Amikor az Efézusi levél 1,1-14-ig terjedő szakaszt összefüggésében olvassuk, feltűnik, hogy rövid bevezető után az Atya, a Fiú és a Szent Szellem cselekedeteivel szembesülünk. A 3-6-ig versekben az Atya munkálkodásával foglalkoztunk, ahol az apostol az isteni kiválasztás tanítását helyezte a szemünk elé:
„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden szellemi áldásával Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt szeretetben, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte.”
Pál ezt az igazságot a Róm. 8,29-ben is kihangsúlyozza:
„Mert akiket eleve kiválasztott, azokat eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez,….”
Foglalkoztunk a kiválasztás fogalmával és tudjuk, hogy nem azért lettünk kiválasztva, mert jó emberek vagyunk. Még csak nem is oly módon történt a kiválasztás, hogy Isten a mennyből látta a megtérésünket, amit jóváhagyott. Hanem őbenne kiválasztott minket magának akarata szerint.
A kiválasztása nem hasonlítható egyszerű kiszámolókhoz, mint például:
Éni, péni, jupi, téni, efer, gefer, gumi, néni, iszlipó, iszlipó, te vagy a fogó.
Ebben az esetben a kiválasztás személytelen lenne, illetve a véletlen műve. Ez a módszer csak a kiszámolóknál működik, Isten azonban nem játszadozik.
Az isteni kiválasztás elsősorban nagyon személyes. Amikor Isten azt mondja, hogy kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt szeretetben, akkor az azt jelenti, hogy bizalmas, meghitt kapcsolatba szeretne velünk lépni. Hasonlatos ez ahhoz, amikor egy férfi beleszeret egy nőbe és viszonzásra talál. Nem arról van szó, hogy az illető ismer 42 hölgyet, nősülni szeretne, sorsot vet és a választás véletlenszerűen Juliskára esik és nem Margitra.
Nem aszerint választ egy férfi magának feleséget, – kivéve, ha már egy elrendezett házasságról van szó –mert az illető hölgy jól főz, gazdag, vagy úgy néz ki, mint egy filmsztár, esetleg jó állása van, vagy ízlésesen öltözködik. Nem ezek a szempontok. Az ember egyszerűen csak szerelembe esik. Nem ritkán szegény lány a választott, vagy nem éppen egy szépségkirálynő; talán testi fogyatékosságokkal rendelkező nőt vesz el és aztán boldog házasságban élnek.
Isten esetében is így volt: megszerette Izráelt. Az Ószövetségben számos igehely található, ahol Isten Izráelt a menyasszonyának nevezi. Velem is ez a helyzet és mindenkivel, akit Isten kiválasztott. A szeretet nem a véletlen műve és nem csekély jelentőséggel bír. Krisztus egész teste számára igencsak meghatározó. Krisztus teste Isten szeretetének a tárgya és ez a kiválasztás Isten bölcsességből fakadó döntésének az eredménye. Számomra ez a legnagyobb csoda, amit az értelmem már nem képes felfogni.
Beszéltünk az eleve elrendelésről, ami Isten célját hangsúlyozza. Isten eleve elhatározta, hogy hasonlatosak legyünk a Fiához, ahogy Pál apostol az Ef. 1,5-ben mondja:
„Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint.”
Eleve elhatározta, azért, hogy a Szentháromság Istenét, aki Atya, Fiú és Szent Szellem egyszemélyben, magasztaljuk és imádjunk:
„…hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.” (Ef. 1,6)
Láttuk, hogy a „szeretett Fiú” a Messiásra vonatkozik. Benne kaptunk kegyelmet, aki helyettes áldozatként minket megváltott. A 6. vers végén az apostol az Atya művéről beszél, ami aztán átmegy a Fiú cselekedeteibe. Isten áldását nem lehet egyszerűen hatalmi szóval közvetíteni. Isten igazságának megelégülést kell kapnia.Az Úr szereti az embereket, akik viszont bűnösek és ítélete alatt vannak. A Szent Szellem nem lakhat gyarló emberekben. Valaminek történnie kellett!
Hallottam egy történetet. Az egyik nagyvárosban egyszer egy misszionárius utcagyerekeknek mesélte el a tékozló fiú esetét. Beszélt arról a fiúról, aki útra kelt és annak otthon maradt fivéréről. Elmondta, hogy az elcsavargott fiú egy idő után észhez tért és visszament az atyjához. Majd megkérdezte a gyerekeket: Mit gondoltok, mit tett az apa? Azt akarta ugyanis kihangsúlyozni, hogy az apa annyira szerette a fiát, hogy eléje ment és átölelte. Egy kis fiúcska, aki valószínűleg más élethez volt szokva, a következőképpen reagált: Jól elnáspángolta!
Nos, mi fiak vagyunk, de ahhoz, hogy az Atya minket gyermekévé fogadjon, valamit tennie kellett. Isten igazságát meg kellett elégíteni. Ha nem lenne megváltás, akkor minket is el kellene náspángolnia Istennek, hiszen törvény alatt vagyunk.
Most az apostol a megváltásról akar minket tanítani. Isten elhatározta a megváltást, a Fiú pedig végrehajtotta. A 7. versben olvashatjuk, hogy „Őbenne van”és itt egy rövid időre megállnék. Meg fogjuk látni, hogy ebben a szakaszban milyen gyakran előfordul az „őbenne” kifejezés. Ez a két szó szövetségre, kötelékre utal, ami a Megváltónkkal, a képviselőnkkel jött létre. Ő a mi szövetségi vezetőnk. Ő eljött és képviseli a kiválasztottakat. „Őbenne van- …. – a mi megváltásunk.” (Ef. 1,7) Senki másban nincs megváltás! „Őbenne van a mi megváltásunk”kizárja a megváltás összes más lehetőségét. A szeretett Fiúban van a megváltásunk.
Az a szó, amit az apostol a megváltásra használ nem egyenértékű a váltságdíjjal. A görögben a „lutrosis” jelentése: megvált. Pál az „apo” elöljárószót használja: apolutrosis, tehát valamiből kivásárol. Ez egy nagyon erős kifejezés. Görögül író egyházatyák, mint például Chrysostomus, úgy vélekedtek, hogy Pál apostol a megváltást igen erőteljesen akarta kifejezésre juttatni. A bűn hatalmából való kiváltás olyan hatalmas erővel, energiával bír, ahová már nincs visszaút. Az embert egyszerűen kitépi a bűn rabszolgaságából. Nem használja azt a szót, ami az örökké tartó, visszafordíthatatlan biztonságra utal, de kifejezésre juttatja. Az Úr megváltott minket, ezáltal a tulajdonai vagyunk.
Egyszer egy kisfiú egy hajómodellt készített, ami valamilyen úton-módon eltűnt: elveszítette vagy ellopták; lényeg az, hogy nagyon elkeseredett. Egyik nap egy zálogház kirakatában megpillantotta a hajóját, aminek persze ára volt. Otthon megszerezte az összeget, elment a boltba, letette a pénzt az asztalra és megvette a hajót. Kifelé menet hallhatóan a következőket mondta: Én kis hajóm! Én készítettelek, megvásároltalak és most már az enyém vagy!
Ugyanígy tartozunk mi is Istenhez. Ő alkotott minket és Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk.
Az Ő vére által. Bizonyára nem állítunk téves dolgot, amikor azt mondjuk, hogy a kereszt által van a megváltásunk, de a „vér” szó az, ami az áldozatra, egy erőszakos halálra utal. A hangsúly a véráldozaton van, ami által megváltattunk. Ez utal a leviták áldozati rendjére. Az Ő vére árán lettünk megvásárolva.Ez történik velünk a bűnök bocsánata által, kegyelmének gazdagsága szerint. Érdekes megfogalmazás. A „szerint” szó egy mérték, egy norma kifejezése. A bűnök bocsánatát és a megváltást ezzel a mércével mérik. Kegyelmének gazdagsága szerint van mérve. Ebből a kijelentésből megtudjuk, hogy a megváltás mindent magába foglal a múltban elkövetett, a jelenkori és a jövőbeli bűneink bocsánatát is. Jézus vére mindent befed.
A kegyelme nem csupán egy aprópénz, egy kis érme, amit a zsebemből előhúzok és odadobom a koldusnak, hanem egy hatalmas kincseskamra. Valami felmérhetetlenül nagy dologról van szó!
Olvassuk tovább az igeszakaszt:
„…bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint,amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel.”
A bölcsesség képessé teszi az embert az igaz és okos viselkedés felismerésére. Az értelem pedig ennek a bölcsességnek a gyakorlati alkalmazása. Mi hívők tehát bölcsek vagyunk. Egyeseknek több jutott a bölcsességből, de mindenki rendelkezik vele. Bölcsesség által tudunk különbséget tenni a világban a fontos és nem fontos dolgok között. Bölcsesség által érthetjük meg, hogy az Úr Jézussal való közösség fontosabb, mint egy vastag takarékbetétkönyv, a vele való barátság lényegesebb, nélkülözhetetlenebb, mint azzal barátkozni, aki a Krisztus tanításához nem ragaszkodik. A bölcsesség nem más, mint amikor az ember az Íráshoz igazítja az életét, nem pedig a környezetében található mintákat akarja felülmúlni. Fiatalok! Ne kövessétek a divatot, ami hónapról hónapra, évről évre változik. Ragaszkodjatok inkább a stabil, szilárd kősziklához!
A keresztyének bölcsek, hiszen olyan világnézettel rendelkeznek, amivel képesek érzékelni a láthatatlan, szellemi dolgokat és ez megkülönbözteti őket a nem hívő emberektől. Más mércével mérünk, hiszen Isten gazdagon megáldott bennünket bölcsességgel. Nem azt mondom ezzel, hogy keresztyének között nincsenek különbségek. Sokan bizony gyakran elég bután viselkednek, esetleg világias módon járnak el. Nem ritkán az anyagi dolgok fontosabbak, mint az Isten szava vagy több időt szentelnek az üzleti vállalkozásnak és a hobbinak, mint az Igének. Itt nem az időtartamra gondolok, hanem a prioritásra: mi az, ami elsőbbséget élvez, mi az, amivel többet foglalkozunk.
Bölcsességgel és értelemmel. Az értelem megfontoltság, okos cselekedet. Sok ember rendelkezik helyes világnézettel, mégis rossz döntéseket hoz. Tudják, hogy meg vannak váltva, hogy Jézus meghalt értük a kereszten, de buta lépéseik nincsenek összhangban az Istentől kapott bölcsességgel. Nem vagyunk tökéletesek, mindig tanulunk a tapasztalatainkból. Még idős korban is követ el az ember butaságokat. Most nem fogom ezeket meggyónni.
Az apostol a következőképpen folytatja:
„…amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne (Más fordítás szerint eleve elhatározott magában)…. hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.”(Ef. 1,8-10)
Ez az Ő akaratának a titka. Nem csodálatos, hogy Isten az Ő szentjeivel közli az akaratát? A világ erről semmit nem tud, hiszen az ismerete Isten szándékáról vagy felületes, vagy rossz. A kiválasztottak viszont betekintést nyernek.
Feltehetek egy személyes kérdést? Több időt fordítottál ma újságok, folyóiratok tanulmányozására, mint a Biblia olvasására? Ma bizonyos híreket elejétől a végéig elolvastam. Noha bibliatanulmányozást is folytattam, de több időt fordítottam az újságra, mint a Bibliára. Milyen nagy értéke van az örökkévalóságra nézve egy hírnek? Hasonlítsuk csak össze Isten szavával, ami nem más, mint
Pál azt mondja, hogy ennek a korszaknak a végén, amikor az idő beteljesedett, Isten Krisztusban mindent egyesíteni fog, azt is, ami a mennyben és azt is, ami a földön van. Isten mindent helyreállít.
Először nézzük meg, mit nem mond az apostol, mielőtt elárulnám, hogy mit mond. A szöveg olvasása közben egyesekben felmerülhet a gyanú:
Mindenkit összegyűjtenek Krisztus uralma alá: azt is, ami a mennyben van és azt is, ami a földön. Krisztus a meghatározó alak. Ő a fő, az anakefalomai, ahogy a görög mondja. Helyreállításról van szó, a főben történő egységről, mindez Krisztus uralma alatt.
Mire hivatkozik Pál? Tudomásom szerint Pál soha nem beszélt és nem is tanított az ezeréves birodalomról, viszont nem is tagadja azt. János ír a millenniumról a Jelenések könyvében. Az ószövetségi próféták igen világos kijelentéseket tettek a földi királyságról. Pál soha nem szólt a millenniumról, ami az örökkévaló, időtlen „időt” megelőzi.
Nem tudom miért, de az a gondolatom, hogy az ezeréves birodalom témája János apostolnak volt félretéve. Ő az utolsó író a Bibliában és ő tette fel a koronát a Biblia könyveire. Világosan szólt a millenniumról. Véleményem szerint, amikor Pál az összegyűjtésről magyaráz, arra a korszakra gondol, amikor az embernek már nem adatik meg a lehetőség, hogy az örök élet mellett döntsön. A millenniumot követő időről beszél. Akkor egybefoglal mindeneket Krisztusban és Istennek egy népe lesz.
Szerintem az apostol az 1.Kor.15,20-28-ban olvasottakat tárja a szemünk elé. Mi is áll ott? Pál a feltámadásról ír és azokról az emberekről, akik vagy elutasítják a feltámadást vagy összezavarodtak emiatt. Azt mondja, Krisztus feltámadt és ő ember volt. Ha pedig feltámadt, akkor létezik feltámadás. Feltámadás nélkül a mi bűneink sem bocsáttattak meg.
Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.(1.Kor. 15,17)
Akik hitben hunytak el, abban a reményben voltak, hogy a Megváltóval találkoznak; ha pedig Krisztus nem támadt volna fel, akkor ez nem történhetik meg velük. Az 1.Kor. 15,20-ban az apostol pozitívan kezeli a témát:
„Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Mivel ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. Azután jön a vég, amikor átadja az uralmat az Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt.Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy mindent az ő lába alá vetett, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent. Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben.” (1.Kor. 15,20-28)
Ebben az időszakban a közbenjáró, a Messiás, a Fiú munkálkodik, azért,hogy Krisztusban egybefoglaljon mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. Pál ezt a kijelentést az 1.Kor.15-ben részletesen kifejti. Az Ef. 1,11-ben a következőket mondja:
„Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre.”
Sok kommentár mintájára így is fogalmazhatnánk a mondatot: Akiben mi kiválasztattunk, mint Isten örökösei az Ő akaratának tetszése szerint.
Minden ember nagy örökség birtokába szeretne jutni. De milyen örökségben reménykedik Isten? Azok mi vagyunk: te és én, tehát igencsak szegényes, de Krisztusban felbecsülhetetlen értékkel bíró. Isten nem úgy tekint ránk, milyenek vagyunk most, hanem úgy, hogy mit fog belőlünk kihozni. Milyenek leszünk? Mint Krisztus. Isten nem csak egy fiút szeretett volna, hanem sok gyermeket. Ahogy a Zsid. 2,10-ben is olvashatjuk:
„…aki számtalan fiát vezeti dicsőségre….”
Sok embert fog halál és feltámadás által dicsőségre vezetni. A feltámadás megváltoztat minket. Olyan testet kapunk majd, mint amilyen Jézusnak volt a megdicsőüléskor. A bűnös természetünk eltűnik, az Ő csodálatos, mérhetetlen kegyelmének a képmása leszünk. Ami a mennyet illeti, az egyik legnagyobb reménységem az, hogy sok szenttel fogok találkozni és hallhatom a bizonyságtételüket. Számos gyülekezet vagy keresztyén szervezet megköveteli a hozzájuk csatlakozni szándékozóktól az írásbeli bizonyságtételt. Jó néhánynak elegendő, ha mindez szóban hangzik el, amit persze kritikusan megvizsgálnak és kikérdeznek. Ezt a mennyben már nem tesszük meg. Ott látszódni fog az életünkben az a fantasztikus munka, amit Isten végzett. Isten bennünk csodálatos örökséggel rendelkezik majd, mert dicsőítjük, és a dicsőségét sugározzuk.
A 11. versben a következőt olvashatjuk:
„Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik.”
A saját akarata szerint munkálkodik. Mit jelent az előrelátás egyszerűen kifejezve? Azt, hogy a világegyetemünkben minden Istené, minden felett Ő rendelkezik. Minden Isten terve, eleve elhatározása szerint van. Az Ő programjában nincsenek véletlenek. Ez nem fatalizmus! Isten rendelkezik keretprogrammal, mint ahogy kis dolgokban is munkálkodik. Egy puska vagy pisztolygolyó, attól függően, hogy milyen szögből érkezik, lehet halálos, vagy célt tévesztett. A nagy dolgok gyakran a picikből tevődnek össze.
„…annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik.”
Ez az isteni előrelátás. Isten mindennek a gondját viseli, különösen a gyermekeinek.
Minden: A múltbéli és jelenkori döntéseink illetve jövőnk, mint a földön, mint az örökkévalóságban mind a Fiú uralma alá van helyezve, az időtlen örökkévalóságban mindennel az Atya rendelkezik.
Ennek fontos, gyakorlati jelentősége van. Isten előre látja azokat a kis dolgokat, amelyek foglalkoztatnak, vagy amelyekkel kínlódsz; mindez része a tervének. Értékeljük Isten tervét és legyünk érte hálásak! Mindenekelőtt pedig azért, mert a Fiú a vére által megvásárolt bennünket.
Következő alkalommal azt vizsgáljuk, mi a Szent Szellem feladata és szerepe a megváltásunkban.
Amen.