Nem fogom Pál apostol szavait részletesen elemezni, viszont hivatkozok rá. Rögtön az első versben Pál saját magáról, mint apostolról beszél:
„Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola…”
Ezek a szavak visszavezethetők arra az eseményre, amikor az Úr megjelent a damaszkuszi úton, de utal az Ap. Csel. 9,15-re is:
„…mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé.”
Ebben a versben Isten Anániáshoz szól és láthatjuk, hogy Pál kezdettől fogva egy kiválasztott eszköz. Ennek értelmében kezdi el az apostol az Efézusi levelet. Amikor azt írja, hogy Isten akaratából,ezzel kizár minden emberi érdemet. „Nem vagyok apostol, hiszen Pál vagyok. A tetteim határoznak meg.” Már a bevezetőben hivatkozik Isten akaratára és a vele való kapcsolatára.
[html]
Jézus Krisztus apostola az Efézusban élő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek címzi a levelet.Utal az állapotukra, arra, hogy ők szentek. Minden hívő szent. Megtérésünkkel szentekké váltunk; nem a pápa avatott minket szentekké, hanem Isten saját maga, és mindez nem az érdemeink vagy az erényeink miatt történt, hanem azért, mert Isten elkülönített minket.Ebben az állapotban vagyunk. Természetesen aki szent, viselkedjen szentként! Emberek közötti forgolódásunk közben látszódnia kellene a krisztusi állapotunknak. Matthew Henry mondta egyszer: Ha a szentségünk itt a földi élet folyamán nem válik nyilvánvalóvá, akkor a mennyben sem fog megmutatkozni.
Krisztus Jézusban hívő szenteknekírja az apostol a levelet. A „hívő” szó másik értelmezése „hűséges”, mint ahogy azt egyes fordítások használják. Pál számára a „hűséges” szóban foglaltatik benne az evangélium egész értelme, mondanivalója.
Majd a következőképpen folytatja:
„Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.”
Görögül íródott levelekben az üdvözlés mindig többes számban szerepelt: üdvözletek (görögül: kharain). Azonban Pál apostol eltér ettől a formától, amikor a gyülekezetet üdvözli. Változtat; így lesz az üdvözletből „kegyelem” és hozzáteszi még a „békesség” szót. A görög üdvözlési alakot kombinálja a héberrel: Kegyelem nektek és békesség. A kegyelem kifejezi mindazt az előnyt, privilégiumot, amiből a hívők részesednek Jézus kiontott vére által, a békesség pedig az Atya jóakarata a hívőkhöz.
Pál teológiája gyakran doxológiában, azaz Istent dicsőítő imában jelenik meg, mint ahogy azt a 3. versben olvashatjuk is:
„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden szellemi áldásával Krisztusban.”
Minden szellemi áldást isteni kiválasztás előz meg. Isten szuverén jogához tartozik az emberek kiválasztása. Az eleve elrendelés tana nem kell, hogy befolyásolja a szellemi életünket! Ellenkezőleg! A segítségünkre lehet. Azok az emberek, akik hisznek az eleve elrendelésben, a kiválasztásban, többnyire szellemileg stabilabbak,és a keresztyén munkájukban hatékonyabbak, mint azok, akik nem hisznek. Az első csoportba tartozó embereknél a gőg és az arrogancia jelenti a veszélyt, amely tulajdonságok ellen fel kellene magunkat vértezni.
Másik veszélyforrás, amikor emberekre olyan hatással vagyunk, hogy azok minden reményüket elvesztik. Inkább ahhoz hasonló gondolatot kellene belőlük kiváltani, mint például: Ha Flesch Károlyt kiválasztotta Isten, akkor bárkit ki tud választani.
Azáltal, hogy élő hitre jut az ember, kiválasztottá válik, tehát a kérdést már meg is válaszoltuk. Pál apostolnak nem volt közvetlen mennykapcsolattal rendelkező elektromos készüléke, ami által megkérdezhette volna, hogy XY kiválasztott? Nem erről van szó, viszont meg tudta állapítani, mint ahogy azt a tesszalonikaiaknak mondta: Tudom, hogy kiválasztottak vagytok, hiszen látom a gyümölcseiteket. Egy valóban kiválasztott ember nagy buzgalommal, kíváncsisággal és örömmel reagál Isten szavára, éhezi és szomjúhozza azt, mint ahogy az újszülött vágyakozik az anyatej után. Az arminiánusok, akik nem hisznek az eleve elrendelésben, azzal vádolják a kálvinistákat, hogy nem evangelizálnak. Ez egy rosszindulatú kijelentés. Ha úgy vesszük, Pál „kálvinista” volt és élen járt az evangelizálásban. Buzgólkodjunk tehát az Ige terjesztésében, azért, hogy a kiválasztott emberek hitre jussanak.
Olvassuk el a 4-6-ig terjedő szakaszt:
„Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt szeretetben, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.”
Megváltoztattam a szöveget. Észrevetted? Sokan a protestáns fordítást használják, ahol a következőképpen hangzik:
„Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.”
Itt a „szeretetben” szó másik helyen áll.Néhány fordítás az 5. versbe helyezi ezt a szót, pedig nem oda tartozik. Isten az Ő szeretetéből választott ki minket, éppen ezért a következőképpen fordítandó ez a szakasz:
„Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt szeretetben, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk.”
Bárhol az Efézusi levélben a „szeretetben” kifejezés az adott mondatra vonatkozik és nem a rákövetkezőre. Isten kiválasztott minket szeretetben, azért, hogy szentként és feddhetetlenül éljünk előtte; természetesen szeretetben is.
Az 5. versben így folytatja:
„Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket.”
Ezzel elérkezünk egy másik fontos kifejezéshez a páli tanításban. Van három szó, amelyeket szeretnék óvatosan megvilágítani, azért, hogy tisztán lássunk. Az apostol ezt a három szót azonos kijelentésben használja, viszont másfajta hangsúllyal. A Róm. 8,29 bizonyára mindannyiunk számára ismert:
„Mert akiket eleve kiválasztott, azokat eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez.”
Az „eleve kiválasztott” mondatelem nem azt jelenti, hogy Isten letekintett az égből, szemügyre vételezte a történelem minden egyes esztendejét, amelyből kiderült számára, kik fognak benne hinni és azokat kiválasztotta.
Az „eleve kiválasztani” vagy az „eleve elrendelés” a héber „kiválasztás” megfelelője, amit az Ámos 3,2 jól megvilágít:
„Csak veletek léptem közösségre a föld minden nemzetsége közül.”
Természetesen Isten minden nemzetet, népet és törzset ismert. Itt azonban azt mondja: Titeket megkülönböztetett módon ismerlek. Izráelről és annak kiválasztott voltáról beszél. Egyedül őket választotta ki Isten egy speciális feladatra. Ebben az isteni kiválasztásban megmutatkozik egy természetes bizalmasság, intimitás is. Az Ószövetségben az „eleve kiválaszt” kifejezést gyakran szexuális kapcsolatokra is alkalmazták, például: Ádám kiválasztotta (megismerte) Évát, aki teherbe esett tőle. Isten bennünket arra választott ki, hogy meghitt, bensőséges kapcsolatban legyünk vele.
A másik fontos szót a 4. versben olvashatjuk:
„Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt.”
Itt egy egyszerű kiválasztásról, válogatásról, szemezgetésről van szó. Amikor az ember ruhát szeretne vásárolni, betér egy szaküzletbe, végigmegy az állványok között, kiválaszt egyet és közli az eladónővel, hogy ezt szeretné megvenni. A sok lehetőség közül egyet kiválasztott.
„Mert őbenne kiválasztott minket” jelentése, hogy rengeteg ember közül minket választott ki. Ebben az esetben a kiválasztás nem más, mint szelekció, válogatás. Folytassuk az 5. verssel:
„Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által.”
Adoptált, örökbe fogadott gyerekek vagyunk. Az „előre elhatároz”, azaz predesztinál egy bizonyos sorsra utal. Egy konkrét célra, feladatra szól az elhívásunk.
Az első szó tehát a kiválasztás intimitását mutatja meg, a második szónál a kiválasztás egyfajta szelekció, a harmadik esetben a célt, az elhívás feladatát jelöli meg, mint ahogy azt Róm. 8-ban olvashatjuk:
„…el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez.”
Összefoglalva: Isten a kiválasztottakkal bensőséges, meghitt kapcsolatba került. Mindezt szeretetből tette, azért, hogy a Fiához, Jézushoz hasonlóan mi is a gyermekei legyünk. A három szó ugyanazt fejezi ki, csak a hangsúly máshol van. Isteni kegyelem által elpecsételtettünk, Isten gyermekei lettünk az Ő akaratának tetszése szerint.
Ez nem egy sorsszerű dolog, mint ahogy azt sokan állítják. Nem egy előre elrendelt vak végzet, hanem a szerető Atya munkálkodása. A tömegből kihívott bennünket, felismert minket, meghitt, bensőséges kapcsolatba került velünk, elhatározta, hogy Krisztushoz hasonlóvá váljunk; figyelemmel kísérte a Fia megváltó munkáját, mint ahogy azt is, hogyan tette le Jézus az életét, ontotta értünk a vérét. A Szent Szellem által egy testté formált bennünket. Mindezeket azért tette, hogy az örökkévalóságig dicsérjük a szeretetéért és kegyelméért.Micsoda jövőnk van!
„Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által.”
Isten gyermekeivé, fiaivá válni örökbefogadás által lehetséges. Adoptált gyerekek vagyunk. Mit ért ez alatt Pál? Két lehetőség van, amit megpróbálok megmagyarázni és majd mindenki eldönti saját maga, mit is gondol erről.
A Római Birodalomban a fiúgyerekek egy bizonyos kort elérvén férfivá léptek elő. A férfikor küszöbéig bíborvörös tógát viseltek, más néven „toga praetexta”-t. Hasonló szokás megfigyelhető a zsidóknál is, ahol a gyereket 13 éves korában a bármitcván felnőtté avatják. Innentől kezdve a törvény fia, az istentiszteleteken a minjánhoz tartozik, ezzel férfivá válik.A rómaiaknál szokás volt, hogy a gazdag szülők rabszolgákat tartottak akik gyerekeit görögre, illetve más tárgyakra tanítottak. Mikor a gyermek egy bizonyos kort elért, összejött a család és a bíborvörös tógát a felnőtt férfiak által viselt fehér tógára, az ún. „toga virilis”-re cserélték. Innentől kezdve a fiatal részt vehetett a családi tanácskozásokon és teljes egészében a fiává vált az apjának. Sokan úgy vélekednek, hogy Pál ezekre a szokásokra gondolt, amikor az örökbefogadásról írt.
Létezett egy másik gyakorlat is a Római Birodalomban, miszerint egy gyereket egy másik család fogadott örökbe. Lehet, hogy erre utalhatott az apostol? A római család erőteljesen patriarchális volt, ahol a „patria potestas” az apai hatalmat jelentette.Az apának nem csak a gyerekneveléshez volt joga, hanem élete végéig rendelkezhetett a gyerekei felett. A római jog szerint az apa kényszeríthette a gyerekét arra, hogy a mezőn dolgozzon, bezárhatta, sőt, meg is ölhette őt. Még ha a gyerekből városi tanácsos lett, akit minden ember tisztelt, akkor sem szűnt meg az apának a joga a fia felett. Egy gyermeknek nem lehetett saját tulajdona. Minden, amit megszerzett, az az apjáé is volt. Egy gyermek másik családba való örökbefogadás végzetes, sorsdöntő, visszavonhatatlan eseményt jelentett.
Az örökbefogadási szertartás érdekesen zajlott. Miután az apa eladta a gyermekét, visszavásárolta őt, majd másodjára és harmadjára is eladta. Ezután már nem vásárolta vissza. Az örökbefogadó apának a prétoriánushoz kellett elmenni, hogy megindokolja az örökbefogadást. Csak ezek után lehetett végérvényesnek tekinteni az örökbefogadási ceremóniát. Az apának többé nem volt joga a gyermeke fölött, csak az örökbefogadó apának. A gyerek összes bűne megsemmisült, új ember lett.
Talán erre a gyakorlatra gondolhatott Pál, amikor a következőket írta:
„Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által.”
Ádám családjából Isten családjába lettünk áthelyezve. A korábbi családunkhoz fűződő viszonyunk szabályozva volt. Az előző apánk a halált hozta nekünk, a mostani új atyánk Isten, aki nem más, mint Jézus Krisztus atyja.Vajon erre gondolt Pál, amikor a Római Birodalom egy részét alkotó efézusikanak írt? Örökbefogadott gyermekekként Isten családjához tartozunk. Az apostol szép megfogalmazása a következő mondatban is érvényre jut:
„Mert őbenne kiválasztott minket magának.”
Isten háztartásába tartozunk,az Úr méltóságát viseljük, aki a saját képére teremtett bennünket, a lakhelyünket pedig már elkészítette számunkra. Örökbe fogadott minket. Nem kell irigykednem a nemesi családokra, hiszen az én családom a legjobb. Isten önálló akarattal rendelkezik, és célja van annak, hogy elhívott bennünket. Az „akarata és tetszése szerint” mondatelemnél egy tárgy esetében jó akaratot, barátságos bánásmódot érthetünk, személynél pedig valamilyen célt. Isten gondolata, amit előre eltervezett, beigazolódik.
Ezzel el is érkeztünk az értelmünk határához. Tudjuk, hogy az eleve elrendelés Isten szeretetéből fakad, de miért szárnyalja túl az értelmünket, hogy mindez azért történt, mert tetszését lelte bennünk? Azt sem értjük gyakran, hogyan képes egyik ember a másikat szeretni.
Az isteni kiválasztás okait kutatván 3 lehetőség jut az eszünkbe:
- Az eleve elrendelésben a jó szerepel. Viszont az Írás egyértelműen közli, hogy Ő nem a jót, hanem a rosszat választja ki. A Biblia azt mondja, hogy kegyelemből, hit által van az üdvösségünk és ez nem tőlünk van, hanem Isten ajándéka. Isten azért választja ki a rosszat, hogy jobbá tegye.
- Egyesek azt mondják, mint amit már említettem is, hogy Isten letekint az emberiségre, látja, hogy kik fognak benne hinni, és őket választja ki. Ez a választás azonban teljesen emberi, nem Isteni.
- Isten a világot szemlélvén tudja meg, hogy ki lesz hívő. Ez azt jelenti, hogy Isten tudása hiányos, Ő nem mindentudó. Hihetetlen, hogy az emberek mi mindent kitalálnak!
„Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” Olvashatjuk a Róm. 9,16-ban.
Pál apostol a 2. Tim. 1,9-ben a következőket mondja:
„Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk.”
Ez Isten szuverén, szeretetből fakadó akarata által történt. Kiválasztott minket, mert így határozta el.
Isten jó, igaz és igazságosan uralkodik a történelem folyamán. Ha valakit kiválaszt, azt igazságosan teszi.
Talán nem értjük, ettől függetlenül jó és igazságos. Gyerekként nem értettünk dolgokat, amelyeket a későbbiek folyamán megtanultunk. Mindannyian megtapasztaltuk a saját életünkben, hogy csak egy idő elteltével vettük észre, a szüleink sokkal bölcsebbek voltak, mint amilyennek mi tartottuk őket. Valaki egyszer a következőt mondta: Kiskoromban az apukámat tudatlannak és butának láttam, csak miután felnőttem, csodálkoztam azon, mennyi mindent tanult ő ezalatt a rövid idő alatt.
Mindannyian gyermekek vagyunk és egyszer az örökkévalóságban fogunk még néhány dolgot tanulni, többek között azt, hogy az Atya milyen jól és igazságosan munkálkodott és vitte véghez a tervét. Senki sem fogja azt mondani közülünk: Meg vagyok lepve, hogy milyen lehetett Isten bölcsessége, amikor engem elhívott.
Franz Gabelein az egyik könyvében egy református lelkész történetét meséli el. A pásztor épp egy vonat étkezőkocsijában utazott. A vele szemben ülő ateista ember a gallérjáról felismerte, hogy lelkésszel van dolga, így beszédbe akart vele elegyedni.
- Úgy látom, Ön pap.
- Igen, az evangélium szolgálója vagyok.
Rövid hallgatás után folytatta az ateista:
- Feltételezem, hisz a Bibliában.
- Igen, a Biblia Isten szava.
- Vannak esetleg a Bibliában olyan dolgok, amelyeket nem ért?
- Igen, vannak nehezen érthető helyek a Bibliában.
Az ateista győzelemittasan tette fel a következő kérdést:
- Akkor Ön mit tesz?
A lelkész egy darabig evett. Hal volt, tele szálkával. Majd megszólalt:
- Úgy cselekszem, mint ennek a halnak az elfogyasztásánál. Ha találok egy szálkát, a tányér szélére teszem, majd eszek tovább, a szálkát pedig meghagyom egy olyan bolondnak, aki attól megfullad.
A történet erkölcsi tanulsága egyszerű. Bibliaolvasás által sokat kaphatunk. Vannak persze szövegrészek, állítások, amelyeket nehezen lehet értelmezni. Fiatal keresztyénként sok dolgot nem értünk, később azonban megtanuljuk. A Szentírás a tanítómesterünk.
Sok minden van a Bibliában, amit életünk végéig sem látunk tisztán, de a mennyben majd megvilágosodik. Most a Biblia tanulmányozása az, ami gazdagabbá tesz.
Többek között azt sem értem, hogy Isten miért tartja vissza az ítéletet. Ennek ellenére elfogadom, hiszen ott van a Szentírásban. Vannak dolgok, amelyeket tíz évvel ezelőtt nem értettem, ma viszont igen. Talán problémát jelent nekünk, amikor azt írja az apostol, hogy ki lettünk választva.A mennyben majd megtudjuk, hogy Isten jó és igazságos.
A 6. versben az alábbi gondolatokat írja Pál:
„…,hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.”
Az isteni kiválasztás célja és végeredménye Isten magasztalása. Az, hogy Istenhez állandó bejárásunk van, aki az Ő szeretetéből kiválasztott bennünket, és elhívott, hogy hozzá hasonlatossá váljunk, végezetül beléphetünk Isten jelenlétébe, úgy, ahogy Jézus, a mi Urunk, mindez nem az Isten tiszteletére van? Tulajdonképpen már kaptunk is egy választ arra a kérdésre, hogy Isten miért engedi meg a gonoszt? Ha a gonosz nem létezne a világegyetemben, mi sem ismernénk fel Isten kegyelmes voltát. Észrevennénk, hogy igazságos, az összes tulajdonságát felfedeznénk, meglátnánk, viszont Isten hatalmas kegyelmének a megértéséhez szükség van a bűnre és a gonoszra. Isten azért engedi meg a gonosz ténykedését, hogy felismerjük az Ő végtelen nagy kegyelmét.
Arra lettünk kiválasztva, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, hogy hasonlatossá váljunk a Fiúhoz és örüljünk a Fiúságnak. Nem azért, mert Isten minket gyermekévé fogadott, hanem azért, mert megajándékozott minket szeretett Fiában.Azt a szót, ami itt szerepel, az Ószövetségben Izráel népére használták. A héberben a „jesurun” szó jelentése: Izráel Isten szeretett népe.
A Septuagintában, azaz az Ószövetség görög fordításában a „jesurun” szót mindig a „Szeretett”-re alkalmazták. Messiási fogalommá vált, jelentése maga az Úr Jézus Krisztus. Ő volt a szeretett Fiú, akiben az Atya gyönyörködött, mi hívők pedig bele helyeztettünk, és ő általa fogadott minket Isten a gyermekévé. Amikor az Atya ránk tekint, Krisztusban minket igazanként lát. Milyen csodálatos a mi helyzetünk!
Hívő vagy? Megértetted, hogy bűnös vagy és ezáltal Isten szentségével össze nem illő? Tudod, hogy Jézus helyetted halt meg, vérét ontotta azért, hogy a Te bűneid büntetését magára vegye? Ha nem tudod, hogy Isten kiválasztott téged és elhívott egy bizonyos feladatra, ha nem tudod, hogy az örök élet birtokában vagy-e, akkor ebben a pillanatban dönthetsz: Fuss a kereszthez és mondd el Jézusnak, hogy a szívedbe szeretnéd Őt fogadni. Teljesen add át magad Neki.
Amen.Efézusi levél 1,1-6. Az Atya műve (1) Nem fogom Pál apostol szavait részletesen elemezni, viszont hivatkozok rá. Rögtön az első versben Pál saját magáról, mint apostolról beszél: „Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola…” Ezek a szavak visszavezethetők arra az eseményre, amikor az Úr megjelent a damaszkuszi úton, de utal az Ap. Csel. 9,15-re is: „…mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé.” Ebben a versben Isten Anániáshoz szól és láthatjuk, hogy Pál kezdettől fogva egy kiválasztott eszköz. Ennek értelmében kezdi el az apostol az Efézusi levelet. Amikor azt írja, hogy Isten akaratából,ezzel kizár minden emberi érdemet. „Nem vagyok apostol, hiszen Pál vagyok. A tetteim határoznak meg.” Már a bevezetőben hivatkozik Isten akaratára és a vele való kapcsolatára. Jézus Krisztus apostola az Efézusban élő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek címzi a levelet.Utal az állapotukra, arra, hogy ők szentek. Minden hívő szent. Megtérésünkkel szentekké váltunk; nem a pápa avatott minket szentekké, hanem Isten saját maga, és mindez nem az érdemeink vagy az erényeink miatt történt, hanem azért, mert Isten elkülönített minket.Ebben az állapotban vagyunk. Természetesen aki szent, viselkedjen szentként! Emberek közötti forgolódásunk közben látszódnia kellene a krisztusi állapotunknak. Matthew Henry mondta egyszer: Ha a szentségünk itt a földi élet folyamán nem válik nyilvánvalóvá, akkor a mennyben sem fog megmutatkozni. Krisztus Jézusban hívő szenteknekírja az apostol a levelet. A „hívő” szó másik értelmezése „hűséges”, mint ahogy azt egyes fordítások használják. Pál számára a „hűséges” szóban foglaltatik benne az evangélium egész értelme, mondanivalója. Majd a következőképpen folytatja: „Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.” Görögül íródott levelekben az üdvözlés mindig többes számban szerepelt: üdvözletek (görögül: kharain). Azonban Pál apostol eltér ettől a formától, amikor a gyülekezetet üdvözli. Változtat; így lesz az üdvözletből „kegyelem” és hozzáteszi még a „békesség” szót. A görög üdvözlési alakot kombinálja a héberrel: Kegyelem nektek és békesség. A kegyelem kifejezi mindazt az előnyt, privilégiumot, amiből a hívők részesednek Jézus kiontott vére által, a békesség pedig az Atya jóakarata a hívőkhöz. Pál teológiája gyakran doxológiában, azaz Istent dicsőítő imában jelenik meg, mint ahogy azt a 3. versben olvashatjuk is: „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden szellemi áldásával Krisztusban.” Minden szellemi áldást isteni kiválasztás előz meg. Isten szuverén jogához tartozik az emberek kiválasztása. Az eleve elrendelés tana nem kell, hogy befolyásolja a szellemi életünket! Ellenkezőleg! A segítségünkre lehet. Azok az emberek, akik hisznek az eleve elrendelésben, a kiválasztásban, többnyire szellemileg stabilabbak,és a keresztyén munkájukban hatékonyabbak, mint azok, akik nem hisznek. Az első csoportba tartozó embereknél a gőg és az arrogancia jelenti a veszélyt, amely tulajdonságok ellen fel kellene magunkat vértezni. Másik veszélyforrás, amikor emberekre olyan hatással vagyunk, hogy azok minden reményüket elvesztik. Inkább ahhoz hasonló gondolatot kellene belőlük kiváltani, mint például: Ha Flesch Károlyt kiválasztotta Isten, akkor bárkit ki tud választani. Azáltal, hogy élő hitre jut az ember, kiválasztottá válik, tehát a kérdést már meg is válaszoltuk. Pál apostolnak nem volt közvetlen mennykapcsolattal rendelkező elektromos készüléke, ami által megkérdezhette volna, hogy XY kiválasztott? Nem erről van szó, viszont meg tudta állapítani, mint ahogy azt a tesszalonikaiaknak mondta: Tudom, hogy kiválasztottak vagytok, hiszen látom a gyümölcseiteket. Egy valóban kiválasztott ember nagy buzgalommal, kíváncsisággal és örömmel reagál Isten szavára, éhezi és szomjúhozza azt, mint ahogy az újszülött vágyakozik az anyatej után. Az arminiánusok, akik nem hisznek az eleve elrendelésben, azzal vádolják a kálvinistákat, hogy nem evangelizálnak. Ez egy rosszindulatú kijelentés. Ha úgy vesszük, Pál „kálvinista” volt és élen járt az evangelizálásban. Buzgólkodjunk tehát az Ige terjesztésében, azért, hogy a kiválasztott emberek hitre jussanak. Olvassuk el a 4-6-ig terjedő szakaszt: „Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt szeretetben, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.” Megváltoztattam a szöveget. Észrevetted? Sokan a protestáns fordítást használják, ahol a következőképpen hangzik: „Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.” Itt a „szeretetben” szó másik helyen áll.Néhány fordítás az 5. versbe helyezi ezt a szót, pedig nem oda tartozik. Isten az Ő szeretetéből választott ki minket, éppen ezért a következőképpen fordítandó ez a szakasz: „Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt szeretetben, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk.” Bárhol az Efézusi levélben a „szeretetben” kifejezés az adott mondatra vonatkozik és nem a rákövetkezőre. Isten kiválasztott minket szeretetben, azért, hogy szentként és feddhetetlenül éljünk előtte; természetesen szeretetben is. Az 5. versben így folytatja: „Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket.” Ezzel elérkezünk egy másik fontos kifejezéshez a páli tanításban. Van három szó, amelyeket szeretnék óvatosan megvilágítani, azért, hogy tisztán lássunk. Az apostol ezt a három szót azonos kijelentésben használja, viszont másfajta hangsúllyal. A Róm. 8,29 bizonyára mindannyiunk számára ismert: „Mert akiket eleve kiválasztott, azokat eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez.” Az „eleve kiválasztott” mondatelem nem azt jelenti, hogy Isten letekintett az égből, szemügyre vételezte a történelem minden egyes esztendejét, amelyből kiderült számára, kik fognak benne hinni és azokat kiválasztotta. Az „eleve kiválasztani” vagy az „eleve elrendelés” a héber „kiválasztás” megfelelője, amit az Ámos 3,2 jól megvilágít: „Csak veletek léptem közösségre a föld minden nemzetsége közül.” Természetesen Isten minden nemzetet, népet és törzset ismert. Itt azonban azt mondja: Titeket megkülönböztetett módon ismerlek. Izráelről és annak kiválasztott voltáról beszél. Egyedül őket választotta ki Isten egy speciális feladatra. Ebben az isteni kiválasztásban megmutatkozik egy természetes bizalmasság, intimitás is. Az Ószövetségben az „eleve kiválaszt” kifejezést gyakran szexuális kapcsolatokra is alkalmazták, például: Ádám kiválasztotta (megismerte) Évát, aki teherbe esett tőle. Isten bennünket arra választott ki, hogy meghitt, bensőséges kapcsolatban legyünk vele. A másik fontos szót a 4. versben olvashatjuk: „Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt.” Itt egy egyszerű kiválasztásról, válogatásról, szemezgetésről van szó. Amikor az ember ruhát szeretne vásárolni, betér egy szaküzletbe, végigmegy az állványok között, kiválaszt egyet és közli az eladónővel, hogy ezt szeretné megvenni. A sok lehetőség közül egyet kiválasztott. „Mert őbenne kiválasztott minket” jelentése, hogy rengeteg ember közül minket választott ki. Ebben az esetben a kiválasztás nem más, mint szelekció, válogatás. Folytassuk az 5. verssel: „Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által.” Adoptált, örökbe fogadott gyerekek vagyunk. Az „előre elhatároz”, azaz predesztinál egy bizonyos sorsra utal. Egy konkrét célra, feladatra szól az elhívásunk. Az első szó tehát a kiválasztás intimitását mutatja meg, a második szónál a kiválasztás egyfajta szelekció, a harmadik esetben a célt, az elhívás feladatát jelöli meg, mint ahogy azt Róm. 8-ban olvashatjuk: „…el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez.” Összefoglalva: Isten a kiválasztottakkal bensőséges, meghitt kapcsolatba került. Mindezt szeretetből tette, azért, hogy a Fiához, Jézushoz hasonlóan mi is a gyermekei legyünk. A három szó ugyanazt fejezi ki, csak a hangsúly máshol van. Isteni kegyelem által elpecsételtettünk, Isten gyermekei lettünk az Ő akaratának tetszése szerint. Ez nem egy sorsszerű dolog, mint ahogy azt sokan állítják. Nem egy előre elrendelt vak végzet, hanem a szerető Atya munkálkodása. A tömegből kihívott bennünket, felismert minket, meghitt, bensőséges kapcsolatba került velünk, elhatározta, hogy Krisztushoz hasonlóvá váljunk; figyelemmel kísérte a Fia megváltó munkáját, mint ahogy azt is, hogyan tette le Jézus az életét, ontotta értünk a vérét. A Szent Szellem által egy testté formált bennünket. Mindezeket azért tette, hogy az örökkévalóságig dicsérjük a szeretetéért és kegyelméért.Micsoda jövőnk van! „Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által.” Isten gyermekeivé, fiaivá válni örökbefogadás által lehetséges. Adoptált gyerekek vagyunk. Mit ért ez alatt Pál? Két lehetőség van, amit megpróbálok megmagyarázni és majd mindenki eldönti saját maga, mit is gondol erről. A Római Birodalomban a fiúgyerekek egy bizonyos kort elérvén férfivá léptek elő. A férfikor küszöbéig bíborvörös tógát viseltek, más néven „toga praetexta”-t. Hasonló szokás megfigyelhető a zsidóknál is, ahol a gyereket 13 éves korában a bármitcván felnőtté avatják. Innentől kezdve a törvény fia, az istentiszteleteken a minjánhoz tartozik, ezzel férfivá válik.A rómaiaknál szokás volt, hogy a gazdag szülők rabszolgákat tartottak akik gyerekeit görögre, illetve más tárgyakra tanítottak. Mikor a gyermek egy bizonyos kort elért, összejött a család és a bíborvörös tógát a felnőtt férfiak által viselt fehér tógára, az ún. „toga virilis”-re cserélték. Innentől kezdve a fiatal részt vehetett a családi tanácskozásokon és teljes egészében a fiává vált az apjának. Sokan úgy vélekednek, hogy Pál ezekre a szokásokra gondolt, amikor az örökbefogadásról írt. Létezett egy másik gyakorlat is a Római Birodalomban, miszerint egy gyereket egy másik család fogadott örökbe. Lehet, hogy erre utalhatott az apostol? A római család erőteljesen patriarchális volt, ahol a „patria potestas” az apai hatalmat jelentette.Az apának nem csak a gyerekneveléshez volt joga, hanem élete végéig rendelkezhetett a gyerekei felett. A római jog szerint az apa kényszeríthette a gyerekét arra, hogy a mezőn dolgozzon, bezárhatta, sőt, meg is ölhette őt. Még ha a gyerekből városi tanácsos lett, akit minden ember tisztelt, akkor sem szűnt meg az apának a joga a fia felett. Egy gyermeknek nem lehetett saját tulajdona. Minden, amit megszerzett, az az apjáé is volt. Egy gyermek másik családba való örökbefogadás végzetes, sorsdöntő, visszavonhatatlan eseményt jelentett. Az örökbefogadási szertartás érdekesen zajlott. Miután az apa eladta a gyermekét, visszavásárolta őt, majd másodjára és harmadjára is eladta. Ezután már nem vásárolta vissza. Az örökbefogadó apának a prétoriánushoz kellett elmenni, hogy megindokolja az örökbefogadást. Csak ezek után lehetett végérvényesnek tekinteni az örökbefogadási ceremóniát. Az apának többé nem volt joga a gyermeke fölött, csak az örökbefogadó apának. A gyerek összes bűne megsemmisült, új ember lett. Talán erre a gyakorlatra gondolhatott Pál, amikor a következőket írta: „Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által.” Ádám családjából Isten családjába lettünk áthelyezve. A korábbi családunkhoz fűződő viszonyunk szabályozva volt. Az előző apánk a halált hozta nekünk, a mostani új atyánk Isten, aki nem más, mint Jézus Krisztus atyja.Vajon erre gondolt Pál, amikor a Római Birodalom egy részét alkotó efézusikanak írt? Örökbefogadott gyermekekként Isten családjához tartozunk. Az apostol szép megfogalmazása a következő mondatban is érvényre jut: „Mert őbenne kiválasztott minket magának.” Isten háztartásába tartozunk,az Úr méltóságát viseljük, aki a saját képére teremtett bennünket, a lakhelyünket pedig már elkészítette számunkra. Örökbe fogadott minket. Nem kell irigykednem a nemesi családokra, hiszen az én családom a legjobb. Isten önálló akarattal rendelkezik, és célja van annak, hogy elhívott bennünket. Az „akarata és tetszése szerint” mondatelemnél egy tárgy esetében jó akaratot, barátságos bánásmódot érthetünk, személynél pedig valamilyen célt. Isten gondolata, amit előre eltervezett, beigazolódik. Ezzel el is érkeztünk az értelmünk határához. Tudjuk, hogy az eleve elrendelés Isten szeretetéből fakad, de miért szárnyalja túl az értelmünket, hogy mindez azért történt, mert tetszését lelte bennünk? Azt sem értjük gyakran, hogyan képes egyik ember a másikat szeretni. Az isteni kiválasztás okait kutatván 3 lehetőség jut az eszünkbe:
a.) Az eleve elrendelésben a jó szerepel. Viszont az Írás egyértelműen közli, hogy Ő nem a jót, hanem a rosszat választja ki. A Biblia azt mondja, hogy kegyelemből, hit által van az üdvösségünk és ez nem tőlünk van, hanem Isten ajándéka. Isten azért választja ki a rosszat, hogy jobbá tegye.
b.) Egyesek azt mondják, mint amit már említettem is, hogy Isten letekint az emberiségre, látja, hogy kik fognak benne hinni, és őket választja ki. Ez a választás azonban teljesen emberi, nem Isteni.