Az eddigiekben Illés életével foglalkoztunk. Láttuk, hogyan lépett fel Aháb udvarában, és hogyan rejtette el őt Isten a Kerít-patak mellett, ahol vizet ihatott, a hollók pedig kenyeret és húst hoztak neki. Azután Isten azt parancsolta neki, hogy menjen el a Szidónhoz tartozó Sareptába, a Jordántól Keletre. Ott találkozott Illés egy özvegyasszonnyal, akit Isten azzal bízott meg, hogy gondoskodjon a prófétáról.A lisztesfazék és az olajoskorsó volt a táplálék forrása az özvegyasszony, a fia és a próféta számára.
Olvassuk el az 1.Kir 17,17-24 szakaszt:
17 Történt ezek után, hogy megbetegedett az asszonynak, a ház úrnőjének a fia, és betegsége olyan súlyossá vált, hogy már nem is lélegzett. (Itt a „n’schamah“ szó áll, amely nem a lelket, hanem a lélegzést jelenti.) 18 Az asszony így szólt Illéshez: Mi bajod van velem, Isten embere? Azért jöttél hozzám, hogy emlékeztess bűnömre, és megöld a fiamat? (Nem tudjuk, mi volt a bűne. Erről csak találgatni lehet.) 19 Ő ezt mondta neki: Add ide a fiadat! És kivette az öléből, felvitte a felső szobába, ahol lakott, és az ágyra fektette. (A felső szoba, „alijah“, a ház legjobb szobája volt, amit az özvegyasszony átengedett a prófétának.) 20 Majd az Úrhoz kiáltott, és ezt mondta: Istenem, Uram! Még bajt is hozol erre az özvegyre, akinek én a vendége vagyok, és megölöd a fiát?!21 Azután háromszor ráborult a gyermekre, és így kiáltott az Úrhoz: Istenem, Uram! Térjen vissza a lélek ebbe a gyermekbe! 22 Az Úr meghallgatta Illés szavát, a lélek pedig visszatért a gyermekbe, és az föléledt. (A lélek a „nephesch“ szó megfelelője, a „n’schamah“, vagyis a légzése megszűnt, most pedig a lélek tér vissza belé.) 23 Illés ekkor fogta a gyermeket, levitte a felső szobából a házba, odaadta az anyjának, és ezt mondta Illés: Nézd, él a fiad! 24 Az asszony így felelt Illésnek: Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az Úr igéje.
Ez alkalommal harmadjára vizsgáljuk Illés életét. A mostani témánk: Imádság a halottakért. Illést a Baálra adta válaszul Isten. Most az özvegy házában él, biztonságban. Ez alatt az időszak alatt biztosan tanult is valamit, és az asszonnyal együtt reggel és este is megköszönte Isten kegyelmét.
Nem tudjuk, mit csinált Illés napközben. Bizonyára minden nap tett egy sétát. Látta északon a hófödte Hermónt, és amikor dél felé nézett, látta az erdő borította Tábor-hegyet, nyugat felé pedig a Földközi-tengert láthatta. – Biztos, hogy ennek a pogány asszonynak és a fiának elmondta Izrael történetét, és tanította őket. Beszélt Ábrahám elhívásáról, azokról az ígéretekről, amit kapott, és arról, hogyan szabadította meg Isten a népet az egyiptomi fogságból, és vezette be őket az ígéret földjére. Mesélt a páskáról, Józsuéról és az ország birtokba vételéről, valamint Dávidról és Salamonról.
Azt gondolom, a próféta arról is beszélt ennek az asszonynak, hogy a pogányoknak is helyük van Isten üdvtervében, és részesei lesznek majd a messiási megváltásnak is. Bizonyára utalt a hagyományra is, amely Isten igéjében található. „Tírusz leánya! A nép gazdagai ajándékkal hízelegnek neked.“ (Zsolt 45,13) és még hasonló igéket is mondhatott. Elmondta neki, hogy az ígéreteket nemcsak Izrael kapta, hanem Izraelen keresztül kell elhallatszania a jó hírnek minden nép felé.
Úgy gondolom, nem teljesen helytelen azt mondani, hogy Illás volt a pogányok első misszionáriusa. A szolgálatának nagy jelentősége volt.
Ebben az időszakban mindketten, a próféta és az özvegyasszony is tanult valamit. A próféta türelmet, az asszony pedig a hit leckéjét. Ezt mindannyiunknak tanulnunk kell. Ha jól megy sorunk, akkor azt hisszük, semmi sem történhet velünk. De az életben gyakran meg kell tanulnunk, hogy ez nem igaz.
A zsoltáros így írt: (Zsolt 30,7) Míg jó dolgom volt, azt gondoltam: Nem tántorodom meg soha. 8Uram, kegyelmedből hatalmas hegyre állítottál. De mikor elrejtetted orcádat, nagyon megrettentem. Igaz, hogy biztonságban érezzük magunkat, szilárd talajt érzünk a lábunk alatt, és azt hisszük, hogy semmi sem tudja megrendíteni az életünket. De éppen ekkor kezd beszélni Isten. Illésnek, az özvegyasszonynak és a fiának minden reggel és este volt mit ennie, a liszt és az olaj nem fogyott ki. Ebben a helyzetben elégedettség töltötte el őket, és azt gondolták, hogy ez már mindig így marad.
Ami a Bibliát illeti, ezidáig nem volt beszámoló arról, hogy valaki feltámasztott egy halottat. Ezért nagyon jelentős az a csoda, amiről olvashatunk. Az Újszövetség is megemlíti. Tudjátok, hol? A Zsid 11,33-ban:Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, 34 tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg. 35 Asszonyok feltámadás révén visszakapták halottaikat. Biztos vagyok benne, hogy az író erre az özvegyre, és a 2Krón 4-beli özvegyasszonyra gondolt. Ennek az asszonynak a hite tanít nekünk itt valamit. Hite gyenge volt és gyakran ingadozott, mégis olyan hit és bizakodás volt ez, amelyet Isten nagyra értékelt. Illés bibliatanítása meghozta a gyümölcsét.
Nézzük meg most a történetet, a végén pedig szeretnék levezetni belőle egy tanítást. A történet egy halott gyermekkel kezdődik. A 16. és 17. verseket együtt olvasom, hogy lássuk, milyen titokzatosnak és gyakran ellentmondásosnak tűnnek.
16 A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki az Úr ígérete szerint, ahogy igéjében, Illés által, megmondta az Úr.
17 Történt ezek után, hogy megbetegedett az asszonynak, a ház úrnőjének a fia, és betegsége olyan súlyossá vált, hogy már nem is lélegzett. Ebben a két versben Isten hűségéről olvasunk, mely szerint nem fogyott el a liszt és az olaj, közvetlenül ezután pedig azt olvassuk, hogy az asszony fia meghal. – Isten útjai titokzatosak, és biztos vagyok benne, hogy az asszony azt kérdezte magában: „Hogyhogy ez történik?” Talán ezt mondta: Uram, nap mint nap gondoskodtál rólunk egy csoda által, most meg elveszed a fiamat. De hisz ennek semmi értelme!
Gyakran ki kell állnunk a „jólét” próbáját, mint ahogyan az asszony, a fia és a próféta is keresztülment rajta. Jó dolguk volt, Isten gondoskodott róluk, most pedig szellemileg egy lépéssel előrébb kellett jutniuk az élet próbáján keresztül. – Ha mi, keresztények még sosem álltunk ki ilyen próbát, akkor nem fogunk messzire jutni a szellemi életünkben. Sokan azt hiszik, hogy ha megtérnek és hetente meghallgatnak egy igehirdetést, valamint járnak bibliaórára és házikörbe, akkor növekedni fognak. Én biztosan nem vagyok ellene a prédikációknak és a bibliaóráknak, sőt szeretném a Biblia tanulmányozását minden formában támogatni és erre bátorítok mindenkit. Így ismerjük meg az Ige mélységét és szépségét. De biztosan állíthatom, hogy ha Isten nem rostál meg próbákkal és problémákkal, akkor nem fogsz egyhamar eljutni a szellemi érettségre. Isten igéjét olvasva mindig ugyanazt a mintát látjuk: Az ember naponta tanulmányozza Isten igéjét és csodálatosan megőrzi őt Isten, de közben az élet nehézségei és a próbák által tanulunk. Ne gondoljuk azt, hogy az Újszövetség egyenlőségjelet tesz a jólét és Isten áldása közé. Az ÚSZ-ben az akadályok gyakran éppen az áldás jelei.
Ez itt az asszony jólét-tesztje. Nehezen értette meg. Özvegy volt, a férjét már elveszítette, most pedig a fiát is. Nem tudjuk, mennyi idős volt a fiú, de valószínűleg csak néhány éves. A betegség bizonyára heveny lefolyású volt, és rövid idő alatt a kicsi meghalt. – Az asszony felett elsötétült az ég, a fény kialudt. Most mitévő legyen?
Nos, azt teszi, amit általában mindannyian: Illéshez fordul. A másik a felelős érte.A próféta a házába jön. Már egy évvel azelőtt halálra voltak szánva, az özvegy arra készült, hogy a liszt és az olaj maradékából utoljára készít éltelt, azután meghalnak. Hatalmas reménység töltötte el, de most összeomlott. 18 Az asszony így szólt Illéshez: Mi bajod van velem, Isten embere? Azért jöttél hozzám, hogy emlékeztess bűnömre, és megöld a fiamat? Ezt mondja abban a házban, ahol nem fogyott ki az olaj és a liszt.
Szembetámadja Illést és Illés Istenét. „Azért jöttél, hogy elátkozd a házamat?“ Szerintem ez egy olyan hívő reakciója volt, akinek kevés volt a hite. Egy nem hívő sohasem értené meg ezt a helyzetet. Egy nem hívő sosem kérdezné meg: „Mi rosszat tettem?” Megvolt benne a hit magja, azt kérdezte: Van valami bűnöm. Itt a hit keveredik hitetlenséggel. Ez az asszony olyan hívő volt, aki elvesztette a vonalat Istenhez.
Hogyan reagált a próféta? Nem ragadta magához a szót, nem védekezett. Te hogyan reagáltál volna? Nem tudom, hogy én mit mondtam volna, mert nem vagyok olyan bölcs, mint Illés. Talán így szóltam volna: „Gondolkozz, te boszorkány! Egy éve vagyok a házadban, és miattam hosszabbította meg Isten az életedet egy évvel.” De Illés úgy viselkedett, mint ahogyan próféta utódja viselkedett, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást (1Pet 2,23).
A próféta mélyen megrendült! Azt mondta az asszonynak: Add ide a fiadat! És kivette az öléből, felvitte a felső szobába, ahol lakott, és az ágyra fektette. A halott gyermeket az ágyára fektette, és Istent hívta segítségül. 20 Majd az Úrhoz kiáltott, és ezt mondta: Istenem, Uram! Még bajt is hozol erre az özvegyre, akinek én a vendége vagyok, és megölöd a fiát?!Isten elé viszi a problémát, mert csak ő tudja egyedül megoldani a problémát.
Elképzelem magamnak a szőrös prófétát, amint ráborul a gyermekre. Ez nem „szájból szájba” lélegeztetés volt! Ráfeküdt a gyermekre, szó szerint „kinyújtózkodott a gyermek fölött”, és így kiáltott Istenhez:Istenem, Uram! Térjen vissza a lélek ebbe a gyermekbe! Azután felkelt, tett néhány lépést a szobájában, majd másodszor is ráborult a gyermekre, és felkiáltott: Istenem, Uram! Térjen vissza a lélek ebbe a gyermekbe! Felállt, ment néhány lépést, de megint nem történt semmi. Tudta, hogy rajta van a teljes felelősség. A gyermek anyja odalent van, teljes kétségbeesésben. A Szent Szellem mélyen megindította, és harmadszor is ráborult a gyermekre, és felkiáltott. Istenem, Uram! Térjen vissza a lélek ebbe a gyermekbe! Felkelt, még egyszer tett pár lépést a helyiségben, aztán látta, hogy a gyermek megmozdul, kinyitja a szemét és újra ver a szíve. Micsoda érzés keríthette hatalmába a prófétát, amint karjába vette a gyermeket, és levitte a lépcsőn. Azt mondta az özvegyasszonynak: Nézd, él a fiad!Úgy gondolom, hogy maga Illés is megdöbbent. Biztosan azt gondolta: „Be kell vezetnem a prófétaiskolában a fiatal prófétáknak egy új tanfolyamot a feltámadás tanításáról!”
Azt olvassuk, hogy az asszony, amikor meglátta a gyermeket, így szólt Illéshez: Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az Úr igéje. Már előtte is Isten emberének szólítja a prófétát, de most már biztos ebben.
Itt most álljunk meg egy kicsit, és megpróbálok levezetni néhány tanítást ebből a történetből. Az egyik kommentárban az áll, hogy az asszony a liszt és az olaj naponkénti megújulásából megtanulta, mit jelent a kegyelem. A gyermeke feltámadásán keresztül pedig megtanulta, mit jelent az igazság. Azt hiszem, ebben van igazság, de azt gondolom, hogy amit az asszony megtanult, az annak az Istennek a kegyelme, irgalma és nagysága, aki képes halottakat feltámasztani!
Istent, Jézus Krisztus Atyját sohasem fogjuk megérteni, ha nem döbbenünk rá, hogy ő a feltámadás Istene. Az Ószövetség azt tanítja nekünk, hogy Ő szólni tud a halottakhoz, és újjá tudja éleszteni őket. Az Újszövetségben Isten volt, az, aki a Fiát feltámasztotta a halálból.
A keresztény emberre az érvényes, hogy ha Jézusba vetjük a bizalmunkat, akkor Isten maga él bennünk. Új teremtmények vagyunk Krisztusban. Ő él bennünk, és ez adja a hívő életünk erejét. – Ezért mondhatjuk, hogy a törvényeskedés a kereszténység karikatúrája. Csak azáltal van életünk, hogy az élő Krisztus él bennünk.
Először szeretném ezt a történetet összhangba hozni a megszentelődésünkkel. Az ebből levonható gyakorlati tanítás az isteni gondviselés titkára vonatkozik. Ha Szidónban vagy Sareptában éltél volna, és keresned kellett volna a városban egy házat, ahová Isten szerencsétlenséget hozhatott volna, akkor biztosan nem az özvegyasszony házát választottad volna, mivel ott lakott Isten prófétája.
Ez az a próféta volt, aki azt mondta Ahábnak, hogy 3 évig nem lesz sem eső, sem harmat. Ez már jó ideje történt, és minden olyan hónap, amelyben nem esett az eső, azt bizonyította, hogy Illés Isten embere. Most ebben a házban él, ahol éheztek, de csodás módon ő, az asszony és a fia táplálékforrással rendelkeznek. Boldog közösségben éltek, semmi gondjuk nem volt, egészségesek voltak, és mindenük megvolt, ami az élethez szükséges. Hogy történhetett ilyen szerencsétlenség?
Tudjuk a Római levélből, hogy Isten útjai kikutathatatlanok (Róm 11,33)! Ezért felhagytam azzal, hogy Isten gondviselését kutassam. Hogyan magyarázhatnánk meg, hogy egy fiatal keresztény, aki az Úrért ég, 2 éve fejezte be az igehirdetői szemináriumot, 6 hónapja házas, most autóbalesetben életét veszti? Vagy egy evangéliumi gyülekezet áldott igehirdetője és evangélistája élete derekán szívinfarktusban meghal? Ha Isten engem, idős embert hazahív, azt mindenki megértené. De ha Isten olyasvalakit hív magához, aki ezen a földön még csodálatos jövőt élhetne meg Isten munkájában, azt nem értem.
Csak azt tudom, hogy Isten gondviselése titokzatos. Azt hiszem, a mennyben magyarázatot fogunk kapni néhány dologra, és „bibliaiskolát” kell majd kijárnunk, hogy mindent megértsünk.
Amit meg kell tanulnunk, az az, hogy a haláleset nem feltétlenül egy bűn büntetése. Az özvegyasszony azt mondta a prófétának: Azért jöttél hozzám, hogy emlékeztess bűnömre, és megöld a fiamat? Tényleg ez lenne a helyzet? A bűne miatt szenved most? Ez az igeszakasz nem árul el erről semmit, de az Újszövetségben az asszonyt a hit példájaként említi a Zsid 11,35. Ezenkívül, mielőtt legördül a függöny e jelenet végén, az asszony csodálatos bizonyságot tesz Illésről Isten dicsőségére. Ezért azt gondolom, hogy ez a próba nem egy bűn miatti büntetés volt, hanem arra szolgált, hogy elmélyítse az özvegyasszony hitét.
Sokféle oka lehet annak, hogy a hívőknek szenvedniük kell. Nem ismerem mindegyiket, de egy ok biztos: Azért, hogy láthatóvá váljék Isten dicsősége. Tudom, hogy az Úr engedte, hogy Lázár meghaljon, és így Isten megdicsőüljön. Nem mintha nem szerette volna Lázárt. Sőt, annyira szerette, hogy hagyta őt meghalni. Ha sietett volna Lázárhoz, és úgy támasztotta volna fel, talán néhány buta ember azt mondta volna: „Látjátok, magától meggyógyult!” Ezért az Úr hagyta Lázárt meghalni, hogy így Isten dicsősége láthatóvá váljon.
Amikor a tanítványok meglátták a vakon született embert, azt kérdezték az Úrtól: Ő vétkezett vagy a szülei? Ebben a férfiban egy teológiai problémát láttak. Az Úr válasza ez volt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei (Jn 9,2). Az Úr meggyógyította, az emberek pedig dicsértek Istent. Tehát ne gondoljuk, hogy ha tragédia történik, az egy bűn következménye. Lehet, hogy igen, de több oka is lehet.
A Zsidókhoz írt levél 12. fejezetében a hívő ember életében megjelenő fegyelmezésről olvasunk, és ott többször is előfordul a „később” szó. A szerző a fenyítésről beszél, majd azt mondja: „később azonban”. A Zsid 12,11-ben ez áll: Az első pillanatban ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa. Arra kell gondolnunk, ami majd „később” fog bekövetkezni.
Amit még megtanulhatunk, az az ima hatalma. A Jak 5-ben ez áll: Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. 17 Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. Isten meghallgatta ezt az imádságot. – De néhány verssel előtte (15) ezt írja Jakab: És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Ha Jakab az igaz ember imádságáról ír, és ezt Illéssel hozza kapcsolatba, akkor bizonyára arra az imádságra gondolt, amit Illés a kis szobájában a halott gyermek fölött mondott el.
Friedrich Krummacher, egy teológus, írt egy kommentárt Illés életéről. Ebben a kommentárban Krummacher arról ír, mit élt át Luther egyik barátjával kapcsolatban, akit Myconiusnak hívtak. Luther meghallotta annak hírét, hogy Myconius haldoklik. Luther térdre borult és így imádkozott: „Uram, Istenem, ne! Nem hívhatod magadhoz Myconiustestvért! A mű nélküle nem fog elkészülni. Ámen.” Luther felkelt és ezt írta Myconiusnak: „Ne félj kedves Myconius, az Úr nem engedi, hogy azt halljam, hogy meghaltál. Nem fogsz meghalni, nem szabad meghalnod. Ámen“.
Krummacher azt írja, hogy ez a levél olyan heves reakciót váltott ki Myconiusnál, hogy a tüdejében lévő fekély kifakadt, kiürült és Myconius újra egészséges lett. Megírta Luthernek, hogy meggyógyult. Luther válasza így hangzott: „Hiszem mondtam neked, hogy így lesz.”
Én nem ajánlanám, hogy így imádkozzunk, mert gyakran csalódnunk kell, ha Isten az érintettet mégis magához hívja. De vannak olyan időszakok, amikor Isten meghallgatja ezt az imádságot. Ő az orvos, és még reménytelen eseteket is képes meggyógyítani. Isten tud „csodát” tenni, ha akar.
Még egy utolsó gondolat a megszentelődésről. Nézzük meg a 24. verset. Itt a hit diadala és bizonysága hangzik el:Az asszony így felelt Illésnek: Most már tudom kétség nélkül, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az Úr igéje! A héber szövegben ez még hangsúlyt is kap!
Amikor a Bibliában egy olyan emberről olvasunk, aki Krisztusban van, akkor olyan emberről van szó, aki a hitét és bizalmát Krisztusba helyezte, Krisztusban van, és ezért keresztény. Minden keresztény krisztusi ember, akár férfi, akár nő. Nos, ha valaki a bizalmát Krisztusba helyezi, akkor ő krisztusi, mert ez a pozíciónk!
Nemcsak a lelkipásztor vagy az igehirdető lehet „Isten embere”, ahogyan gyakran a teológusokat nevezzük. Minden keresztény Isten embere, legyen bár férfi vagy nő.
Az asszony Illésre tekint, látja a szőrruháját, és felismeri, hogy próféta. Egyszer már Isten emberének nevezte Illést, de most hangsúlyozottan elismeri: Most már tudom kétség nélkül, hogy te Isten embere vagy.
Végül pedig még egy szó a megváltás valóságáról vagy igazságáról, amely ebben a szövegösszefüggésben felfedezhető. Próbálom egyszerűen kifejezni magamat, nehogy valakit összezavarjak. Ebből a történetből tanulhatunk a megváltásról, a feltámadásról és a mi Urunkkal való egyesülésünkről.
Szeretnék utalni arra a tényre, hogy az ószövetségi próféta életében egy utalás, célzás rejtőzik az eljövendő nagy prófétára vonatkozóan. Az ószövetségi királyok pedig arra a nagy Királyra utalnak, aki majd el fog jönni. Az ószövetségi papok a papi szolgálatról beszélnek. – Ha igaz az, hogy ugyanaz a Szellem működött a prófétákban, mint amely Jézusban működött, akkor Illés élete a mi Urunk Jézus Krisztus előképe, visszatükröződése, illusztrációja.
Miért hajolt rá a halott gyermekre? Azonosította magát ezzel a gyermekkel. Nekem úgy tűnik, ez az azonosulás arra utal, aki azért jött el, hogy majd a kereszten függjön, aki azt kiáltotta: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Bűnáldozatként függött a kereszten.
Ő szabadított meg engem a törvény átkától. Ő, aki bűnt nem ismert, bűnné lett, hogy én Isten előtt igaz lehessek Őbenne. – Ott a kereszten Jézus az egész emberiségre ráborult, és a harmadik napon Isten feltámasztotta őt, és mint feltámadt Megváltó, testben jött elő a sírból.
Ahogyan a halott gyermek visszakapta az életét, úgy fogunk mi mindnyájan új testben örök életet kapni, ha bizalmunkat az Úr Jézusba vetettük. És ahogyan Illés levitte a gyermeket annak édesanyjához, úgy jön el majd számunkra is az újraegyesülés.
Biztosan voltatok már párszor temetésen. Micsoda különbség van egy hívő ember temetése és egy olyan ember temetése között, akinek a halála az élete végét jelenti. – Olvastam egyszer egy lelkészről, aki így búcsúzott kollégájától a koporsó előtt: „Kedves testvérem, te nem ebben a koporsóban vagy, és amikor a sírhoz kísérünk, te már úton vagy a mennyei haza felé.”
Illés nagy ember volt, de Emmánuel még nagyobb. Illés Isten embere volt, de Emmánuel az ember Istene.
Rábíztad már az életedet Jézusra? Ő azonosult veled, bűnné lett érted, hogy el ne vesszél. Meg kell tenned ezt a lépést, meg kell hoznod ezt a döntést.
Ámen.