Andrew Murray azt írja egy helyen: „Régebben a hívők találkoztak Istennel, megismerték Őt, Vele jártak és tudatában voltak annak, hogy a menny és föld Urával van dolguk. Hit által meg volt a bizonyosságuk afelől, hogy ők is és az életük is Istennek tetsző volt”.
Mi ma az egyháztörténelemnek olyan korszakában élünk, amikor Andrew Murray megállapítása nem mindig jellemző a hívők életére.
John Fletcher ismert teológus volt, egy istenfélő ember. Azt mondták róla, hogy az előadásai végén azt mondta a hallgatóinak: „Akik Önök közül szeretnék átélni az életükben, a keresztyén megtapasztalásukban mindazt, amiről most beszéltem, jöjjenek utánam az előadó melletti kis terembe”. Ott imádkozott a hallgatókkal, hogy Isten, a Szentszellem valóság legyen az életükben, amiről az előadásban hallottak.
Amikor Jézus búcsúszavait olvassuk, tudatosul bennünk, hogy ezek képezik az Újszövetség szellemi magját. Az Úr útmutatásokat ad apostolainak azokra az időkre, amikor Ő már nem lesz közöttük. A búcsúbeszéd egyik fő témája az elmenetele. A Jn 13,33-ban azt mondja az Úr: „Gyermekeim, még egy kis ideig veletek vagyok: kerestek majd engem, és ahogyan megmondtam a zsidóknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek is ezt mondom.” Meg akarja őket barátkoztatni az Ő elmenetelének gondolatával. De egyúttal erősíteni is akarja őket a tanításban, Isten Igéjében.
Legutóbb azokról a kérdésekről beszéltünk, amelyet a három tanítvány, Péter, Tamás és Fülöp tettek fel neki. Ezekkel a kérdésekkel és válaszokkal tulajdonképpen megszakadt a fő téma, az elmenetel. Ma szeretnénk újból fölvenni a fonalat a Jn 14,12-21-ben. Az Úr itt ígéreteket tesz. Az egyik ilyen ígéret a „nagyobb cselekedetek” volt: „12. Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek.”
Amikor ezt a verset olvassuk és elgondolkodunk rajta, akkor egy problémával szembesülünk! A mi hitünknek ugyanolyan cselekedetekhez kellene vezetnie, mint amiket az Úr tett, sőt még nagyobbakat. Hogyan lehetséges az, hogy egy tanítvány nagyobb cselekedeteket visz véghez, mint a mestere? Hiszen Jézus a csodáit a Szentszellem természetfölötti erejével tette. Vajon bármelyik hívő ember véghez tud vinni nagyobb természetfölötti cselekedeteket, mint amiket Jézus tett? Melyikőtök vitt véghez nagyobb tetteket, mint Jézus? Hogyan kell értenünk az Úrnak ezeket a szavait? A tanítványok cselekedetei nagyobbak voltak, mint az Úré? – – Azt gondolom, hogy ezt a 12. verset nem minőségi nagyságként kell értenünk, hanemmennyiségi nagyságként! A tanítványok szolgálata által több ember jutott el Jézus ismeretére, mint Jézus földi szolgálata által. Amikor Jézus meghalt a kereszten, a tanítványok száma csupán kb. 500 volt. Pünkösdre már 3000-en voltak. Ebben az értelemben már pünkösdkor meghaladták Jézus munkáját, legalábbis a mennyiséget tekintve. De nem minőségileg. Luther, Kálvin, Wesley és sok evangélista a 20. és 21. századból mennyiségileg többet tett, mint maga Jézus.
Az is érdekes, hogy azt mondja: „… mert én az Atyához megyek”. Más szavakkal kifejezve: Az az erő, ami az apostolokból és a tanítványokból kiárad, nem a saját erejük, hanem a feltámadott Úr ereje és hatalma. Amíg Ő használja és támogatja őket, meg fogják tenni ezeket a cselekedeteket. Ez arra az ószövetségi történetre emlékeztethet minket, amikor Izrael Amálek ellen harcolt. Mózes elküldte Józsuét a harcba, ő maga pedig Áronnal és Húrral együtt fölment a hegyre. Mindaddig, amíg Mózes áldón magasra tartotta a kezét, Józsué győzött. Amikor azonban elfáradtak a karjai, és ezért leengedte azokat, akkor Józsuénak vissza kellett vonulnia. Így Áron és Húr tartotta a magasban Mózes karjait, és így győzte le Józsué az amalekitákat.
Nem csodálatos illusztrációja ez az Úrnak, aki közbenjár az Ő gyermekeiért az Atya előtt? Ez garantálja a győzelmet a földön. Áron a főpap előképe, Húr pedig (a neve azt jelenti, hogy „tisztaság”) a közbenjáró nagy előképe. A főpap és a közbenjáró felelősek a győzelemért. Amikor a keresztyének sikeresek, az nem azért van, mert ők olyan nagyszerűek, hanem mert van egy nagy főpapjuk az Atya jobbján, aki közbenjár értük. – Másként megfogalmazva: A feltámadott és megdicsőült Úr több cselekedetet fog véghezvinni, mint a testté lett Úr az Ő alázatos voltában. – Az első ígéret tehát a nagyobb cselekedetek ígérete.
A második ígéretről a Jn 14,13-14-ben olvasunk. Ez a meghallgatott imádságok ígérete: „13. és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; 14. ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.” A nagyobb cselekedetekhez vezető út az imádság. Az egyik oldalon az Úr Jézus imádkozik. Emberi nézőpontból, imádkoznak az apostolok és a tanítványok. A meghallgatott imádságok által fognak beteljesedni a nagyobb cselekedetek. Ez egy óriási biankó csekk, amit az Úr a tanítványai kezébe adott.
Hadd emeljek ki valamit, amit nagyon fontosnak tartok: „13. és amit csak kértek majd az én nevemben…”. Mit jelent az, hogy az „én nevemben”? Azt jelenti, hogy imádkozáskor az utolsó mondat után „rituálisan” hozzátesszük, hogy: Jézus nevében? Aligha hiszem! „Nem mindenki megy be a mennybe, aki azt mondja Uram, Uram”. Nem elég kimondani egy nevet. Ha azt a kifejezést vizsgáljuk, hogy „valaki nevében”, akkor észre fogjuk venni, hogy ennek az a jelentése, „valaki tekintélyének elismerésében”. A „Jézus nevében” kifejezés nem más, mint annak kifejezése, hogy elismerjük Isten fiának tekintélyét. Jézus nevében imádkozni tehát nemcsak egy frázis ismételgetése, hanem olyan imádság, amikor meggyőződéssel imádkozunk, hogy először is teljesen méltatlanok vagyunk az imádkozásra. Másodszor, hogy Krisztus meghalt a bűnösökért, és harmadszor, hogy Isten kegyelme által jutottunk el Isten Fia megismerésére és elköteleztük magunkat Neki. – Más szavakkal: Nem a mi érdemeinkre hivatkozunk, hanem egyedül Jézus érdemére! „Az én nevemben” kérni azt jelenti, hogy egy személyes kapcsolatból kifolyólag hit által Hozzá imádkozunk. Azt jelenti, hogy újjászületett keresztyénként imádkozom, nem pedig a gyülekezet vagy egyház tagjaként, aki megkeresztelkedett vagy veszi a szentségeket. Aki imádkozik, annak személyesen kellett találkoznia Jézussal. Nem valami érzelmi telítettségre, egy ezoterikus élményre gondolok, hanem arra, hogy az imádkozónak Jézus Krisztust el kell fogadnia személyes Megváltójaként.
„és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem…! Nincs jogunk bármit is kérni vagy várni az Atyától, kivéve, ha ezt Jézus nevében tesszük. Krisztus nélkül nincs semmi érdemünk. Csak a Fiú érdemeit ismeri el az Atya, aki meghalt a bűnösökért.
„13. és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban”. Ahogy mondtam, ez a Biblia nagy biankó csekkje. A 14. vers egy érdekes kiegészítése a 13. versnek. „14. ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.” Itt a legtöbb hívő egy nagy kérdőjelet lát maga előtt! A „tőlem” szó ugyanis a „kértek” szó után áll. Úgy is lehetne olvasni: „Ha valamit az én nevemben kértek tőlem”. Sok jó kéziratban így is áll. Ez azért érdekes, mert az imádságok normál esetben mindig az Atyának vannak címezve, Jézus nevében és a Szentszellem ereje által. Ezt tanítja az Újszövetség az imádságról. Az Atyához imádkozunk a Fiú nevében és a Szentszellem által. Vannak kivételek, amik azt mutatják, hogy lehet közvetlenül az Úr Jézushoz imádkozni. Így tett Péter is, amikor a vízen járva süllyedni kezdett, és segítségért kiáltott. Jézushoz kiáltott és Ő meghallgatta. – Amikor Istvánt megkövezték és haldoklott, közvetlenül Jézushoz imádkozott. A 14. vers megerősíthetné a közvetlenül Jézushoz intézett imádságot.
Sok kézirat van, amikben a 14. vers hiányzik, és nem is kell szöveganalízist végeznünk, ehhez nem is érzem magam kompetensnek. Nem is lenne sok értelme.
Nézzük meg most a 3. ígéretet, a Vigasztaló ígéretét. „15. Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, 16. én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 17. az igazság Szellemét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” Mit jelent a „pártfogó” vagy a „vigasztaló”? A „Paraklet” szót sok fordításban „vigasztalónak” fordítják. A Parakletos szó két szóból tevődik össze, a „hív” szóból és a „Para” elöljárószóból, ami azt jelenti, hogy „a közelben” vagy „jelen lenni”. Az alapgondolat e mögött a kifejezés mögött a következő: „Olyan személy, aki valaki mellé van rendelve, hogy segítse”. Mint egy szószóló, egy ügyvéd. Az Újszövetségben ez a szó úgy szerepel, mint „felemelő” vagy „bátorító” vagy „vigasztaló”. Ezt a szót a Szentszellemre használja az író a 17. versben: „az igazság szelleme”. Ő lett mellénk állítva, hogy segítsen minket.
Ez az első alkalom a búcsúbeszédeiben, hogy az Úr a Szentszellemről beszél.
Először vegyük észre eljövetelének feltételeit: „15. Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, 16. én pedig kérni fogom az Atyát…”. Úgy tűnik, hogy a szeretet engedelmességhez vezet, ez pedig a Szentszellem kiáradásához.
„15. Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat”. Nem érdekes ez az elképzelés? Vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy szeretik az Úr Jézust, de nem tartják meg a parancsolatait. A szeretetünknek az a bizonyítéka, hogy megtartjuk az Ő parancsolatait. Ez nem azt jelenti, hogy állandóan megtartjuk! Az életünkhöz való hozzáállásról van szó. Egy keresztyén, aki állandóan engedetlen, vagy engedetlenségben él, soha nem lehet biztos benne, hogy az Úrhoz tartozik, és az üdvbizonyossága gyenge lábakon áll. Ha valaki kételkedik az engedelmességében, akkor az Úrral való kapcsolatát is kétségbe kell vonnia.
Az Ige teljesen érthető: Ha szerettek engem, tartsátok meg az én parancsolataimat, „16. én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké”. A szeretet engedelmességhez vezet, az engedelmesség pedig a Szentszellem kiáradásához.
Ez a hétköznapi életben is így van. A szeretet engedelmességhez vezet. Akit szeretek, annak a kívánságait szívesen, zúgolódás nélkül teljesítem. Nem így működik egy családban is? – A szentek állhatatossága egy bibliai tanítás. „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat; 16. én pedig kérni fogom az Atyát”. Ez az igevers az előbb elmondott dolgokon alapul: a szereteten és az engedelmességen.
Még valami a „Vigasztalóval” kapcsolatban:
Ezt a szót a különböző fordításokban „szószólónak” vagy „tanácsadónak” fordítják. Azonban a Para-kletos kifejezés mögött nem csak az „instruktor” jelentés rejtőzik, olyan valakit jellemez, aki megerősít, aki vezet, bátorít, de figyelmeztet is. Olyan valakit, aki kényelmetlen is lehet, aki nyugtalaníthat. Rámutat az életünkben olyan dolgokra, amik nincsenek összhangban Isten Igéjével. A „vigasztaló” azt is jelenti, hogy „erősítő”. A Fil 4,13-at így lehet fordítani: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem”. Mellénk van állítva egy Vigasztaló, aki megerősít bennünket.
Amikor azt mondja, hogy „egy másik Pártfogót ad nektek”, akkor ezzel azt mondja, valakit, aki azonos, aki ugyanolyan természetű. Ezalatt saját magát érti! Ő a Vigasztaló, és mellénk állít még valakit, a Szentszellemet. János azt írja a levelében, az 1Jn 2,1-ben: „Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál”. Tehát két közbenjárónk van, két vigasztalónk, két erősítőnk. Egyikük a mennyben van az Atyánál, a másik pedig bennünk lakik. Sok vigaszunk van. Nem mehetünk sehová, nem tehetünk semmit, nem mondhatunk semmit úgy, hogy Ő ne legyen jelen. Végiggondoltuk már ezt? A Szentszellem minden hívő keresztyénben benne lakozik. Soha nem vagyunk észrevétlenek! – Gyakran azt gondoljuk, „itt senki nem ismer engem” vagy „itt nem látnak engem”. Ez szinte soha nem igaz, főleg nem Isten szemében. A Szentszellem egy állandó kísérő, vigasztaló, figyelmeztető, és ez azért van, hogy ne maradjon hatás nélkül az életünkre.
Az Ige az „igazság Szellemének” nevezi. Erről lehetne még többet is beszélni, de az idő korlátozott.
„17. az igazság Szellemét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” „… akit a világ nem fogadott be”. Mit jelent ez? Azt, hogy nem minden emberben van jelen a Szentszellem. Mire gondol Jézus, amikor azt mondja, hogy „a VILÁG nem fogadta be?” Pontosan arra gondol, ami a Jn 7-ben található, vagy amit Pál újra és újra hangsúlyoz leveleiben: Csak a Jézus Krisztusban hívőkben lakozik a Szentszellem. Végső soron ez a keresztyén lét feltétele. Pál azt mondja a Róm 8,9-ben: „De akiben nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé.” Akiben nem lakik a Szentszellem, az nem keresztyén, akár katolikus, református vagy baptista. A nagy fehér ítélőszék előtt nem teszi fel Isten a kérdést, „milyen felekezethez tartoztál?”! A kérdés az lesz: Benned lakott a Szentszellem? Az az ember, aki nincs Krisztusban, nem képes Krisztushoz jönni. Az üdvösség nem emberektől származik, hanem egyedül Istentől. „A világ nem tudja Őt befogadni”. „Földönkívülinek” kell lenni ahhoz, hogy be tudjuk fogadni. Hogy lehetünk „földönkívüliek”? Ezt a Szentszellem munkálja ki, Aki új életet ad nekünk, és újjászületünk. Elfogadjuk a Krisztusba vetett hitet és a Szentszellemet! A kezdeményezés mindig Istennél van. Pál ezt mondja az 1Kor 2,14-ben: „A nem szellemi ember pedig nem fogadja el az Isten Szellemének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak szellemi módon lehet azokat megítélni.” Újjászületettnek kell lenni ahhoz, hogy a Szentszellemet befogadjuk.
„… ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” Most a tanítványokkal van, azután pedig bennük lesz. Egyes kéziratok azt mondják, „nálatok és bennetek van”. Más kéziratok a futurumot használják.
Amit az Úr mondani akar, a következő: A Szentszellem most nálatok van, hogy erősítsen benneteket, és átsegítsen titeket a nehézségeken. A jövőben viszont bennetek fog lakni. Egy sokkal élőbb, elevenebb kapcsolatotok lesz. Krisztus kereszthalála által létrejön egy kapcsolat, amit egy perszonáluniónak lehet nevezni. „Bennetek lesz”. Ez a Biblia egyik legnagyobb ígérete a hívők számára.
Szánjunk egy kis figyelmet a „mindörökké” szóra is. Nem „6 hónapra” vagy „5 évre”, vagy „amíg nem vétkezünk”. Ezt jelenti a „mindörökké”. Amikor egy ember hívő lesz, az egy örökkévalóságba nyúló tapasztalat lesz!
A „ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz” kijelentésbe a Szentszellem ószövetségbeli és újszövetségbeli tevékenysége közötti különbség jut kifejezésre. A Szentszellemen keresztül történő áldások az Újszövetségben messze meghaladják a Szentszellem Ószövetség áldásait. Az Ószövetségben a Szentszellem soha nem lakozott állandóan egy személyben. Az Ószövetségben a Szentszellem bizonyos időre vett igénybe bizonyos embereket és felhatalmazta őket bizonyos feladatok elvégzéséhez. Pünkösd óta azonban a Szentszellem állandóan ott lakik minden újjászületett keresztyénben.
„18. Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. 19 Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. 20. Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.”
„… ti énbennem, én pedig tibennetek”! Micsoda egység! Ez görögül 6 szó. Meglepő és figyelemreméltó kijelentés. Hogy lehetséges az, hogy valaki benne van valakiben, ugyanakkor az őbenne van? Ez egy paradoxonnak tűnik. Milyen nyelv ez? Ez egy „elemi” nyelv, amelyet Dr. S.L. Johnson megmagyaráz. Ez a levegő, a víz, a tűz és a föld nyelve. Ezek mindegyikére igaz, hogy benne vannak abban, ami bennük van.: Pl. A vas a tűzben van, miközben a tűz a vasban van. / Amikor egy madár repül a levegőben, ő a levegőben van, a levegő pedig benne. / Egy hal benne van a vízben, miközben a víz a halban van. / Ahogy egy növény benne van a földben, a föld elemei benne vannak a növényben. Ez az elemek a legszorosabb egysége. „Ti énbennem és én tibennetek”. Ez a teljes egység kifejezése. Kétszeres biztonságunk van.
„21. Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.” Nem elég csupán ismerni a parancsolatait, meg is kell azokat tartani. „Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem…”
Micsoda kinyilatkoztatás ez! Nagyobb cselekedeteink vannak, az imánknak van ereje és személyes közösségünk lehet a Szentszellemmel. Micsoda ígéretek!
A 21. vers vége: „aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat” EzJúdásból (nem Iskariótesből) egy kérdést vált ki, amiről következő alkalommal fogunk beszélni. Ahogy az apostolok figyeltek minden szóra, nekünk is minden szóra figyelnünk kell. Amit az Úr mondott, nemcsak a 11 apostolnak mondta, hanem nekünk is. Mi is ugyanabban a korszakban élünk, amelyikben az apostolok éltek, pünkösd és a 2. advent közti időben. Az Úr erről a korszakról beszél! Adja az Úr, hogy ne csak ismerjük a parancsolatait, hanem tartsuk is meg azokat a Szentszellem ereje által, aki örökké bennünk lakik. Életünk minden megtapasztalását ebből a perspektívából kell szemlélnünk és akkor életünk Istent fogja dicsőíteni.