Ez alkalommal is Illés életével szeretnénk foglalkozni; ehhez olvassuk el az 1. Kir.17,1-16-ig terjedő szakaszt:
„A Gileádban lakó tisbei Illés ezt mondta Ahábnak: Az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, amíg én azt nem mondom. Ezután így szólt hozzá az Úr igéje: Eredj el innen, menj kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre! A patakból majd ihatsz, a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy gondoskodjanak ott rólad. Elment tehát, és az Úr igéje szerint járt el. Odaérve letelepedett a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre. A hollók hordtak neki kenyeret és húst reggel, kenyeret és húst este, a patakból pedig ihatott. Egy idő múlva azonban kiszáradt a patak, mert nem volt eső az országban. Ekkor így szólt hozzá az Úr igéje: Kelj föl, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és maradj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. Fölkelt tehát, és elment Sareptába. Amikor a város bejáratához érkezett, éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett. Odakiáltott neki, és ezt mondta: Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam! Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utánakiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal! De az asszony így felelt: A te Istenedre, az élő Úrra mondom, hogy nincs miből. Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve kisüssem azt magamnak és a fiamnak. Azt most megesszük, azután meghalunk. Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! Mert így szól az Úr, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki addig, amíg az Úr esőt nem bocsát a földre. Az asszony elment, és Illés szavai szerint járt el. És evett ő is meg az asszony és a háza népe is mindennap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki az Úr ígérete szerint, ahogy igéjében, Illés által, megmondta az Úr.”
Lapozzuk még fel a Luk. 4,25-26-ot. Itt olvashatunk Illés küldetésének egy részletéről, amit az Úr Jézus is felolvasott a názáreti zsinagógában. Csodálatos dolog azt tudni, hogy az Úr pontosan ugyanazt a szöveget tartotta a kezében, amit mi manapság. Talán gyerekként már olvasta, és most a szolgálatában felhasználja. A bibliai igazság legjobb illusztrációit magában az Írásban találhatjuk. Olvassuk tehát a Luk. 4,25-26-ot:
„Igazán mondom nektek, hogy sok özvegyasszony élt Izráelben Illés napjaiban, amikor bezárult az ég három esztendőre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett azon az egész vidéken,de egyikükhöz sem küldetett Illés, csak a Szidónhoz tartozó Sareptába egy özvegyasszonyhoz.”
Illés próféta életét vesszük ismételten górcső alá és a mai témánk: A bizalom irracionalitása. J.M. Darbynak van egy könyve „A hűtlenség irracionalitása” címmel, amelyben kifejti, hogy Ábrahám Istenébe vetett hitetlenség mennyire ésszerűtlen. Ha az ember megértette Isten nagyságát, mindazt, amit tett értünk, akkor oktalan dolog lenne nem hinni benne. Az emberek gyengeségét, gyámoltalanságát, reménytelenségét figyelvén megérthetnénk, mit is jelent a bizalom vagy a hit irracionalitása. Szeretném mindezt néhány példával megvilágítani. Mind az Ó-, mind az Újszövetségben találhatunk olyan történeteket, ahol teljesen ésszerűtlennek tűnik, és az értelmünknek ellentmond a hit: Elhinni azt, hogy amit Isten mond, az beteljesedik.
Gondoljunk csak Noéra, akinek egy bárkát kellett építenie. Tudjuk az Írásból, hogy ebben az időben nem volt eső a földön. Isten viszont közli vele, hogy özönvíz lesz. El tudom képzelni, milyen kérdéseket tehettek fel a fiai, a családja és milyen válaszokat adhatott Noé. Noé elmondta, olyan erős esőzés várható, hogy az egész földet beborítja. Egy hajót kell készítenünk. Olyan hatalmas hajót, amiben mindannyian megmenekülünk. Tudták egyáltalán, mi az a hajó? Szerintem a fiai azt gondolhatták az apjukról, hogy gyengeelméjű, de az ő korában ez már érthető, ezért elnézték a szeszélyét és együtt működtek vele. Teljesen ésszerűtlen dolog volt Isten szavában hinni.
Vagy ott van Jerikó példája. Mikor az izraeliek közeledtek a városhoz, Józsué közölte a néppel, hogy egy új stratégiát kell kidolgozniuk. Nem fogjuk megrohamozni a falat, ahogy azt korábban tettük; nincs szükségünk létrákra és faltörő kosokra, hiszen egy új taktikát fogunk alkalmazni.Néhány katona lelkesen fogadta a nagyszerű ötletet.
- Ezúttal mit teszünk?
- Körbejárjuk a várost.
- Ez eddig rendben, de mit csinálunk még?
- Naponta egyszer körbejárjuk a várost, és mindezt 6 napon át.
- Mást nem csinálunk?
- Nem, semmi mást nem teszünk, viszont fontos, hogy egy bizonyos rend szerint vonuljunk. Elől mennek a harcosok, utánuk a papok.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy a papok harcolni fognak?
- A papok a kürtöt fújják. Magunkkal visszük a szövetség ládáját is, utánunk pedig az utóvéd jön.
A párbeszéd így folytatódhatott.
- Azután mit teszünk?
- A hetedik napon hétszer megkerüljük a várost.
- A városfallal mi történik?
- Várd ki a végét és majd meglátod. Amikor megfújjuk a kürtöket, leomlanak a falak.
A harcosok először a falra néztek, majd Józsuéra és így felelhettek: Szegény Józsué! Bárcsak itt lenne Mózes! Ő bezzeg a tettek embere volt!Teljesen ostoba dolognak tűnt, hogy a kürtökkel elfújhatják a falat.
Gondoljunk Ábrahámra. Isten azt mondta a több, mint 100 éves Ábrahámnak és a feleségének, Sárának, hogy gyermekük fog születni. Amikor Sára meghallotta ezt az ígéretet, elnevette magát. Teljesen abszurdnak tűnt, ellentmondott minden értelemnek. Az Újszövetségben azt olvashatjuk Ábrahámról, hogy a hitében nem ingott meg és azáltal, hogy nőtt a reménysége, Istennek adta a dicsőséget.
Teljesen ésszerűtlennekbizonyult, viszont Isten keze csak hit által tud munkálkodni.
Állítólag Luther egyszer a következőt mondta: Miután elhitted Isten szavát, a „hogyan” kérdést nem szabad feltenned.Úgy gondolom, ebben sok igazság van. Illés is ilyen hittel rendelkezett. Ő a tettek prófétája volt, dinamikus, de mindenek előtt a hit embere. Mivel ember volt, gyakran kételkedett is.
Illés a 1.Kir. 17,1-benegy nagy próféciát közölt Ahábbal. Érdekes, hogy ezek után azt parancsolta neki Isten, hogy rejtőzzön el a Kerit-patak mellett. Így Illés egy időre egyedül maradt, Istennel kettesben. Úgy gondolom, Illés ebben az időben néhány dolgot megtanult. Isten felkészítette a Baál papjaival való találkozásra, amikor is a Kármelhegyén győzelmet aratott felettük. Mindez szellemileg megerősítette őt.
Viszont Illésnek volt egy problémája, Nekünk is gyakran gondot okoz a pénz elértéktelenedése: minden drágább lesz, a pénzforrás viszont fogyatkozik. Illésnek a patak jelentette az éltető elemet, ami napról napra kevesebb vizet adott, végezetül nem maradt más belőle, csak egy kis tócsa. A szárazság, amit korábban bejelentett, őt is elérte. Mit tegyen? Charlie Brown és Linus «Comic» nevű ismert képregényében olvashatjuk a következő beszélgetést:
Linus:Ha valamilyen problémád adódik az életben, igyekszel azonnal megoldani, vagy egy darabig gondolkodsz?
Charley: Egy ideig ilyenkor gondolkodni kell.
Linus: Azért, hogy időd legyen a probléma megoldásának a kitalálásához?
Charley: Nem, hanem azért, hogy a probléma saját maga megoldódjon.
Illés ott ült a pataknál, viszont a nehézségei nem oldódtak meg saját maguktól. A patakban már nem volt víz, és azon dilemmázott, hogy mit tegyen.
„Egy idő múlva azonban kiszáradt a patak, mert nem volt eső az országban.”
Ő saját maga mondta ezt. A Jak. 5,17-ben olvashatjuk, hogy Illés ugyanolyan ember volt, mint mi. Az a helyzet, amiben a próféta találta magát, feladta neki a leckét. Nem is volt olyan egyszerű, mint ahogy az első olvasatra tűnik. Látta, hogy a víz napról napra apad, míg végezetül feltette magának a kérdést, hogy vajon jó helyen van-e. Valóban Isten akarata szerint járt el? Illésnek néhány dolgot meg kellett tanulnia, azért, hogy mindezeket a bölcsességeket másoknak átadhassa. Ezt kell tennünk mindannyiunknak: a hitbeli megtapasztalásainkat a többi ember felé közvetíteni. Az első dolog, amivel Illés szembesült, hogy különbség van az adomány és az ajándékozóközött.
Nagyon könnyű az isteni áldásokat elfogadni, majd az adományozót elfelejteni. Illést naponta kétszer táplálták a hollók kenyérrel és hússal. Egy idő után könnyedén feledésbe merülhetett Isten személye. Most viszont meg kell tanulnia: még ha ki is szárad a patak, Isten nem vall kudarcot. Úgy gondolom, saját magunkra is alkalmazhatjuk. Még ha az áldások meg is szűnnek, tudnunk kell, hogy Isten adta azokat. Ezt a leckét nem csak Illésnek és a sareptai özvegyasszonynak kellett megtanulnia, hanem nekünk is tudnunk kell. Nem az áldás a fontos, hanem aki azt adja. Ha ezt nem tanuljuk meg, akkor szembesülünk majd más nehézségekkel, amelyeket viszont megspórolhatnánk.
Volt még valami, amit Illésnek a fejébe kellett vésnie: Isten az, aki az életét megtervezi, nem pedig saját maga. A Biblia azt tanítja, hogy a hívő embernek sosem szabad elhamarkodottan cselekedni. Így Illés kitartott, míg egy csepp víz sem maradt a patakban. Ha Illés egy mai izraelita lett volna, biztos megalapította volna a Kelet-Jordán Vízgazdálkodási Szervezetet. Ült a kiszáradt patak partján, mert Istentől azt az utasítást kapta, hogy maradjon ott. Talán még egy kis tócsa látható volt. A barátai biztos mind kinevették volna: Itt ülsz a pocsolya mellett és vársz?
Az Úr megígérte, hogy a prófétájáról gondoskodni fog. Illéssel együtt nekünk is meg kell tanulnunk a bizalom irracionalitását. Istennek mindig ez a módszere, és az ilyen módszerek miatt tiszteljük Őt. Ő igazságos Isten és a való világban munkálkodik. Biztos nehéz lehetett egy kiszáradt patak mellett ülni és csendben várakozni.
El tudjuk képzelni, hogy Isten közbeavatkozhat, amikor épp gazdasági nehézségek közepén vagyunk, esetleg az állásunk került veszélybe vagy egészségi problémáink vannak? Nagy csalódás ért? Tudsz ilyenkor Istennel számolni? Isten gyakran az utolsó pillanatig vár, úgy, mint azoknál a tanítványoknál, akik a Genezáreti-tavon viharba kerültek. Megvárta, míg besötétedik, odament hozzájuk a vízen, és megmentette őket. Illés várt; a hollók még jöttek ugyan, de víz már nem volt a patakban. Ekkor így szólt Isten:
„Kelj föl, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és maradj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.”
A hangsúly két kis szón van: Maradj ott.
A hit próbáját itt újra megtapasztalhatta. Kérdés volt, hogy hogyan jut el egyáltalán Sareptába. Először is a távolság jelentett akadályt, ami kb. 150 km. Olyan területen kellett átgyalogolnia, ahol a lakosság nagyon ellenségesen viseltetett iránta, hiszen őt tették felelőssé a szárazság miatt. Ezen kívül ott volt Jezábel, aki mögött felsorakoztak az udvari emberek és a Baál papok. Illésre fejpénzt tűztek ki. Ilyen körülmények között kapta azt az utasítást, hogy menjen el a Szidónban található Sareptába. Szidón Jezábel szülőhazája volt, ahol a legerősebben élt a Baál kultusz. Illés biztos feltette magában a kérdést: Jól értettem a küldetést? Majd elindult.
Izráelben élő özvegyasszonyok soha nem tartoztak a gazdag emberek közé. Ezért is találunk az Ószövetségben olyan sok utalást arra vonatkozóan, hogy Isten gondoskodni fog az özvegyasszonyokról. Él valahol az országnak azon a részén, ahol a Baál kultuszt igen erőteljesen űzik, egy egyedülálló, kétségbeesett asszony. Az Úr ezen a vidéken akar gondoskodni a prófétáról. Nem tűnik ez számunkra érthetetlennek és ésszerűtlennek? Viszont Isten szava parancs.
Manapság sok milliárdos özvegyasszony ismert, gondoljunk itt Chanelre vagy a többiekre, de abban az időben másképp volt. Most ott találja magát Illés Sareptában. Szerintem éjszaka gyalogolhatott, nappal pedig pihenhetett azért, hogy senki ne vegye észre. Majd egy újabb kaland várt rá. Egy olyan nővel kellett találkoznia, akit nem ismert. Elérkezett Sarepta határához és elkezdte keresni azt az asszonyt, aki felől Isten rendelkezett. Milyen csodálatos „véletlen”. Isten készítette elő.
Sareptához közeledvén Illésben hasonló gondolatok fogalmazódhattakmeg, mint Eliézerben, amikor Izsák számára keresett feleséget: Ha a kútnál egy olyan nővel találkozom, aki a kérdésemre, hogy adsz-e nekem inni, a következőképpen reagál:Nem csak neked adok inni, de a tevéidet is megitatom; onnan tudom, hogy ő lesz Izsák felesége. Így is történt.
Illés egy sovány, kétségbeesett asszonyt látott maga előtt. Biztos nagyon szegény lehetett, éhezett, olyannyira, hogy már az egész készletét felélte. Két ember, aki az összes erőforrását felhasználta, találkozik a város kapujánál. Az asszony fát gyűjt, hogy el tudja készíteni az utolsó kis lisztecskéjét és olaját. Isten őt rendelte ki Illés számára, aki majd gondoskodni fog róla. A találkozásuk nem a véletlen műve volt, hanem Isten csodálatos gondoskodása. Két ember találkozik, akiknek már semmilyük nincs.
Ne gondoljuk, hogy Szidón egy falucska volt. Nem, hanem egy város. A próféta vizet kért a nőtől. Keleten azt volt a szokás, hogy aki inni kért, annak adtak. Ez volt a minimum, amire Isten embere ezt az asszonyt kérte.
„Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utánakiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal!”
A próbatétel még tovább fokozódott. Illés kérése az asszonyból hatalmas panaszt váltott ki. Jajkiáltás az anyagi körülményei miatt:
„De az asszony így felelt: A te Istenedre, az élő Úrra mondom, hogy nincs miből.” (1. Kir. 17,12)
Hitetlenségből eredő szófordulat. A józan ész nyelve, ami az ösztönös gondolkodásunkból fakad. Az asszony a majdnem üres edényre és korsóra tudott csak gondolni. Honnan tudta, hogy Illésnek volt egy Istene? Esetleg a próféta annyira ismert volt az országban, hogy minden városkapuban lefestették? Az ismertető jegyei: bőröv, szőrös kabát, rockzenészekhez hasonlító hosszú haj.
A panasz mégiscsak kitör a nőből: Fát gyűjtök, azért, hogy a maradék lisztből és olajból vacsorát készítsek, aztán a fiammal együtt mindketten meghalunk.A tekintete azt a keveset vette észre, amivel rendelkezett és nem a hatalmas Istenre figyelt.
A legtöbben ismerjük Müller György, a bristoli árvaházak alapítójának a történetét. Hogyan gondoskodott Isten a növendékeiről egy olyan helyen, ahol semmi sem volt a házban? Micsoda nagy különbség, amikor egy keresztyén megtapasztalja Isten nagyságát! Betölti a szükségleteinket, nem luxuskörülményeket teremtve, viszont ad elegendőt. Isten szava ésszerű, és amit mond, az nem lehet logikátlan. Mi mindig emberi módon gondolkodunk: ez a hit és bizalom ésszerűtlensége. Jézus halála és kiontott vére a mi életünk váltsága. Pál szavaival élve az egész keresztyén hit bolondság.
Az asszony azt is mondhatta volna, hogy ha Illés valóban próféta, miért nem gondoskodik róla Isten. Ez jó indok lett volna, hogy a kérését visszautasítsa. Nyilvánvalóan látszódott ezen a férfin, hogy Isten vele volt. A nő kiöntötte a szívét a prófétának, aki a panaszaira a következőképpen reagált:
„Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts!” (1. Kir. 17,13)
Először nekem adj a kenyérből, azután adhatsz a fiadnak.El tudjátok képzelni?
Ez az ember idegesít engem. Először inni kér, majd kenyeret szeretne, de úgy, hogy az első lepényt ő fogyasztaná el, majd ezután következhet az éhező fiú. Illés azt mondja a 14. versben:
„Mert így szól az Úr, Izráel Istene.”
Izráel Istene? Milyen Isten Ő? Ugyanaz az Isten, aki a fáraót megalázta és Izráel népe előtt kettéválasztotta a Vörös-tengert. Ez az Isten vezette őket 40 éven keresztül a pusztában, ahol mannát adott nekik eledelül; lábuk be nem dagadt soha, cipőjük nem kopott meg. (Ezt a titkot sok cipőgyáros szeretné megismerni!) Mígnem elérték az ígéret földjét. Száraz lábbal keltek át a tengeren és a Jordánon. Ő Izráel Istene.
Nekünk, 21. századi embereknek olyan Istenünk van, aki Jézus Krisztus Atyja. Ő Izráel Istene és a Gyülekezet Istene. Ésszerű dolognak tűnhet ezt az Istent követni, és pont ez a hit és bizalom irracionalitása, ésszerűtlensége. Ő megmentett engem, téged is, és ha ezt meg tudta tenni, akkor számára semmi sem lehetetlen. A 15. versben a következőket olvashatjuk:
„Az asszony elment, és Illés szavai szerint járt el.”
Nagy hittel rendelkezett, elhitte, amit a próféta mondott. Illés kapta meg a kemencében kisült első lepényt.
„És evett ő is meg az asszony és a háza népe is mindennap.”
Minden, ami velünk történik, Isten tudtával van. Nem tudom, hogyan gondolkodhatott az özvegyasszony, talán ekképpen: Ha Isten az utolsó kis lisztemet és az utolsó csepp olajomat szeretné, akkor odaadom neki. Elfogadta a helyzetét. Ez azonban nem mindig könnyű!
Végezetül. Az asszony Illés szavai szerint járt el.
„És evett ő is meg az asszony és a háza népe is mindennap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki az Úr ígérete szerint, ahogy igéjében, Illés által, megmondta az Úr.”
Érdekes, hogy a Zsolt. 23,1-ben ugyanaz a szó található a „nem ürült ki” és a „nem fogyott ki” kifejezésekre:
„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.”
A liszt és az olaj soha nem szaporodott. Mindig maradt az edény aljában. Az asszony bizonyára minden nap azon fáradozott, hogy azt a kis mennyiséget kikotorja az edényből és a korsóból, amire aznap szükségük volt. Naponta hálát adott Izráel Istenének azért a mennyiségért, ami ott volt. Olyan ez, mint a manna, ami mindig aznapra volt biztosítva, viszont nem lehetett elraktározni, a következő napokra félretenni. Nem szeretnék ezen történet alapján tipologizálni, viszont a kenyér az élet kenyerére, azaz Jézus Krisztusra mutat, aki a pusztában kapott mannának, mint előképnek a beteljesítője. Az olaj a Szent Szellem szolgálatára utal. Isten, aki Jézus Krisztus által uralkodik, a Szent Szellem segítségével munkálkodik:így gondoskodik a napi szükségleteinkről.
A bizalom irracionalitásának tanulmányozása után szeretnék még végezetül valamit észrevételezni. Figyeljük meg Isten kegyelmének a szuverenitását. Az Úr azt mondta a Názáreti Zsinagógában, hogy sok özvegyasszony élt IzráelbenIllés napjaiban, de egyikükhöz sem küldetett Illés, csak a Szidónhoz tartozó Sareptába egy özvegyasszonyhoz. Miért? Ezt nem tudjuk. Isten szuverenitása, az Ő döntése. Izráel engedetlen volt, az emberek elfordultak Istentől, Baálhoz, egy bálványhoz imádkoztak. Ezért kellett Illésnek Szidónba, egy pogány néphez mennie. Manapság is így van: Isten a pogány népek felé fordul, akik szemében Ő Izráel Istene. Beköltözik azok szívébe, akik elfogadják Őt Istenüknek.
Istennek üdvözítő terve van a nemzetek számára. Hogy miért fordul az Úr Jézus a pogányok felé? Ez az Ő szuverén kegyelme. Megkereste a szegény özvegyasszonyt, felkészítette a szívét a megváltásról szóló hírre, amit majd a próféta hoz neki. A nő megszólította a követet, akinek először inni, majd enni adott; ezáltal ismerte meg Izráel Istenét. Isten szerette ezt a szegény asszonyt.
Isten szuverenitásának milyen megmagyarázhatatlan csodája ez! Nem tudom értelmezni; egyszerűen csak örülni tudok neki. Szeretett engem és kiválasztott. Illésnek engedelmeskednie kellett, az asszonynak úgyszintén. A hit engedelmességéből fakad az üdvösség.
Istennek van megoldása az életedre. Ez nem más, mint a kereszt. Ha még nem hiszel az Úr Jézusban, a bizalmaddal még nem ajándékoztad meg, akkor most megteheted. Ésszerűtlenül és logikátlanul hangzik, hogy csak hit és bizalom által üdvözülhet az ember, viszont ez az egyetlen út, amelyen egy egyszerű lépéssel elindulhatsz. Csak a következőket kell elmondanod az Úr Jézusnak: Uram, köszönöm, hogy meghaltál értem, hogy a véred értem folyt és megbocsátod az összes bűnöm. Gyere és végy lakozást a szívemben!
Ámen.