Habakuk próféta könyvét Náhum és Zofóniás könyve között találjuk. E prófétának különleges szerepe van az Ószövetségben. Az ő szerepe egy papi szolgálat volt a prófétai feladatai mellet. A legtöbb próféta Istent képviselte az emberek előtt. Kiálltak az emberek elé és azt mondták: „Így szól az Úr”. Habakuk egy olyan próféta, aki az embereket képviselte Isten előtt, és eközben feltett néhány nagyon fontos kérdést. Olvassuk el a következő igeszakaszt: Hab 1,1-4: „1. Fenyegető jövendölés. Habakuk próféta látomása. 2. Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de nem segítesz! 3. Miért kell látnom a romlottságot, és néznem a nyomorúságot? Erőszak és önkény van szemem előtt. Folyik a per, és viszály támad. 4. Azért nem érvényesül a törvény, nem hoznak soha igaz ítéletet, mert a bűnös kijátssza az igazat: ezért hoznak igazságtalan ítéletet.”
Habakuk feltett néhány jogos kérdést. Meg kell értenünk, hogy egy olyan történelmi korszakban élt, amikor nem annyira az Isten szuverenitásával kapcsolatos kérdések álltak előtérben, hanem sokkal inkább annak megvalósulása. Hogyan ismerhetjük fel Isten szuverenitását? Amikor pl. azt olvassuk Jóbról, hogy soha nem vonta kétségbe Isten létezését. Csak azt szerette volna tudni, hogy mit akar elvégezni az Úr ezek által az események által egy igaz ember életében. Amikor a felesége azt mondta: „Átkozd meg Istent, és halj meg”, akkor Jób azt felelte neki: „Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni”. Jóbnak eszébe se jutott, hogy elforduljon Istentől vagy megtagadja Őt. A próféta egy olyan történelmi helyzet előtt állt, amivel nem tudott mit elkezdeni. Felismerte, hogy Izrael nem volt engedelmes, hogy büntetést érdemelt, azonban volt egy problémája. Az, hogy a büntetés eszközéül az Úr egy pogány népet használt fel! Habakuk igazából azt mondja: Uram, hogyan használhatsz egy pogány népet arra, hogy megbüntesd a Te népedet? Te valóban Ura vagy a történelemnek? Azt a címet is adhatnánk: „Isten és a történelem problematikája”. Habakuk felteszi a kérdéseit, én pedig szeretném megnevezni a három kérdését, azután ugrani néhány évszázadot a mi korunkba, és megmutatni, hogy a probléma ma sokkal erőteljesebb. És ha feltesszük ugyanezeket a kérdéseket, akkor a kérdéseink ugyanolyan jogosak, mint egykor a prófétáé. Ha megértjük a problémát, akkor látni fogjuk, hogy Isten válaszai a kérdéseinkre teljesen kielégítőek. El kell ismernem, hogy sokkal könnyebb bemutatni a problémát, mint megvédeni a megoldást.
Három helyzet van, amivel meg kell birkóznia. Az első az erőszak kérdése. Megfigyeli a történelmi környezetet és azt kérdezi: Miért tűrsz el ennyi erőszakot és vérontást? Az erőszak és a vér kiontása már az első családban is megjelent, amelyet Isten teremtett. A két testvérnek más elképzelése volt az áldozat kérdésében és egyikük a másik vérét ontotta, mert nem bírta elviselni, hogy a testvére áldozatát elfogadta Isten, az övét pedig elvetette. Amikor Káin meggyilkolta az öccsét, Ábelt, akkor az első családnak egy gyilkossal kellett együtt élnie. Ha ezt megértjük, akkor fogjuk fel igazán korunk problémáit. Milyen erőszakot élünk át manapság? Olyan világban élünk, ahol nem kevesebb, mint 40 háború van egyidejűleg. Az Irak és Irán közötti háborúban a közelmúltban 5 éven belül 5 millió ember halt meg. A legtöbb háború csak néhány napig számít szenzációnak, amíg egy másik háború vagy terrorcsapás nem foglalja el a helyét az újságok címoldalán, a maradék később már csak a kisbetűs részben szerepel. Miközben az Irak-Irán közötti háború alatt Teheránban építettek egy kutat Khomeini Ayatollah idejében, amelynek a vizét vörösre színezték, hogy ez előtt kötelezhessék a gyerekeket mártírságra, hogy lövészárkokban haljanak meg vagy a levegőbe repíthessék őket egy autóval. Ott be kellett bizonyítaniuk, hogy semmitől sem félnek. Ma igen veszélyes a világ sok részére elutazni, vagy repülőre szállni. Nem azért, mintha a gépekben nem lehetne megbízni, inkább a körülöttünk lévő emberekben. – Amikor filmeket nézünk – amelyek legtöbbször nem túlságosan építők – akkor látjuk, hogy tele vannak erőszakkal, az élet ellen, a nők ellen, a durva nyelvezetről nem is beszélve. A „Killing Fields” (Gyilkos mezők) a kambodzsai népirtásról szól. A Pol Pot vezette Vörös Khmer mozgalom alatt 2-3 millió embert öltek meg. Milliók csontjaival teli tömegsírokat lehetett látni. Ezt követte Bosznia és Ruanda. Mit tehet a világ vagy az ENSZ? Forgatnak egy filmet, ezzel fel akarják rázni a világot, ez kap egy Oscar-díjat és minden megy tovább. Azokról a halottakról pedig nem is szeretnék említést tenni, akiket ma gyilkolnak meg Iránban, Szíriában, Afganisztánban vagy más iszlám országokban.
Vagy Európában, ahol állítólag nincsenek vad, civilizálatlan emberek! A 17. században 3,3 millió embert öltek meg háborúkban. A 18. században 5,2 milliót, a 19. században valamivel többet, 5,5 milliót és mindez Európa legbékésebb időszakában történt. A 20. században 28 millióan haltak erőszakos halált. És ezek közé még nem számítottuk be azt a 66 millió embert, akiket Sztálin idejében irtottak ki. A kommunista tisztogatásoknak Kínában 60 millióan estek áldozatul. Ha mindenkit összeszámolunk, akiket a kommunista uralom alatt világszerte megöltek, akkor az áldozatok száma mintegy 143 milliót tesz ki. Ha így összegezzük ezeket a számokat, megdöbbentő eredményt kapunk. Ha egy szerencsétlenségről vagy egy terrorcsapásról hallunk, amely során 3-5 ember hal meg, felháborodunk. De itt milliókról van szó! És feltehetjük a kérdést, hogy vajon bármilyen béketárgyalás közelebb hozza a békét?
És a sporteseményeken levő huligánok? Gyilkolnak egy elvesztett mérkőzés miatt! Vagy azok az emberek, akiket millió számra ölnek meg magzati korban! A 20. században a nők méhe a legveszélyesebb élettér. A Newsweek egyszer megállapította, hogy a legveszélyesebb hely, ahol egy ember élhet, az édesanyja hasa. 3 közül 1 gyermeket ott ölnek meg. Teréz anya egyszer interjút adott Kalkuttában a csecsemőkkel és gyermekekkel kapcsolatban. Ölbe vett egy kisbabát, a kamera elé tartotta és megkérdezte: Miért féltek ettől az embertől? Miért ölitek meg őket? Mi rosszat tettek veletek? – Biztos vagyok benne, hogy a válasz ez lesz: Nem félünk, de megtanultunk együtt élni a körülöttünk lévő gyilkossággal. Miért ne lehetne őket már az anyjuk hasában megölni? – Az orvostudomány már olyan fejlett és előrehaladott, de az ember még mindig nem tudja, hogyan lehet definiálni az emberi életet. Az életet az alapján határozzák meg, hogy valaki mit csinál, és nem aszerint, hogy kicsoda az illető. Ha valakit a hasznossága alapján határoznak meg, akkor 20 év múlva talán minden 70 év feletti embert kiiktatnak, mert egy 70 éves már nem tudja megtenni, amit egy 20 éves meg tud tenni. Az élet értelme, az ember méltósága, nagysága, az emberé, akit Isten a maga képmására teremtett! A harctereken szólnak a fegyverek, a sportstadionokban késekkel és üvegekkel támadnak egymásra, s végül gyermekeket ölnek meg az anyaméhben és bizonyítjuk, hogy mit tudunk. Egy szociológus azt mondta: A 20. század úgy fog elmúlni, mint a pusztítás évszázada. És a 21. század? Ha nem elég, hogy zavart keltünk magunk körül, akkor bevonulunk a tárgyalótermekbe. Olyan sok törvénytelenséget fogunk látni, amennyit elődeink soha nem láttak. Kérdezzünk meg egy ügyvédet. Azt fogja mondani, hogy a bíróság már nem törődik a törvénnyel. A bíróság előtt már csak azért érvelnek, hogy megállapítsák, hogy ki tudja kimenteni a védencét a törvény manipulálásával. Nem az igazságot keresik, hanem visszaélnek a joggal és manipulálják azt, hogy felmentő ítéletet kaphassanak az ügyfelek. Csak azért keressük az igazságot, mert azt hisszük, hogy erre teremtettek a bíróságok. Gyakran a bűnöst engedik szabadon és az áldozatot büntetik meg.
Egy kaliforniai pszichiáter írt egy könyvet az alábbi címmel: „The Insanity Plea” avagy „Mentális betegségre való hivatkozás”. Azt írja benne: Ma a veszélyes precedensek korában élünk. (Ezt nem egy ügyvéd, hanem egy pszichiáter mondja!) Arra akarnak minket rávezetni, hogy ha valamit meg tudunk érteni, akkor azt meg lehet bocsájtani és el lehet felejteni. Vagyis, ha meg tudom magyarázni, hogy miért tettem meg valamit, akkor nem kell tovább aggódnom miatta. Hoz rá egy példát is:
Egyszer meghívtak egy indiai férfit egy szilveszteri partira. Éjfélkor, amikor köszöntötték egymást, és elmondták jókívánságaikat, odament hozzá egy lány, megölelte és megpuszilta az arcát. Később a férfi megkérdezte tőle, hogy randizna-e vele. A lány elutasította, hiszen volt egy barátja. Később felkereste a lányt, és amikor az újra visszautasította, és a férfi látta, hogy senki nincs otthon, néhány késszúrással megölte őt. – A bíróság azonban felmentő ítéletet hozott a tárgyaláson. A védelem így érvelt: Indiában egy csók többet jelent egy üdvözlésnél vagy egy jókívánság kifejezésénél. Érdekes, hogy a védelem azt nem kérdezte meg, hogy mit csinálnak Indiában azzal, aki megöl valakit?
– És még továbbmegy. Amerikában az orvosoknak magas biztosítási összeget kell fizetniük, hogy megvédjék magukat a páciensek vádaskodásaitól. Egy apró hiba tönkreteheti az életüket és a praxisukat. Bárki beperelhet bárkit, és kérdéses, hogy számíthatnak-e a bíróság igazságszolgáltatására.
Az igazságosság a jó államvezetés legfontosabb pillére. Ha az igazságosság összeomlik, akkor a legfőbb pillér omlik össze, és akkor nincs többé jó vezetés. Ha az igazságosság összeomlik, akkor minden csak pragmatizmus.
Erőszak, igazságtalanság és mindent átható gonoszság.
Mielőtt folytatnám a választ, szeretném elmondani, hogy mit tartok a leghatalmasabb eszköznek, ami kiegyengeti és egyensúlyba hozza az érzelmi- és gondolatvilágunkat. Nem tudom, hogy egyetértetek-e velem, de el kell mondanom nektek, hogy mit gondolok erről. Ha megkérdeznétek, hogy korunkban és kultúránkban mitől félek legjobban, akkor azt válaszolnám: Nem félek az atombombától vagy más fegyverektől. Sőt ma még az a véleményem, hogy amikor mindenki a leszerelésről beszél, a legjobb elrettentő erő egy erős hadsereg. Azt gondolom a védelemről, amit a filozófiáról. Szükség van egy jó filozófiára, hogy szembe tudjunk szállni egy rosszabb filozófiával. Amitől legjobban félek, azok nem a fegyverek vagy a fejlett technológia, amit jó ész rossz célokra egyaránt fel lehet használni. Korunk legnagyobb hatalma a tévé! A televízió hatalmát mérhetetlenül alábecsülik. Malcolm Muggeridge írt egy könyvet a következő címmel: „A keresztyén ember és a média”.
M. Muggeridge a „Punch” főszerkesztője volt. Érdekes élettörténete volt. Vallásos ember volt, amíg el nem ment Indiába. Ott ateistává vált. A „The Guardian” tudósítója lett Moszkvában, amíg vissza nem jött, és újra vallásos nem lett. Élete utolsó éveiben élő hitre jutott Jézus Krisztusban. A beszéd embere, éles tollú és nyelvű, briliáns elme. A következőket írta a tévéről: „Hadd idézzem először Simone Weilt, aki szerintem korunk egyik legműveltebb lénye volt. Sokat gondolkoztam ezen és ez sokat mond témánkról: Nincs semmi ami olyan szép, frissítő, változatos, izgalmas lenne mint a JÓ. És egy sivatag sem olyan lehangoló, monoton és unalmas, mint a GONOSZ. – De fantáziánkkal éppen a fordítottja igaz. A fiktív JÓ unalmas, lapos, ellentétben a fiktív gonosszal, mely változatos, izgató, vonzó és elbájoló hatást gyakorol ránk.” Azt mondja, hogy semmi sem olyan szép, mint a JÓ és semmi sem olyan monoton és unalmas, mint a GONOSZ. De a fantáziánkkal éppen a fordítottja igaz… Aztán tovább folytatja: „Simone Weil szavai 10 évvel a TV korszaka előtt hangzottak el, mely a fantázia legnagyobb gyártója és terjesztője lett. A TV túltesz mindenen, amire Simone Weil csak gondolt. A TV-ben mindig az Erosz szerepel, amely felizgat, és nem az Agapé. A siker és a dicsőség, és nem a megtört szív az, amit a TV kívánatosnak mutat be. Jézus Krisztust mint szupersztárt dicsőíti a Broadway és nem mint Isten Fiát, aki a kereszten szenvedett.”
Mit mond Muggeridge? A JÓ és a GONOSZ egy elektromos áramkör két pólusa. Ha megcseréljük a pólusokat, ha rövidre zárjuk őket, betör a sötétség és a civilizációnk összeomlik. Azt hiszem, hogy szinte minden, amit manapság a tévében sugároznak az otthonainkban, kétségtelenül vagy félrevezetés, vagy erőszak, vagy az erotika valamilyen formája. Ennek oka egyszerű, ahogy Muggeridge mondja: Nehéz a jót vonzónak és szépnek bemutatni. Könnyű a rosszat vonzónak bemutatni, és ezzel magas nézettséget elérni. Meg lehet nézni, ahogy egy körfűrésszel feldarabolnak egy embert, vagy ahogy férfiak nőket erőszakolnak meg, mindezt milliók láthatják, és szórakozásnak nevezik. – Próbáld meg az evangéliumot a képernyőn keresztül hirdetni, unalmasnak és laposnak tűnik. Ez a probléma a fantázia világával. A gonosz vonzó, a jó unalmas.
Ezzel a három problémával szembesülünk mi és a gyermekeink. Lesznek néhányan, akik megkérdezik: akkor a gyerekek miért nem kapcsolják ki a tévét? Vajon el lehet várni egy gyermektől, akit brutalitásokkal bombáz a tévé, hogy rendelkezzen azzal a bölcsességgel és megértéssel, hogy kikapcsolja a készüléket? Addig bombázzák a gyerekeket, amíg az agyuk eltompul és elkopik, és aztán csodálkozunk a fiatalkori bűnözésen, amikor 8 és 10 éves gyerekek elrabolnak egy kisbabát és bestiálisan meggyilkolják. A perverz elme kitalál valamit, ami megjelenik a képernyőn és így minden utat talál a valódi életbe. Egy katolikus teológus azt mondta: Sok szög van, ahonnan le lehet csúszni, de csak egy olyan szög van ahol egyenesen állni lehet. A generációnk ma vizsgálgatja a szögeket. – Háború – erőszak – igazságtalanság és mindent átható gonoszság. Mit kezd Isten mindazzal, aminek tanúi vagyunk? Mi az Ő válasza erre?
A választ a Hab 2,18-20-ban olvashatjuk: „18. Mit használ a bálványszobor? – hiszen csak szobrász formálta! Mit ér az istenszobor? – hamis útmutatást ad! Bár bízott benne, aki megformálta, csak néma bálványt készített. 19. Jaj annak, aki a fának mondja: Ébredj! – és a néma kőnek: Kelj föl! Adhat ez útmutatást? Arannyal, ezüsttel van ugyan borítva, de semmilyen lélek nincs benne! 20. Az ÚR azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld!”
Az első válasz: Isten aktualitása. Ellentétben az ateizmussal és a non-theizmussal. Isten létezik. Azt mondja a 2,20-ban: Csönbe légy, tartsd a szád Habakuk, ÉN vagyok. Még ha felületesen szemlélve nem is tűnik teljesen kielégítőnek a válasz. Az emberek élete és viselkedése jobban függ ettől, mint bármi mástól. Van Isten vagy nincs?! Ha átválogatjuk az évszázadok nagy gondolkodóinak könyveit olyan témák szerint, mint ember, háború, igazságosság, személyiség stb., akkor a leghosszabb tanulmányokat Istenről fogjuk találni. Mortimer Adler ezt a tényt így kommentálja: Az, hogy létezik-e Isten vagy nem, sokkal jobban meghatározza az emberek életét és életvezetését, mint bármi más.
Ravi Zacharias az egyik előadásában Nathan professzort idézte, akit megkérdezett egyik diákja a „Bevezetés a filozófiába” előadásán: Nathan professzor, honnan tudhatom, hogy létezem? Mire Nathan professzor ezt válaszolta: Ha szabad megkérdeznem, ki tette fel a kérdést?
Azután van egy másik kérdés: Ha az őserdőben kidől egy fa ott, ahol senki nem hallhatja, zajt fog okozni? Erre a kérdésre választ kell tudnunk adni, különben nincs jogunk létezni, vagy ma este ágyba menni. Ha egy fa az őserdőben… És egész éjszaka törheted a fejed, hogy megválaszold ezt a kérdést. – Még egy másik kérdés: Ha egy krétai azt mondja, hogy minden krétai hazug, elhiheted ezt neki?
Isten itt azt mondja Habakuknak: Nem tudod, hogy a kezemben tartom a gyeplőt? Nem tudod, hogy az vagyok, aki létezik? Ezt a csodálatos alapelvet Isten már közölte Mózessel: Vagyok, aki vagyok. Isten aktualitása szemben áll az ateizmussal. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ha nincs Isten, akkor nincs mit mondanunk semmilyen úgynevezett gonosz cselekedetről. Akkor nem beszélhetek a terrorizmusról, a házasságtörésről vagy a nemi erőszakról. Milyen erkölcsi alapra hivatkozhatnék?
Pragmatizmus? Mondhatjuk, hogy „ezt nem szeretem” vagy „ez nem igaz”.
Amikor megkérdezték Bertrand Russelt, hogy hisz-e a jóban és a gonoszban, azt válaszolta: „igen, hiszek”. És a keresztyén, aki ezt kérdezte tőle, folytatta: De milyen alapon tud különbséget tenni a kettő között? Russel így válaszolt: Ahogy különbséget teszek a zöld és a kék között. A keresztyén azt mondta erre: Igen, a színeket a látása segítségével tudja megkülönböztetni. De hogy különbözteti meg a jót és a rosszat? Russel: Az érzéseim szerint, hogy lehetne máshogy? R. Zacharias azt mondta erről: Néhány kultúrában az emberek szeretik a szomszédaikat, egy másikban pedig megeszik egymást, érzéseiknek megfelelően. Melyik érzést részesítsük előnyben? – Egy abszolút erkölcsös Isten nélkül nem lehet abszolút erkölcsi alapokat felállítani. Ha tehát van Isten, akkor az megváltoztatja az életünket. Ha nincs, akkor elterjedhet a pragmatizmus. A pragmatizmus filozófiája: Tedd azt, ami ésszerűen megvalósítható. A pragmatizmussal az a probléma, hogy hosszútávon nem működik, de ha nem létezik Isten, akkor nem kell foglalkoznunk a jövő hosszával, csak a holnap számít. Első válasz: Isten aktualitása.
Második válasz: Cselekvésének lehetősége, eshetősége. Hab 2,3-4. „3. Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el. 4. Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.” A héber nyelvben nem létezik a „hit” szó. „Az igaz a hűsége által fog élni” – írja egy fordítás. Az Ő cselekvésének eshetősége ellentéten áll a deizmussal. Tudjuk, hogy mi a deizmus? A deizmus azt mondja: Hiszem, hogy van egy isten, aki mozgásba hozta ezt a világegyetemet, de abban nem vagyok biztos, hogy törődik a történelemmel. – Mi keresztyének abban hiszünk, hogy Isten dinamikusan részt vesz a személyes életünkben. Nem csak létezik, hanem munkálkodik is! Az iszlám elképzelés szerint isten egy kozmikus folt. Valahol kint. Soha nem gondolnák azt, hogy személyes kapcsolatba lehet vele kerülni. A mózesi koncepció szerint az Isten aki kívül van, az Isten, aki itt van közöttünk: „Én veled vagyok, Jahve”. Amikor Jézus Istenről beszél, akkor az nemcsak egy távoli Isten, és egy jelenvaló Isten, hanem egy benned élő Isten is. „Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek.” Ez az Ő munkálkodásának koncepciója.
Most következik egy igaz történet, egy szinte hihetetlen történet, amit egyszer a Readers Digest-ban publikáltak: Ez Steinberger Marcel, egy Magyarországon született zsidó története, aki New Yorkban, Manhattanben élt. Steinberger minden hétköznap reggelén 9.09-kor a metróval Woodside-ba utazott. Úgy, mint mindannyian, akik reggelente munkába megyünk, ugyanazzal a kiszámítható monotóniával. Egy nap Steinberger nem szállt fel a metróra, hanem úgy döntött, hogy meglátogatja egy barátját, aki haldoklott. Tudta, hogy nem lesz már sok lehetősége, hogy meglátogassa őt. Délben, a látogatás után felszállt egy másik vonatra, ami a városba vitte. Amikor felszállt, valaki felállt, ő pedig elfoglalta a helyét két másik utas között. Az egyik szomszédja egy magyar újságot olvasott, és ő is arrafelé hunyorított, és ő is olvasta az újságot. Azután beszélgetni kezdtek egymással. A férfi azt mondta, hogy tulajdonképpen azért van New Yorkban, mert a feleségét keresi. Mit ért ez alatt, hogy a feleségét keresi? Én és a feleségem Debrecenben éltünk Magyarországon és a háborúban be kellett vonulnom munkaszolgálatra, és lövészárkokat kellett ásnom Ukrajnában. Megmenekültem, de amikor hazaértem, megtudtam, hogy a feleségemet deportálták, és Bergen Belsenbe vitték. Nem tudtam, hogy hol keressem. Egy szomszéd úgy gondolta, hogy biztosan meghalt a koncentrációs táborban. Később megtudta, hogy néhány túlélőt felszabadítottak az amerikaiak és az USA-ba vitték őket. Mindig is reméltem, hogy ott meg fogom találni a feleségemet. Marcel Steinberger figyelmesen hallgatta, és minél tovább hallgatta, annál ismerősebbnek tűnt a történet. Megkérdezte a szomszédját: Hogy hívták a feleségét? Pászkin Máriának. Miközben még beszélt, Steinberger elővette a noteszét és talált benne egy papírlapot, amelyen Pászkin Mária neve állt, és a telefonszáma. Nemrég egy partin találkozott ezzel a nővel, és ugyanezt a történetet hallotta tőle. Ő is azt mondta, remélhetőleg egyszer még fogok találkozni a férjemmel. Így Steinberger felírta a nevét és a telefonszámát. Amikor a férfi tovább mesélt, Steinberger megkérte, hogy írja le a felesége külsejét. Miután ezt megtette, Steinberger megkérdezte: Mi az Ön neve? Pászkin Béla. Steinberger megkérte, hogy a következő megállónál szálljanak le. Odament egy telefonfülkéhez és felhívta a számot. Néhány csöngés után egy gyenge hang jelentkezett. Pászkin Máriával beszélek? Igen. A nevem Marcel Steinberger, nemrég találkoztunk egy partin. Még emlékezett. Azt kérdezte: Meg tudná mondani, hogy hívják a férjét? Rögtön válaszolt: Pászkin Bélának. Tud még valamit mesélni róla? És a két történet annyira megegyezett, hogy azt mondta: Egy pillanat, és hamarosan a legnagyobb csodának lehetett tanúja, amit valaha látott. Behívta Bélát a fülkébe, átnyújtotta neki a kagylót, és azt mondta: Beszéljen ezzel a hölggyel. 10 másodpercen belül átváltozott az arca, felkiáltott, könnyek folytak végig az arcán. Csak azt kiáltozta: „Ez Mária, ez Mária…” Marcel kihozta a fülkéből, hívott egy taxit, előre kifizette az utat, megadta a címet a sofőrnek, és ezzel véget ért a történet.
A szkeptikusok azt mondhatják, hogy ez véletlen volt. Véletlen volt, hogy Steinberger egy nap úgy döntött, hogy nem megy munkába, hanem meglátogatja egy barátját? Azután metróra szállt, amivel egyébként soha nem utazott? Véletlen volt, hogy felállt egy ember, és Steinberger elfoglalhatta a helyét a metrón? Véletlen volt, vagy Isten vele utazott a metrón? Azt gondolod, hogy ma véletlenül vagy itt? Nem lehetséges, hogy ugyanaz az Isten vitte Mária Pászkint Bergen Belsenbe és aztán az amerikaiak által New Yorkba. És ugyanaz az Isten hozta Steinberger Marcelt a metróra, amit egyébként soha nem használt és éppen Pászkin Béla mellé ült le, aki egy magyar újságot olvasott. Véletlen volt, hogy találkoztak ezek a férfiak és Béla találkozott a feleségével, Máriával, vagy Isten vezette a metróra? Fel kell ismernünk azt az igazságot, hogy az az Isten, aki a történelmet irányítja, összehozta a Pászkin házaspárt, ugyanaz az Isten, aki Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, aki feltartóztatta Sault a damaszkuszi úton, és a pogányok misszionáriusává tette őt, aki egy John Wesleyből nagy evangélistát csinált, aki kontinenseket rendített meg. Ez ugyanaz az Isten, aki veled és velem van. Isten aktív. Isten aktualitása ellentétben áll az ateizmussal vagy a non-teizmussal vagy a deizmussal.
Végül pedig az örökkévalóság, mint perspektíva ellentétben áll a panteizmussal. A panteizmusnak ciklikus történelemfelfogása van. A hinduizmus és a buddhizmus panteista vallások. Minden állandó körforgásban van. A hinduk célja, hogy kitörjenek a reinkarnáció körforgásából, amíg el nem érik a muksát, azaz a teljes megszabadulást. A buddhizmus célja, hogy lerázza magáról a reinkarnáció maradékát is és elérje a Nirvánát. Ezt egy gyertyához hasonlítják, amit meggyujtanak, leég, majd magától kialszik. Mindegyikre ez a ciklikus minta, jellemző a reinkarnáció unalmas ismétlődésével, amíg át nem törik ezt a szörnyű körforgást, amely az embereket fogságban tartja.
Isten ezt másként látja. A történelem egyenes úton folytatódik addig a pillanatig, amíg a Fiú vissza nem tér. A judeo-keresztyén hitnek örökkévaló perspektívája van, ami ellentétben áll a panteizmussal. Indiában 330 millió Isten van a hinduizmus panteonjában. Stanley Jones, India misszionáriusa azt mondta: Kelet és nyugat problémája nagyon egyszerű: Keleten az emberek nem tudják, hogy melyik istenben higgyenek. Nyugaton megkérdőjelezik, hogy van-e Isten. De ha megfigyeljük a keresztyén hitet az ateizmussal, a deizmussal vagy a panteizmussal szemben, akkor felismerjük az evangélium jó hírének egyedülállóságát. Hadd olvassam fel a Hab 3,16-19-et, ezekt a csodálatos költői verseket, mondok hozzá egy illusztrációt, azután befejezem. „16. Hallottam, és reszketett a szívem, hangjától megremegtek ajkaim. Fájdalom járja át csontjaimat, reszkető léptekkel járok. Bárcsak nyugtom lenne a nyomorúság napján, amely eljön a bennünket fosztogató népre! 17. Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállókban. 18. De én vigadozni fogok az ÚR előtt, örvendezek szabadító Istenem előtt. 19. Az ÚR, az én Uram ad nekem erőt, olyanná teszi lábamat, mint a szarva-sokét, és magaslatokon enged járni engem.”
A következő illusztráció G. K. Chestertontól származik. Chesterton Lázárról ír. (Megkérdezted már magadtól, hogy mivel tudtad volna megijeszteni Lázárt, miután feltámadt?) Chesterton leírja, ahogy Lázár megkötözve kibukdácsol a sírból, és ahogy felismeri a valóság egyik új perspektíváját. Szavakat ad Lázár szájába (ez csak egy prózai változat): „Miután lehajtottam fejemet, az egész világ a feje tetejére állt, előjöttem a világító ösvényen. Végigmentem az utcákon, és hallottam az embereket beszélni, akik több száz útmutatóról beszélnek, áthatoltak a kozmoszon, mint egy háló, sok érvet megszűrtek, mint egy szitán keresztül, és benne hagyták, ami visszamarad, a mosott aranyat. Mindez csak porszem számomra, mert Lázár a nevem és élek”.
Van egy könyv, amelynek az a címe: „Lázár nevetése” (Lazarus laughed). A történet leírja Kaligula korát, aki minden keresztyént megöletett. A keresztyének féltek. Aztán Kaligula találkozott Lázárral. Megkérdezte tőle, hogy keresztyén-e. Igen, igen. Tudod, hogy én minden keresztyént megölök? Igen, hallottam róla. Még mindig keresztyén vagy? Ó, igen. Lázár, meg foglak téged ölni. Ha-ha-ha nevetett Lázár. Végül azt mondta Caligula: Figyelj Lázár, még egy ha, ha, ha és halott ember leszel. Erre Lázár nevetni kezdett, úgy, hogy alig kapott levegőt, amikor újra rendesen tudott lélegezni, azt mondta Caligulának: Te nem hallottad, hogy a halál halott? A halál halott. Hogy akarsz megijeszteni valakit, aki már volt ott és ismeri Azt, aki meg tudja szabadítani?
Az Ő perspektívája az örökkévalóság.
Az örökkévaló Isten egy új, örök perspektívát tud ajándékozni a múlandó embernek. Ezt ajándékozta Isten Habakuknak. Én vagyok, én munkálkodom és nekem teljesen más nézőpontom van. Isten aktualitása ellentétben áll az ateizmussal. A világtörténelemben és az emberek életében véghezvitt cselekedetei ellentétben állnak a Deizmussal és perspektívájának örökkévalósága ellentétben áll a panteizmussal. Ez Habakuk válasza az erőszak, az igazságosság és gonoszság kérdéseire.