Egy kapcsolat hanyatlása: Jeremiás 2,1-8

Isten Igéjének a hirdetése felelősség, ugyanakkor kiváltság is. Nézzük meg, Jeremiás hogyan tette mindezt és hogyan alkalmazta Isten kijelentéseit saját társadalmában az akkori viszonyok között. Nem azon múlik, ki áll a történelem színpadán, hiszen akit elhívott Isten, annak megadja a szavakat. Lukács evangéliuma 3. részének már rögtön az elején hét névvel találkozunk: Tibériusz császár, Pilátus, Heródes, Fülöp (Heródes testvére), Liszániász (Abiléné fejedelme), Annás és Kajafás. A nevek felsorolása után megtudhatjuk, hogy ebben az időszakban az Úr szólt Jánoshoz, „ő pedig bejárta a Jordán egész környékét, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára”. Isten nagy hangsúlyt helyez arra, hogy az emberek felé közvetítse akaratát az általa kiválasztott emberek által, akik be is töltik küldetésüket. Jeremiás könyve történelmi bevezetéssel indul, megtudhatjuk, ki volt akkor a király, kik voltak a próféták, majd azokban a napokban Isten szavai eljutottak Jeremiáshoz. Jeremiás könyve 2. részének a tanulmányozását egy kis illusztrációval szeretném bevezetni.

Dr. Malcolm Muggeridge 1974-ben Lausanne-ban járván a következő példázatot mesélte el. Végy egy békát és dobd forró vízbe. A béka azonnal ki fog ugrani, hiszen a központi idegrendszere egy jelzést ad neki, hogy a forró vízben halálra van ítélve. Ha ugyanezt a békát hideg vízbe teszed, a fazék alatt meggyújtod a lángot, lassan elkezded főzni, a béka nem reagál, ott marad. Ez alkalommal a béka nem észleli, hogy őt főzik, hiszen a változás lassú, fokozatos, éppen ezért észrevétlen. Mindig, amikor a próféták könyveit olvasom, ez a példázat jut eszembe. A romlás fokozatos, onnantól kezdve, hogy a próféta elkezd prédikálni egészen a küldetése végéig. Figyeljük meg az ország erkölcsi hanyatlását, ahol Jeremiás prédikált, ahol küldetése volt. 

Jer. 2,1-8: 

Így szólt hozzám az ÚR igéje: Menj és hirdesd Jeruzsálemnek: Ezt mondja az ÚR: Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére, amikor követtél a pusztában, a be nem vetett földön. Az ÚR szent tulajdona volt Izráel, termésének a legjava. Akik ették, mind meglakoltak, rossz végük lett – így szól az ÚR. Halljátok az ÚR igéjét, Jákób háza és Izráel házának minden nemzetsége! Ezt mondja az ÚR: Mi rosszat találtak bennem őseitek, hogy eltávolodtak tőlem? Hitványságok után jártak, és maguk is hitványakká váltak. Nem kérdezték: Hol van az ÚR, aki kihozott bennünket Egyiptom földjéről, és vezetett bennünket a pusztaságban, a sivár és szakadékos földön, a szikkadt és veszélyes földön, ahol nem járt senki, és ember nem lakott? Dúsan termő országba hoztalak benneteket, hogy élvezzétek gyümölcsét és javait. De amikor bejöttetek, országomat tisztátalanná, örökségemet utálatossá tettétek. A papok nem kérdezték: Hol van az ÚR? A törvény magyarázói nem ismertek engem, a vezetők hűtlenül elhagytak engem, a próféták Baal nevében prófétáltak, és haszontalanságok után jártak.”

Isten szava gazdag és hatalmas, munkálkodnia kellene bennünk, közöttünk, a belső szükségleteink gyökeréig el kellene hatolnia. Ebben a fejezetben három téma köré csoportosítom mondanivalóm. Az első: egy kapcsolat hanyatlása, a következő: a hanyatlás okai, majd végezetül: a kapcsolat helyreállítása. 

A kapcsolat hanyatlása. Mindenki tudja, hogy Isten Ábrahámmal szövetséget kötött. Ábrahám mély álomban volt, amikor Isten Szelleme a feldarabolt áldozati állatok között úgy ment át, mint egy füstölgő kemence és tüzes fáklya. Mindezzel Isten a szövetségnek dupla jelentést tulajdonított. Először is az örökkévaló Isten lejött Ábrahámhoz. A középen kettéhasított áldozati állatok példájával azt mondta az Úr: Amennyiben a szövetség rám eső részét nem tartom meg, ugyanez történjék velem is, ami az állatokkal. Akkor eltávozok, és megszűnök létezni. Tudjuk azonban, hogy lehetetlen dolog Istennek nem létezni, ez csak a teremtményeknek lehetséges. Egy független, végtelen lény, mint Isten, muszáj, hogy létezzen. Ezekkel a gondolatokkal jött le Isten Ábrahámhoz. A rám eső részt végrehajtom és megáldalak téged. Így ment keresztül Isten a kettéhasított áldozati állatok között. Úgy rendezte, hogy Ábrahám mély álomban legyen, hiszen ha ő is átkelt volna az áldozati állatok között, akkor ezzel a cselekedetével Isten Izráelre vonatkozó összes ígéretét megsemmisítette volna. Isten előre látta Ábrahám engedetlenségét, így megakadályozta, hogy ő is átmenjen az áldozati állatok között. Isten ígéretei Izráelre vonatkozólag örökérvényűek és nem szűnnek meg a Gyülekezet kialakulásával. Isten Izráelre vonatkozó ígéretei olyan biztosak, mint maga Isten, minden megpróbáltatás vagy a Holocaust ellenére is. Kialakult viszont egy törés Isten és Izráel kapcsolatában, ami miatt az Úr három dolgot vet a nép szemére. Először is azt, hogy elhagyták az első szeretetet. Mindez emlékeztet bennünket a Jelenések könyve 2. fejezetére, ahol Isten figyelmezteti az efézusi gyülekezetet: 

Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról, és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket. Tudom, hogy van benned állhatatosság, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg.”

Milyen dicsérőleg nyilatkozik az Úr! Milyen bizonyság, milyen referenciák! A népnek voltak jó cselekedetei, azt szerették, amit Isten is szeretett és undorodtak mindentől, amit Isten utált. A hazugokat eltávolították maguk közül. Ugyanakkor sokat szenvedtek. 

De az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.”

A házasság alatt az ember megváltozik. Amikor összeölelkező párokat látunk az esőben, akik teljesen megfeledkeznek a külvilágról, feltesszük magunknak a kérdést: Még ma is tudnék így viselkedni? Viselkednék úgy, ahogy a mézesheteken? „Már nem az a nő vagyok, akit elvettél!”- hangzik Bürki Ágo könyvének a címe. Az első szeretet szép, kedves és valami hatalom rejlik a tüzességében. Gazdag és nincs benne semmi kárhoztatnivaló. Legyen az a vágyunk, hogy ez a szeretet, ami minden mást képes elfeledtetni, mindig megmaradjon. 

Biztos átéltük már, miután valaki frissen megtért, örömmel tett bizonyságot, bennünk azonnal megszólalt egy gonosz hang: Majd le fog csillapodni, túljut az egészen, olyan lesz, mint mi és végre elhagyja ezt a gyermeki naivitást. Nem az a szomorú, ahogy a másik kifejezi a hitre jutását, hanem ahogy mi reagálunk! Elhagytad az első szeretetet. Olvastam Billy Nicholson megtérésének a történetét. Írország utcáin lófrálva az volt a kedvenc elfoglaltsága, hogy az Üdvhadsereg lányait cikizte. Hogyan jutott mégis hitre? Az utcasarkon állván meghallotta az Üdvhadsereg egyik tisztjének a felszólítását és mire észhez tért volna, a fúvószenekar vezetője a következő szavakat intézte hozzá: Fiatalember! Fogja a zászlót, egy másik városrészbe megyünk és jöjjön velünk! Zászlóval a kezében a körmenet elején remegve vonult, amiről a későbbiekben ekképpen nyilatkozott: 

Mentem az utcán és egyszer csak azt vettem észre, hogy az emberek iránti gyűlöletem megszűnt és már nem leltem örömöm az addigi kedvteléseimben. Öröm, békesség és gyönyörűség töltött el. Ma értem meg igazán, miért is kellett Istennek olyan drasztikusan belépni az életembe. Önként sosem mentem volna Krisztushoz, csak ha kényszerítenek. Természetemből fakadóan félős és bátortalan voltam. Elvesztettem valamit, amit soha nem szeretnék megtalálni, viszont találtam valamit, amit soha többé nem szeretnék elveszíteni. A korábbi „kedvteléseimmel” felhagytam, az emberek iránt érzett utálatom megszűnt és a Szent Szellem betöltekezésével örömre és békére leltem. Halleluja. 

Milyen gazdag ez a kijelentés! Milyen hatalmas ereje van az első szeretetnek! Mi olyan csodálatos a szeretetben? A világ legnagyobb hatalma a szeretet, ami legyőzi a másik hatalmasságot, a gyűlöletet. 

Féltetek már valaha, esetleg el akartatok menekülni egy közelgő veszély elől? Ha az életedről van szó, mindent veszni hagysz. Emlékszem 1944-ben zsidóként hogyan menekültünk édesanyámmal egy razzia során. Az élelmiszer ami nálunk volt hetekre elegendő lett volna rejtekhelyünkön, mi azonban mindent hátrahagytuk, csakhogy az életünket mentsük. Visszatértünk a nagyszüleimhez. Miért? Mert őket nagyon szerettük. Eszembe jut egy másik példa, egy misszionárius, akit annyira megfenyegettek, hogy egy másik hotelban kellett elszállásolni. Későn este valaki felhívta, rákérdezett a nevére és miután ő igennel válaszolt, az illető letette a kagylót. A feleségével együtt olyan félelem kerítette hatalmába, hogy bútorokkal eltorlaszolták a bejárati ajtót, majd megpróbáltak aludni. A szomszéd szobában volt a lányuk. Éjjel fél 1-kor a gyerek úgy elkezdett ordítani, mint még soha. A szülők hirtelen kipattantak az ágyból és már ott is voltak. Ha a szomszéd szobában csak bőröndök lettek volna, nem pedig a lányuk, a gyanús zajok miatt biztos, hogy elmenekültek volna. A szeretet azonban elfeledteti a veszélyt. A szeretet erejével olyan dolgokra vagyunk képesek, amelyeket soha nem tennénk meg. 

Isten Izráelre tekint, és a következőket mondja: Egyszer elérkezett az az idő, amikor kihoztalak benneteket a szolgaságból. Követtetek engem a pusztában, a negyven év alatt sokat nélkülöztetek, szenvedtetek, és mindezt azért tettétek, mert szerettetek. Hol maradt ez a szeretet? 

Ma is ugyanez a kérdés, vizsgáld meg hát magad! Mi az, ami motivál? Cselekedeteink leggyakoribb mozgatórugói gazdasági jellegűek, esetleg a kötelességtudat, szakmai elhívás. A szolgálatban hűségesek vagyunk, mert valaki felkért egy prédikáció megtartására. Milyen gyakran fordult már elő veled, hogy csak azért vállalsz el egy szolgálatot, azért prédikálsz, azért szólalsz fel, mert szereted Istent? Egyszer meg kell állnunk Krisztus ítélőszéke előtt, mint ahogy azt az 1. Kor. 3-ban olvashatjuk. Ez egy nehéz szövegrész, hiszen az ítélőszék nem azt jelenti, hogy az örök kárhozatra kell-e menned vagy sem, hanem egy jutalomosztó szék, ahol a Krisztusban hívők megkapják a jutalmukat. Képzelj el egy hatalmas teherautót, ami közted és Isten között halad. Ennek a járműnek az üres billenő platóját te töltöd meg a cselekedeteiddel, mindazokkal a dolgokkal, amelyeket itt a földön végeztél. Mindenki a cselekedetei alapján vizsgáltatik meg. Hány tettről fog kiderülni, hogy fa, széna, pozdorja, és mindez a szeretet hiánya miatt! Úgy gondolom, a képzeletünket is felülmúlja azoknak a dolgoknak a halmaza, amelyek ide tartoznak. Amikor nem tiszta motivációk vezéreltek az Istennek végzett szolgálatunkban. Hol van az első szeretet? Egy fiatalasszony ölében egy kis csecsemővel ült a repülőn, amikor a felszállás megkezdése előtt a stewardess a kötelező biztonsági intézkedések eljárása közben a következőt mondta az anyukának: Amennyiben a légnyomás esne és az oxigénmaszkok automata kioldódnának, kérem, először ön vegye fel a maszkot, majd utána tegye a gyerekére. A légiutas-kísérő ugyanis tudta: Az anyai szeretet olyan erőteljes, hogy reflexszerűen a gyerek felé fordulna, ahelyett, hogy magára gondolna először. Isten ezt a szeretetet hiányolja. 

Nehéz életszakaszban lévő embereknek, akiknek segítségre van szükségük, a szeretet a kulcs a problémáik megoldásához. A legnehezebb a helyzet azoknál a házaspároknál, ahol a szeretet elmúlt, és az egyik fél közli, hogy nincs már hely a szívében a másik számára, lehetetlen a tüzet újra felizzítani. Könnyebb egy olyan embernek segíteni, aki beismeri a hűtlenségét és megpróbálja helyreállítani a házastársával a kapcsolatot, mint annak, aki egyszerűen kijelenti: már nem szeretem a férjem/feleségem. Egy kapcsolat halálához vezető első lépés, ha megszűnik a szeretet. Jer. 9,20-ban olvashatjuk: 

Belépett ablakainkon a halál, bejött palotáinkba, kiirtotta a gyermekeket az utcáról, az ifjakat a terekről!”

Isten a következőket mondja a szárdiszi gyülekezetnek: 

Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.”

Nem tragikus? A halál undorító, ocsmány, semmi szép és kedves nincs benne! Egy halottat nem lehet szeretni, nem lehet vele kommunikálni és kapcsolatot kialakítani. Mindennemű kapcsolat egy halottal múltbéli esemény, esetleg a jövőben lesz lehetséges. Jelenben soha! Ha a fizikai halál olyan szörnyű, undorító, megsemmisítő, milyen bűzös lehet Isten orrának a szellemi halál! Szó volt már a lassú, fokozatos hanyatlásról, leépülésről, az észrevétlenül megjelenő romlásról, dekadenciáról. Elvesztetted a szeretetet és a halál most az ajtód előtt áll. Emlékezz vissza az első szeretetre! 

A második dolog, amiről Izráel megfeledkezett, a szabadítás. Elfelejtették, hogy szolgaságban voltak és Isten termékeny földre vezette őket. 

Dávid nagysága akkor mutatkozott meg, amikor Góliáttal találkozott. Hallottam egyszer egy prédikációt „Dávid és a törpe” címmel. Azonnal kitalálhatjuk, ki is volt valójában az óriás. Biztos emlékszünk még a történetre. Izráel összes férfija állt egy hegyen, a velük szemben lévő hegyen szemtől szemben a filiszteusok, középen egy széles völgy. Azt olvassuk, hogy Góliát 270 cm magas volt, kilépett a filiszteusok seregéből, lejött a hegyről a völgybe, majd odakiáltott Izráel csatasorainak. Sokáig fel sem tűnt nekem, hogy 40 napon keresztül kiáltozott. 40 napig próbálkozott azzal, hogy valaki harcba szálljon vele az izráeliek közül. Egyszer csak megjelent Dávid, kezében a testvéreinek hozott ebéddel és teljesen sokkolta az ordítozó filiszteus látványa, akinek senki nem mert válaszolni. Megkérdezte Dávid a mellette állóktól: „Ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni meri az élő Isten seregét?” A legidősebb bátyja kérdésre kérdéssel reagált: „Minek jöttél ide, és kire bíztad azt a néhány juhot a pusztában?” Dávid máris egy óriás. Tudta, ki az ellensége és kivel kell megküzdenie. „Láttátok azt az embert, aki előállt?” Ki ez az ember? Dávid a következőket mondta Saulnak: „Elmegy a te szolgád, és megvív ezzel a filiszteussal.” Saul félt és óvva intette Dávidot, de miután látta, hogy az mennyire kitart elhatározása mellett, odaadta neki a fegyverzetét. Felöltöztette a saját páncéljába, fejére tette a sisakot. „Nem tudok én ezekben járni, mert nem vagyok én ilyenekhez szokva.” Saul azt hitte, Dávid megbolondult. Hogyan akarja megölni? „Egyszer széttéptem egy medvét és megöltem egy oroszlánt. Isten segített nekem akkor, és tudom, hogy az óriást is térdre fogja kényszeríteni.” Emlékezett a győzelemre. Tudta, hogy óriással harcolni egy szörnyűséges élmény, de tudta azt is, hogy az Istenbe vetett bizalom egy olyan megtapasztaláshoz vezet, ami erősít és győzelemre visz. Dávid még emlékezett arra a győzelemre, amit pásztorként élt át a pusztában. Ugyanezt az elvet alkalmazta az óriással szemben is. Viszont Izráel elfelejtette Isten jóságát. Mik a gyökerei ennek a feledékenységnek? A magyarázat egyszerű: az életük tele volt hálátlansággal. 

Olvassuk el az Ézsaiás 5-ben szereplő nagyszerű példázatot, ahol Isten a következőket mondja Izráelnek: „Dalt éneklek kedvesemről.” 

„Szőlője volt kedvesemnek kövér hegyoldalon.” Itt Izráelről van szó. „Fölásta és megtisztította a kövektől, beültette nemes vesszővel. Közepére tornyot épített, sajtót is vágatott benne. Várta, hogy jó szőlőt teremjen, de vadszőlőt termett!” 

Mindent elvégzett a szőlőjében, majd jön a költői kérdés, amit Isten intéz Izráel felé: 

Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és szőlőm közt! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit meg nem tettem? Vártam, hogy jó szőlőt teremjen, miért termett vadszőlőt?”

Hallottátok a kérdést barátaim? Gazdag országban élünk: házak, autók tömkelege, ruhák és élelmiszerek gazdag választéka. Az ételt kidobjuk a kukába vagy megetetjük a malaccal, ami más országban pazarlásnak számítana. Mit tehetne még Isten értünk, amit meg nem tett? 

Isten a Sámuel könyvében a következőket kérdéseket teszi fel: 

Miért tapossátok lábbal véresáldozatomat és ételáldozatomat, amelyeket e hajlék számára parancsoltam? Miért becsülöd fiaidat többre, mint engem, és miért hizlaljátok magatokat népem, Izráel minden áldozatának a legjavával?” (1. Sám. 2,29) 

Tejjel-mézzel folyó országban élünk. Jeremiás Jósiás idejében is prédikált, amikor a templomot megtisztították, a törvényt újra olvasni kezdték és az Isten által adott rendet, amit egyszer már elfelejtettek, helyreállították. A nagy jólétben megfeledkeztek Istenről. Isten a következőket mondja Ézsaiásnak: 

Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izráel nem ismer, népem nem ért meg engem.” (Ézs. 1,3) 

Bele sem gondolunk, kinek tartozunk köszönettel. Isten nem azt mondja, hogy olyan rosszak vagytok, mint az ökör vagy a szamár, hanem még rosszabbak. Még az állatok sem harapják meg annak a kezét, aki enni ad nekik. Hálátlanság. Elfelejtett szeretet. 

Ismerjük „Pavlov kutyáját”. Amikor megszólal a csengő, a kutya tudja, hogy a gazdája enni ad neki. A csengő hangja a kutyában megindítja a nyáltermelést. Isten jóságát látva nem kellene, hogy ösztönösen bennünk is hálatelt gondolatok jönnének elő? 

Pál a Róm. 2,4-ben a következőket mondja: 

Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?”

A Szentírásban találunk még más példákat is. A Lukács 17-ben a tíz meggyógyult leprás közül csak egy jön vissza, hogy köszönetet mondjon a gyógyítójának. Ő szamaritánus volt. A kilenc másik nem tért vissza. Az Úr meg is kérdezi: 

Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc?”

Tízen tisztultak meg. Miután az Úr megáldotta a szamaritánust, ezt mondta neki: 

„Kelj fel, menj el, hited megtartott téged.” 

Különbség van a tisztulás és a megtartás (megmentés) között. Sokan elfelejtik azt az árat, amit Isten fizetett ki értük a Golgotán. 

Gyakran beszélünk arról a hatalomról és hévről, ami a szeretetet és az érzelmeket motiválja. A szeretet nem csak egy „éghető anyag”, hanem hatalom, amivel a szeretett félt provokálni lehet. Szeretem a gyermekem, ezért mindent megteszek, hogy védelmezzem őt, hogy ne féljen. Ez egy hatalmas, motiváló erő a gyerekkel szemben, viszont a szeretetem provokálóan is hathat rá, azáltal, hogy belőle is szeretetet váltok ki. 

Isten kiirthatná az emberiséget a földről, úgy, mint Noé napjaiban. Mindent megsemmisíthetne, mindent eltörölhetne. De nem tette és nem is teszi! Az utolsó motivációja a kereszt volt. Egyetlen dolog hatásos a földön: Jézus kinyújtott karjai a kereszten, amellyel Isten kifejezte a szeretetét. A végtelen magára öltötte a véges alakját, a hatalmas gyengévé lett. „Az egekben lakozó nevet.” Nem,ezekben a napokban kinevették.Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Mit tett Isten a vérző kereszt által? Az elveszett embereket akarta megmenteni. Szeretet. 

Még egy utolsó példát szeretnék mondani. Dr. Arhtur Lennor az egyik könyvében leírja azt az igaz kis történetet, ami a párizsi Notre Dame-i érsekkel esett meg. 

Három fiatal fiú kószált Párizs utcáin. Elképesztő gonosz dolgokat műveltek. Amikor egy reggel a nyitott templomajtónál találták magukat, eszükbe villant, hogy épp gyónási idő van. Elég sok mocsok tapadt a kezeikhez, így a templomajtóban állva két srác a harmadikat a következő dologra akarta rávenni: Te, aki olyan rámenős vagy, menj a gyóntatószékhez és meséld el a papnak részletesen és jó hangosan, mi mindent tettél. Még pénzt is adtak neki. Bementek a templomba, a fiú letérdelt a gyóntatószék előtt, a másik kettő pedig a padban ülve hallgatta a fejleményeket. Elmesélte az összes mocsokságot és szörnyűséget, amit az éjszaka folyamán műveltek. A másik kettő elégedetten konstatálta az eseményeket. Minden úgy történt, ahogy tervezték. Amikor a pap észrevette, hogy játék volt az egész és gúnyt űztek belőle, a következőket mondta a fiúnak: Fiatalember! Adok önnek egy tanácsot. Látja ott azt az oltárt? Menjen oda, nézzen a megfeszített Krisztus szemébe, térdeljen le az elárult Isten fia előtt, majd mondja a következőket: Jézus, tudom, mit tettél értem, de szarok rá. Mondjon csak ennyit, aztán felállhat és mehet újra a dolgára. A srácnak eszébe jutott a fogadás, nem akarta elveszíteni, ezért mindenképpen véghez akarta vinni. Nehéz volt, de felment az oltárhoz, letérdelt, a szobor szemébe nézett, majd néhány másodperc elteltével a következőket mondta: Úr Jézus! Tudom, mit tettél értem, könyörülj rajtam, nyomorult bűnösön. Párizs püspöke kezeskedett a történet valódiságát illetően, ugyanis ő volt az a fiatalember, akiről mesélt. A fiúnak ott abban a pillanatban megbocsáttattak a bűnei. 

A szeretet olyan hatalmas, hogy képes összetörni a gyűlölet összes korlátját. Minden ellenállás alábbhagy. Hogyan lehet ellenszegülni a szeretetnek? Fegyver ellen lehet fegyverrel küzdeni, a nevetséges ellen nevetéssel, sznobizmus ellen sznobsággal. A szeretet ellen nem lehet harcolni, hiszen minél nagyobb ellenállást fejt ki az ember, annál jobban erősödik a másik oldal. Minél jobban tusakodik az egyén, annál nagyobb hatást fog kifejteni a szeretet. Ez a gyönyörű a szeretetben. Viszont Izráel megfeledkezett a szabadulásáról. 

Harmadjára és ez az utolsó is egyben: Nem csak az első szeretetet hagyták el, hanem megfeledkeztek a bűn igazi természetéről is. 

Mindannyiunk számára ez egy kemény küldetés. Elég csak végignéznem az életemen vagy megfigyelni az evangéliumi gyülekezetekben található tendenciát. Amit teszünk, az a bűneink, kihágásaink, gonoszságunk, erkölcsi hibáink tényéből fakad. Ahelyett, hogy a bűnt bűnnek neveznénk, elhajlásról, baklövésről, kötelességszegésről beszélünk, hiszen a halandó, gyenge embertől nem lehet mást elvárni. Nem azt mondom, hogy hibátlanok vagyunk. Egyszerűen arról van szó, hogy manapság a megtérésnek nincs nagy értéke. Gondolkodás nélkül ráragasztjuk bárkire is a „megtért” vagy „újjászületett” jelzőt, különösen, ha híres emberről van szó. Nem kell, hogy megváltozzon az illető, nyugodtan folytathatja bűnös életvitelét. Fontos, hogy képviseli gyülekezetünket. Nem fontos megváltoztatnia a foglalkozását, felhagyni addigi szokásaival. A lényeg, hogy azt állítják róla, ő megtért. A legerőteljesebben Isten azok ellen szólt, akik bár ismerték az igazságot, az életük viszont változatlan maradt. Az Úr őket meszelt sírokhoz hasonlítja, amelyek belül tele vannak halottak csontjaival. Jézus kinyújtotta kezét, megérintette a házasságtörő asszonyt, mert belelátott a jövőjébe. Megérintette a leprásokat, kenetet fogadott el egy rosszhírű nőtől, hiszen ismerte a jövőjüket. Ezeknek az embereknek bűnbánatot kellett tartaniuk, mielőtt a Mesterrel találkoztak volna. Ez volt az egyik feltétel. Jézus barát, testvér, vezető, mester, de csak akkor, ha elfogadtuk őt személyes megváltónknak. 

Amikor az Úr virágvasárnap bevonult Jeruzsálembe, a nép hozsannát zengett. Az emberek azt akarták, hogy most váltsa meg őket, viszont Jézus nem azért jött. Nem akarta őket a rómaiak igájából megszabadítani. Azért jött, hogy az emberek felismerjék, hogy bűnösök és szükségük van egy megváltóra, egy messiásra, a bűneikből való szabadulásra. Fel kell ismerni, hogy a bűn az bűn. 

A világ felteszi azt a kérdést, amit a gyülekezetnek kellene megválaszolni. Ingmar Bergman „A nap vége” c. filmjében szemtanúi lehetünk egy professzor és egy bíró bíróságon folytatott beszélgetésének. A tárgyalóteremben lezajlott különös párbeszéd a következőképpen hangzik: 

  • Professzor Úr! Ön bűnösnek találtatott.
  • Miben vagyok bűnös?
  • A bűnben találtatott bűnösnek.
  • És ez végzetes? A bűnben vagyok bűnös. Komolyan vegyem?
  • Ez végzetes!
  • Miért végzetes?

Mindezek a gondolatok egy világi író tollából származnak. 

Egy másik példa. Egy nő elveteti a gyerekét és az abortusz után gyilkosnak érzi magát. Azt is tudja, milyen neme volt a picinek, ennek ellenére megszakíttatta a terhességét, majd ezek után hisztériás rohamban tör ki és úgy kell megnyugtatni. Mit mondana egy világi, nem hívő pszichiáter, ha ez a hölgy kopogtatna az ajtaján és elmesélné neki, hogy néhány órával korábban engedték ki a kórházból, a gondolatai össze-vissza járnak, idegösszeomlás szélén van és egyfolytában azt hallja: Gyilkos! Valószínűleg azt tanácsolná neki az orvos, hogy menjen el a barátjával vagy a férjével valahová délre, egy szigetre, szálljanak meg a legjobb hotelben, szórakozzanak, és idővel el tudja űzni ezeket a gondolatokat. Az asszony félbeszakítaná a mondanivalóját és megkérdezné: Ki Ön? Isten? Ön a gyermek teremtője? A pszichiáternek be kellene ismernie: Nem tudok emlékezetkiesést előidézni, így együtt kell, hogy éljen a bűnével. 

De ez a nő elmehet egy gyülekezetbe és elmondhatja egy hívőnek, hogy ő gyilkos. 

  • Ön egy bűnben bűnösnek találtatott?
  • Igen!
  • Van megváltó, aki meg tud bocsátani. Ha bűnben bűnösnek találtattunk, nincs más megoldás, mint a megváltó Jézus. Nem szabad a bűneinket megmagyarázni, mentegetőzni. A bűnt nevén kell nevezni és feltekinteni a keresztre.

Láthatjuk, a bűn mennyire szétrombolta az emberi kapcsolatokat. Szétzilált házasságok, elszállt álmok, romba dőlt életek, halál, erőszak, éhezés. Ez mind a bűn műve! 

Elérkezett az a nap Jézus életében, ahová még a három legjobb barátját sem vihette magával. A nap, amikor a világ bűnét magára vette. Milyen undort tud kelteni a bűn, akár a képernyőn látjuk, akár más emberek életében. Mennyivel inkább undorodik ettől Isten! Miután a bűnt bűnnek neveztük, csak azután járhatunk a Megváltóval. Ő nem csak a megváltóm, hanem a barátom és vezetőm is egyben. Aki az életét odaadta értem, vezetni is fog. 

Az emberek elfelejtették az első szeretetet, a szabadítását és megfeledkeztek a bűn valódi természetéről. Izráel egy könnycseppet sem ejtett, hiszen tönkrement Istennel a kapcsolata. Mi az oka ennek a megromlott állapotnak és hogyan állítják helyre? Erről a következő alkalommal lesz szó.

Leave a comment