Elérkeztünk a végéhez, Jézus búcsúbeszédeinek epilógusához, amelyet a 17. fejezetben lévő főpapi imája előtt mond el.
25 Ezeket példázatokban mondom nektek, de eljön az az óra, amikor többé nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról. 26 Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek, 27 hanem maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem. 28 Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba; de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek.” 29 Ekkor így szóltak hozzá tanítványai: „Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz. 30 Most már tudjuk, hogy mindent tudsz és nincs szükséged arra, hogy valaki megkérdezzen téged: ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.” 31 Jézus így válaszolt: „Most hiszitek? .32 De eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. 33 Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16,25-33)
Ebben a részben három gondolatot találunk. A 25-27 versekben az Úr a példázatokról és a nyíltan szólásról beszél.
A 28-30 versekben a hazatéréséről beszél, és olvassuk, hogyan reagálnak erre a tanítványok.
A 30-33 versekben a szorongatatásról, és a szomorúságról beszél, amelyek úrrá lesznek majd a tanítványokon. Azonban megmondja, hogy Ő hamar diadalmaskodni fog, és a tanítványok részesei lesznek ennek.
25 Ezeket példázatokban mondom nektek, de eljön az az óra, amikor többé nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról. 26 Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek, 27 hanem maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem.
Azt mondja, hogy eddig példázatokban szólt a tanítványaihoz, de a jövőben már nem így tesz majd, mert nyíltan meg fogja mutatni nekik az Atyát. Amikor az emberek azt mondják, hogy Jézus csak egy ember volt, akkor az egy furcsa állítás. Itt egy tanító, aki 24 óra múlva halott lesz és teljes nyugalommal azt állítja, hogy ő a tanítványokat még a halála után is tanítani fogja. A búcsúbeszédek alapgondolata itt láthatóvá válik: Az Úr meg volt győződve arról, hogy kivégzése és halála ellenére a Szent Szellem munkájának köszönhetően tovább fogja tanítani tanítványait. Csak fizikailag hal meg, de szellemileg nem. A Szent Szellem által leplezetlenül meg fogja mutatni az Atyát a tanítványoknak. – Nem hiszem, hogy ezzel új tanításokra, témákra gondolt, hanem arra, hogy amit addig tanított, kibővíti, és továbbfejleszti majd. Ő azért jött a világra, hogy a tanítványoknak kinyilatkoztassa az Atyát, és ez a halála után sem lesz másképp. Nem azért jött, hogy magát megismertesse, hanem hogy az Atya legyen ismertté Általa. Ezért jött, és ma is ezt teszi, a hívőket egyesíti az Atyával. Ő a Közbenjáró! Nem új hitvallást ad a tanítványoknak, hanem azokat a tanításokat tárja fel a Szent Szellem által, amelyekről már csírájában a három év alatt tanított nekik.
26 Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek, 27 hanem maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem.
Más szavakkal: Az Ő nevében kérnek majd, de az Úr Jézus nem tartja szükségesnek, hogy ő kérjen a tanítványok számára. Az Ő nevében közvetlen bejárása van a tanítványoknak az Atyához. (Még kevésbbé kell beiktatni „Isten anyját“ közbenjáróként!) Gyakoriak az olyan családok, ahol az egyes gyerekeknek nem ugyanolyan könnyű „bejárása“ van az egyik szülőhöz, és emiatt megtörténhet, hogy a fiútestvér így szól a lánytestvéréhez: „De kérlek, te mond meg apának“, mert tudja, hogy a nővérét szívesebben fogadja az apja. Az apa és a lánya talán jobban megértik egymást, mint az apa és fia. Feltételezem, hogy mindannyian ismertek ilyen családokat.
Itt azt mondja az Úr Jézus: Nem lesz szükség arra, hogy engem kérjetek és én kérjem az Atyát értetek! Közvetlen bejárásotok lesz a nevemben, a tökéletesen elvégzett megváltói művem miatt.
A 28-30 versekben a visszatéréséről beszél az Úr, és annak következményeiről. 28 Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba; de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek.
Ez a keresztyén hit összefoglalása! Ez a vers utal Krisztus pre- egzisztenciájára (előzetes létére): Az Atyától jöttem, a ‘-tól’ rag annyit jelent, hogy ’az Ő oldaláról’. Ezzel az Atyával való közösségére utal. Ebből a közösségből jött a világra. Már a megtestesülése előtt létezett. Aztán azt is mondja: most elhagyom a világot. Ez utalás a halálára. És az Atyához megyek – ez a menybemenetelére vonatkozik.A hitvallásunk összefoglalása alatt az alábbiakat értem: preegzisztenciája, testet öltése, halála, feltámadása, és mennybe menetele.
A 29-30 versekben a tanítványok beszélnek. 29 Ekkor így szóltak hozzá tanítványai: „Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz. 30 Most már tudjuk, hogy mindent tudsz és nincs szükséged arra, hogy valaki megkérdezzen téged: ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.” Érdekes, amit mondanak, különösen a 28. vers tükrében, amely ennyire összefoglalja a keresztyén üzenet lényegét. A 28. versben sincs valójában semmi olyan újdonság a tanítványok számára, amit már korábban ne hallottak volna az Úrtól. Jézus így szólt: 28 Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba; de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek.” Ez nem volt új a tanítványok számára, ezúttal mégis különös a reakciójuk! 29 Ekkor így szóltak hozzá tanítványai: „Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz. Ugyanazok a szavak, amiket már nem egyszer hallottak, most egészen másként csengenek! Most világossá vált számukra! William Temple, a teológus professzor a János evangélium kommentárjában ezt a szövegrészt humorosan illusztrálja a saját életéből: „Gyakran jönnek hozzám hallgatók azután, hogy már előadásaimon részt vettek néhány szemeszteren keresztül, lelkesedve kezdenek el ezért vagy azért az előadásért vagy témáért rajongani, amiről az imént hallottak. Aztán elmondják, hogy vált világossá számunkra az egész.” Temple megjegyzi, hogy ezek ugyanazok a dolgok, amelyeket már néhány alkalommal tanított nekik, talán más címmel.
Vannak igazságok, amelyeket már többször hallottunk, de sohasem voltunk készek, hogy elfogadjuk őket. Ha olyankor halljuk, amikor még nem vagyunk készek a hallottak elfogadására, akkor azok nincsenek ránk hatással. Nekem is mondták már nem egyszer, hogy nem értik azt, amit mondok. Gyakran én magam sem értem! Gyakran azok a gondolatok, amelyeket át szeretnék adni, az én fejemben sem teljesen világosak. Jó lenne, ha mindig világosan, és érthetően ki tudnám fejezni magam. „Te az üdvtörténeteddel – túl nehéz, és érthetetlen.“ Hiszek abban, hogy nem nehéz megérteni az igazságot, de gyakran hiányozik az, hogy helyesen közöljük.
Gyakran azonban tudom, hogy világosan és egyszerűen fejezzem ki magam. Ha aztán valaki odajön hozzám, és azt mondja: „Ma elbeszéltél a fejünk felett“, akkor tudom, hogy az illető nem volt kész arra, hogy az igazságot elfogadja, vagy még nem készült fel vagy nem érdeklődik az igazság iránt!
Ez voltaképpen illusztrálja azt a részt, amivel mi foglalkozunk. A tanítványok nem mások, mint mi vagyunk! Az Úr így szólt hozzájuk: 28 Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba; de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek. És ők így válaszoltak: „Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz. 30 Most már tudjuk, hogy mindent tudsz és nincs szükséged arra, hogy valaki megkérdezzen téged: ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.” Csak most nyerte el a bizalmukat az Úr. Legfőbb ideje volt ennek, különösen a jövőjük miatt.
A 31-33 versekben eljutunk a harmadik gondolatmenethez. 31 Jézus így válaszolt: „Most hiszitek? Azt gondolom, hogy ezalatt az Úr még mindig azt érti, hogy a tanítványok többet mondanak, többet nyilvánítanak ki, mint ami a tapasztalataikból következne. Azt mondják: „Most hiszünk”, de az Úr megkérdezi őket: “Felfogjátok egyáltalán, miről beszéltek, minek teszitek ki magatokat, miben fogtatok bele?” 32 De eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Azt hiszem, ez a békességének titka életének e fenyegető óráiban. Ez a keresztyének titka is, ha az élet viharosra fordul.
Az Úrnak e szavai akkoriban nem azt a hatást váltották ki, amelyet később, amikor az Úr prófétai kijelentései beteljesedtek. …mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
Nézzük meg a 33. verset: 33 Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” Itt két világ jelenik meg, amelyekben a keresztyén él: a „világban“ és „Krisztusban“. A világban nyomorúságotok van, Bennem békességetek. – Pál gyakran kezdi így a gyülekezetekhez szóló leveleit: pl. a „Kolosszében lévő gyülekezethez“. Ugyanakkor azonban azt mondja, hogy ők Krisztusban vannak. Mindannyian e két területen éljük az életünk: „Budapesten“ és ha újjászületett keresztyén vagy, akkor „Krisztusban“ is. Fizikailag a földön, szellemileg Krisztusban. A földön nyomorúságotok lesz, de Bennem békességetek.
Mi a békesség? Mi a salom? Milyen kép van előttünk a békességről?
Két művész vászonra akarta vinni azt, hogy mit ért békesség alatt. Az egyik egy tájat festett hegyekkel, és egy hegyi tóval, amit erdő vett körül. Ezen kívül semmilyen élőlény sem volt látható a képen. A szél még a víz felületét sem fodrozta. Ha svájci naptárakat néztek meg, a benne lévő tájképeken legtöbbször kiretusálják az embereket, az állatokat, és többi élőlényt.
A másik művész egy viharról festett képet. Az előtérben egy sebes folyású folyó, amelynek magasra csaptak hullámai, és a parton egy nagy fa állt. Kis ágán éppen a tomboló folyó felett két kis madár dalolt. Azt hiszem, hogy a második kép nyert volna a versenyen. Ez a valóság. A hegyi tóról festett kép nem a békességet ábrázoló kép, hanem a pangást. – Ha az Úr Jézus békességről beszél, akkor nem akarja azt a benyomást kelteni, hogy az életben nem lesznek problémák, vizsgák, tragédiák, és csalódások. Azonban azt mondja, hogy lehet az események viharában énekelni, ahogy a madarak a hullámok felett.
Egy skót faluban évente egyszer gyűjtést rendeznek a szegényeknek. Ajtóról ajtóra járnak, hogy adományokat gyűjtsenek. Egy kis házban élt egy hölgy, aki nagyon szegény volt, de sérelmezte volna, ha nála nem kopognak. Mindig volt néhány Penny kéznél. Amikor aztán egy kislány kopogott az ajtaján, invitálta, hogy jöjjön beljebb. Az öreg hölgynek volt egy csésze az asztalán, amit gyorsan befedett, hogy a látogatója ne lássa, mi van a csészében. Amíg az idős hölgy elment, hogy a Pennyket hozza, a kislány nem tudott ellenállni a kísértésnek, és benézett a terítő alá. Majd hangosan felkiáltott: De Betty néni, ez nem is tea, hisz ez csak víz!” „Igazad van, gyermekem. Ez csak víz, de az Úr hagyja, hogy olyan jó íze legyen, mint a bornak”- válaszolt a hölgy. Egy régimódi, de elragadó történet annak illusztrációjaként, hogy mit végezhet el az Úr. – A világban nyomorúságunk van, az Úrban békességünk.
Érdekes az is, amit az Úr a 33. versben mond: de bízzatok: én legyőztem a világot. Igen, Ő legyőzte a világot, de én? Nem mondhatta volna azt, hogy “de bízzatok, ti legyőzitek a világot”. Állítólag Konstantin császárnak volt egy látomása egy pajzsról a kereszttel, amelyen ez állt: „in hoc signo vince“. Ebben a jelben fogod meghódítani a világot. Az Úr itt ugyanebben az értelemben mondja: ha én legyőzöm a világot, akkor mindazok, akik Benne vannak, legyőzték a világot.
A búcsúbeszédekben csírájában megtalálunk minden tanítást, amiket később Pál apostol az Úr Jézus művéről a maguk teljességében fejtegetett. Jézus beszél a haláláról, a temetéséről, és a feltámadásáról. Ugyanakkor beszél a mi halálunkról, az eltemetésünkről, és a feltámadásunkról, a miénkről, akik hívők vagyunk. – Vétkeinket eltörölte a Golgothán, elhordozta bűneinket, többé már nem érhet vád az ördög részéről. Ha valaki vagy az ördög megpróbál vádolni engem, akkor mondhatom: az én képviselőm, helyettesem meghalt értem, és én Vele. Ha a vádló azt mondaná: Te bűnt követtél el! A válaszom az lenne: Krisztus meghalt a bűneimért.
Ha a vád így hangzana: Hinned kell! A válaszom ez lenne: Jézus meghalt a hitetlenség bűnéért is. – A hívők ellen nem lehet vádat emelni. Az Úr az övéiért halt meg. Halála elhat mindenkire, aki hisz Benne. A helyettes áldozatának hatása él, nem olyan helyettesítő áldozat volt, hogy „talán, ha még ezt megteszed, akkor…“. Győzelme nyilvánvalóvá válik, ha királyságába visszatér. A dicsőségének részesei leszünk akkor, mert azonosultunk vele. Ha valóban megértjük, hogy ő velünk azonosult, akkor nem kell meglepődnünk, hogy így szólt: „Én legyőztem a világot, legyetek nyugodtak!” A világot valóban legyőztük Benne.
Mit jelent mindez? A következőket:
1. Szabad emberek vagyunk. Ha Ő legyőzte a világot, miért kellene nekünk aggodalmaskodunk? Mért félnénk? Miért vetnénk meg önmagunkat?
2. A bűn hatalmának vége ezt jelenti: a bűn meghalt, ezzel nem azt akarom mondani, hogy most bűntelenek és tökéletesek vagyunk. Erre van egy előzetes utalás, ahogy az Úr a 70 tanítványt kiküldte.
Ezzel kapcsolatban azt olvassuk a Lk 10,17-19-ben: 17 Mikor a hetvenkét tanítvány visszatért, örömmel jelentette: „Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre!” 18 Ő pedig ezt mondta nekik: „Láttam a Sátánt villámként leesni az égből. 19 Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején, és hogy semmi se árthasson nektek.
3. Van számunkra vigasztalás, ha bánatosak, szomorúak vagyunk – „én legyőztem a világot.” Tulajdonképpen ezért az élet minden helyzetében diadalmaskodhatunk. Ha az apostolok között lettünk volna, és ha láttuk volna a méltóságteljes nyugalmat az arcán, amikor már összecsaptak a hullámok felette. Kevesebbet élt még mint 24 óra, és ezt mondja: de bízzatok: én legyőztem a világot.” Legyetek nyugodtak Bennem! Bennem lesztek majd békességben! Ez egy legyőzhetetlen hit.
Ő a Mesterünk és testvérünk, akit követnünk kellene. Érdemes. A világban nyomorúságunk van, de Benne békességünk. Méltó arra, hogy bízzunk Benne. Vessük Belé teljesen bizalmunkat azért, hogy saját javunkra elvezessen egy megelégedett életre.