„16. „Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem.” 17. A tanítványai közül egyesek ezt kérdezték egymástól: „Mi az, amit mond nekünk: Egy kis idő, és nem láttok engem, és ismét egy kis idő, és megláttok engem, és ez: Mert én elmegyek az Atyához?” 18. Így szóltak tehát: „Mi az a kis idő, amiről szól? Nem tudjuk, mit beszél.” 19. Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik: „Arról kérdezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem? 20. Bizony, bizony, mondom néktek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. 21. Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra. 22. Így most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek: 23. és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.” „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. 24. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.”
Az Újszövetségnek, és tulajdonképpen az egész Bibliának az egyik legfontosabb üzenete az Úrral való személyes kapcsolat hangsúlyozása. Maga az Úr is hangsúlyt fektet erre, és az apostolok is a leveleikben. Az Ószövetségben szintén ki van hangsúlyozva a Jézussal való személyes kapcsolat, amelyben kiemelten fontos, hogy az Úr foglalja el a hívők életében az Őt megillető helyet.
Egy kvéker filozófus, Dr. Rufers Jones, írt egy anyáról, aki próbálta meggyőzni a kislányát, hogy nem kell félnie éjszaka a sötétben, mert Isten ott van vele. A kislány erre csak ennyit mondott: „Nem Istent akarom, én olyasvalakit akarok, akinek arca van”.
Nem ez az, amire mindannyian vágyunk, valamire ami valóságos? – Amikor a Jézussal való kapcsolatunkról beszélünk, akkor valami valóságosról beszélünk. Az Újszövetség egyik legnagyobb áldása, hogy Jézusnak a halottak közül való feltámadása által minden hívőnek személyes kapcsolata lehet Vele. Ez nem egy olyan kapcsolat, ami csak egy bizonyos időben és egy bizonyos helyen létezhet valakivel, mint ahogy a feltámadás előtt volt. Bárhol és bármikor közvetlen kapcsolatunk lehet a mi Urunkkal. Az Úr is ezt hangsúlyozza az idézett igeszakaszban. Beszél arról az időről, amikor már nem lesz köztük, és amikor a szomorúságuk örömre változik. Ez a feltámadás által történik meg! Mi ma nem vagyunk rosszabb helyzetben, mint az apostolok voltak. Igaz ugyan, hogy az apostolok látták a testben megjelent Urat, és a feltámadás után is látták. Az Úr azonban azt hangsúlyozza ki nekik a búcsúbeszédében, hogy a Szentszellem eljövetele által 2000 év múltán sem vagyunk rosszabb helyzetben, mint amilyenben az apostolok voltak. A Szentszellem által ugyanolyan közvetlen kapcsolatunk lehet az Úrral, mint nekik volt.
Az Úr beszél ennek a világnak a gyűlöletéről. A keresztyéneknek számolniuk kell ezzel a gyűlölettel, mert a világ az Urat is gyűlölte. – Azután a Szentszellem szolgálatáról beszél, amely a hívők által meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A Szentszellem az a nagy tanító, aki tanít bennünket, de nem magától, hanem azt tanítja, amit a Fiú akar nekünk tanítani. „… az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.” (16, 15/b)
A Szentszellem a közvetítő a hívők és a Fiú között. A Fiú tanít! A Szentszellem az Úr Jézus tanító tevékenységének eszköze.
Nézzük meg az igeszakaszt részletesen. Egy rövid áttekintés:
Először azt mondja, hogy már nem sokáig lesz közöttük, de később vissza fog jönni. – Azután azt az illusztrációt használja, ahogy egy terhes asszony világra hozza a gyermekét. – Végül pedig a 2-24. versben ezt a tanítványokra alkalmazza. Értelmezi a saját illusztrációját.
Milyen utasításai vannak a tanítványaihoz? A 16-18. versekben találjuk meg az utasításait. A 16. versben tesz egy kijelentést, ami a tanítványait elgondolkodtatta. Az Úr itt egy bölcs, ügyes pedagógiát folytat. Részinformációkat ad nekik, amivel még jobban felébreszti a kíváncsiságukat, és további kérdések feltevésére indítja őket. Ez a pedagógiai módszer nagyon hatásos, amikor a tanítványok magatartása olyan volt az Úr felé, amilyen volt. Sajnos az átlagembereknél az a helyzet, hogy lenyelik a bennük levő kérdéseket, mert abban reménykednek, hogy majd más teszi fel azokat. Amikor egy konzultációnk volt Johannes Gerloffal a Róm 9-11-ről, ő provokált bennünket és arra szólított fel minket, hogy mondjunk neki ellent, vagy tegyünk fel neki kérdéseket. Hol vannak a kérdések a bibliaóráinkon vagy a vasárnapi prédikációk után?
„16. Egy kis idő még, és nem láttok engem, …” A „látni” „theoreo” szó azt jelenti, hogy fizikailag, a szemünkkel látunk és a látott dolgokon elgondolkodunk.
„de ismét egy kis idő, és megláttok engem.” Itt a „látni” szó helyén egy másik szó, az „optanomai” áll, bár a fordítás itt is a „látni” szót használja. Ez a „látás” azt jelenti, hogy az értelmünkkel látunk, vagyis szellemileg megértjük, hogy mi történik. „Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem.” Ez az apostolok számára rejtély volt. Ezután természetesen jöttek a kérdések! „17. A tanítványai közül egyesek ezt kérdezték egymástól: „Mi az, amit mond nekünk: Egy kis idő, és nem láttok engem, és ismét egy kis idő, és megláttok engem, és ez: Mert én elmegyek az Atyához?” Elképzelhetjük a tanítványok suttogását. Senki sem merte azt mondani az Úrnak: „Nem fejezted ki magad elég világosan”. … „egy kis idő” az időtartam meghatározása volt a nagy rejtély! „18. Így szóltak tehát: „Mi az a kis idő, amiről szól? Nem tudjuk, mit beszél.” Sejtelmünk sincs, hogy miről beszél! Mit jelent, hogy „rövid” vagy „kis” idő?
A 19-20. versben az Úr választ ad nekik: „19. Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik: …” Vegyük észre, hogy az Úr tudta, hogy meg akarták kérdezni. Csak féltek megkérdezni Őt. Az, hogy az Úr „tudta”, hogy meg akarják kérdezni Őt, a helyzet természetfeletti megértésére utal. János azt írja le, mintha az Úrnak természetfeletti értelme lett volna.
A másik dolog, amit észre kell vennünk, hogy a „kérdés”-re is két szó van használva. Az egyik szó a kérdésfeltevést jelenti. Mintha most én elkezdenék nektek kérdéseket feltenni. Az „erotao” szó olyan kérdéseket jelent, amelyeket egy olyan személynek teszünk fel, akik egyenrangúak velünk.
A másik „kérdés”-t kifejező szó a „zeteo”. Ez a szó a Károli fordításban úgy szerepel, hogy „tudakozódtok”, vagyis az ember olyan valaki felé intéz kérdést vagy kérést, aki magasabb szinten áll, mint ő, pl. az imádság közben mondott kérdések és kérések. Amikor arról olvasunk, hogy „Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni”, ez azt jelenti, hogy ki akarták kérdezni, magyarázatokat akartak kapni.
„Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem? 20. Bizony, bizony, mondom néktek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, …” A „sírás”, „jajgatás” vagy „szomorúság” szavakat a halottak siratására, a gyászra használják. Aki élt már keleten, az ismeri, hogy milyen jelenetek játszódnak le egy kórház előtt vagy egy balesetkor. A tévében is láthatjuk a keletiek fájdalmas, hangos jajgatását. A „sírás” szó az Újszövetségben mindig a halottak siratására vonatkozik.
„Bizony, bizony, mondom néktek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, … de szomorúságotok örömre fordul.” Itt az Úr nem azt mondja, hogy az öröm helyettesíteni fogja a szomorúságotokat. Azt mondja: Maga a szomorúság fog örömmé változni. Mit ért ez alatt az Úr? Én a következőre gondolok: Nem azt mondja, hogy a szomorúságotok helyet fog adni az örömnek. Most szomorúak vagytok, azután pedig örülni fogtok, mintha a kettő között nem lenne semmi összefüggés.
Tulajdonképpen ezt mondja: Maga a szomorúságotok fog az örömötökké válni! Ugyanaz, ami szomorúvá tett benneteket, lesz az örömötök oka! Mit ért ez alatt? Aki rendszeresen olvassa a Bibliát, rögtön ki fogja találni! A halála lesz az, ami szomorúvá fogja tenni őket. Mihelyst azonban megértik, hogy mit jelent számukra az Ő halála, az üdvösséget, a bűneik bocsánatát, azt, hogy ez a halál az isteni ígéretek beteljesedése, akkor örülni fognak! Amikor megértik, hogy a szuverén Isten úr minden körülmény fölött, akkor ez bátorságot fog adni számukra. Meg fogják érteni, hogy egész jövőjük biztosítva van Jézus halála által, hogy örök életük van, akkor mindaz, ami miatt sírtak, örömre fordul. Ugyanazok a férfiak, akik jajgattak, meg fogják találni Jézus halálában az életük és szolgálatuk alapját. Gyászuk tárgya örömük tárgyává fog válni!
Az, hogy az Úr jó tanár módjára kérdéseket tesz fel és felébreszti a tanítványok kíváncsiságát, aztán pedig magyarázatot fűz hozzá, az még nem elég. Ezért most egy illusztrációt használ. Az illusztrációt a mindennapi életből meríti.
Egy vajúdó asszonyról beszél, akit gyötörnek a szülési fájdalmak, aki szomorú, mert eljött az ő órája. – Mihelyst azonban megszületik a gyermeke, „nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra.”
Ez az illusztráció azért érdekes, mert pont azt emeli ki, amit az imént mondtam. A szomorúság, a nyomorúság nem enged utat az örömnek, hanem maga a szomorúság fog örömmé válni. A szomorúság tárgya most az öröm okává válik. A születendő gyermek fájdalmat okoz, most azonban az öröm tárgya. Az Úr más szavakkal ezt mondja: a kereszthalál, amely először fájdalmat és gyászt okoz, később az apostolok számára és a mi számunkra is az öröm oka lesz.
Az apostolok és mi is további magyarázatokat igénylünk. Valamit már megértettek, az Úr azonban még többet akart nekik mondani. Azt akarta mondani, hogy a halála hasonló lehet egy születéshez, azonban eközben egy új teremtmény jön létre, a hívő emberek szellemi teste! Ezt Pál apostol később megmagyarázza, amikor a gyülekezet testéről beszél, amely Krisztus halála által jött létre.
Már az Ószövetségben találunk igehelyeket, amelyek leírják a Messiás szenvedéseit, és azok is összehasonlítják azt egy asszony szülési fájdalmaival, pl. az Ézs 26 és 66. A bibliát ismerő tanítványok megértették, hogy a szülési fájdalmak a messiási Királyra mutatnak.
Nézzük meg azt a három dolgot, amelyek a feltámadást követik: „22. Így most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek”. Itt van egy újabb öröm. Feltehetek egy kérdést? Az Úr beszél egy örömről, amelynek a tanítványai részesei szeretnének lenni. Mikor lesznek ennek az örömnek a birtokában? „… örülni fog a szívetek”, de mikor? Néhány kommentár úgy véli, hogy ez a gyülekezet elragadtatásakor lesz. Akkor olyan nagy örömben lesz részük, amit senki nem vehet el tőlük. – Természetesen akkor is teljes lesz az örömük, de én nem hiszek ebben az értelmezésben. Az Újszövetség azt tanítja nekünk, hogy már most a miénk lehet ez az öröm. Az 1Pt 1,8-9-ben Péter beszél egy kimondhatatlan örömről, amelynek már most a részesei lehetünk. Ezért gondolom azt, hogy itt nem egy jövőbeli örömről van szó. – Más kommentárok azt mondják, hogy ez az öröm pünkösdre vonatkozik, amikor eljön a Szentszellem és mindannyian bemerítkeznek Krisztus testébe. Bizonyára nagy volt az öröm, amikor a tanítványok felfogták, hogy mi történt. De pünkösdöt inkább az erő jellemezte, mint az öröm! Amikor a Jn 20,20-hoz lapozunk, ott azt olvassuk: „És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.” Itt, a Jn 16,22-ben is ugyanez az „öröm” szó szerepel, ezért gondolom azt, hogy ez az öröm a feltámadásra vonatkozik. Örültek, hogy az Úr él, hogy feltámadt!
Mit jelent ez a mi életünkre nézve? Amikor egy keresztyén megérti, hogy Krisztus nemcsak meghalt, hanem fel is támadt érte, és ezáltal személyes kapcsolatba kerülhet Vele, ekkor ez az öröm forrásává válik számára! Ez az öröm a keresztyének életének „cantus firmus”-a, és ennek mások számára is láthatónak kellene lennie. Azt az asszonyt, aki az édesanyámat és engem is az Úrhoz vezetett, ez az öröm jellemezte. Néhány héttel azelőtt veszítette el a 16 éves fiát és a testvérét, de sugárzó arca volt a bizonyítéka annak az örömnek, amelyet megtalált az ő Megváltójában.
Egy újságíró, aki az 50-es években egy interjút készített Billy Grahem-mel, azt írta a cikkében: „Olyan érzésem volt, mintha még egy harmadik személy is jelen lett volna a szobában”. Magunknak is fel kellene tenni a kérdést: Lehet ezt látni az én életemben?
A feltámadás következménye az élő Megváltóval való közösség és ez ok az örömre! Létezik egy Isten, akinek van arca!
A második dolog összefügg ezzel. „23. és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.” Vagyis nem fogtok többé kérdezősködni tőlem, kikérdezni engem. Itt a kérdésfeltevésről van szó. Imádságainkban szabad kérdéseket feltennünk. A vers így folytatódik: „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” Eljön az idő, amikor már nem leszek veletek testben, nem fogtok többé kérdezgetni engem, de majd oda tudtok fordulni az Atyához az én nevemben!
„16. Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem.” Az első „egy kis idő még” arra az időre vonatkozik, ami a temetéséig telik el. A második „egy kis idő még” a feltámadásáig eltelt időre vonatkozik.
„Bizony, bizony, mondom néktek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” Most az Atya a közbenjárás és az imádság tárgya. A Biblia azt tanítja nekünk – ahogy ezt már többször is említettem – hogy amikor imádkozunk, akkor az Atyához imádkozunk Krisztus nevében és a Szentszellem erejével. – Ez nem azt jelenti, hogy amikor egy sóhajjal felkiáltunk: „Úr Jézus, ments meg”, akkor nem menekülünk meg, mert rosszul címeztük az imádságunkat. Az Úr Jézushoz is lehet imádkozni, a Bibliában is vannak rá példák. Ez nem egy kőbe vésett szabály ahhoz, hogy meghallgattasson az imádság. Azonban az imádság biblikus mintája a következő: Az Atyához imádkozunk, Jézus nevében és a Szentszellem erejével. Talán furcsán hangzik, de az Úr itt úgy beszél magáról, mint közbenjáróról. A közbenjáró olyan személy, aki két másik személyt összehoz. Ez volt az Ő eljövetelének a célja! Ő mutatja be nekünk az Atyát. Az 1Pt 3,18-ban az áll: „Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, …” Jézus nem magához akarta kötni a tanítványokat, hanem az Atyához akarta őket vezetni. A Jn 20,17-ben azt mondja: „Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.” Itt arra a kapcsolatra utal, amit létre akar hozni. Az Ef 2,18-ban azt mondja Pál: „Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Szellemben az Atyához”. A váltságmű, amit az Úr elvégzett, tulajdonképpen egy közbenjárás, amely által szellemben oda járulhatunk az Atyához.„23. és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.” „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” Közvetlenül járulhatunk az Atyához. Nem hatalmas dolog ez? Ha az Ő nevében jövünk, meghallgatja a kéréseinket.
A feltámadás harmadik következménye a 24. versben van megnevezve. „Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen”. Krisztus váltságművével sok minden megváltozott.
„Eddig nem kértetek semmit az én nevemben”. Ezután jön az új dolog: „hogy örömötök teljes legyen”. Az öröm legfontosabb forrásai közé tartoznak a megválaszolt imádságok. Igaz? Mi kérjük az Atyát, Ő pedig megadja nekünk, amit kérünk Tőle. Ez egy bátorítás a hívők számára, és annak az egyik jele, hogy Őhozzá tartozunk. Imádkozunk valamiért és megtörténik. Mi van akkor, ha imádkozunk valamiért és semmi sem történik. Nos, ez semmit nem bizonyít. Olvasunk a Bibliában olyan esetekről, amikor valaki nem kapta meg, amit kért. Ez ne bátortalanítson el bennünket! Vagy megkapjuk Istentől, amiért imádkozunk, vagy azt kapjuk meg, ami leginkább a javunkat szolgálja. Én tulajdonképpen mindig azt szeretném, ami leginkább a javamat szolgálja.
„Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” Olyan ez, mint egy kitöltetlen csekk. Olyan összeget lehet rá írni, amilyet akarunk, ameddig van rá fedezet. Ez a csekk azonban korlátlanul használható. Minden imádságot be lehet váltani ennek az ígéretnek megfelelően. „kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen”! Talán azért rendelkezünk olyan kevéssel, mert keveset kérünk? Mert olyan szegényes az imaéletünk?
Müller György az imádság embere volt. Van róla egy történet, amit egy hajóskapitány mesélt egy keresztyénnek. A kapitány ezt a történetet egy Angliából Kanadába (Quebecbe) való hajózáskor mesélte. Azt mondta: „5 héttel ezelőtt utaztam legutóbb Kanadába, és akkor történt valami, ami az egész életemet megváltoztatta. Müller György utazott a hajónkon. Ő volt a bristoli árvák atyja, aki árvák ezreit táplálta az imádságai által egy nagy árvaházban. Müller György soha nem mondta, mennyi pénzre van szüksége, nem intézett senkihez felhívást, nem küldött leveleket befizetési csekkekel vagy válaszborítékot mellékelve. Teljesen Isten gondviselésére hagyatkozott. Szilárdan meg volt győződve arról, hogy Isten, aki segített létrehoznia azt az árvaházat, a szükséges javakat is ki fogja rendelni, annak fenntartásához. Nem tartotta szükségesnek, hogy állandóan emlékeztesse a hívőket a szükségletekre. „Aznap 24 órát voltam a fedélzeten – mondta a kapitány, amikor az idő nagyon elromlott”. Müller György odament hozzá a fedélzetre és azt mondta: „Kapitány úr, csak azért jöttem, hogy megmondjam, vasárnap délutánra Quebec-ben kell lennem”. Az lehetetlen, felelte a kapitány. „Ha a hajó nem képes ezt megtenni, mondta Müller, akkor Isten fog találni egy másik utat, hogy odavigyen engem. 57 év óta még soha nem történt olyan, hogy nem tartottam magam egy megállapodáshoz. Menjünk be a térkép szobába és imádkozzunk”. Én azt mondtam magamban, ez meg melyik bolondok házából szabadult? Még soha nem hallottam, hogy valaki ilyesmit mondjon. „Tudja, hogy milyen vastag a köd?” kérdezte a kapitány. Ő viszont azt válaszolta: „A szemeim nem a ködre néznek, hanem az élő Istenre. Minden körülményem az Ő kezében van”. Letérdelt, és elmondta a legegyszerűbb imádságot, amit valaha hallottam életem során. Amikor Ámen-t mondott, én is imádkozni akartam, de Müller György a vállamra tette a kezét és megkért, hogy ne imádkozzam. Azt mondta: „Nincs értelme, hogy imádkozzon. Először is nem hiszi el, hogy Isten megválaszolja az imáját, másodszor, én hiszem, hogy Isten már meghallgatta az imámat. Miért kellene akkor még imádkoznia? Ennek nem lenne értelme.” Ránéztem Müller Györgyre, ő pedig azt mondta: „57 éve ismerem az én Uramat, és nem volt olyan nap, amikor a király nem fogadott volna audienciára. Kapitány úr, álljon fel, nyissa ki az ajtót és nézzen ki. A köd feloszlott”. Felálltam, kinyitottam az ajtót, és már valóban nem volt kint köd. Szombat reggel volt, amikor a hajó megérkezett Quebec-be, és Müller György nem marad le a megbeszéléséről.
Azt hiszem, hogy nagy dolgok lehetségesek, ha komolyan vesszük a Szentírást. „Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen”! Azt hiszem ez a módszer vezet ahhoz az örömhöz, amely gyakran még hiányzik ahhoz, hogy a mi örömünk teljes legyen. Ámen.