Az Úr feltámadását nem csak egyszer egy évben ünnepeljük, húsvétkor. Ha bibliaolvasó keresztyének vagyunk, akkor az Úr feltámadásának ténye elkísér naponta, ha olyanokká akarunk válni, mint amire Ő formálni akar. Az Úr feltámadt, Ő él!
Sokan hiszik, hogy a megtérés kegyelemből adatik, viszont a megszentelődés részben kegyelem, részben pedig az én érdemem. Különösen ezekhez a testvérekhez szeretném a mai Igét intézni. Ha némelyek más nézetet vallanak, azokhoz is szólhat az Ige.
A mai Ige szoros kapcsolatban áll a kegyelemmel és a feltámadással. Mielőtt az említett igeverset olvasnám, keressük ki az Ószövetségben az Exodus 34,27-35 verseket, majd lapozzunk a 2Kor 3-hoz. Mózes itt másodszor írja le a törvényadást.
Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Írd le ezeket az igéket, mert ezeknek az igéknek alapján kötöttem szövetséget veled és Izráellel! 28 Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az ÚRnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség igéit, a tíz igét. 29 Azután lejött Mózes a Sínai-hegyről. A bizonyság két táblája Mózes kezében volt, amikor lejött a hegyről. Azt azonban nem tudta Mózes, hogy arcának a bőre sugárzó lett, amikor Istennel beszélt. 30 Amikor Áron és Izráel fiai meglátták, hogy sugárzik Mózes arcának a bőre, féltek közel menni hozzá. 31 Mózes azonban hívta őket, és akkor Áron meg a közösség vezetői mind visszatértek hozzá, Mózes pedig beszélt velük. 32 Azután közel mentek hozzá Izráel fiai is mind, ő pedig megparancsolta nekik mindazt, amit az ÚR meghagyott neki a Sínai-hegyen. 33 Bevégezve velük a beszédet, leplet tett Mózes az arcára. 34 Valahányszor az ÚR színe elé ment Mózes, hogy beszéljen vele, levette a leplet kijöveteléig. Azután kijött, és elmondta Izráel fiainak mindazt, amit parancsként kapott. 35 És mivel Izráel fiai látták, hogy Mózes arcának bőre sugárzik, ismét arcára borította Mózes a leplet, amíg be nem ment, hogy Istennel beszéljen.
Azt olvastuk, hogy amikor Mózes a néphez szólt, levette a leplet az arcáról, mert az Úr Igéjét közvetítette és az Úr beszélt Izrael fiaihoz rajta keresztül. Amikor Mózes befejezte Izraelhez intézett szavait, megint leplett tett arcára mindaddig, amíg ismét felment a hegyre az Úrhoz, hogy beszéljen vele.
A 2Kor 3. rész 16. versében ezt olvassuk: de ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel. És így jutunk el mai igeszakaszunkhoz, amely a 2Kor 3,17-18 versek: Az Úr pedig a Szellem, és ahol az Úr Szelleme, ott a szabadság. Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Szelleme által dicsőségről dicsőségre.
Pál levelének fontos témája az Úr igéjének hirdetése és az Újszövetség mindent felülmúló dicsősége. Gondolom, nem új számotokra, de mégis közbevetnék egy megjegyzést. Isten minden szövetségét egyedül Izraellel kötötte meg. Az Újszövetséget is Izraellel kötötte meg, amiről Jeremiás könyvének 31. fejezetében olvasunk. Az Úr ezt a szövetséget a vérével pecsételte meg és helyezte érvénybe az utolsó széder estén. Istennek minden Izraellel kötött szövetsége egyoldalú volt, kivéve a törvény szövetségét, melynek voltak előfeltételei. A feltétel nélküli szövetségek sajátossága, hogy azokat mind Isten kezdeményezte, Aki hatalmával garantálja ezen szövetségek és ígéreteinek kivitelezését is. Olyan Istenünk van, akit elszomoríthatunk ugyan, de nem tudunk kiábrándítani, felizgatni vagy Neki csalódást okozni.
Olyan főpapunk van, akinek nem kell naponta áldozatokat bemutatni, amelyek nem tudják a bűnöket elmosni. A mi főpapunk egyetlen áldozatot hozott egyszer és mindenkorra, mely megszabadít a bűn fogságából. – Egy főpapunk, egy áldozatunk és egy szövetségünk van Jézus vére árán, és ezért nem kell csodálkoznunk, hogy miért hirdeti Pál apostol az evangéliumot, a jó hírt, olyan nagy lelkesedéssel és örömmel.
Pál apostol felismerte, hogy a törvény szövetsége a nép bűnei miatt nem tudta feladatát betölteni. Azt mondja a 2Kor 3,7-ben, hogy az Ószövetség szolgálata a “halál szolgálata” volt. A 3,9-ben azt írja Pál, hogy a törvény a “kárhoztatás szolgálata” volt. A 11. versben ezt olvassuk: Ha ugyanis a múlandó dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó. A törvény szolgálata tehát mulandó szolgálat volt.
Amikor Mózes a hegyen átvette Istentől a törvény szövetségét, egy mulandó, egy kárhoztató szolgálatot, a halál szolgálatát kapta feladatul, amely egészen a golgotai keresztig érvényben volt, amikor a templom kárpitja felülről lefelé kettéhasadt.
Ez a korinthusiakhoz írt versek háttere (3,17-18). Pál egy erős kontrasztot akar olvasói elé tárni, amikor az Exodus 34-re hivatkozik. Szembeállítja az ószövetségi szolgálatot az újszövetség dicsőséges szolgálatával. Például az újszövetség szolgálata a bűnöst a Szentszellem ereje által Isten képmására formálja át. Mózes szolgálata erre nem volt képes. A törvény csak kárhoztatni tud, az által megigazulni csupán álom, lehetetlenség lehet. A törvény csak felfedni tudja a bűnt, annak cselekedetei által nem lehet üdvözülni. Ha a törvény életet tudott volna adni, akkor “Krisztusnak nem kellett volna szenvedni a mi bűneinkért” – ahogy Pál megjegyzi.
Az újszövetség szolgálata a bűnök bocsánatát tudja adni, sőt mit több, képes a bűnöst Isten képére formálni. Ez a feltámadott Jézus szolgálata az üdvösségünkre és a szentségünkre is az Ige által.
Országaink hanyatlásának oka az, hogy nem vesszük figyelembe azt, amit az Ige mond, nincs bibliaismeretünk. Azonnal szembe tűnik ez, ha gondolkodó keresztényekként kinyitjuk az újságot. Egyetlen európai ország sem volt soha keresztény, de az emberekben mindig is megvolt bizonyos igazságérzet, amelynek keresztény gyökerei voltak. Nincs olyan oldal az újságban ma, ahol ne lenne szó korrupcióról, legyen az belügyi, külügyi, gazdasági vagy kulturális rovat. Ezt a hanyatlást csak az Úrnak hatalmas beavatkozása általi ébredés tudná visszatartani.
Ha az utcán megkérdezünk valakit, vajon ismeri e a Tízparancsolatot, nem meglepő, ha azt a választ kapjuk: Fogalmam sincs. Léteznek olyan egyetemet végzett szakidióták, akiknek még sosem volt Biblia a kezükben.
Egy képzőművészeti múzeumban a múzeumvezető egy másik leendő vezetőt oktatott. Megálltak Jacques Cousteau, Izrael átkelése a Vörös tengeren c. rézkarca előtt. A leendő vezető megkérdezte oktatóját: Mi ez? A válasz a következő volt: “Fogalmam sincs, de lehet valami köze a zsidókhoz”. A nemzetek hanyatlásának tehát egyik oka az Ige ismeretének hiánya, a másik pedig, – ami ebből következik – a zsidókhoz és Izraelhez való viszonya.
Izrael Isten választott népe. Sámuel mondja: Hiszen nem veti el az ÚR a saját népét az ő nagy nevéért, merttetszett az ÚRnak, hogy a saját népévé tegyen benneteket (1Sám 12,22). Rajtuk mutatja be Isten az Ő természetét, szeretetét, kegyelmét, ítéletét, türelmét, stb. Ha nem ismerjük Izrael történetét, ha nincs ismeretünk, akkor nem értjük meg a saját történelmünket és saját életünket sem. Ahogyan Izrael életében a bálványimádás Isten ítéletét vonta maga után, úgy jár el Isten minden más nemzettel szemben is.
Az antiszemitizmus gyökere: Isten kiválasztása. Ha nem ismerjük el Isten szuverenitását és döntését a kiválasztás kérdésében, azzal Isten ellen fordulunk, amelynek következményei vannak. Boldogult Kiss professzor ebben tisztán látott. Neki volt látása, belátása, mély ismerete arra nézve, ami a nemzet politikája mögött állt.
Dr. H.A. Ironside, a múlt század eleji testvérgyülekezetek egyik kimagasló igehirdetője, évente egyszer elolvasta a Bibliát elejétől végéig. Élete végén mégis ezt mondta: “Csak azt sajnálom, hogy nem olvastam szorgalmasabban ezt a könyvet, más könyvek rovására”.
Társadalmunk és az egyházak, gyülekezetek hanyatlásának oka tehát a bibliaismeret hiánya.
Pál azt írja, Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Szelleme által dicsőségről dicsőségre. Ha tehát nem olvassuk a Bibliát és nem szemléljük Őt és az Ő dicsőségét, akkor nem változunk el az Ő képére. – Persze nem szeretném átugrani a 17. verset, ami néhány érdekes dolgot közöl velünk. Innen mennénk tovább a 18. vershez, amelyben Pál néhány kontrasztot fest elénk.
A 16. versben azt olvassuk: De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel. A szöveg összefüggéséből világos, hogy az “Úr” itt Jézus Krisztus. Ebből látható, hogyan olvasta Pál apostol az Ószövetséget!
A 17. versben ez áll: Az Úr pedig a Szellem. Nehéz értelmezni ezt az igeverset, és ebből sok teológiai tévtanítás is keletkezhet. A keresztény hit a Szentháromság tanításán nyugszik: Isten az Atya, Isten a Fiú és Isten a Szellem. Három személy, melyek lénye azonos. Ez a történelmi tanítás. Én ezt vallom, és remélem, ti is ebben hisztek. Az egyháztörténelem folyamán azonban ebből a versből egy Szentkettősségi tanítás is kialakult, mert némelyek azt állították, hogy a Szentháromságban csak két személy van jelen, az Atya és a Fiú.
Az 17. verset lehet így is olvasni: “A Szellem pedig az Úr”. Ez az Újszövetség nyelvén egy megengedett értelmezés. Mi következik abból, ha ezt így olvassuk? Az, hogy a Szentszellem Isten, a Szentháromság harmadik személye. Pál itt kifejezésre juttatja, hogy a Szentháromság 2. és 3. személye lényegében és hatalmában azonosak. Nem véletlen, hogy Pál apostol az 1Kor 15,45-ben a második Ádámot, Jézust, “megelevenítő Szellemnek” nevezi. Amint az Atya egy a Fiúval, úgy a Fiú is egy a Szentszellemmel. A Szentszellem az élet, az erő, az igazság, a szentség és a dicsőség közvetítője. A Fiú és a Szentszellem egyek feladataik elvégzésében.
Az Úr pedig a Szellem, és ahol az Úr Szelleme, ott a szabadság. Mit mond ezzel Pál? Azt, amit a fejezet 6. versében említ, hogy Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Szellemé, mert a betű megöl, a Szellem pedig megelevenít. Az új szövetségben, amelynek szolgája Pál, a Szentszellem a külsőleges mózesi törvény tekintélyét Istennek a szívbe írott törvényével helyettesíti. Mi a mózesi törvényt szeretetből követjük, nem félelemből, mert megszabadultunk a bűn és a Sátán hatalmából.
Amikor azt mondom, hogy megszabadultunk a bűn és a Sátán hatalmából, az nem azt jelenti, hogy bűntelenek vagyunk, hanem hogy nem kell a bűnnek szolgálni. Az Újszövetség ígérete szabadság a bűn és a Sátán hatalma alól. Pál ezzel részletesen foglalkozik a Római levél 6. és 7. fejezetében.
Ezen felül Isten megmentett a romlandóság alól. Ha meg is kell halnunk, van feltámadás! Valamennyien érezzük a korunkat: az öregedés nyomait, kezdve a hajhullástól a ráncokig, nem tudjuk eltitkolni. Hordozzuk mindannak nyomait, ami a Paradicsomban történt, melyek mind a romlandóság jelei. Mindnyájan meg fogunk halni. A hívők számára a romlandóságnak a feltámadás dicsőségében lesz vége, amikor új testet kapunk, az Úréhoz hasonlót. Szabadok vagyunk a félelemtől, várjuk a feltámadást és a dicsőséget, amit az Úr ajándékoz a benne hívőknek.
Térjünk rá a 18. versre. Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Szelleme által dicsőségről dicsőségre. Az átformálódás szó ugyanaz, mint amit a Bibliában az Úrra vonatkozóan olvasunk, amikor a megdicsőülés hegyén a tanítványok szeme előtt átváltozott, megdicsőült.
Hadd valljam be ezen a ponton, hogy miért éppen ezt az igeverset választottam a mai alkalomra. Ez az igevers sok más igénél nagyobb örömet vált ki bennem érzelmileg is. Egyrészt azért, mert az Úrnál van a kezdeményezés és nem nálam, másrészt mert lenyűgöző számomra a dicsőség, amelyben részünk van. Sokkal lenyűgözőbb, mint egy Rembrandt kép vagy egy Bach oratórium.
Most egy olyan ellentéthez érkezünk, amely az Exodus 34-ben található. Mindnyájunk közösségben lehet az Úrral, nem csak Mózes vagy az apostolok. Az Újszövetség általános papságról beszél, ahol nincsenek laikusok. Mindannyian az Úr elé járulhatunk. A kegyelmi ajándékok különbözhetnek, egyeseknek a beszédhez van adottságuk, másoknak egyéb ajándékaik vannak. Minden hívőnek van adománya, és az mind papi tevékenység. Én nem vagyok bibliaiskola ellenes, Pál apostol is tanította a gyülekezeteket Efezusban, ahol hároméves bibliaiskolát tartott. Mindnyájan közösségben lehetünk az Úrral, nem csak Mózes vagy az apostolok, és ez kiváltság.
A Szentszellem eltávolította a leplet, a fátyolt az arcunkról akkor, amikor az Úrhoz fordultunk. Izrael arcán még ott van a lepel, de az is le fog hullani. A dicsőség nem mulandó, mint Mózes arcán, mert az új szövetség dicsősége nem veszíti el fényét, hanem évről évre növekszik.
“Átformálódunk”, “transzformálódunk” úgy, mint az Úr a megdicsőülés hegyén (lásd Mt 17) a Szentszellem szolgálata által az Ige eszközével. Háromszor olvastuk, hogy Mózes “arcának bőre fénylett”. A szó metamorphoo magában foglalja az ousia-t,azaz utal a lényegre, a személy egészére, lényére. Amikor az Úr a három tanítvány szeme előtt megdicsőült, akkor nemcsak arcának bőre fénylett, hanem egész teste, személye dicsőült meg. Amikor Pál arról ír, hogy átformálódunk az Ő képére, akkor nem valami utánzásról van szó, hanem átváltozásról. Az egész ember lényének átformálódásáról van szó a Szentszellem munkája és az Ige által, amely egy mélyreható hasonulás az Úr Jézus Krisztus személyéhez.
A szomszédságunkban élt korábban egy férfi, aki hozzám hasonlóan gyakran sétáltatta a kutyáját. Több éven keresztül figyeltem ezt az embert. Bulldogja volt, és megfigyeltem, hogy idővel a kutya gazdájának arckifejezése kezdett a kutyájához hasonlítani. Több éves házasoknál is megfigyelhető hasonló jelenség. Olyan emberek, akik tartósan együtt élnek és szeretik egymást, idővel kölcsönösen idomulnak egymáshoz. Egy genfi fényképész társaság 78 házaspárról és azok testvéreiről készített fényképeket. A megfigyelések szerint a házaspárok közötti hasonlóság nagyobb volt, mint a vérszerinti testvérek közötti. Tény, ha valaki sok időt tölt el másvalaki közelében, az nyomot hagy maga után!
Ez talán pszichológiai trükk, de Pál itt valóságról beszél. Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Szelleme által dicsőségről dicsőségre. Amikor Pál “ugyanarról a képről” beszél, akkor tulajdonképpen arra a képre utal, amiről a Genezis könyve 1. fejezetében olvasunk: amire Isten teremtett, vagyis a maga képére. Az Úr Jézus az Isten látható képe, aki hozzánk hasonló lett, kivéve a bűnt. Erre még kitér Pál ebben ill. a Kolossébeliekhez írt levelében. Isten képe eltorzult, amikor az Éden kertben az ember bűnbe esett. A megszentelődés az, amely helyreállítja bennünk azt a képet, amelyre Isten teremtett. (Ide vonatkozóan érdemes elolvasni a Kol 3,10 verset.)
… miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Szelleme által dicsőségről dicsőségre. Tehát az az emberkép, amelyet a bűn eltorzított, elváltozik az Isten Igéje, a tükör által, amiben folyamatosan szemléljük az Úr dicsőségét, fokról fokra, dicsőségről dicsőségre. Ez az Úr munkája, amelyet az Ő Szelleme által végez. Mi csak szemléljük, és az Úr az, aki véghez viszi bennünk a változást.
Szánj időt a szemlélésre. A … miközben egy fontos kifejezés. … miközben Mária Jézus lábainál ült, … miközben az emmausi tanítványok részt vettek azon a konferencián, szemináriumon, ahol az Úr Jézus volt az előadó út közben. Mit mondtak egymásnak, miután Jézus eltűnt a szemük elől? “Milyen csodás tanítást kaptunk, most már értjük mi a korszakos látás, tudjuk mi a premillenialista és postmillenialista látás, tudjuk mi a predestináció”. Ezek fontos dolgok, de mit is mondtak a tanítványok? Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton,… Mit tett az Úr? feltárta előttük az Írásokat! Elhúzta a függönyt, kitárta az ablakot, beözönlött a fény, a napsugár. A tanítványok szívét melegség töltötte el, hevült, vagy ahogy Károli fodította, “nem gerjedezett-e a szívünk?”Érdekes, hogy a tanítványok nem azt mondták: “Mialatt mi beszélgettünk vele”. A szív nem az imádság, a bizonyságtétel, vagy a gyülekezeti szorgalmas sürgés forgás által, és nem is a gyülekezeti alkalmak rendszeres látogatása által gerjedezik.
Ők azt mondták: “amikor ő beszélt hozzánk az úton,… Ha nem olvassuk az Írásokat, a Bibliát, akkor nincs lehetőség arra, hogy feltárja előttünk az Írásokat. Akkor szívünk nem fog gerjedezni, s a Szentszellem nem fogja életünket átformálni, elváltoztatni, s így életünk nem fog gyümölcsöt hozni.
… miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét… Mi az Úr dicsősége? Maga az Ő személye, az Ő műve és összefoglalhatjuk ezt, ahogyan János fejezi ki evangeliuma 1. fejezetében: Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. És milyen csodálatos, ahogy János hozzáfűzi Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.
Ez párhuzamos a dicsőségről dicsőségre kifejezéssel.
Megkérdezhetné valaki: “Károly, te sohasem olvastad a Fil 2,12-t? félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket! Hát nem nekünk kell munkálkodni üdvösségünkön, megszentelésünkön félelemmel és rettegéssel?! Isten mögötted áll egy nagy bunkósbottal és figyel, úgyhogy félj és rettegj, nehogy hibát kövess el. Erre gondolt Pál? A rettegés és félelem nem egy haragos Istenre utal, hanem magamra! Én félek és rettegek, nehogy megsértsem, megbántsam, vagy közömbös legyek azzal a szerető Istennel szemben, aki Fiát adta értem, hogy meghaljon a bűneimért. – És én tovább olvastam a Fil 2,13 versét: mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. Mindig Istennél van a kezdeményezés! Mindig Ő akar megdicsőülni. Vajon mi az, ami megfelel az Ő tetszésének? A mi szentségünk.
Ez volt az az igehely Békéscsabán, amely a szívemen volt akkor, és amelyhez kb 16 éves koromban fűztem néhány szót a testvérek kérésére.
Most bezárult a kör.
Ezt a gondolatot próbáltam szürkeállományotokba eljuttatni. És hogy a szíveteket is elérje, azt a Szentszellem munkájára bízom, ahhoz hozzátenni nem tudok.
Ámen