Jeremiás 31: A helyreállítás

Abban az időben – így szól az ÚR – Izráel minden nemzetségének Istene leszek, ők pedig népemmé lesznek. Ezt mondja az ÚR: Kegyelmet kapott a pusztában a fegyvertől megmenekült a nép, a nyugalma felé tartó Izráel. A messzeségben is megjelent az ÚR: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen. Fölépítelek még, és fölépülsz, Izráel szüze. Fölékesíted még magad, és kézi dobokkal lejtesz táncot a vigadozók közt. Szőlőket ültetsz még Samária hegyein, és akik elültetik, azok fogják szüretelni is. Mert eljön az a nap, amikor az őrök így kiáltanak Efraim hegyén: Jöjjetek, menjünk a Sionra, Istenünkhöz, az Úrhoz! Ezt mondja az ÚR: Ujjongjatok, örüljetek Jákób sorsán, vigadozzatok a népek élén, hirdessétek, és mondjatok dicséretet: az Úr megszabadította népét, Izráel maradékát! Meghozom őket észak földjéről, összegyűjtöm a föld pereméről. Lesz közöttük vak és sánta, terhes és szülő asszony egyaránt: mint nagy gyülekezet térnek vissza. Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket; folyóvizekhez vezetem egyenes úton, amelyen nem botladoznak. Mert atyja vagyok Izráelnek: Efraim az elsőszülöttem.” (Jer. 31, 1-9.) 

Jeremiás könyvében Istennek sok olyan csodálatos ígéreteiről olvashatunk, amelyek az utolsó időkben teljesednek be. Az olvasott szakasz az új szövetség tetőpontja. Amikor Isten elhatározza, hogy megsemmisít egy nemzetet, mindenféle eszközt felhasznál hozzá: éhség, földrengés, járványok vagy más természeti csapások, ahol az ember felismeri a tehetetlenségét, rájön, mennyire is alkalmatlan saját magáról gondoskodni. Érdekes módon a Mindenható tíz esetből kilencszer ember által közvetíti az áldását. Isten a megsemmisítéshez olyan eszközöket használ, amelyek az emberek eszköztárában nem találhatók meg, pl. természeti csapások. Viszont az áldását mindig egy felkent férfi vagy nő által végzi, akik egy fejjel kitűnnek a kortársak közül. Gondolok itt Dávid életére, akit Nátán próféta szembesített a bűneivel, hiszen veszélybe sodorta a nemzetet. Egy másik eset Saul példája. Saul Sámuel próféta figyelmeztetése ellenére is eljátszotta az esélyeit. Isten a megfelelő pillanatra a megfelelő embert választja ki. A fent elolvasott időszakra Jeremiásnak szólt az elhívása. G.Campbell Morgan, a londoni Westminster Chapel egykori pásztora a következőket írja Jeremiásról: 

Jeremiás sorsa, hogy olyan időben kellett prófétálnia, amikor Júda összes lakosa egy elkerülhetetlen katasztrófa felé sodródott. A politikai tevékenységek a tetőfokon voltak, a különféle pártok szenvedélyei a nemzetet szétrázták és a legvégzetesebb tanácsok találtak meghallgatásra. Jeremiás feladata volt, hogy egy nemzet útját elállja, feltartóztassa az embereket és hátraarcot vezényeljen nekik, hiszen egyenesen a vesztükbe rohantak. A prófétának félre kellett állnia és végignézni, ahogy a szeretett népe a szakadék felé tart.

Nemhiába nevezték Jeremiást síró prófétának. James Stewart úgy írja le Krisztust, mint az ellentétek ragyogó összeolvadását. Mit értett ezalatt? Jézus személyében olyan jellemvonások egyesültek, amelyek látszólag egymásnak ellentmondtak. Egyik alkalommal egy házasságtörő asszonyt bátorított a következő szavakkal, miután ráhelyezte a kezét: “Én sem ítéllek el tégedmenj el, és mostantól fogva többénevétkezz!”

Másik alkalommal rátekint a farizeusokra, és kemény, ítélkező szavakkal bírálja őket. Egyszer kisgyermeket emel fel, máskor pedig kötélből ostort fon, és azzal űzi ki a kereskedőket a templomból. Ő az, aki azt mondja: 

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”

De az ő szavára távoznak el a démonok. Ez az ellentétek összeolvadása. A tekintély és a hatalom részvéttel és szelídséggel párosul. Nyomokban valami hasonló fedezhető fel Jeremiás esetében is. Jeremiás volt az a férfi, aki az Úr előtt állt és remegő térdekkel esedezett a népért. De ő volt az, aki ércfalként, félelem nélkül jelent meg az emberek előtt, mint Isten küldötte. Szelídség, kegyelem, hatalom és dinamizmus egyaránt jelen volt. Járjuk most végig küldetésének a területeit és vegyük észre, melyek azok a jellemvonások, amelyeket megérné kölcsönvenni és beépíteni a személyiségünkbe. Ebben a bennünk lakozó Szent Szellem lehet a segítségünkre. 

  1. Az elveszettek iránti részvéte

Tíz perc sem telne bele, az emberek egyharmada már a fejét csóválná, ha mesélnék a világ keleti felén található elveszett állapotokról. Ha magammal vinnélek benneteket Indiába és Kujaraoh vagy a Bombay kapujában található Elefánt-barlang felé vennénk az útirányt, az erotika leggroteszkebb alakjait láthatnátok, akik Isten nevében végzik tevékenységüket. Emberi külsővel rendelkező istenek a legkülönfélébb szexpozitúrákban. Ezeket a barlangokat évről évre emberek ezrei keresik fel. Az idegenvezetők, akik többnyire tanárok, egyetemet végzett személyek, minden tudnivalót elmesélnek, majd maguk is meghajolnak a barlang központjában található fallosz szimbólum előtt. Ha az egyik kisunokám ott lett volna (mint tudjuk, a gyerekek mindig a legjobb kérdéseket teszik fel a legkényesebb helyzetekben is) és megkérdezte volna, hogy mit jelent ez az egész, zavaromban nem is tudtam volna mit mondani. Indiában volt egy híres guru, Szái Baba. Sokan szentként tisztelték. Megtörténhetett olyan eset, amikor valakit vendégségbe hívtak, felszolgáltak egy üveg mézet egy teáskanállal, mondván, jót tesz. Miután rákérdezett az illető, miféle méz ez, a válasz igen megdöbbentő volt: Van itthon egy kép Szái Babáról, és amikor imádkozom, mézcseppek folynak az arcán. Ez a méz található ebben az üvegben. 

Szái Bábát emberek tízezrei imádták és imádják, nem csak falusi emberek, hanem jogászok, orvosok, egyetemet végzettek. Amíg élt a guru, Bangaloreban a vendégházak és ötcsillagos szállodák tele voltak európai turistákkal, akik kimondottan miatta zarándokoltak erre a helyre. 

Lehet látni testüket mindenféle lándzsával, tűvel, szögekkel kilyukasztott, a nyelvüket kötőtűvel átfúrt és így teljesen transzba esve rohangáló, sárral és ürülékkel összemázolt ún. „szenteket”. A nyugati turisták pedig csak csodálkoznak, hogyan süllyedhet az ember idáig. A keleti hinduizmus panteonjában kb. 330 millió isten található. Mindezeket látván megdöbbenünk, és azt kérdezzük magunktól, hogyan tud az ember ennyire lealacsonyodni és ilyen elveszett állapotba kerülni? 

Elgondolkodtunk már a kulturált, kiművelt országok elveszett voltán? Teljesen mindegy, hogy biciklivel vagy Mercedesszel megyek a pokolba. A veszély abban rejlik, hogy a Mercedes tulajdonosa talán úgy gondolja, van valamije, a kerékpáron ülő pedig tudja, hogy semmije sincs. Országunkat átszövi a humanizmus és a pluralizmus. Ha mi keresztyének az ateizmusnak és az egyházat elutasító filozófiának nem állunk ellen, akkor egy generáció eltűnik, csak azért, mert nem reagáltunk. Mindig könnyebb azokra a kérdésekre válaszolni, amelyeket senki nem tett fel; sokkal nehezebb olyan emberek által feltett kérdéseket kezelni, akiknek nem ismerjük a helyzetét, filozófiáját, világnézetét. 

Az értelmünk serkentéshez szeretnék most néhány példát hozni. El tudtok képzelni éhező, szegénységben élő, drogfüggő embereket, háború sújtotta országokat, menekültáradatot? Milyen groteszk formát öltene, ha Isten szeretetét úgy tanítanánk és közvetítenénk feléjük, hogy meg sem válaszoltuk a kérdéseiket. 

A filozófusok tragédiája abban rejlik, hogy egyszerű gondolatokat érthetetlen bonyolultsággal fejeznek ki. Az emberi gondolkodás három területére szeretnék most rávilágítani. 

Bertrand Russel szerint mi játszunk a szavakkal. Meg kell, hogy értsük, mi rejtőzik a kijelentése mögött. A következőket mondja: 

Nincs az a tűz, hősiesség, magasztos gondolatok és érzések, nincs semmi, ami az embert meg tudná menteni a sírtól. Az évezredek összes fáradozása, odaadása, ötletei, úgy, mint a legnagyobb emberi géniusz is elmúlásra van ítélve és a végtelen naprendszerünkben és az emberi vívmányok templomában lesz eltemetve a világegyetem romjai alatt.

Teljes reménytelenség figyelhető meg ezekben a mondatokban. Egyszer egy híres jezsuita szerzetes Jézus Krisztus eljövetelének a reménységéről beszélt neki, mire Russel megkérdezte: Hol van Ő? Hiszen már 2000 év eltelt!

David Hume a következőket mondta: 

Ha megkérdeznétek, hogy mi értelme ennek a világnak, egy sétára hívnálak benneteket és megmutatnám. Menjünk el egy katonai kórházba, ahol emberek százai fekszenek vérző sebekkel, nyomorékan. Kukkantsunk be egy másik kórházba. Egy anya sír, hiszen nemrég közölték vele, hogy gyermeke fogyatékosan jött a világra, így egész életében gondoskodnia kell róla.

Figyeljük meg, milyen tanácsokat tud adni a vezetőség a világ különböző részein, ahol az embereknek nincs mit enniük, ahol éhínség pusztít. „Hol van Ő?” Kérdezte B. Russel. Nyomorúság mindenhol, süllyedő hajók, kétségbeesett szívek, korgó gyomrok. „Hol van Ő?” Nincs remény, nincs tűz, nincs hősiesség, ami a világot a végleges megsemmisüléstől meg tudná menteni. Értitek Russel kétségbeesését? Egyszerűbb visszavonulni a gyülekezetünkbe és azt a megállapítást tenni, hogy az emberek romlottak, tudatlanok, balgák és Isten szemében arrogánsak. Igen, talán azok, de elveszettek! 

A legtöbb ember nem a tudomány és az evolúció tanítása miatt kételkedik az élet értelmében és Istenben, hanem a világban található állapotok miatt, a nyomor, a szűnni nem akaró túlélési harcok, a létért való küzdelem miatt. Ebben az erőszakos, kaotikus világban az elképzeléseink összeomlanak. Az az érzésünk, mintha egy démonikus szél fújna szembe. Az emberek álmai elszállnak, a vágyak darabokra esnek. Minden emberi törekvés a porba hull. Manapság már nem tudjuk, hogy mit jelent az emberi élet és milyen értékes! Sokak szívből jövő felkiáltása ez. Mi van annak a nőnek a szívében, aki abortuszra megy be a kórházba és úgy távozik, hogy egy szempillája sem rebben? Hogyan tudjuk a társadalmunkat, az ilyen embereket elérni? Mit tehetünk? Szeretnék most valamit idézni. Az utolsó 2-3 mondat mindenképpen maradjon meg az emlékezetünkben és a nyelvezet ne zavarjon. Látjuk a Nyugat tragédiáját, ami bizonyos szempontból szomorúbb, mint az indiai szegénység. 

Robert Fitch „Nyugati civilizáció és a válság” címmel írt egy újságcikket, ebből következik egy részlet: 

Egy olyan korban élünk, ahol az erkölcs elavult dolognak számít. A tudomány túlszárnyalta, a pszichológia kiszelektálta, a filozófia pedig semmibe veszi. Belefulladt a részvétbe, elpárolgott az esztétikában, és viszonylagossá, kérdésessé vált. A jó és a rossz erkölcsi megkülönböztetése az érzelmek tengerében elsüllyed; amikor nagyobb szimpátiával viseltetünk a gyilkos, mint az áldozat, a házasságtörő, mint a megcsalt iránt; amikor azon kezdünk el gondolkodni, hogy az igazi vétkes az áldozat, nem pedig az, aki a bűntényt elkövette.

Ez a felfogás Európát és Nyugatot hamarabb romba dönti, mint az infláció vagy a pénzünk romlása. Miért? Kérdezz csak meg egy tizenévest, talán a családodból, aki nem keresztyén, hogy mik számára az erkölcsi értékek. Teljesen le fogsz döbbeni. A gyülekezetekben élő keresztyének gyakran búra alatt élnek és sok dolgot talán csak az újságokból ismernek, és nem észlelik a romlottság méretét, nagyságát. 

Egy hölgy a kanadai Edmontonban a következőt mesélte egy evangélistának a 12 éves lányáról. A gyerek tagja egy klubnak, amit nevezzünk most 1-2-3-4-nek. Hogy mit jelent a 2 és a 3, nem akarom megmondani, mindenesetre az 1 egy könnyű „petting”, a 4 pedig csoportszex. Ez a klub 12-14 éveseknek van. A kislány egyik reggel úgy jött haza, hogy teste számos helyen véraláfutásos volt, hiszen éppen a 2. szintre történő eljutást gyakorolták rajta. Ordított a fizikai és lelki fájdalomtól. Miután az anya elvitte az orvoshoz, felhívta a szociális munkást, aki azt mondta a telefonba: A kislány teljesen a férfiak és azok magatartásának hatása alatt áll, mert a viselkedési mintánk kihívás a tudomány áramlata számára. Elmondta, hogy egy 12 éves lány természeténél fogva nem akar ilyen és ehhez hasonló dolgokat művelni. Az egyetlen indok, amiért ezek a tizenévesek mégis megteszik, mert megmondták nekik, hogy erkölcstelen dolgokat tesznek, márpedig ők pont ezt akarják. Elképzelhető, hogy egy lelkész elveszítheti az állását, mert a szószékről a homoszexualitás ellen prédikál? Nem a gyermekpornográfia az alvilág egyik legnagyobb üzletága? A drogkereskedelem mellett! Ahol meztelen gyerekeket fényképeznek, csak azért, hogy a kéjencek vágyát kielégítsék, ahol gyermekeket kényszerítenek prostitúcióra. A gonosz démonikus ereje olyan hatalmas méreteket öltött, amit néhány évtizeddel korábban még álmunkban sem tudtunk elképzelni. Az egész erkölcsünk szennyben és posványban fetreng. 

Amikor Jeremiás hasonló dolgok szemtanúja, fájdalmában így kiált: 

Bárcsak lenne a pusztában egy kunyhóm az út mentén! Elhagynám népemet, elmennék tőle, mert mindenki házasságtörő, hűtlen társaság!” (Jer. 9,1) 

Értsük meg végre az emberek elveszett és nyomorult állapotát! 

Adoniram Judson az egyik legbriliánsabb ember volt, aki valaha is élt. 12 éves korában már tudott görögül és héberül. Rhode Island állam Providence városában „Summa cum laude” minősítéssel végzett az egyetemen. Egy zseni volt, a figyelem központjában. A sok tudás és a tudomány teljesen lefoglalta, így elfordult Istentől és e világ isteneivel kezdett el foglalkozni. Logikájával, gondolkodásmódjával teljesen összezavarta az apját, kihozta őt a sodrából, aki nem tudta megválaszolni a fia kérdéseit. Az anyja azonban nem adta fel és tovább imádkozott érte. Az egyetemen volt egy Jacob Ames nevű kollégiumi társa, szintén nagykoponya. Egymással versenyezvén a hitüket lépésről lépésre tették tönkre, mindaddig, amíg mindketten ateisták lettek, majd közösen feldúlták, megbolygatták más emberek hitéletét is. Néhány évvel később Judson New Yorkba ment, hogy bemutatkozó előadást tartson egy színházban. Az interjú után visszalovagolt Bostonba. Útközben egy fogadóban szeretett volna megszállni, viszont már nem volt szabad szoba. Könyörgött a gazdának, hogy valahogy mégis kerítsen neki szállást, mire az megadta magát: 

Rendben, van egy üres szobánk, de nem adjuk ki senkinek, mivel a szomszédban valaki haldoklik. Nagyon beteg, a teste már oszlásnak indult, bűzlik és ordít a fájdalomtól. 

Judson beleegyezett, mert nagyon fáradt volt és úgy gondolta, minden zavaró körülmény ellenére tud majd aludni. Tévedett. Egész éjszaka le sem hunyta a szemét a beteg jajgatása és kiáltozása miatt. Valamikor hajnaltájban megszűnt a hörgés, Judson elaludt. Később, amikor kiegyenlítette a számláját, megtudta a fogadóstól, hogy a beteg az éjjel meghalt. 

  • Mit csinálnak, amikor valaki kivesz egy szobát és közben meghal?
  • Megtaláltuk a pénztárcáját, így mindent tudtunk rendezni. Uram! El sem tudja képzelni, egy ilyen tehetséges ember és így kellett meghalnia! Fiatal volt, a neve Jacob Ames. Egy magas rangú tudós a Rhode Islandi Providenceből.

Judson teljesen kővé dermedt, miután tudatosult benne, hogy a szomszéd szobában a legjobb barátja halt meg és ő erről mit sem sejtett. Ahelyett, hogy segített volna neki, inkább átkozta az éjszakai rendzavarás miatt. Később így emlékezett vissza erre az időszakra: 

Felpattantam a lovamra és elindultam hazafelé. A könnyeimtől nem láttam az utat, a paták dobogása pedig egyre csak azt visszhangozta: halál-pokol-halál-pokol…

Adoniram Judson leszállt a lováról, letérdelt és átadta az életét Jézus Krisztusnak. Calcuttába ment, amit később el kellett hagynia, majd Burmában telepedett le. A prédikátori szolgálata alatt öt gyermekét vesztette el. Amikor saját maga is halálán volt, haza akarták küldeni. Ereje elhagyta, az óceán közepén utazva érte a halál. Miért lett mégis olyan ismert és nagy? Mert látta az emberek elveszett állapotát! 

Mi is észrevesszük? Tudunk úgy prédikálni, beszélni, az emberek között élni? Szemünk előtt lebegnek az örökkévalóság értékei? 

  1. Jeremiás áldozatkészsége

Tudnunk kell, hogy Jeremiás esetében egy nagyon kemény, nehéz élettel, törékeny, érzékeny lelkület párosult. Minden egyes alkalommal, amikor Isten elmondta neki, hogy mit kell tennie, felkiáltott és megkérdezte: Valóban meg kell tennem? Isten nehéz feladatokkal bízta meg, mire ő jajgatva kitárulkozott: Uram! Olyan sok mindent tettem már érted! Elhagytam az otthonom, a családom, nincs már semmim, amiről ne mondtam volna le. Majd jön Isten válasza a Jeremiás 16-ban: Azt akarom, hogy ne házasodj meg, ne legyen családod, gyerekeid, rokonaid. Egyedül kell maradnod. Milyen kihívás ez egy olyan férfi számára, aki szereti a gyerekeket és az embereket. Isten közölte vele, nem elég, hogy elhagyta a szüleit és a testvéreit, még a családalapítás gondolatáról is le kellett mondania. Egyedül kellett a néppel megbirkóznia. Jeremiás, mint mindig, most is úgy gondolta, az Úr nem a megfelelő embert választotta ki. Isten az Ő szolgáitól áldozatkészséget vár el. Jeremiást nyomás alá helyezi. 

Malakiás könyvében Isten megvádolja a papokat: 

Mert vak állatot hoztok áldozatul, és nem tartjátok rossznak. Sántát vagy bénát hoztok, és nem tartjátok rossznak.” (Mal. 1,8) 

Gyakran úgy gondoljuk, hogy gyalázatos dolog világi célokra használni azt, ami az Istené. Úgy, mint Belsazár, aki a templom edényeit orgiákon használta. Az is hitványság, ha Istennek adjuk azt, ami nekünk semmit nem jelent, ami nekünk semmibe sem kerül. Dicsőíti ez az Urat? Tisztelem a feleségem akkor, ha a maradék időm, a maradék figyelmem, az erőm, törekvéseim, kívánságaim fölöslegéből adok neki, mert minden más elsőbbséget élvez? Isten dicsőségét szolgálja, ha a gyülekezetben azt a pénzmennyiséget adom, amit egyébként is tudok nélkülözni? Nem tesszük ezt sok esetben és sokféle módon? 

Mi az adás alapelve? Ismernünk kell! Ha a hegyi beszédet szószerinti alapelvként értelmezzük, akkor ez nudizmushoz vezet. Mindig találunk valakit, aki csak a fele javakkal rendelkezik, mint mi, kevesebb ruhája van, mint nekem. Odaadhatjuk a fél kabátunkat, a másik felét pedig megtarthatjuk. Megint lesz valaki, akinek csak egy negyed kabátja van és odaadhatom a másik negyedet….stb. Mit jelent számunkra a vagyonunk? Készek vagyunk a saját magunk kielégítésére törekvő vágyakat Jézus áldozatkészségén lemérni? Nem gondoljátok, hogy Jézusnak legalább egy szamara lehetett volna? 

Áldozatkészség akarása. 

  1. Jeremiás próféta harmadik tulajdonsága, hogy éhezte és szomjúhozta az igazságot a saját hazájában.

Van egy olyan szenvedély, ami minden mást felülmúl. Biztos ismered Monte Christo gróf történetét. Igazságtalanul ítélték el. A börtönben megismerkedett egy idős férfivel, aki elárulta neki egy nagy kincs lelőhelyét. Az öregember halála után a gróf belevarrta magát egy olyan zsákba, amibe hullákat volt szokás tenni, így sikerült megmenekülnie. Rögtön el is indult a kincs keresésére és megtalálta. Miután a kincs a birtokába került, semmi más nem járt a fejében, csakhogy bosszút álljon azokon, akik őt igazságtalanul börtönbe juttatták. Mint egy véreb, úgy követte ezeket az embereket és végül is a gyűlölet tönkretette az életét. Egy szenvedély, egy istentelen tulajdonság, teljes szívből jövő utálat szétrombolta az egész életét, noha felülmúlhatatlan gazdagsággal és mindenféle kiváltsággal rendelkezett. 

Az Úr Jézus az ember lényét a következő hasonlattal fejezi ki egy mondatban: 

Volt egy kereskedő, aki szép gyöngyöket keres.”

Mit keresünk mi? Ez a mindent eluraló vágyódás, sóvárgás, szenvedély Isten igazsága szerint való? Pál a következőket mondja: 

Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján.”

Ott Júdában, a száraz, aszályos puszta közepén Jézus így kiáltott: Ha valaki szomjúhozik! Ha valaki szomjúhozik! 

Ha még sosem voltál szomjas, egyszer át kell élned az indiai nyarat, ahol árnyékban van 45-50°C. Biztos, hogy étkezésnél 1-2 l vizet megiszol majd. Szomjazni! Víz után vágyódni! Itt megemlítném Elizeus vágyakozását. Elizeus, aki Illéssel először Gilgalba ment, majd Bételbe, ezután Jerikóba, ill. a Jordán mellé, de egyik sem elégítette meg, nem volt számára elegendő. Illés ezt mondta Elizeusnak: 

Kérj valamit, megteszem, mielőtt elragadnak tőled.”

Biztos vagyok abban, hogy Illés nagyon megdöbbent, amikor Elizeus azt kérte tőle: „Jusson nekem kétszeres rész a benned munkálkodó szellemből!”

Miért csodálkozott annyira Illés? Szerinte ugyanis valami nagyon nehéz dolgot kért Elizeus. Miután Illés elragadtatott, Elizeus vágya teljesült. Míg Illés nyolc csodát tett, addig Elizeus tizenhatot. 

Éhség, szomjúhozás és szenvedély. 

Végezetül: Jeremiás számára a legfontosabb mozgatórugó nem az emberek elveszett állapota miatti aggodalom volt, még csak nem is az, hogy éhezte és szomjúhozta Isten igazságát és kész volt áldozatot hozni érte. Jeremiás tudta, hogy olyan Istenünk van, aki vágyakozik arra, hogy a gyermekeit megáldja. Ez a legnagyobb indítóok türelmet és kitartást eredményez. Isten nem szeretne mást, mint kiterjeszteni az áldását a népére. Sokkal nagyobb benne erre az akarás, mint ahogy mi kérjük. Lord Tennyson a keleti isteneket úgy írta le a könyvében, mint akik a nektárfolyó partján heverésznek, és meg sem hallják a háborúban, süllyedő hajókon, járványokban, tűzvészben szenvedő és életüket vesztő egyszerű földi halandó emberek kiáltásait. Az istenek csak pihennek a nektárfolyó mellett és az emberek nyomora nem hatja meg őket. A mi Istenünk viszont nem ilyen! Ő lejött a Földre, szenvedett, mint ahogy előtte senki más, és kereszthalált halt. A keresztre feszítés előtt az áldozatokat levetkőztették, és úgy meztelen állapotukban megkorbácsolták. A rómaiak az ostorozás számát tekintve szabad kezet kaptak, nem volt limitált, Jézussal pedig a római jog szerint bántak. Az áldozatukat kikötötték egy karóhoz, és a liktor, egy jól megtermett római katona végezte a korbácsolást egy olyan eszközzel, ahol a madzagok végére éles tárgyak, szögek és üvegcserepek voltak rögzítve. Addig verte az áldozatot, míg az félholt lett. Jézus hátán a bőr csontig felhasadt. Ilyen véres állapotban rátettek egy rövidke pelerinszerű kabátot, ami csak könyökig tarkarta. Máté így írja le ezt az eseményt: Az emberek ott ültek és nézték. Nézték az emberi kegyetlenség szörnyű eredményét. Ott álltak egy olyan ember előtt, aki Isten Fiának mondta magát. Tövisből készült koronát tettek a fejére, kezébe adtak egy nádszálat, térdet hajtva előtte gúnyolták: Üdvöz légy, zsidók királya! (Ugyanis utálták a zsidókat).

Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön.” (1. Kor. 11,26) 

Örökkétartó szeretettel szerettelek.”

A tömeg ott állt tudatlanul, közömbösen, megvetően, Jézus pedig így kiáltott: Atyám, bocsásd meg, mert nem tudják, mit cselekszenek!

Röviddel ezelőtt azért imádkozott, hogy a szenvedések poharát ne kelljen kiinnia, hogy bárcsak egy más út adatna neki. Viszont a szeretete végigvitte ezen az úton. 

Isten áldást akar adni. Azért jött a világra, hogy legyőzze a sátánt. Amikor az ördög látszólag győzött, az számára a vereség volt. Kigúnyolták. Úgy gondolták, Jézus halálával sikerült az általa hirdetett tant a világban megszüntetni, de a feltámadás után ez milliók szívében megfogant. „Elvégeztetett.” Olyan szeretet ez Isten részéről, ami soha meg nem szűnik. Isten akkor ment a keresztre, amikor még a bűneinkben voltunk. Gondolod, elhagy bennünket, ha csak egy picike vágyódás is van a szívünkben iránta? Malakiás könyvében a következőt olvashatjuk: 

Az én tulajdonommá lesznek – mondja a Seregek Ura – azon a napon, amelyet elhozok. Könyörületes leszek hozzájuk, amilyen könyörületes az ember a fiához, aki tiszteli őt. Amikor erről beszélgettek egymás között azok, akik félik az Urat, az ÚR figyelt, és meghallotta. És beírták egy könyvbe az ÚR előtt emlékezetül azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét.” (Mal. 3,16-17) 

Flesch Károly és talán még sokan mások gyakran kudarcot vallanak, ellenszegülnek, cserben hagyják az Urat. Isten, könyörülj rajtunk! Hiányzik az odaadás, elszántság, akarat. Gyakran unalmasnak találjuk azt az utat, amelyen járunk és bedobjuk a törülközőt. Az Írás olvasásakor azonban meglátjuk, hogy Isten kinyújtja felénk a kezét: Szeretlek, térj hozzám, mert szeretnélek megáldani. 

Bárcsak fel tudnánk fogni, hogy Isten mennyire szeretne minket megáldani! De nem csak minket, hanem a családtagjainkat, mindenkit, akikkel érintkezünk, és akiknek szolgálunk. Isten szíve csordultig tele van azzal a vággyal, hogy minket megáldjon. Isten Ráhábot, Lótot, Dávidot, a tárzuszi Sault hithősökké tette. 

Hallottál már a Hebridákon történt ébredésről? 1958-ban Keswickben, amikor szemtanúja voltam Duncan Campbell prédikációjának. Gondoltam, az ő igehirdetése indította el az ébredést. Viszont később elmagyarázták, hogy Cambell csak „véletlen” volt jelen amikor az ébredés elindult. Két idős hölgy (84 és 82 évesek), hosszas imádkozás után egy nap odamentek a lelkészükhöz, és közölték vele, hogy Isten meg akarja áldani a szigetet, ezért hívjon egy evangélistát, aki az aratást elvégzi. Mégis kit hívjunk? Írjunk talán Duncan Cambellnek? Írtak neki, és azt a választ kapták, hogy a naptára az elkövetkező 3-4 évre már betelt. A 82 éves hölgy elolvasta a levelet, majd döbbenten állapította meg, hogy 3-4 évig biztos nem tud jönni. A barátnője nem esett kétségbe: Áldd az Urat! Ő, az evangélista gondolja úgy, hogy nem tud jönni. Duncan Cambell eljött. Az első este ott ült a templomban, az első sorban. Egy fiatal férfit kértek fel, hogy nyissa meg imádsággal az alkalmat. Ő felállt és a következőket mondta: Mi értelme van imádkozni addig, amíg Istennel nem rendeztük el viszonyunkat? Majd a templom csöndjében sírva fakadt és csak sírt, sírt és a saját szavaival elmondta a 24. zsoltárt: 

Ki mehet föl az ÚR hegyére, és ki állhat meg szent helyén? Az ártatlan kezű, a tiszta szívű.” (Zsolt. 24,3) 

Mielőtt D. Cambell elkezdett prédikálni, az egész templom tele lett térdeplő emberekkel. Mindez miért? Mert két asszony hitte, hogy Isten meg fogja áldani az országot. 

Amy Carmichel írt egy csodálatos verset: 

From prayer that asks that I may be, 
Sheltered from winds that beat on Thee 
From fearing when I should aspire 
From faltering when I should climb higher 
From silken self, O Captain, free 
Thy soldier who would follow Thee. 

From subtle love of softening things, 
like easy choices, weakenings, 
(Not thus are spirits fortified, 
Not this way went the Crucified,) 
from all that dims Thy Calvary 
Oh Lamb of God, deliver me. 

Give me the love that leads the way, 
The faith that nothing can dismay, 
The hope no disappointments tire 
The passion that will burn like fire, 
Let me not sink to be a clod 
Make me Thy fuel, Flame of God. 

Magyarul, szabad fordításban: 

Óvd meg kapitányom katonádat, aki követni akar, a kéréstől, hogy a szél ne fújjon szemembe, a félelemtől, ha törekednem kellene, a megingástól, ha feljebb kellene kapaszkodnom, az elkényeztetett énemtől. 

A puhányság iránti hajlamomtól, a könnyű utat választó döntésektől, (nem ezek erősítik a szellemet, melyet a keresztre feszített járt), mindentől, mely a pillantást a Golgotára elködösítené, Isten Báránya szabadíts meg. 

Ajándékozz meg a szeretettel a te utadat járni, a hittel, mely nem fog meginogni, a reménységgel, melyet semmilyen csalódás nem tör meg, egy lángoló szenvedéllyel. Ne engedj egy süllyedő kolonc lenni, eméssz meg Isten lángja. 

Leave a comment