„Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Ha valaki hűtlenül bánik az Úrnak szentelt adományokkal, de nem szándékosan vétkezik, vigye el jóvátételi áldozatát az Úrnak: egy hibátlan kost a nyájból, amelynek becsült értéke egy-két sékel, a szent sékel szerint, jóvátételi áldozatul.”
A becslést Mózesre bizta az Úr, Mózes halála után pedig a papok feladata volt.
„Amit vétkesen elvett a szent dolgokból, fizesse vissza, tegye hozzá annak ötödrészét, és adja oda a papnak. Ezután végezzen a pap engesztelést érte a kossal, mint jóvátételi áldozattal, és akkor bocsánatot nyer. Ha valaki vétkezik, mert olyasmit tesz, amit az Úr parancsolatai szerint nem lenne szabad megtennie: még ha tudtán kívül is teszi, akkor is vétkessé válik, és bűn terheli. Vigyen ezért a paphoz jóvátételi áldozatul a nyájból egy hibátlan kost, a szokásos becsült értékben. Így végezzen a pap engesztelést a tévedésért, amelybe tudtán és akaratán kívül esett, és akkor bocsánatot nyer. Jóvátételi áldozat ez, mert jóvátétellel tartozott az Úrnak.”
A 20. vershez érkezvén fel kell, hogy tűnjön: a vétekáldozat inkább az emberre vonatkozik, mint Istenre.
„Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Ha vétkezik valaki, és hűtlenséget követ el az Úr ellen azzal, hogy eltagadja honfitársának a rábízott, letétbe helyezett vagy tőle elrabolt holmiját, vagy zsarolja honfitársát vagy ha elveszett holmit talált, de letagadja azt, sőt hamisan esküszik csak egyre is mindezek közül, amelyek elkövetésével vétkezik az ember, ez történjék: Mivel vétkezett és adóssá lett, térítse meg a rablott holmit, amit elrabolt, vagy a zsarolt összeget, amit kizsarolt, vagy a rábízott dolgot, amit rábíztak, vagy a más elveszett holmiját, amit megtalált, vagy amire nézve hamisan esküdött. Mindezt fizesse vissza teljes értéke szerint: tegye hozzá annak ötödrészét, és adja oda a tulajdonosának azon a napon, amelyen bemutatja jóvátételi áldozatát. Jóvátételi áldozatul pedig vigyen az Úrnak a nyájból egy hibátlan kost a szokásos becsült értékben jóvátételi áldozatul a paphoz. Így végezzen érte a pap engesztelést az Úr előtt, és akkor bocsánatot nyer, bárhogyan is tette adóssá magát.”
A bűnáldozatnál azt hangsúlyoztuk, hogy nem szándékos bűnről és annak engeszteléséről van szó. A vétekáldozat is foglalkozik a nem szándékos bűnökkel, viszont az engesztelésen kívül a jóvátételnek a kérdésköre is leírva található. A vétekáldozatnál nemcsak az a fontos, hogy a bűnt jóvá kell tenni, hanem az is, hogy hogyan kell jóvá tenni; mindezeken felül még egy ötödrész is hozzáadandó. Tehát a vétekáldozat kevésbé foglalkozik saját magával a bűnnel, sokkal inkább annak a következményével. Megerősíti a bűnáldozatot és a bűn következményének a bemutatásával új megvilágításba helyezi azt. Tulajdonképpen mindkét esetben a bűn bűnáldozatot követel, egyúttal vétekáldozatra is szükség van. Izráelben a bűnösnek bűnáldozatot és vétekáldozatot is vinnie kellett. Ez volt a gyakorlat.
Ha azt állítjuk, hogy az Ószövetség összes áldozata Jézus tökéletes váltságművének a különböző aspektusait mutatja be, akkor a vétekáldozat ennek a kiegészítésnek az utolsó lépése. Az Úr Jézus nemcsak a bűneinkért, hanem annak következményeiért is meghalt. Jézus váltságműve nemcsak megbocsátást ad a bűneinkre és annak következtében rendezi Istennel és embertársainkkal a kapcsolatot, hanem Istennél egy biztos pozícióval is megajándékoz bennünket, ami megfelel az ötödrésznek.
Ha az Újszövetségből kikeresnénk egy olyan részt, ami arról informál, hogy Jézus váltságáldozata által jobb helyzetben vagyunk, mintha Ádám nem is vétkezett volna, akkor mindenképpen a Róm. 5,20-21-et olvassuk el. Az apostol ott a következőt írja:
„Közben pedig eljött a törvény, hogy megnövekedjék a bűn. De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem; hogy amiképpen uralkodott a bűn a halálban, úgy uralkodjék a kegyelem is az igazság által az örök életre Jézus Krisztus, a mi Urunk által.”
„De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem.”
Amit ezzel az apostol állít, hogy a kegyelem nemcsak Krisztus kereszthalála által történt megbocsátásból áll, ami a bűneinket befedi, hanem az áldozat nagysága által magasabb helyre kerülünk.
A kiengesztelés valós voltát úgy láthatjuk, hogy vétekáldozatként egy kost kellett bemutatni. A helyreállítás abban mutatkozik meg, hogy a törvénysértés miatt helyettes pótlékot kellett adni. Ez a kárpótlás egy része. A vétekáldozatnál a kiengesztelés, a helyreállítás és a kárpótlás gondolata hangsúlyos.
A vétekáldozatnak tulajdonképpen két típusa, két aspektusa van. A 14. versben a következőt olvashatjuk:
„Azután így beszélt Mózeshez az Úr.”
Egy ilyen kijelentés a Leviticusban mindig egy új szakasz kezdetét jelenti. A 20. versben, illetve a 6,1-ben ugyanezt találjuk:
„Azután így beszélt Mózeshez az Úr.”
Amennyiben jól értelmezem, a vétekáldozatnak két aspektusa található itt. Az első szekcióban, ami az 5,14-19-ig terjedő szakaszt jelenti, még egy részekre osztást felfedezhetünk. A 16. versben ugyanis a következőt olvashatjuk:
„Amit vétkesen elvett a szent dolgokból, …”
Tehát az elolvasott fejezetet három részre lehet osztani. Felmerül bennünk a kérdés, hogy mit is jelent a „vétkesen elvett a szent dolgokból” kifejezés. Mit ért Mózes szent alatt? Nem tudom. A leviták törvénykönyvében eddig a pontig nem fordult elő ez a kifejezés. El tudom képzelni, amikor Mózes ezt a bejelentést tette, és arra a kérdésre, hogy mik a szent dolgok, egy izraelita feltartotta a kezét és megkérdezte: Mik azok a szent dolgok? Amikor az ember a mózesi törvényeket olvassa és az ószövetségi üzeneteken gondolkodik, látja a bűn következményét, és mindenképpen azok a dolgok jutnak az eszébe, amivel Istennek adósa, például a tized. Amikor valaki tizedet adott, előre meg kellett becsülnie a bevételét és ennek megfelelően adni. Akár tudatosan, akár nem tudatosan, de követhetett el számolási hibát. A bruttó vagy a nettójövedelem legyen a mérvadó? Ne felejtsük el, hogy az ószövetségi Izráelben a tized volt az adó. Itt nem adományról van szó. A tizedet meg kellett adni. Az adóbevallásodban az állam tőled nem adományt kér. Az adó kötelező jellegű. Izráelben nem volt adóhatóság. Éppen ezért az illető személy a tized kiszámolásakor akár tudatosan, akár véletlenül, hibázhatott. Az ilyen jellegű hiba nemcsak Istent érintette, hanem az embereket is, például a papokat, akik a tizedből éltek. Tehát nem csak Isten ellen elkövetett bűn volt ez, hiszen a többi ember jogait is érintette. Így a vétekáldozat egyben jóvátételi áldozat is.
Egy másik példa, hogyan lehet vétkesen elvenni a szent dolgokból, Ákán története Jerikó bevételénél. Olvassuk el a Józsué 7,1-ben található eseményt:
„De Izráel fiai hűtlenül bántak a kiirtásra rendelt dolgokkal, mert a Júda törzséből való Ákán, Karmí fia, Zabdí unokája, Zerah dédunokája elvett a kiirtandó dolgokból.”
Isten megtiltotta, hogy Jerikó kincseiből bármit is elvegyenek. Meg kellett semmisíteni, Ákán viszont „hűtlen” volt. A Leviticus 5,15-ben ugyanazt a kifejezést találjuk:
„Ha valaki hűtlenül bánik…”
„De …Ákán, … elvett a kiirtandó dolgokból. Ezért föllángolt az Úr haragja Izráel fiai ellen.”
Ákán valamit szándékosan tett, amit nem lett volna szabad megtennie. Ha nem lett volna akaratlagos, akkor vétekáldozatot kellett volna vinnie. Ő vétkesen vett el a szent dolgokból. A szent dolgok lehetnek adományok, de lehet engedetlenség is, abban az esetben, ha Isten bizonyos helyzetekben, mint például Jerikó, igen tiszta utasítást ad, és az ember azt nem tartja be. Ez lehet egy fogadalom be nem tartása is. Fogadalmat tettél, ami Istent és az embereket is érinti. Az Ószövetségben igen biztos szabályokat találunk a fogadalmat illetően.Megtörténhet, hogy megszeged az Isten szent dolgait érintő fogadalmadat. Ehetsz az Úrnak szánt első termésből. Mindez azonban Isten szent dolgainak az áthágása. Mit tegyen ilyen esetben az ember? Mózes egy hármas „receptet” tár elénk, ami az engesztelés, a helyreállítás és a kárpótlás gondolata. Nézzük meg röviden, miről is van szó. Az 5,15-ben a következőt olvashatjuk:
„Ha valaki hűtlenül bánik az Úrnak szentelt adományokkal, de nem szándékosan vétkezik, vigye el jóvátételi áldozatát az Úrnak: egy hibátlan kost a nyájból…”
A kos hím állat. A vétekáldozatnak kosnak kell lennie, nem úgy, mint a többi áldozat esetében, ahol másfajta állatról van szó. Mit jelent az, hogy hibátlan? Láthattuk, hogy a feláldozott állatoknak mindig hibátlannak kellett lenni. Az Úr Jézus kiábrázolását láthatjuk benne; az állat hibátlan volta pedig Jézus bűn nélküli állapotára utal. A kost tehát kiemelték a nyájból és megölték. Olvassuk az 5,16-ot:
„Ezután végezzen a pap engesztelést érte a kossal, mint jóvátételi áldozattal, és akkor bocsánatot nyer.”
Az engesztelésről eleget beszéltünk, nem szeretnék most ismétlésekbe bocsátkozni. Bemutatja az Úr Jézus áldozatát, ami engesztelés a bűneinkre.
Van még valami, amiről nem beszéltünk, méghozzá a visszafizetésről.
„Amit vétkesen elvett a szent dolgokból, fizesse vissza…” (5,16)
Ha egy izraelita például a tizednél elszámolta magát, a hiányzó összeget meg kellett fizetnie. Amennyiben megfizette, akkor Isten nem került úgymond „hátrányos helyzetbe” emiatt a pénzügyi művelet miatt. Viszont, ha áldozatot visz ugyan, de a visszafizetés nem történik meg, akkor Isten megrövidül, hiszen nem kapja meg azt, ami őt megilleti. Tehát az áldozat mellett a visszafizetésnek is meg kell valósulnia.
Észrevehetjük, hogy Isten pontosan vezeti a könyvelést. Nem elég csak a kost feláldozni, ami az illető személy számára egy kiadás, hanem aki „megrövidítette” a tizedet, a hiányzó összeget pótolnia kellett.
A vétekáldozattal kapcsolatban olvastunk még valami érdekeset: fizesse vissza, tegye hozzá annak ötödrészét. Tehát a teljes összeget vissza kellett fizetni és még 20%-kal kipótolni.
Ha egy éjszakai sétám során hirtelen valaki hátulról pisztolyt szegezne rám és a pénztárcám követelné, a benne lévő összes 3,90 svájci frankot átadnám. Szerencsétlen fickó nagyobb zsákmányra számított, ennek ellenére elsomfordálna. Tegyük fel, hogy a rendőrség elkapja, én pedig viszontlátnám a pénzem. Ha a mózesi törvények szerint élnénk, akkor az elfogása után vagy a bűncselekménye miatti esetleges rossz lelkiismerete miatt nemcsak a 3,90-et kapnám vissza, hanem még 78 Centet, tehát 20%-kal többet. A rablótámadás után gazdagabb lennék.
Mi köze van azonban az Úr Jézusnak és az ő megváltó művének az ötödhöz? Nos, nem tudom, hogy az Ige mit tanít nekünk, csak javaslatot tehetek, mire is utalhat ez a vétekáldozat esetében.
Többször említettük, hogy az áldozatok Krisztus megváltó művére mutatnak. A vétekáldozat Isten szent dolgaira hívja fel a figyelmünket. Mit mondhatnánk, ha visszatekintünk az Édenkertre? Isten az embert ebbe a kertbe helyezte és útmutatást adott neki. A történetet ismerjük. A sátán kígyó képében eljött a kertbe és megkísértette Ádámot és Évát, akik elbuktak. Az ember nem akkor bukott el, amikor Éva a tiltott gyümölcsből szedett, hanem akkor, amikor Ádám evett abból. Az egész emberi faj Ádámban esett el, ahogy az apostol ezt igen tisztán megfogalmazza a Róm. 5,12-ben:
„Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett.”
Ádám minden ember képviselője. Az ő bukásával az egész emberiség elbukott. Mit kellett volna tennie értünk? Istennek engedelmeskedni. Ádám teljes szabadságban élhetett, csak egy dolog volt számára tiltott:
„A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz.” (Genezis 2,16)
Isten nem bánt keményen az emberrel. Az Édenben minden szép és jó volt, Ádám pedig szabadságot kapott az Isten iránti engedelmességre. Ő viszont ezzel visszaélt és elbukott. Az Úr Jézus azért jött, hogy mindezt visszafizesse és kárpótolja. Jézus nem a második Ádám, hanem az utolsó Ádám. Eljött ebbe a világba és Ádámmal ellentétben az életével, szolgálatával, végezetül az áldozatával engedelmes volt Istennek és ezzel megfizette az emberiség bűnét. Sőt, még többet is tett! De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem. Ötödrészt, azaz még 20%-ot hozzáadott.
A Ján.13,31-ben az Úr Jézus az utolsó vacsorán átvitt értelemben kezd el beszélni a tanítványaihoz:
„Amikor Júdás kiment, így szólt Jézus: Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten dicsőült meg őbenne; ha pedig az Isten dicsőült meg benne, az Isten is megdicsőíti majd őt önmagában, sőt azonnal megdicsőíti őt.”
Az Úr Jézus nemcsak azért jött, hogy meghaljon a bűneinkért és fizessen a vétkeink miatt, hanem teljes engedelmességgel viseltetett az Atya iránt, amivel mi voltunk adósok. Így megigazultunk Jézus műve által, aki ráadásként még az ötödrészt is hozzáadta. Megdicsőítette az Atyát és minden szentet, aki benne hitt és visszahelyezett bennünket az Éden kertjébe, a bűnbeeséselőtti állapotba. Ahogy az apostol is mondja, azonossá váltunk vele, vele együtt el vagyunk rejtve a halálában és a feltámadásában. Vele együtt kerültünk a mennybe és ott ülünk most az Atya jobbján. Milyen csodálatos állapot! De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem… Az Úr Jézus a vére árán helyettesítő áldozatot hozott és visszafizette azt az engedelmességet, amivel mi voltunk adósok. Isten nem lett vesztes, megkapta az ötödrészt. Szerintem erre gondolhatott Mózes. Nem vagyok benne biztos, hogy nem lepődne meg az értelmezésem hallatán. Úgy gondolom azonban, hogy ez a jelentése annak, hogy tegye hozzá annak ötödrészét, és adja oda a papnak.Milyen csodálatossá válik a vétekáldozat az Urunk váltságművének a kiegészítése által.
Ezzel elérkeztünk az erkölcsi törvények megsértéséhez, ami az 5,17-19-ig terjedő szakaszban található. A következőképpen indít:
„Ha valaki vétkezik, mert olyasmit tesz, amit az Úr parancsolatai szerint nem lenne szabad megtennie: még ha tudtán kívül is teszi, akkor is vétkessé válik, és bűn terheli.”
A bűnáldozatnál a bűnt kellett megbüntetni. A vétekáldozatnál az a hangsúlyos, amit az ember nem tett meg és ezt hogyan kellene kárpótolnia. A vétekáldozat és a bűnáldozat szorosan összefüggenek egymással, mindkettő a helytelen, rossz viselkedés eredménye, de a hangsúly máshol van. Az egyik a büntetést emeli ki, a másik a kifizetést és a helyreállítást. Az előbb olvasott versek nem említik a kompenzáció módját, de a szövegösszefüggésből ez megállapítható.
Térjünk most rá az embertársaink ellen elkövetett vétségekre, amelyek az 5,20-26-ban olvashatók:
„Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Ha vétkezik valaki, és hűtlenséget követ el az Úr ellen azzal, hogy eltagadja honfitársának a rábízott, letétbe helyezett vagy tőle elrabolt holmiját, vagy zsarolja honfitársát….”
A 14-19-ig terjedő szakaszban azokról a bűnökről és szabálysértésekről olvastunk, amelyek túlnyomórészt az Úr ellen irányultak, most pedig a másik ember ellen elkövetett bűnök következnek. Természetesen minden, az ember ellen elkövetett vétség elsősorban Istennel szembeni bűnös magatartás. Vannak bűnök, úgynevezett privát bűnök, amelyek csak engem érintenek és Istenre tartoznak. Más vétségek, gonoszságok kihatnak a testvéremre, esetleg a kollégámra, a szomszédomra vagy akár az egész gyülekezetre. Ha egy testvér ellen követek el bűnt, akkor be kell neki vallani. A gyülekezetet érintő vétkemet pedig a nyilvánosság bevonásával, látható módon, az egész közösség előtt kell elmondanom az Úrnak.
Ezután következnek az embertársaink. A 10 parancsolat második táblájának a megsértése. Az első táblán az Isten ellen irányuló bűnökről van szó, míg a második táblán az embertársaink elleni bünökről van szó. Az Úr a következőképpen foglalta össze:
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”(Mt.22,37)
Tehát itt a második parancsolatról van szó, amely az embertársak ellen irányuló vétségekkel foglalkozik. Viszont ez az újszövetségi gyülekezeteket is érinti. Jártál már úgy, hogy egy könyvet kikölcsönöztél és sohse adtad vissza? Nos, ez egy vétek.
Az üzleti életben is követhetünk el bűnöket, például egy testvér ellen, akivel üzleti kapcsolatban vagyok. Mit tegyen ilyen esetben az illető? Az apostol igen tisztán tárja ezt elénk az 1.Kor.6,1-ben:
„Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek előtt pereskedni, és nem a szentek előtt?”
Nem a gyülekezet vénei elé kellene vinni az ügyet és ott megoldást találni, békességre jutni? Ha nem így történik, akkor a gyülekezet bizonyságtétele szenved kárt. Újságokban, keresztény folyóiratokban gyakran találkozunk olyan esetekkel, amikor nagy templomokat, gyülekezeti közösségeket tipornak sárba és mindezt a vezetőség hitvány üzleti praktikái miatt. Nagyszerű bibliai példát találunk erre vonatkozóan Aháb és Nábót történetében. Aháb és Jézabel bűntettéről az 1.Kir.21-ben olvashatunk és most ezt szeretném szemléltetésképpen előhozni.
„A jezréeli Nábótnak szőlője volt Jezréelben, Samária királyának, Ahábnak a palotája mellett. Egyszer Aháb így szólította meg Nábótot: Add nekem a szőlődet, hadd legyen az veteményeskertem, mert közel van a házamhoz! Adok helyette jobb szőlőt, vagy ha jónak látod, pénzben adom meg az árát.”
Aháb vétkezett, mivel tudta, hogy Izráelben nem lehet földet eladni, hiszen a föld az Úré. Aháb valami törvényellenes cselekedetre próbálta rávenni Nábótot, aki a következőképpen válaszolt:
„Az Úr őrizzen meg attól, hogy odaadjam neked atyai örökségemet.”
Ezek után Aháb szomorúan hazakullogott és a bánatát elmondta a feleségének. Ha a király nem volt arra képes, hogy saját maga eltulajdonítsa a termőföldet, akkor a felesége gondoskodott arról, hogy megkapja azt. A történetet ismerjük. Jézabel elintézte, hogy Nábótot megrágalmazzák istenkáromlás miatt, aki emiatt elvesztette a birtokával együtt az életét is. Ennek a hatalmas bűntettnek meglett a következménye: mindketten az életükkel fizettek. Vétekáldozatot kellett volna vinniük, ahogy azt olvastuk. Amennyiben valaki vétkezik az embertársa ellen, van kárpótlás, áll a 24. versben:
„Ha vétkezik valaki, és hűtlenséget követ el az Úr ellen azzal, hogy eltagadja honfitársának a rábízott, letétbe helyezett vagy tőle elrabolt holmiját, vagy zsarolja honfitársát vagy ha elveszett holmit talált, de letagadja azt, sőt hamisan esküszik csak egyre is mindezek közül, amelyek elkövetésével vétkezik az ember, ez történjék: Mivel vétkezett és adóssá lett, térítse meg a rablott holmit, amit elrabolt, vagy a zsarolt összeget, amit kizsarolt, vagy a rábízott dolgot, amit rábíztak, vagy a más elveszett holmiját, amit megtalált, vagy amire nézve hamisan esküdött. Mindezt fizesse vissza teljes értéke szerint.”
Többféle változata van annak, hogyan károsíthatjuk meg a másik embert. Nem olvasunk eleget az újságokban különféle sikkasztási ügyletekről? Vagy amikor a templom pénzügyi felelőse a közösség vagyonát saját céljaira fordítja, anyagi és erkölcsi károkat okozva ezzel a gyülekezetnek. A vétekáldozat után a bűnösnek meg kellett téríteni az okozott kárt és még 20%-ot hozzátenni. Olyan bűnökért is jóvátételt kellett adni, ahol a pénz nem játszott szerepet; a jóvátétel nagyságát ilyen esetekben a pap határozta meg.
Tudjuk a történelemből, hogy az első világháború után Németországnak az okozott károk miatt hatalmas jóvátételi összegeket kellett fizetni a győztes hatalmak felé. Olyan tetemes méretű költségekről volt szó, amibe a német gazdaság beleroppant és a második világháború kitörésének az egyik oka ide vezethető vissza. A jóvátétel tulajdonképpen bibliai kifejezés. Tehát létezik kárpótlás és jóvátétel.
Olvassuk tovább a 25. verset:
„Jóvátételi áldozatul pedig vigyen az Úrnak a nyájból egy hibátlan kost a szokásos becsült értékben jóvátételi áldozatul a paphoz.”
A vétekáldozatnak ehhez a második módjához még valamit hozzáfűznék. Azt mondtam, ha egy bűn elsődlegesen az Úr ellen irányul, az visszavezethető az Édenkertben történt ádámi bűnesetre. Ádám megfosztotta Istent attól az engedelmességtől, amivel neki adósa volt. Majd jött Jézus, aki odaadta Istennek az őt megillető tökéletes engedelmességet, azt az engedelmességet, amiben Ádám elbukott, illetve még egy ötödrészt is hozzátett, ezzel megdicsőítvén Istent. Végezetül az Urunk nemcsak helyreállította azt, ami Ádám bűnbeesése miatt tönkrement, hanem az ő megváltó munkája az örökkévalóságra is kihat.
Mi az, amitől Ádám bennünket megfosztott? Az Istennel való békességünktől és az életünktől, hiszen egyszer mindenkinek meg kell halni. … Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett… Ádám téged, engem és mindannyiunkat megfosztott az Édenkertben. Nincs békességünk és halálra vagyunk ítélve. Az Úr Jézus azonban eljött és helyettes áldozatként magára vette a büntetést. Nemcsak az árat fizette meg, hanem gazdaggá tett, mint ahogy azt a Róm.5,20-ból már idéztem:
„De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem…”
Megmentett, helyreállított és most Krisztusban ott ülünk az Atya jobbján. Erről Ádám akkor még semmit sem tudhatott.
A vétekáldozatnak talán más alkalmazásait is kereshetnénk az életünkre vonatkozóan, viszont az eddigiekből is nagyszerűen kirajzolódik a bűn következménye és az, hogy Isten Krisztusban hogyan szüntette meg ezeket a következményeket a kiválasztottak számára, azáltal, hogy a fiát megdicsőítette és nekünk kegyelmet adott. Igazából Ádám bűnbeesésével tapasztalhatjuk meg, hogy Isten hogyan hozott létre mindezekből valami csodálatosat, tökéleteset és fenségeset. Sok mindent nem értünk és nem is tudjuk elképzelni azt a hatalmas csodát, amiben majd részünk lesz. Talán jól is van ez így.
Ámen.