De most elmegyek ahhoz, aki elküldött engem, és közületek senki sem kérdezi tőlem: Hova mégy?
Különösen hangzik ez azok számára, akik még emlékeznek, hogy Péter pontosan ezt a kérdést tett fel a 13,36-ban Simon Péter megkérdezte tőle: „Hova mégy?”. Szó szerint ugyanezt találjuk itt, a 16,5-ban.
Mivel ez a két Igehely annyira közel van egymáshoz, egyes kommentárok azt mondják, hogy Péter a kérdést csak a saját szemszögéből nézve tette fel. Kevésbé érdekelte, hogy az Úr hová megy, sokkal inkább az, hogy mi lesz belőle, ha ő már nem lesz velük. – Itt a 16,5-ben azt mondja az Úr: nem tudakozódtok azután a hely után, ahova megérkezem. Úgy tűnik, hogy ez rávilágít ezeknek a Igehelyeknek ellentmondására. Ha egy lettem volna az apostolok közül, megkérdeztem volna az Urat: „Uram, nem ezt kérdezte Péter az imént?“ és akkor az Úr a következőket válaszolta volna:
6 Mivel ezeket mondom nektek, szomorúság tölti el a szíveteket. 7 Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. 8 És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. 9 A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; 10 az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; 11 az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett.”
A témánk: A Szent Szellem működése a világban. Ha erről a témáról akarunk beszélni, két lényeges teológiai fogalmat kell szem előtt tartanunk.
Az egyik az általános kegyelem. Ezalatt a Szent Szellem munkáját értjük, amely a bűnöket korlátok között tartja, és Isten üdvtervét kinyilatkoztatja. Kordában tartja a bűnöket a társadalomban és az egyes emberekben is. Ha a Szent Szellem az általános kegyelmen keresztül munkálkodik az emberben, annak az a következménye, hogy az emberek érdeklődést tanúsítanak a szellemi dolgok iránt.
A Szellem ébreszti fel az emberben a szellemi érdeklődést. Nevezhetnénk ezt egy vallásos ösztönnekis. Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta… (Préd 3,11). Van valami, amit istenfélelemnek nevezhetünk, ami az általános kegyelmen keresztül jött létre. Ez az „ösztön“, ez az istenfélelem mindig megelőzi az üdvösséget, de nem elég az megmeneküléshez. Felébredhet a szellemi dolgok iránti érdeklődés, de ez nem egyenlő azzal a szellemi éhséggel, ami megvan egy hívőben az Ige iránt!
Az ember lát ilyesmit a templomba járóknál, de a szabad egyházakban is. Van bizonyos istenfélelmük, vallásos érdeklődésük, érzéseik, sőt olvassák időnként a Bibliát, istentiszteletre járnak és prédikációkat hallgatnak. Ez minden, amit az általános kegyelem kimunkál. Általános kegyelemnek nevezzük, mert Isten minden embernek megadja. Minden ember az általános kegyelem címzettje. A tény, hogy létezünk, hogy időnk és lehetőségünk van Istenhez fordulni, hogy van eledelünk, hogy az Úr Jézus e világba jött, mind az általános kegyelem következménye.
A második fontos teológiai fogalom Isten hathatós kegyelme. Ez a kegyelem ajándékoz meg az Úr Jézus Krisztusban való hittel. Minden hívő keresztény megtapasztalta ezt a hathatós kegyelmet. Ez a Szent Szellem munkája, Aki megnyitja nekünk az írást, hogy megértsük az evangéliumot. Ez teremt személyes kapcsolatot bennünk az Úrral. Ez munkálja ki az üdvösséget. Ellenállhatatlan kegyelemnek is nevezik, mert ez végérvényesen célba juttat. Ha ellenállhatatlan kegyelemről beszélünk, akkor nem azt értjük alatta, hogy az illető korábban nem tanúsított ellenállást.
Talán sokan emlékeznek arra, hogy amikor a szüleik vagy barátaik az evangéliumot hirdetni akarták nekik, ellenállást tanúsítottak. – Az ellenállhatatlan kegyelem tesz minket nyitottá, hogy az evangéliumot szívesen fogadjuk. Az akaratunkból megtett lépés végeredményben a Szent Szellem bennünk elvégzett előzetes munkájának gyümölcse. Ezt nem érzi az ember, nem tapasztalható, nem érzi kényszerként vagy nyomásként. Csak ha megtettük a lépést, akkor ismerjük fel az Írásból, hogy a Szent Szellem munkálkodása által hoztunk döntést. Ez Isten munkája a szívünkben.
Minden ember elfogadja az általános kegyelemet, de csak a hívők fogadják el Isten hathatós kegyelmét.
Ha az újszövetségi hívő „elhívatik“, akkor az mindig kapcsolatba hozható Isten hathatós kegyelmével. Ha Pál a Róm 8,28-ban ezt mondja: Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott , akkor az elhívásban adott hathatós kegyelemről beszél. Így az „elhívás“ az Újszövetség minden levelében Isten „hatékony“ elhívása.
Az evangéliumokban ezzel szemben az elhívás szó mindig a meghívás értelemben jelenik meg. Jézus példázatában így szól az úr: Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak. A hívás általános, minden embernek szól. Ez a kegyelem általános, egy meghívás Jézus elfogadására. Ez a hívás nem mindig talál pozitív válaszra. A levelekben ezzel szemben mindig Isten hathatós kegyelme jelenik meg.
A felolvasott szakasz a Jn 16, 7-11-ben egy utalás Isten általános kegyelmére. A tény, hogy Isten általános kegyelme mindent embert elér, nem jelenti azt, hogy ezért az embernek nincs felelőssége azért, mert ez nem Isten hathatós kegyelme. Mondhatjuk, hogy „mivel Isten csak az általános kegyelmét adta, nem a hathatós kegyelmét, ezért nincs is felelősségünk.“ Pelagius és Arminius azt tanították, hogy ha nem vagyunk képesek a hitre, akkor nem is vagyunk felelősek. „A képesség korlátozza a felelősséget.“ Ha ez így lenne, nem lenne erkölcs.
Megpróbálom ezt elmagyarázni. Ha igaz, hogy az ember csak annyira felelős, ameddig a képességeiből telik, akkor képzeljetek csak el, aki most itt ül köztünk, hallja az evangéliumot, de visszautasítja. Ő e döntés következtében megkeményedik. A Biblia és a tapaszatalat azt tanítja számunkra, hogy minél gyakrabban hallja valaki az evangéliumot és utasítja el, annál jobban megkeményedik. Minél jobban megkeményedik, annál kevésbé képes dönteni – e tanítás szerint – és ezáltal egyre kevésbé felelős.
Tehát az embernek egyre jobban meg kellene keményednie és az evangéliumnak ellenállnia, amíg nullára csökken a felelőssége. Ez volt Pelagius és Arminius tanítása, és Erasmusé is. „A képesség korlátozza a felelősségünket.“
Az Írás tanítja, hogy felelősek vagyunk, és ugyanakkor pusztán önmagunktól képtelenek. Csak akkor mondunk igent, ha a Szent Szellem Isten csodálatos kegyelmén keresztül a szívünkben munkálkodik és képessé tesz, hogy hívását kövessük. Ha azonban nem követjük, az nem oldoz fel a felelősség alól, hogy erre képtelenek vagyunk. – Minden ember felelős Isten előtt a döntéseiért. Isten a Teremtő, mi teremtmények vagyunk, és Isten sohasem igazaságtalan!
William Perkins (1558-1602), a nagy angol teológusok egyike volt. A nagy cambridgei St.Andrew’s Church-ben volt prédikátor. Amikor egyszer valaki azt mondta neki, hogy Isten igazságtalan, mert az embert alkalmatlansága ellenére felelőssé teszi, Perkins így szólt: „Isten nem cselekszik igazságtalanul, ha nem is választ ki mindenkit, mert Ő senki miatt sem vétkes, és abszolút szuverenítása és tekintélye van a teremtényei felett“. Perkinsnek igaza volt! – Prédikációi, tanításai egy későbbi ébredés forrásaivá lettek Cambridge-ben. Megmaradt a Biblia és a reformáció tanítása mellett.
Pál apostol tanítása sok kérdést felvet sokakban, akiknek kifogásra van szükségük, mert nem akarnak hinni, vagy a reformáció tanítását el akarják utasítani. Nem elég világos az apostol tanítása? „Isten igazságtalan“ – mondták az emberek Pálnak. Nagy tiltakozást váltottak ki a tanításai.
Az apostol ilyen érvekkel állt elő: úgy ahogyan meg van írva: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.” 14 Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten? A válasza ez volt: Szó sincs róla! Azonban tovább folytatta, mert tudta, hogyan érvelnek majd az emberek: 19 Azt mondod erre nekem: „Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának?” 20 Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: „Miért formáltál engem ilyenre?” (Róm 9,13) Isten nem cselekszik igazságtalanul. Ha senkit sem választott volna ki, igaz lenne. Neki nem kötelező semmit sem tennie értünk!Az Ő számára nem kötelező, hogy bármi is tegyen értünk!Ő nem tartozik nekünk számadással! Mi mindannyian bűnösök vagyunk, és nincs jogunk Istenhez!
Senkinek sem kellene az általános és a hathatós kegyelem fogalmak miatt megbotránkozni! Ezek a fogalmak pont oly kevéssé állnak szó szerint a Bibliában, mint a Szentháromság fogalma. Ha az ember a Szent Szellem vezetésével olvassa a Bibliát, akkor ezt a tanítást fogja megtalálni. Ha aztán ezeket hirdeti, ellenállásba is ütközik majd, és ugyanazokat az érveket hallja, amikkel már Pál is szembesült. „Hogyhogy Isten igazságtalan?“ – A biblikus tanításokra gyakran válasz az ellenállás, az érvek, sőt az üldöztetés és a szenvedés is. Ezt úgy tekinthetjük, mint ami a keresztények kiváltsága. A nehézségek az örökkévalóságra készítenek fel minket.
Ha ezt a részt olvastuk, véssük jól az elmondottakat emlékezetünkbe. Az Úr Jézus a tanítványaihoz szól és azt mondja, hogy a világ gyűlöletét meg fogják tapasztalni. (Jn 15,18). Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Utána mondta nekik, hogy a Szent Szellem eljön majd, és tanúságot tesz Róla. „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Szelleme, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam; 27 de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok.
Utána vigasztalja őket, hogy minden próbában, üldözésben, minden nehézség közepette a Szent Szellem jelenlétében lesznek majd. Jézus a Szent Szellem által velük lesz a mennybemenetel után is. A tanítványok csak magukra gondolnak, de az Úr más irányba akarja terelni a figyelmüket. Tudniuk kell, hogy a Szent Szellem hatalma által megállhatnak.
Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. Az Úr már a 14-15. fejezetben beszél a Szent Szellem eljöveteléről. Mindig is Ő volt itt a Vigasztaló, Tanácsadó, Közbenjáró. – Most ő mondja, ha a Szent Szellem jönni fog, Ő lesz az ügyvéd! A Szent Szellem a hívők ügyvédje, segít, vigasztal, bátorít.
A Szent Szellem azonban ennél többet is tesz. Eljön a világba ítélni és felelősségre vonni. Meggyőzi a világot különböző dolgokról. Segít abban, hogy a hívők a munkájukat elvégezzék. A hívők által hirdetett Igének meg kellene győzniük, meg kellene változtatniuk a világot.
Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok – mondta Jézus.
Ez annyiban érdekes, hogy gyakran hallani azt, hogy: “A Szent Szellem feladata ugyanaz az Újszövetségben, mint az Ószövetségben volt.” Ez ellentmond az Úr és az apostolok tanításának. Ha ez igaz lenne, mit jelentene ez: „Ezért eljön hozzátok a Pártfogó?” A tanítványok voltak azok, akiknek az Úr mondta (15,3): “Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek.” Hívők voltak, és még az Ószövetségben éltek, az Úr halála előtt, mielőtt a Templom kárpitja elszakadt. Nem volt tapasztalatuk a Szent Szellem gazdagságáról, amit csak később, pünkösdkor kaptak meg. Különben Jézus szavainak nem lenne jelentése. “El kell mennem, hogy a Pártfogó eljöjjön hozzátok” – mondta. Ezzel a pünkösdre utalt, amikor a Szent Szellem végérvényesen a hívőkben vet lakozást.
A másik dolog, amit az Úr mondani akart, a következő: Mindaddig, amíg testben köztetek vagyok, csak egyesekkel és emberek csoportjaival lehetek egyidejűleg együtt. Ha azonban az Atyához megyek és a jobbján elfoglalom a helyem, elküldöm a Szellemem, és így egyidejűleg minden hívővel együtt leszek. Bárhol lesztek, mindig veletek leszek! A tanítványok nem mondhatták, „ha egyedül hagysz minket, elveszünk“. – Ha az istentiszteletről hazamegyünk, Jézus jelenléte nem fog elhagyni minket.
Aztán így szól az Úr a munkáról, amit a Szent Szellem végbevisz majd: És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet.
Az elencho kifejezés, – amit a magyar fordítások úgy fordítanak, hogy „leleplezi“ vagy úgy, hogy „meggyőzi a világot a bűn tekintetében“ – jelenthet megrovást, rábizonyítást. Jánosnál gyakran két jelentése van ennek a szónak: „rábizonyít“ vagy „meggyőz“. Ezt szinte minden kommentár megemlíti.
A „rábizonyítani“ azt jelentheti, hogy a Szent Szellem kényszeríti a világot az igazság elismerésére a bűnt, az igazságosságot és az ítéletet illetően. Olvashatjuk ezt úgy: „Ha eljön, meg fogja győzni a világot a bűn (stb.) valóságáról.“ Miért? Mert a világnak hamis elképzelései vannak a bűnről. A bűn szó egyes számban van! Nem bűnökről van szó. A Szent Szellem nemcsak az ismertetőjelekről, a bűnökről fog meggyőzni, hanem a bűn győkereiről is. Mindannyian tudjuk, mi a bűn, de a bűnök oka a bűn.
Azt is elmagyarázza, mit ért ezalatt, nem hagyja ránk, hogy értelmezzük: A bűn az, hogy nem hisznek énbennem. Mit mondtunk volna mi ezt értelemzve? “…a bűn, hogy ők nem tartják meg a tízparancsolatot.“
Az Úr egy szóval sem említi a tízparancsolatot. Gyakran gondoljuk azt is, hogy a bűn ugyanaz, mint a bűnök. Meg tudjuk nevezni a bűnöket, a hét halálos bűnt, a 10 parancsolatot, stb. Ismerünk tabukat is, ezek attól függnek, milyen egyházi körökben, melyik kultúrában nő fel az ember. Korábban azok a fürdőhelyek számítottak borzasztó nagy bűnnek, ahol férfiak és nők együtt fürödtek. Az ember kategóriákat állít fel: “… mert dohányoznak, …mert színházba mennek, vagy …mert a ruhájuk nem a templomba való stb.” Az Úr azonban azt mondja: hogy nem hisznek énbennem.
Érdekes, hogy a Bibliában a három legfontosabb kijelentés a bűnről a mulasztással elkövetett bűnökkel kapcsolatos. Ismeritek ezeket? Az egyik itt áll a 9. versben: hogy nem hisznek énbennem. Vagy a Mt 25,45-ben, ahol az Úr így szól: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. Ez azt jelenti, hogy valamit meg kellett volna tenniük, amit nem tettek meg.
Aztán ez a Ige: Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! (1Kor 16,22)
Ha mi a bűnről beszélünk, akkor leginkább a házasságtörésről, paráznaságról, lopásról, Istenkáromlásról, gyilkosságról stb. beszélünk. De valójában az ember lehet szívében mélységesen bűnös anélkül, hogy a bűnnek ilyen megnyilvánulásai lennének az életében azzal, hogy nem hisz Jézus Krisztusban. Ha valaki nem szereti az Úr Jézust, legyen átkozott.
Ha a bűnre gondolunk, nem a tünetekre, hanem a betegségre kell gondolnunk. A bűn forrása a hitetlenség! Ez a bűn, az ősbűn az Éden kertjéből. Ádám és Éva nem voltak gyilkosok. A gyilkosság a hitetlenségük következménye volt.
Mivel nem hiszünk, minden bűnt elkövetünk, vagy nem tesszük meg, amit tennünk kellene. Az ember ránézésre, külsőségekben, ruházatában, viselkedésében még tűnhet jónak, de a szíve legmélyén mégis lehet bűnös. Ez a gyülekezetre is érvényes! Lehet valaki presbiter vagy diakónus, egy aktív tag. Azt mondják, hogy a középkori pestisek idején a betegség első jele a piros folt volt az arcon. Ha mégoly egészségesnek is érezte magát, mégis fertőzött volt már, a halál megpecsételte. Ami mindannyiunkat megfertőzött, az a bűn volt, a hitetlenség! Ennek következményei, a bűn minden formája a lázadás. Az „udvarias“ bűnök, az irigység, a rágalmazás, ha az egyik hívő a másikat a telefonbeszélgetés során ízekre szedi.
A hitetlenség minden bűn gyökere, ami annyit jelent, hogy Isten Igéjét nem vesszük komolyan! Ez volt Ádám és Éva bűne. Nem vették komolyan azt, amit Isten mondott. Nem hittek abban, hogy a fa gyümölcse élet-halál kérdése. “Biztosan nem fogtok meghalni“ – mondta nekik a sátán. A kígyónak hittek és nem Istennek.
Az Úr két további kijelentése különösen erős és megdöbbentő. Az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem.
Ha az első „meggyőzés“ az emberekre és a bűnre vonatkozik,akkor a második magára az Úr Jézusra. Miért győzi meg a világot az igazságról? Ebben az értelemben győzi meg az igazságról a világot: Az Úr Jézus Isten és az emberek ítélete miatt halt meg. A Biblia azt tanítja, hogy holttestét egy sírba helyezték, de harmadnapon feltámadt és életre kelt.
A feltámadott élete volt a bizonyítéka annak, hogy az Atya a Fia oldalán állt és nem a rómaiak, és a zsidók oldalán, akik megölték Őt. Úgy gondolták, hogy az igazság nevében ölik meg, mert káromolta Istent! De harmadnapon az Atya feltámasztotta Őt, bizonyítékul arra, hogy Ő az igazságos és a zsidók az igaztalanok. A zsidók és a pogányok nem voltak igazak. Megfeszítették a Messiást. Isten a feltámadással bizonyította, hogy ők a vétkesek, igazságtalanok. A feltámadás bizonyítéka annak is, hogy Krisztus bevégezte az üdvösség művét, és az Atya elfogadta ezt a művet helyettesítőleg értünk. A halál nem tarthatta fogva.
A Szent Szellem harmadik munkája az ítéletről való meggyőzés. Ez a leginkább figyelemre méltó az összes működése közül. “…az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett.” Először azt gondolnánk, hogy a világot győzi meg az ítéletről, mert a bűnösökhöz fordul. De nem így van! Először a sátán feletti ítéletéről szól! Az igazságosság a sátán feletti győzelemmel is megnyilvánul. Itt nem is egy jövendőbeli ítéletről van szó, hanem arról az ítéletről, amely a kereszten már bevégződött. Nem arról van szó, hogy e világ fejedelmét meg fogják ítélni, hanem „…hogy e világ fejedelme megítéltetett.” A sátán már megítéltetett.
Miről beszél itt? Arról, amit az apostolok már tudtak. Tudták, hogy amikor meghalt, és feltámadt, a hatalmak, amik a sírban tartották, le lettek győzve! – A bűneink és a sátán foglyai voltunk. A sátánnak szüksége volt a bűneinkre ahhoz, hogy a vétkeinkben fogva tartson. Ez az oka annak, amiért az Úr eljött, hogy a sátán hatalmából kiszabadítson. „…e világ fejedelme megítéltetett.” Kifizette a bűnt, és mi szabadon elmehetünk. Itt egy utalást találunk a Gen. 3,15-ben lévő protoevangéliumra, amely a Megváltó eljöveteléről szól: Az asszony magja fogja a kígyó fejét széttaposni. A Krisztus műve valahogy kapcsolatos a sátánnal. Az apostolok tanították ezt, megtaláljuk a leveleikben.
Végül szeretnék feltenni egy kérdést. Egy kérdést, amivel mindannyian az apostolokhoz fordulnánk (az egyetlen Igehely, ahol a Szent Szellem világgal szembeni munkájáról olvasunk): Hogyan győzi meg a Szent Szellem a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről? Hogyan teszi meg ezt? Milyen formában fogadja el/be/történik meg ez a meggyőzés?
Figyelemben kell vennünk a kontextust: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok. A hívőkhöz jön el! És utána a 8. versben: És amikor eljön… Én úgy értem ezt, hogy ha a Szent Szellem eljön, hogy meggyőzze a világot a bűnről, igazságról és ítéletről, akkor ezt a hívőkön, a tanítányokon keresztül fogja megtenni. Rajtuk keresztül munkálkodik.
Nem azt akarom mondani ezzel, hogy a Szent Szellem nem munkálkodik közvetlenül is egy ember lelkében, hogy megmentse. De a legtöbb esetben, ha emberek megmenekülnek, akkor valamilyen formában a hívőket használja eszközként – egy Igével, egy traktátussal, egy Bibliával vagy egy prédikációval. Nagyon gyakran Isten hívőket használ, hogy valakit hitre vezessen. Ez a bizonyság egy hívő Igéje által valósul meg, vagy egy istentisztelet által, ahol emberek imádják Jézust. Az Úr Jézus „Krisztus Testén“ keresztül győz meg, hívők által.
Csodálatos példák vannak erre az Újszövetségben. Ott van az etiópkincstárnok, aki szekerén Ézsaiás könyvét olvassa. Hisz ott volt számára az Ige, akkor miért volt még szükség egy evangélistára, Fülöpre? Fülöp elhagyta azt a helyet, ahol olyan sikeres volt, és a sivatagba ment, hogy beszéljen ezzel az emberrel. „Érted, amit olvasol?“ „Hogy érteném, ha nincs, aki eligazítson?“ Így szállt fel Fülöp hozzá a szekérre, és általa győzte meg a Szent Szellem a kincstárnokot a bűnről, az igazságról és az ítéletről.
Ugyanez igaz arra is, amit Kornéliuszról és Péterről olvasunk. Kornéliusz már befogadta Isten általánoskegyelmét. Miértne kellene/ne tudná aztán a Szent Szellem hathatós kegyelmét befogadnia anélkül, hogy egy apostol közreműködne? Péternek kellett Kornéliusz házába mennie, és eszközzé vált Kornéliusz és háza megmentésében.
Mit mondjunk tehát? Krisztusnak nem minden tanítványa a Szent Szellem lakhelye és edénye, eszköze Krisztus művének véghezvitelében a világban?
Azt hiszem, még valamit le tudunk vezetni ebből: Ha az igaz, hogy a Szent Szellem meg fogja győzni a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről, nem kellene megtanulnunk azt, hogyan válhatunk sokkal inkább a Szent Szellem eszközévé? Itt nem az evangélizáció módszereire gondolok, sokkal inkább arról van itt szó, hogyan teremt kapcsolatot a Szent Szellem az emberekkel. A Szent Szellemnek az első helyen kellene lennie az életünkben.
Nincs most időnk arra, hogy Péter pünkösdi prédikációját elolvassuk, de ez illusztrálja legjobban a Szent Szellem munkáját. – Péter először a bűnről prédikált: Ti gyilkosok vagytok, megöltétek a Messiásotokat! Aztán az igazságról beszél és végül az ítéletről. – A Szent Szellem olyan hatalmasan munkálkodott, hogy Péternek nem kellett egy dicséretbe belekezdenie, és senkit sem kellett felszólítania, hogy jöjjön előre. Éppen fordítva történt! Az emberek mondták: „Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?” Ez egy Szent Szellem általi prédikáció volt. Meggyőző volt, és végül megtértek!
Fel kellene ismernünk a Szent Szellem munkájának fontosságát és eszközeivé kellene válnunk. Mindenkinek ki kellene tükröznie az általános kegyelmet, a Szent Szellem szeretne a hathatós kegyelem által némelyeket megmenteni. Ámen