Hogyan találtad meg Jézust?” – tette fel a kérdést nemrégiben egy gyülekezet lelkipásztora. Így válaszoltam: „Nem találtam meg, hiszen soha nem is kerestem. Ő talált meg engem.” Az egyház 2000 éves történelme során mindig voltak zsidók, még rabbik is, akiknek meggyőződése volt, hogy Jézus a megígért Messiás, az Úr szenvedő Szolgája, aki azért jött, hogy meghaljon a bűneinkért, akit a zsidók és a pogányok megfeszítettek, és aki feltámadt a halálból, és eljön az Ő dicsőségében. Némely zsidók nem akarják elismerni, hogy az Ézsaiás 52-53. fejezetek a szolga Jézus szenvedéséről szóló próféciák. Vagy megtiltják a gyerekeiknek, hogy ezeket a fejezeteket olvassák, vagy azt mondják, hogy a szenvedő szolga nem más, mint Izráel népe, vagy pedig két messiás van: Jeshua ben Joseph és Jeshua ben David.
Meggyőződésem Pál rabbival együtt, hogy az „igaz Izráel” vagy az „izráelita”, a „maradék” Isten szemében mindaz, aki szereti Jeshuát és elfogadja őt mint megváltóját.
Néhány oldalban nem tudtam összefoglalni életrajzomat, még annak egy részét sem, de van néhány epizód, amit meg kell említenem.
1933-ban születtem Magyarországon, Budapesten, két héttel azelőtt, hogy Hitler Németország kancellárja lett. Talán ez az oka annak, hogy szüleim egyedüli gyermeke voltam. A szüleim vallásosak voltak, de nem ortodox zsidók. Édesanyám minden péntek este meggyújtotta a gyertyákat és ünnepekkor elment a zsinagógába. Megünnepeltük a Páskát és olvastuk a Haggadát. De mint Németországban vagy az Osztrák-Magyar Monarchiában élő európai zsidók, asszimilálódtunk – faj vagy vallás alapján, de elsősorban mint németek vagy magyarok. 1933 után jött el az ébredés.
Nem szeretnék említést tenni a Holocaustról szóló számos naplóról vagy életrajzról. Ezek mindegyike különbözik egymástól, de ami közös bennük, az azokban a napokban, években átélt félelem. Egyesek csodálatosan túlélték, a többség azonban odaveszett.
Elsőként hadd említsek néhány történelmi adatot Magyarországról a II. Világháború előtti és alatti időszakról. Ezután elmondok néhány epizódot és beszámolót első kézből, ill. arról, hogyan menekült meg csodálatos módon a családunk.
Magyarország már a II. Világháború előtt betartotta a „Judengesetze-t” vagyis a zsidótörvényt, amely korlátozta, hány zsidó választhat orvosi pályát vagy egyéb foglalkozást (numerus clausus) vagy tölthet be hivatalt az országban. Horthy Miklós, az osztrák-magyar hadsereg admirálisa, aki a 133 napos szovjet kormányzás után Magyarország kormányzója lett, zsidókat akasztott fel, amikor antikommunista kíséretével bevonult Magyarországra. Ekkor Hitler még őrvezető volt.
Magyarország a II. Világháborúban a németek oldalán harcolt a Szovjetunió ellen. A zsidók segédszolgálatosok voltak, és munkaszolgálatra hívták be őket. Lövészárkokat kellett ásniuk vagy aknamezőre terelték őket. Egy barátom édesapja ott veszítette el az egyik lábát, és sokan ott haltak meg a robbanásban.
Amikor az oroszok átjutottak Magyarország határán, a Kárpátokon, Horthy fel akarta bontani a Németországgal kötött szövetséget. A németek 1944. március 19-én elfoglalták Magyarországot. Éppen egy barátomnál voltam, amikor a szüleim telefonon hívtak, hogy azonnal menjek haza, mert a németek már a városban vannak. Emlékszem, hogy német motoros katonák hosszú sorát láttam végighaladni Rákóci úton. Még aznap Adolph Eichmann Budapestre jött és elkezdte szervezni az “Endlösung”-ot a magyar zsidókra. A zsidókat a vidékről és a városokból először táborokba vitték, mint Auschwitz és Buchenwald. Csak kevesen tértek vissza ezekből a haláltáborokból. Áprilisban az édesapámat munkaszolgálatra hívták be, és Buchenwaldba vitték. Csak egy-két levelezőlapot kaptunk tőle, a háború után pedig azt a hírt kaptuk, hogy élete utolsó napjait egy Weimar-hoz közeli táborban Berga and der Elster-ben töltötte, ahol a németek egy földalatti gyárat akartak építeni. Egyik reggel, mikor az édesapám nem tudott felkelni, mint szimulánst halálra verték.
A családomnak nagy rövidáru-kereskedése volt Budapest belvárosában. Az üzletünket, csakúgy mint más zsidó tulajdonban álló üzletet vagy gyárat, bezárták. A zsidók családonként egy szobát kaptak bizonyos házakban, amelyeket sárga csillaggal jelöltek meg. Ilyen sárga csillagot kellett viselnünk a ruhánkon is. Három nagyszülővel és az édesanyámmal laktunk egy lakás két szobájában. A többi szobában egy másik család élt, a konyha és a fürdőszoba közös volt. Csak délután 2 és 4 között hagyhattuk el a házat, hogy bevásároljunk. A zsidó gyerekek nem járhattak iskolába. Az egyik osztálytársammal, aki ugyanabban a házban lakott a családjával, játszottunk, hogy teljen az idő, vagy segítettem egy hölgynek, aki kézimunkaként lámpaernyőket festett.
1944. március és 1945. január között eltelt tíz hónapot csodálatos módon túléltük. A németeknek és a magyar náciknak nem volt idejük minden zsidót megölni Budapesten. Aki nem hisz a csodákban, az nem realista. Nincsenek véletlenek.
Az egyik csoda: a zsidó férfiak mind elmentek munkaszolgálatra. Ezután a magyar nyilasok a nőket hívták be munkaszolgálatra. Az egyik reggelen az összes 18 és 50 év közötti nőnek gyülekeznie kellett az udvaron, hogy elszállítsák őket. A náciknak megvolt a névjegyzékük az összes lakóról. Édesanyám 42 éves volt. Szólították az embereket, és egy bizonyos névnél valaki azt mondta, hogy “már elmúlt 50 éves”, így kihúzták a nevét a listáról. Az édesanyám egy pillanatra vissza tudott menni a lépcsőházba, hogy megmondja ennek az asszonynak, hogy ne menjen le az udvarra. Egy fiatal nő, akinek kisbabája volt, behúzta édesanyámat a lakásába, és elrejtette a fürdőszobában. A náciknak valahogy nem hiányzott a létszámból, amikor a többi asszonnyal elindultak.
Elérkezett a rejtőzködés ideje. Édesanyám úgy döntött, hogy a bezárt üzletünk pincéjében rejtőzzünk el. Amikor a zsidók kimehettek az utcára, a nácik bizonyos helyeken és utcákban razziáztak, és összeszedték mindazokat, akik sárga csillagot viseltek, hogy azután nyugatra küldjék őket gyalog. Édesanyám és én éppen a dolgainkat vittük a rejtekhelyünkre, amikor elfogtak minket. A nagyszüleim még a lakásban voltak mi pedig a téglagyár irányába lettünk terelve egy csoport összefogott zsidóval. Esett az eső, alkonyodott, már majdnem este volt, amikor az alacsony, földszintes házakkal szegélyezett Bécsi úton vonultunk végig, amelyek nagy kapuin kis ajtók voltak. Az egyik ilyen ajtó félig nyitva volt, gyorsan besurrantunk az ajtó mögé, és megvártuk, amíg elhalad a menet. Levettük a sárga csillagot a kabátunkról, s vigyáztunk, nehogy maradjon rajta sárga cérna. Végiggyalogoltunk a sötét utcákon a házunkhoz, és becsengettünk. A házfelügyelő felesége nyitott ajtót, és nem maga a náci házfelügyelő. Beengedett minket.
Másnap mindannyian beköltöztünk a rejtekhelyünkre, a bezárt üzletünk pincéjébe. Édesanyám unokatestvére, aki „árja” volt, hozott mindennap kenyeret. A házfelügyelőt pénzzel, ékszerekkel vagy bundával fizettük le.
A pincében egyetlen villanykörte fényénél ültünk. Csak suttogni lehetett. A földszinten lévő WC közel volt a szomszéd fürdőszobájához, és nagyon kellett vigyáznunk, hogy a WC lehúzásakor meg ne halljanak minket. Körülbelül két hét múlva már nem bírtuk az elszigetelődést. Az édesanyám unokatestvére végül szerzett nekünk igazolványt, egy úgynevezett “Schutzpass”-t, amelyet a svájci, svéd vagy a vatikáni konzulátus állított ki. Néhány kerület bizonyos házai ezen államok védelme alatt álltak.
Budapestet ekkorra már körülvette a Vörös hadsereg. A magyar nácik, a nyilasok pártjánál volt minden hatalom az országban, és az összes zsidót megölték, akit csak találtak.
A nagyapám elment helyet keresni a számunkra egy védett házban. Azzal a jó hírrel tért vissza, hogy a Visegrád u. 16. alatt talált egy szobát. Az előző tulajdonos összes bútora abban a szobában volt. Még azon az estén, sötétben elindultunk rejtekhelyünkről, és az utolsó villamosok egyikével az új helyünkre mentünk. A Visegrád u. 16. nem az a ház volt, amire a nagyapám gondolt. Ott voltunk – három idős ember, édesanyám és én – és nem tudtuk, hová menjünk. Tettünk néhány lépést, amikor a másik oldalon kinyílt egy kapu és a nagyapám felismerte a házfelügyelő hangját, aki a szobát ígérte. Visegrád u. 19. volt! A nagyapám izgalmában felcserélte emlékezetében a 9-est 6-osra.
Hosszú heteket töltöttünk ebben a védett házban. Már november volt. A nyilasok bérencei kétszer is jöttek, és a követségi védelmet figyelmen kívül hagyva, vittek el zsidókat. Édesanyám az egyik szekrény mögé bújt, így ismét csodálatos módon megmenekült. Amikor elvittek valakit, mindig az volt a kérdés, hogy vajon melyik irányba. Két lehetőség volt: vagy a gettóba, vagy a Dunába. Nagyon hideg tél volt. Akiket a Dunához vittek, hátrahagyták dolgaikat és cipőjüket; aztán félautomata puskával lelőtték őket és a Dunába estek. A tíz éves unokatestvéremet apácák rejtették el más gyerekekkel együtt egy kolostorban. Elárulták őket, és a negyven gyereket a Dunához vitték a nyilasok, és lelőtték őket. Az unokatestvérem és egy másik fiú úgy menekült meg, hogy a vízbe estek, mielőtt a golyó érte volna őket.
Édesanyám a Vöröskereszt gyermekotthonába küldött engem. Úgy gondolta, ez biztonságos hely. A gyermekotthon egy négyszobás, selyemkárpitos falú lakásban volt; valószínűleg egy arisztokrata családé volt. Körülbelül 50 különböző korú gyermek volt ott, akik szalmán, kétrétegű deszkaágyon aludtak. Az egyetlen étel, amit kaptunk, káposztaleves volt, és csak egy fürdőszoba volt. Nekem napokig hasmenésem, volt és éjjel többször ki kellett mennem. Aztán az a hír járta, hogy a nyilasok bérencei elviszik a gyerekeket a Vöröskereszt otthonaiból. Egy este elhagytam a helyet és kb. 5 km-t gyalogoltam ahhoz a házhoz, amelyben a nagyszüleim és édesanyám lakott.
1944 karácsonya előtt néhány nappal a „védelem alatt álló ház” minden lakóját a gettóba vitték. Amikor az emberek beléptek a kapun, a bérenceknek oda kellett adniuk mindenüket. A hátuk mögött egy 2 kg-os kenyérrel besurrantam. Ez volt az összes ennivalónk: napi kb. 2 dkg-os adag, amíg meg nem érkeztek az oroszok. Egyetlen csap volt a ház pincéjében, ahová emberek százai jártak vízért, s ami éppen csak csöpögött. A hőmérséklet jóval fagypont alatt volt, a szobánk ablakán nem volt üveg. A földön aludtunk. Le kellett vágni a hajam, mert tetves volt. Nem volt segélyszervezet, mentő, temető. Ha valaki meghalt, a legközelebbi park tömegsírjában temették el.
1945. január 17-én az oroszok elfoglalták Budapest keleti részét, Pestet, és a gettó falai leomlottak. Szabadok voltunk.
Mint már említettem, hideg, kemény tél volt. Az egyetlen előnye az volt, hogy nem volt szükség hűtőszekrényre az ételek tárolásához. A nagyszüleim lakásának legkisebb szobájába költöztünk. Az ablakokat kartonnal és néhány darab üveggel fedtük be. Azzal a fával fűtöttünk, amit a lebombázott házak romjainál gyűjtöttünk. Megfagyott lótetemek húsa, lencse, bab és kukorica volt az eledelünk az elkövetkező hónapokban.
Az 1945-1948-as évek a demokrácia évei voltak választásokkal és különféle pártokkal. Édesanyám helyreállította édesapám üzletét, amelyet bombatalálat ért, és annak vezetésével foglalkozott akkoriban. 1948-ban a kommunisták választási csalás által magukhoz ragadták a hatalmat. Az üzletünket államosították, és édesanyám egy zeneiskolában talált állást zongoratanárként. Érettségi után nem tanulhattam tovább, de ezúttal nem azért, mert zsidó voltam, hanem mert az édesapám „kapitalista” volt és nem paraszt vagy munkás. A János kórház patológiai osztályán dolgoztam egy évig, és szövettani labortechnikus lettem. Egy évvel később – ez is csoda volt – felvételt nyertem Szegedre, ahol gyógyszerész hallgató lettem. Valójában orvos szerettem volna lenni, de ha nem fogadom el a gyógyszerész hallgatói lehetőséget, akkor hároméves katonai szolgálatra hívtak volna be. 1953-ban folytathattam tanulmányaimat Budapesten, és így édesanyámmal maradhattam.
Öt hónappal az államvizsga előtt az 1956-os forradalom alatt elhagytam Magyarországot. Ez egy külön történet. Éjszaka mentem át a határon, és egy héttel később Baselben voltam. Az Úr intézte utamat. Egyetlen utazási iroda sem tervezhette volna utamat tökéletesebben ilyen zavaros körülmények között.
Szeretnék azonban visszalapozni 1944 decemberéhez. Abban a bizonyos „védett” házban laktunk. Mint említettem, a bérencek el akartak választani a nagyszüleimtől és édesanyámtól kétszer is, és mindkét alkalommal csodálatos módon megmenekültünk. Egy hasonló korú fiúval a ház lapos tetején álltunk, és néztük, ahogyan a szövetséges légierők az újpesti ipari területet bombázzák, amely kb. 6 km-re volt. Gyerekek voltunk, és ez kalandnak számított. Ma a gyerekek a Play Station-nel játszanak háborús játékot. A bombáktól nem féltünk, számunkra szörnyen fenyegető volt annak tudata, hogy bármikor a Dunához vihetnek minket, és lelőhetnek.
1945 tavaszán édesanyám találkozott egy zsidó nővel. Férjének lakásberendezési üzlete volt a Nagyköruton. Rózsa Máriának hívták. Ez a nő elvesztette 16 éves fiát és öccsét. Mindkettőjüket útban egy haláltábor felé lőtték le. Ők Messiáshívő zsidók voltak, olyanok, akik hittek Jézusban. Megvolt a lehetőségük arra, hogy felmentsék őket, és rejtőzzenek, de úgy döntöttek, hogy társaikkal mennek, és osztoznak sorsukban.
Rózsa Mária felhívta a figyelmünket az 5Mózes 28-ra és elmagyarázta annak hátterét. Bár szenvedett a Shoa alatt és két szerettét elveszítette, az arca mégis sugárzott, és látható volt rajta lelki békessége.
Íme néhány vers ebből a fejezetből:
1 Ha engedelmesen hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked, akkor a föld minden népe fölé emel téged Istened, az Úr. 2 Rád szállnak mindezek az áldások, és kísérnek téged, ha hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára. 3 Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőn. 4 Áldott lesz méhed gyümölcse, termőfölded gyümölcse és állataid ivadéka, teheneid ellése és juhaid szaporulata. 5 Áldott lesz kosarad és sütőteknőd. 6 Áldott leszel jártodban-keltedben! 7 Vereséggel sújtja az Úr ellenségeidet, ha rád támadnak: egy úton vonulnak föl ellened, de hét úton menekülnek előled… – Az áldások a 14. versig folytatódnak.
Majd a 15. vers: 15 De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged: 16 Átkozott leszel a városban, és átkozott leszel a mezőn… Az átkok a 69. versig, a fejezet végéig folytatódnak. 14 igevers az áldásról és 55 az átokról!
Az átok magában foglalja: 23 Fejed fölött az ég olyan lesz, mint az érc, alattad a föld pedig olyan, mint a vas. 24 Eső helyett homokot és port ad földedre az Úr, az égből száll rád, míg el nem pusztulsz. 25 Vereséggel sújt téged az Úr ellenségeid előtt. Egy úton vonulsz föl ellenük, de hét úton menekülsz előlük. Elrettentő példa leszel a föld minden országának. 26 Holttested az ég összes madarainak és a föld állatainak az eledele lesz, és nem lesz, aki elriassza őket… ( Nem arra emlékeztet ez minket, mint amit az amerikai katonák láttak, amikor elfoglalták Dachaut vagy Buchenwaldot?)
49 Rád hoz majd az Úr messziről, a föld széléről egy nemzetet, amely lecsap rád, mint a saskeselyű (a római vagy a német sas?), olyan nemzetet, amelynek a nyelvét nem érted, 50 vad tekintetű nemzetet, amely nem kíméli az öreget, és nem kegyelmez a gyermeknek sem… 58 Ha nem tartod meg és nem teljesíted ennek a törvénynek minden igéjét, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben, és ha nem féled Istenednek az Úrnak dicsőséges és félelmes nevét, 59 akkor az Úr csodálatos csapásokat küld rád és utódaidra; nagy és tartós csapásokat, rosszindulatú és tartós betegségeket. 60 Rád hozza Egyiptom minden baját, és rád ragad mindaz, amitől irtózol. 61 Mindenféle olyan betegséget és csapást is hoz rád az Úr, amelyek nincsenek megírva ebben a törvénykönyvben, míg csak ki nem pusztulsz. 62 És bár olyan sokan voltatok, mint az égen a csillag, mégis kevesen maradtok meg, mert nem hallgattatok Isteneteknek, az Úrnak a szavára. 63 És ahogyan örömét lelte az Úr abban, hogy jót tehetett veletek, és megszaporított benneteket, ugyanúgy leli majd örömét abban is az Úr, hogy tönkretesz és kipusztít benneteket. Kigyomlálnak benneteket arról a földről, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek. 64 Szétszór téged az Úr az összes népek közé, a föld egyik végétől a föld másik végéig, ott szolgálsz majd más isteneknek, akiket nem ismertél sem te, sem atyáid: fának és kőnek. 65 De még azok közt a népek közt sem pihenhetsz meg, nem lesz egy talpalatnyi nyugvóhelyed sem. Rettegő szívet, szomorú szemet és csüggedt lelket ad neked ott az Úr. 66 Hajszálon függ az életed, riadozni fogsz éjjel-nappal, és nem bízhatsz abban, hogy életben maradsz. Reggel azt mondod: Bárcsak este volna! Este meg azt mondod: Bárcsak reggel volna! Mert rettegés tartja fogva szívedet amitatt, amit látnod kell.
Ez az igevers villámcsapásként ért. Tizenegy éves voltam és minden este és reggel ezt mondtam: „…bárcsak este vagy reggel lenne!”
Álljon itt Nátánaél története: Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik.” „Származhat-e valami jó Názáretből?” – kérdezte tőle Nátánaél. Fülöp így válaszolt: „Jöjj, és lásd meg!” Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik feléje, azt mondta róla: „Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsn álnokság.” Nátánáel megkérdezte tőle: „Honnan ismersz engem?” Jézus így válaszolt neki: „Mielőtt Fülöp idehívott, láttam, hogy a fügefa alatt voltál.” Nátánáel így szólt hozzá: „Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!” Jézus így válaszolt neki: „Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.”
Itt volt valaki, aki ismert engem, aki előtt olyan átlátszó voltam, mint az üveg, aki születésem előtt évezredekkel már ismerte minden gondolatom: Reggel azt mondod: „Bárcsak este volna!” este pedig „Bárcsak reggel volna!” – a szívet átjáró félelem miatt. Olyan élmény volt ez, mint a Nátánaélé, és a reakcióm is az övéhez volt hasonló: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel Királya”, és azóta tényleg nagyobb dolgokat is láttam már.
Eltűnődtem azon is, hogy a zsidók Krisztus után 70-ben szétszórattak, 40 évvel Jeshua kivégzése után. Véletlen volt ez? Nincsenek véletlenek. Negyven év mindig egy generációt jelent, és gyakran Isten türelmének ideje is, amely az egész Bibliát végigkíséri. Negyven évvel Jeshua kivégzése után bekövetkezett az, amit Isten Mózesnek mondott az 5Mózes 28-ban.
A Messiás megfeszítése Izráel történetének legfőbb bűne volt. Természetesen nem csak a zsidók feszítették meg Jeshuát, hanem a római pogányok is.
Édesanyám és én csatlakoztunk a Testvérgyülekezethez, amelynek ca. 20 százaléka Messiáshívő zsidó volt, s ez abszolút egyedülállónak számított akkoriban Kelet-Európában. Ungár Aladár és Berliner Hugó voltak a rabbijaim és sok tekintetben apám helyett apáim. Az ő magyarázatuk a Tenach-ra és az Újszövetségre vonatkozóan volt számomra a tej, amelyen növekedtem. Kiss Ferenc, a Budapesti Egyetem anatómia professzora egy másik „guru” volt számomra. Kiss professzor volt a gyülekezet alapítója, aki számos embert mentett meg a Holocaust alatt.
Jeshua így felelt Nátánaélnek: „Ezeknél nagyobbakat látsz majd” – és számomra ezek a nagyobb dolgok mindazt jelentették, amiket a Biblia olvasása és tanulmányozása során tanultam.
Némelyek ezt mondhatják: „Csak 12 éves voltál, és ez az élményed csupán az érzéseiden alapul, amely idővel elmúlik.” Saulnak érzelmi megtapasztalása volt a damaszkuszi úton? Igen, de tanulmányozta a Szentírást, és felismerte, hogy Jeshua, akivel az úton találkozott nem más, mint a Messiás, akiről a próféciák szólnak a Tenach-ban, aki eljön és szenved a nép bűneiért. Luthernek és Blaise Pascalnak szintén drámai megtapasztalásai voltak, amely tartósan megváltoztatta az életüket. Én se Nátánaél nem vagyok, se Pál, de ha a Szentszellem, a Ruach egyszer valakit megérint, akkor a végbemenő változások mélyek, tartósak és örökkévalók.
Sokan keresik az igazságot a Szentírásban, intellektuálisan, őszintén, és az igazság megtalálása érzelmi élménnyel jár együtt: felismerik, hogy bűnösök, és Jeshua keresztjénél találnak megbocsátásra.
Az 5Mózes 28,69-ben ezt olvassuk: Ezeknek az igéknek alapján kötött szövetséget az Úr parancsára Izráel fiaival Mózes Móáb földjén, azon a szövetségen kívül, amelyet a Hóreben kötött velük.
A Shoa nem az első ítélet volt Izráelen. Az asszír és a babilóniai fogság szintén nehéz terhet jelentettek. A barbár asszírok karóba húzott zsidókból egész erdőket állítottak, miután elfoglalták az országot. Izráel akkor is engedetlen volt, amikor nem irtották ki az ígéret földjének összes lakóját, ahogyan azt Isten parancsolta, mikor birtokba vették az országot.
5Mózes 28,63: „És ahogyan örömét lelte az Úr abban, hogy jót tehetett veletek, és megszaporított benneteket, ugyanúgy leli majd örömét abban is az Úr, hogy tönkretesz és kipusztít benneteket. Kigyomlálnak benneteket arról a földről, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek.” Isten antiszemita lett? A Mózes 5. könyvének háttere a mózesi szövetség, a Törvény szövetsége. Ez nem egy feltétel nélküli szövetség, mint az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetség, vagy a dávidi vagy az új Szövetség. Ezek a szövetségek a történelem során bontakoztak ki, egyedül Isten hűségén alapultak és emberi kezek nem írták alá. Isten egyedül vállalta a szövetség betartását. Bizonyíték erre az 1Mózes 12,1-3 és a 15. rész.
Amíg a zsidók azt hiszik, hogy a törvény és az összes ortodox rendszabály megtartása által megnyerhetik Isten kegyét, és nem hivatkoznak Ábrahámra, Dávidra és az Új Szövetségre, amelyet Jeshuah Ha’Mashiah engesztelő áldozata pecsételt meg, addig az 5Mózes 28 átka alatt vannak.
Visszatekintve életem 78 évére, fontos kérdéseket kell feltennem:
- Milyen kép tárul elém, amikor azt mondom: „Isten”? Vajon nem kellene újragondolni? Csak az agyunk és a képzeletünk szülötte, vagy néhány bibliavers alkotta meg, amelyhez hozzátettük más vallások elemeit? Egy patchwork isten volna, egyfajta bálvány? Ugye milyen gyakran halljuk, hogy a zsidó Szentírás Istene bosszúálló Isten, más, mint az Újszövetség Istene, aki jó és kegyelmes? Nem, Isten soha nem változik, mindig ugyanaz marad. A higany állása a hőmérőben hőmérséklettől függően változik, de a hőmérő ugyanaz marad: változhatatlan fizikai törvény szerint működik. Ő nem Allah! Neki neve van: „Vagyok.”
- A második kérdés: Hogyan értelmezzük és tekintjük a történelmet? A görögöket nem érdekelte a történelem. Csak a közelmúlt érdekelte őket, az, amit meg tudtak figyelni. A görögök számára a történelem egy szerencsekerék volt. Egyik nemzet felemelkedik, a másik eltűnik. Történelmi filozófiájuk ciklikus volt. Földrészünkön a fiatalok nagy részének ugyanez a filozófiája. Nem érdekli őket a történelem. Úgysem tudod, mit hoz a holnap, hát élvezd a pillanatot! Ezt nevezzük hedonizmusnak.
A történelem lineáris szemlélete a Felvilágosodásból ered: hit a fejlődésben, hit abban, hogy „mi képesek vagyunk”. Az ember ura az életnek. A Darwinizmus hozzájárult ehhez a filozófiához. A technikai haladás nem egyenlő a lelki haladással. Ha hisszük, hogy Isten teremtette a világot és továbbra is gondja van rá (vagyis ha istenközpontú világnézetünk van), akkor hinnünk kell az egységes történelem nézetében is. (A huszadik század két nagy történésze megpróbálta megírni az emberiség univerzális történelmét. Az egyik Oswald Spengler, aki két kötetet írt a következő címmel: Der Untergang des Abendlandes (A nyugat hanyatlása), 1928. A másik egy angol szerző, Arnold J. Toynbee, aki 12 kötetet jelentetett meg The Study of History (A történelem tanulmányozása) címmel 1934-ben és 1961-ben. Végkövetkeztetésük teljesen eltért, és szöges ellentétben állt egymással. Miért? A válasz nem nehéz.)
A mi történelem-szemléletünk emberközpontú. Mi vagyunk a színpadon, része vagyunk a darabnak, s így nem tekinthetjük át a történelmet. Kell valaki, aki a történelmen kívül áll, aki objektíven és reálisan látja azt. A Bibliában láthatjuk, hogy Isten hogyan bánik az emberiséggel. Egyedül a zsidó-keresztény vallás alapja, a Biblia az a könyv, amely történelmi könyv is egyben. Más vallások „szent könyvei” (Korán, Bhagavat Ghita) nem tartalmaznak történelmet.
Isten arra választotta ki Izráelt, hogy rajta mint modellen bemutassa, miként bánik Ő a nemzetekkel. Miért pont Izráelt? Erre nincs más válaszom, minthogy Isten szuverén, és ez volt az Ő akarata.
- Mi Izráel jövője? Van egyáltalán jövője? Számomra fontos kérdés ez. Történelmi nézetünknek fontos szerepe van, ha választ akarunk kapni a kérdésre. Az egyház történelmének 2000 éve alatt, kezdve az egyházatyákkal, mint Ágoston, a papok a pulpitusról hirdették: a zsidók megfeszítették Jézust, elutasították megváltójukat, és Isten a régi szövetség ígéreteit az új szövetség népére, a keresztény gyülekezetre ruházta át. A gyülekezet az igazi Izráel.
Ez a hazugság, ez az eretnekség a gyökere az antiszemitizmusnak. Ezen a talajon fejlődött ki a gyűlölet, a pogromok, az üldöztetések és végül a Shoa. Először is, természetesen nem a „zsidók” feszítették meg Jézust, hanem a vezetőik. A papság csatlakozott a rómaiakhoz, a pogányokhoz. A gyakran ismételt mondat, hogy „Ti zsidók megfeszítettétek a mi Urunkat”, hazugság. A megfeszítés a zsidók belügye volt, ami része a zsidó történelemnek, amelyhez a nem-zsidóknak nincs joguk megjegyzéseket tenni.
Másodszor, Jeshua zsidó volt, az első gyülekezet tagjai mind zsidók voltak, és amit mindig is figyelmen kívül hagytak, hogy az elmúlt 2000 évben mindig voltak olyan zsidók, akiket ma messiáshívő zsidóknak hívunk. Nem olyan zsidókra gondolok, akiket erőszakkal térítettek keresztény vallásra, hanem olyanokra, akik a szívükben elismerik, hogy Jeshua a Messiásuk.
A „helyettesítés teológiának” félelmetes hazugsága az eretnekség, a Biblia elferdítése, amely tagadja Izráel jövőjét illetve, hogy nincs joguk azokhoz az ígéretekhez, amelyet Isten adott nekik Ábrahám, Izsák és Jákób, Dávid és az Új szövetség által. Tagadják Izrael létezéshez való jogát is. Még az Újszövetség is Izráelnek mint nemzetnek adatott. Isten semmilyen más néppel nem kötött szövetséget, csak Izráellel.
Hitler még Luther Mártonra is utal, hogy igazolja terveit az „Endlösung”-ra, a zsidók végső megsemmisítésére nézve. Sok vezető katolikus és protestáns pap, akik a helyettesítés teológiáját képviselik, tagadják, hogy Izráel népének joga van abban az országban élni, amelyet Isten megígért nekik.
Az Úr hűséges, és nem gondolja meg magát, hogy azt mondja: „Csalódtam a zsidókban, és ezért Izráelnek szóló ígéreteimet az egyházra ruházom át..”
Izráel az olajfa gyökere és törzse, amelyen azok az ágak vannak, amelyek beoltattak a kitört nemes ágak helyére, a nemzetekből származó, nem-zsidó hátterű keresztények. A Róma 11 példájára utalok. Az Úr ígéretei és áldásai nem Izráel engedelmességétől függnek, csak az Úrtól és az ő hűségétől. A Jeremiás 50,17-ben ezt olvassuk: “Meghajszolt bárány Izráel, oroszlánok kergették. Először Asszíria királya marcangolta, utoljára pedig Nebukadneccar, Babilónia királya rágta le csontjait..” (Aztán hozzátehetjük Hitlert, aki 6 millió zsidót írtott ki és az iráni őrültet, Achmadinejad-ot, aki minden zsidót ki akar írtani).
Jer18-19. vers: Azért ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Megbüntetem Babilónia királyát és országát, ahogyan megbüntettem Asszíria királyát is (és mindazokat, akik a történelem során üldözték a zsidókat).Izráelt pedig visszaviszem legelőjére, és a Karmelen meg Básánban legel, Efraim hegyvidékén és Gileádban kedvére jóllakhat. 20 Azokban a napokban, abban az időben – így szól az Úr – keresni fogják Izráel bűnét, de nem lesz, és Júda vétkeit, de nem fogják találni, mert megbocsátok azoknak, akiket meghagyok.
Van jövője Izráelnek mint nemzetnek. Jeshuah visszatérésekor, akit várnak, felismerik majd, akit elutasítottak: „Dávid házára és Jeruzsálem lakóira pedig kiárasztom a könyörület és a könyörgés lelkét. Rátekintenek arra, aki átdöftek, és úgy gyászolják, ahogyan az egyetlen gyermeket szokták, és úgy keseregnek miatta, ahogyan az elsőszülött miatt szoktak.” (Zakariás 12,10)
Izráel a modell, amelyen Isten bemutatja igazságosságát, szeretetét és irgalmát minden nemzet előtt. Befejezésül álljon itt egy idézet Karl Barthtól: „Mindent összevéve Izráel történelme egy paradigma és egy modell a nemzetek történelmére nézve, amennyiben elfogadják és elismerik a próféciát mint olyat, amely megadja a kulcsot a világtörténelem megértéséhez.”