértörténete van, különböző környékekről származnak. Volt ott Barnabás, egy zsidó, aki azonban Cipruson született, jól beszélt görögül és akit a Biblia „a vigasztalás fiának” nevez. Sok tapasztalattal megáldott jó tanár volt. Rokonai voltak Jeruzsálemben és egy igazán megbecsült, tisztes férfi volt.
Aztán volt Simeon, akit Nigernek is hívtak. Valószínűleg a sötét bőrszínére utal ez, de a neve zsidó volt.
Aztán olvasunk egy bizonyos cirénei Lúciuszról. Ciréne Észak-Afrikában volt. Végezetül Manaénról olvasunk, akit Heródes negyedesfejedelem neveltetett. Biztosan jól ismerte az igazságszolgáltatást és megbecsült férfi volt, akit az Úr Jézus észrevett és a prófétaság és a tanítás ajándékát kapta meg. Aztán ehhez jön még Pál. Tehát a Szentszellem ennyire különböző embereket sodort össze a korai gyülekezetbe.
Szeretnék még néhány dolgot megemlíteni, amelyek ismertek, de nagyon fontosak. Ha a Bibliát olvassuk, akkor néhány fogalmat muszáj ismernünk. Ha a gyülekezetet meg akarjuk érteni, akkor hasznos különbséget tenni a „gyümölcs”, a „tisztség” és az „ajándék” fogalma között.
A gyümölcs, amelyet a Szentszellem munkál ki minden hívőben a megszentelődés folyamatában. A könyörületesség, a szeretet és a Szellem gyümölcsét sorolhatnánk itt fel: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás (Gal5,22kk). Minden keresztyén növekszik ebben a kegyelemben a megszentelődés útján.
A tisztség egészen más. A gyülekezettel és annak funkcióival kapcsolatos fogalom. Nem minden keresztyénnek van tisztsége. A presbiteri és a diakónusi tisztséget ismerjük, amelyekre a Szentszellem választ ki. Ők vezetnek és szolgálnak a gyülekezetben. A diakónus segíti a presbitereket a szolgálatban.
Az ajándékok, szellemi ajándékok, amelyeket a keresztyének a szolgálathoz kapnak a gyülekezetben. Vannak nyelvi és nem nyelvi ajándékok. Az ajándékok különbözőek, de mindenkinek van ajándéka a szolgálatra.
Ha valaki az antiókhiai vagy épp más újszövetségi gyülekezetben figyeli a gyülekezetet, akkor valami feltűnik. Valami hiányzik. Mi hiányzik? Miért nem mondja Lukács nekünk, hogy ki volt a gyülekezet lelkipásztora? Ha ma egy gyülekezetről beszélünk, akkor mindig az első kérdés: Ki a lelkésze a gyülekezetnek? Ha az újszövetségi gyülekezetet kellene lefesteni, akkor biztosan valaki felállna és ezt mondaná Lukácsnak: „Kedves Lukács, csinálnod kéne egy kis lábjegyzetet és el kéne mondanod nekünk, hogy ki volt a lelkipásztora az antiókhiai gyülekezetnek, mert nem említetted meg őt.”
Ha elolvassuk az összes újszövetségi levelet, egy pásztorra vagy lelkészre se találunk utalást. Sokan, akik az egyházban vagy egy gyülekezetben nőttek fel, egy prédikátoruk, lelkipásztoruk vagy lelkészük volt, ezen a gondolaton könnyedén fennakadnak. Nem tudnak elképzelni egy gyülekezetet pásztor nélkül. Boldog lennél egy ilyen korakeresztyén gyülekezetben, amelynek nincs lelkésze?
Nemrég számolt be az Idea Spectrumban, hogy Kubában az emberek tömegével térnek meg és jutnak hitre és most csináltak egy gyűlést a nyugati országokban, hogy ebben a vihartempóban vezetőket képezzenek. – A gyülekezet organikus növekedését egyáltalán nem vesszük tekintetbe. – A lelkipásztor, lelkész vagy prédikátor fogalma az egyháztörténet korai szakaszában keletkezett, az ősgyülekezet deformálódása. Az Újszövetségben nem találunk lelkészeket.
A baptisták egyszer egy kis traktátust nyomtattak a következő címmel: Mit tanít nekünk a Biblia a gyermekkeresztségről? Ha valaki felnyitja a traktátust csak egy fehér oldalt talál, ugyanis egyértelműen nincs semmi benne a gyermekkeresztségről.
Nyomtathatnánk egy másik traktátust is: „Mit tanít nekünk a Biblia a lelkészi tisztségről?” Ha felnyitnánk, akkor csak egy fehér, üres oldalt találnánk. Ez lenne a valóság.
Valaki most azt mondhatná, de Pál nem különböző kegyelmi ajándékokról ír az Ef4,11-12-ben, amelyek a gyülekezetnek adattak mások között a pásztor-tanító? Apostolok, próféták, evangelisták és pásztor-tanítók? Ezek vannak a gyülekezetnek, de nem a lokális gyülekezetnek, hanem A gyülekezetnek. Krisztus egész gyülekezetének az ajándékai ezek, nem pedig a helyi gyülekezetnek. Ezek férfiak, akiknek ezek az ajándékok adattak. A lelkipásztor tisztsége valami egészen más. Ez egészen világos az Ef4 kontextusában, ahogyan az kibontakozik előttünk.
Exegetikailag és hermeneutikailag ezeket a verseket nem lehet máshogy érteni. És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére… Egy pásztor-tanító szolgálhat a gyülekezetben, de egy „pásztor”mint azadminisztrációért felelős tisztség az Újszövetségben ismeretlen. Az egyházban a felszentelt papok vagy lelkészek úgy jelennek meg a tisztségükben mint akik a gyülekezet elöljárói. De ki szenteli fel őket? Egy egyetem teológiai fakultása? Vagy nem a Szentszellemnek kéne „felszentelnie”, ha Ő osztja ki az ajándékokat?
A vének, a presbitérium felügyel a gyülekezetben. Egy pásztor-tanító tud tanítani a gyülekezetben, de a vének felelősek a nyáj vezetéséért. Pál egyik levelében sem említ pásztort. Egy pásztor-tanító tehát taníthat, prédikálhat és szolgálhat a gyülekezetben, de nincs szervezeti felelőssége a vénekkel együtt.
Amit mi az antiókhiai gyülekezetben látunk, hogy adott egy szűk számú, öt férfiből álló csoport, akiket a Szentszellem választott ki. A Szentszellem határozta meg a számukat Isten szuverén akarata által.
Amit mi mindig hangsúlyozunk az Újszövetségben, ha a szellemi ajándékokról olvasunk, hogy azokat a Szentszellem Isten akarata szerint oszt szét. Hogy egy helyi gyülekezetben egy vagy kettő, esetleg több tanító, próféta van, az csakis Isten szuverén akaratától függ. Nem lehet azt számot százalékosan a gyülekezet nagyságához igazítani. Csak azt figyelhetjük meg, hogy aki a Szentszellem kiválasztott vénnek vagy diakónusnak, azt aszerint tette, hogyan állnak egymással és a Szentírással összhangban. Nem kéne csak úgy valakit kiválasztani egy nagyobb gyülekezetből és kézrátétellel mint presbitert beiktatni. Vannak gyülekezetek, ahol egy nagy hibát elkövettek és az a gyülekezet széteséséhez vezetett. A gyülekezetnek imádsággal kell döntést hoznia.
Vegyük észre azt is, hogy valaki taníthat a gyülekezetben anélkül, hogy diakónus vagy presbiter lenne. Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító. Voltak megajándékozott emberek, akikről nem hangzott el, hogy presbiterek lettek volna. Tudjuk, hogy Antiókhiában más tanítók is voltak. Az ApCsel15,35-ben olvassuk, hogy Pál és Barnabás pedig Antiókhiában maradt, többekkel együtt tanítva és hirdetve az Úr igéjét.
Az Igét sokan hirdették, akiknek ajándékuk volt rá. Ki ne ismerné közületek Pál vagy Barnabás nevét? Ezeket még azok is ismerik, akik nem tartoznak Krisztus gyülekezetéhez. De ki ismeri Lúciusz, Simeon vagy Manaén nevét? Semmit se tudunk róluk azon kívül, amit most olvastunk róluk. Ez a három férfi eltűnt az ApCsel-ből, csak Barnabás és Pál és az ő munkásságukról jegyzetelt Lukács. Ha a mennyben leszünk, többet is megtudhatunk mindarról, ami a korai egyházban történt.
Az ajándékokra nem szeretnék több időt pazarolni, de tudnunk kell, hogy állandó és időhöz kötött ajándékok vannak. Az világos lesz, amikor az apostoloknak adta. Az apostolok az Úr Jézus Krisztustól felhatalmazott férfiak voltak, akik hátrahagyták nekünk az Írásokat. Eszközei voltak az isteni kijelentésnek. Ma már nincs több apostol.
A gyülekezetekben voltak apostolok különböző feladatokra, akiket megnevez a Szentírás, de ezek a gyülekezet apostolai voltak és nem az Úr Jézus Krisztus által megbízott apostolok.
Ma is vannak, akik magukat apostolnak nevezik, de, ha a próféciáikat megfigyeljük, észrevesszük, hogy egyáltalán nem próféták. Bibliai értelemben ma nincsenek apostolok. Vannak állandó és múlandó ajándékok. Ahogyan az az egyház történetében kibontakozik – bizonyos ajándékok a megajándékozottakkal együtt eltűntek, maguk mögött hagyva az egyháztörténet színpadát.
A 2. versben mondja Lukács: Egyszer, amikor az Úrnak szolgáltak, – A szó „szolgálni” (leithurgeo) papi szolgálatot jelöl. Amely által a gyülekezet minden tagja pap, ha te is hiszel az Úr Jézus Krisztusban, tudod-e, hogy van tisztséged? Papi tisztséged van! Mit tesz egy pap? Mindenekelőtt imádkozik. Még más feladatai is vannak egy papnak, de erről majd egy másik alkalommal szólok.
Egyszer, amikor az Úrnak szolgáltak, és böjtöltek, ezt mondta a Szentszellem. A papi szolgálatukat látták el. Tették, amit az első gyülekezet tett. Mit tettek? Mi jellemezte az első egyházat? Megbeszélték a programjukat? Tették, amit a jeruzsálemi gyülekezet is tett. Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. (ApCsel2,42) Ez jellemezte az összes őskeresztyén gyülekezetet. Ez erősítette a gyülekezetet a missziójában, hogy hirdesse az Igét az egész világon. Az Urat szolgálták, a kenyeret megtörték, imádkoztak és hallgatták az Igét és így meg is tudta őket szólítani a Szentszellem.
Hogyan beszélt? Talán az igehirdetés vagy imádság – vagy az Úr haláláról és feltámadásáról tartott elmélkedés után csend lett a gyülekezetben és egy mély, érces hang szólaltmeg, amely mint Isten hangja, hozzájuk beszélt?Nem hiszem, mert itt áll, hogy voltak közöttük próféták és tanítók.
Próféták voltak azok, akik Isten Igéjét szólták. Olvastunk az ApCsel11,27-ben egy prófétáról, nevezetesen Agabuszról, aki prófétált. Ezekben a napokban próféták jöttek le Jeruzsálemből Antiókhiába. Előállt egyikük, név szerint Agabosz, és a Szellem által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében. Egy igazi próféta volt és amit mondott, az úgy is lett.
Gondolom, valójában így történhetett: Egy a férfiak közül, amint csönd lett, felállt és azt mondta, hogy a Szentszellem szólt hozzám és jó hírem van számotokra. Az üzenet a következő volt: Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket. Isten tehát a gyülekezethez szólt a próféták által, akik ott voltak közöttük.
Ki választotta ki Pált és Barnabást a szolgálatra? A Szentszellem volt és nem a gyülekezet, aki választott. Az Úr az, aki a gyülekezetet vezeti a Szentszellem által. Ő határozta el kit kell a szolgálatra kiválasztani.
Ez mércéje minden mai helyi gyülekezetnek is. Meg vagyok győződve arról, hogy Isten képes a szolgáin keresztül a gyülekezethez szólni. Ma nincsenek olyan értelemben próféták, mint amilyenek az izraeli próféták voltak, akiknek Isten új kijelentéseit kellene számunkra közvetíteniük. De Isten megismertette a gyülekezettel akaratának útját.
Dr. Lewis Sperry Chafer, a DTS (Dallas Theological Seminary) alapítója, mely egy a legnagyobbak között az USA-ban, ezt mondta: „Isten tud elég hangosan szólni ahhoz, hogy egy készséges szív meghallhassa azt”. Nagyszerű mondat! De van egy csavar benne: ez egy fél-pelágiánus állítás, amely az ember szabad akaratán nyugszik. Mi a helyzet a nem készséges szívvel? Ahhoz Isten nem tud szólni? Isten beszéde és cselekvése függ az én akaratomtól? Mit mondott Isten a filippibelieknek? Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. (Fil2,12) Isten egy kelletlen szívből is készségest tud csinálni. Isten hozzám is beszélt, amikor Jézus megtalált engem. Isten ma is gyakran vesződik azzal, hogy a szívemre beszéljen, hiszen az oly sokszor kelletlen.
Isten szólt az antiókhiai gyülekezethez is, hogy válasszák ki Barnabást és Pált. A gyülekezet nem megszavazta vagy megválasztotta őket. Ők a Szentszellem vezetése alatt álltak. Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket. A kézrátétel által tették nyilvánossá a döntésüket.
Mit tett ez a két férfi ebben a pillanatban? Talán gyorsan elsiettek a közelben lévő nyomdába és röpiratot rendeltek: „Az Úr elhívott minket és szükségünk van levelekre, hogy imatámogatást és azonfelül financiális adományokat kapjunk, hogy tehessük, amit Isten akar”. Így volt?
Hogyan kéne helyesen viselkednünk nekünk mint helyi gyülekezetnek? Ha Isten ráhelyezi valakire a kezét, akkor a létfenntartásáról is gondoskodik fog mindenféle koldulólevél, gyűjtés, unszolás és reklám nélkül. Az igazi elhívás jelzője, hogy Isten reklám és unszolás nélkül osztja meg eszközeit. Ez érvényes az egyénekre és a gyülekezetre is. Ha elfogy a pénz, akkor is az Isten beszéde. Az egyháztörténet időszaka alatt ez mindig ismételte önmagát.
Barnabás és Pál a legjobbak voltak, akiket útnak indítottak! De ennek semmi köze sincs a felszenteléshez. Mindketten prédikáltak már előtte és magyarázták az Igét. Hogy mire lettek elhívva, egy különleges misszióra. Elmentek az első missziói útjukra és visszatértek, hogy tájékoztassák az egész gyülekezetet arról, mit tett az Úr. Ezt olvastuk a 14. fejezetben. – Nem mindenki ment el a misszióra, de az egész gyülekezet részt vett benne. A gyülekezet ugyanis azonosította magát velük a munkájukban.
Érdekes az is, hogy az „elbocsát” ige a 3. és 4. versben görögül nem ugyanaz a szó. Az Elberfelder fordításban helyesen szerepel: elbocsátották őket és így a Szentszellemtől küldve mentek el. El lettek bocsátva, elengedték őket szabadon. A Szentszellem küldte őket, a gyülekezet hagyta őket menni. A kezdeményezés, mint mindig, Istennél van.
Végezetül egy kérdést szeretnék feltenni és megpróbálom magamnak megválaszolni. Mire van szükség egy újszövetségi gyülekezethez? Mindenekelőtt szükség van a hívőkre és a Szentszellem jelenlétére. A gyülekezet nem egy választásnélküli összehordott vallásos embertömeg. A gyülekezetben egyenrangúság, egyszerűség, érettség és megajándékozott emberek. Együtt dicsőítették Istent és böjtöltek és szolgálnak egymásnak az Úr asztala körül és imádkoztak. Az Úr munkálja az engedelmességet, kiküldték Barnabást és Pált, akiket átjárt a Szentszellem, és szolgáltak. Minden emberé a tanúságtétel szolgálata, a kérdés csak az, hogy hol.
Ha tudod, hogy bűnös vagy és még nem hiszel Jézus Krisztusban, aki helyetted halt meg a kereszten, akkor fogadd őt most a szívedbe. Nem a jó cselekedetek, az egyházhoz tartozás üdvözíthet téged, csak a te személyes hited, ha az életedet Jézus kezeibe helyezed. Ő egyedül ajándékozhat neked örök életet és képes belőled új embert csinálni.
Adja, hogy az Úr nekünk ajándékozza a kegyelmét, hogy az Ő tanúi legyünk a Szentszellem erejével, hogy engedelmeskedjünk neki és az Igéjét kövessük, ahogyan erre minket a Szentszellem tanít. Ő tud megőrizni minket a tévtanításoktól és attól, hogy félremagyarázzuk az Írást.