Olvassuk el az egész levelet: Én, a presbiter, a kiválasztott Úrnőnek és gyermekeinek, (Hogy a kiválasztott Úrnő valójában ki, arról hosszasan kellene beszélni. Én úgy magyarázom, hogy ez egy személy, annak ellenére, hogy sok kommentár és teológus szerint a „kiválasztott Úrnő” kifejezés a gyülekezetre vonatkozik, gyermekei pedig a hívők, akik a gyülekezethez tartoznak.) akiket igazán szeretek; és nemcsak én, hanem mindenki, aki ismeri az igazságot, 2 akiket azért az igazságért szeretek, amely bennünk van, és velünk lesz örökké. 3 Legyen velünk kegyelem, irgalom, békesség az Atya Istentől és a Jézus Krisztustól, az Atya Fiától igaz szeretettel. (szó szerint: igazsággal és szeretettel.) 4 Nagyon örültem, hogy találtam gyermekeid között olyanokat, akik igazságban járnak, úgy, ahogyan parancsot kaptunk erre az Atyától. 5 Nem úgy kérlek téged, Úrnőm, mintha új parancsolatot írnék neked, sőt azt írom, ami kezdettől fogva a miénk volt: hogy szeressük egymást. 6 Ez a szeretet pedig azt jelenti, hogy az ő parancsai szerint élünk: ez a parancs viszont az, amelyről kezdettől fogva hallottátok, hogy aszerint kell élnetek. 7 Mert sok hitető jött el a világba, akik nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben jött el: ez a hitető és az Antikrisztus. 8 Vigyázzatok magatokra, hogy ne veszítsétek el, amit elértünk munkánkkal, hanem teljes jutalmat kapjatok. 9 Aki túllép ezen, és nem marad meg a Krisztus tanításában, abban nincs benne Isten; (Későbbi kéziratok nagy része a „túllépés” szót használja. Korábbi kéziratok így fejezik ki: „aki ezen túlmegy”. A katolikus fordítás is ezt a kifejezést használja.) aki megmarad a tanításban, abban benne van az Atya is, meg a Fiú is. 10 Ha valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a házatokba, és ne köszöntsétek, 11 mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel. 12 Sok írnivalóm van néktek, de nem akartam papíron és tintával írni; remélem azonban, hogy eljutok hozzátok, és személyesen beszélhetünk, („szájtól szájba” a görög szöveg szerint) hogy örömünk teljes legyen. 13 Köszöntenek téged a te kiválasztott nőtestvéred gyermekei.Témánk az „új teológiák veszélyei”. Az apostolok mindegyike rávilágít az igazságnak mindhárom oldalára, Pál apostolt mégis a „hit” apostolának, Pétert a „reménység” apostolának és Jánost a „szeretet” apostolának tartjuk. Azonban mindhárman hangsúlyozzák a keresztyén szeretet, a keresztyén hit és a keresztyén reménység fontosságát.
Jánost a keresztyén szeretet képviselőjének tartjuk. Ha azonban szeretetről keresztyén értelemben beszélünk, akkor nem egy gyenge, erőtlen, szentimentális szeretetre gondolunk. Amikor az apostol szeretetről beszél, akkor nem egy érzelmes, tartalmatlan szeretetre gondol. János első levelében így ír: (1Jn 2,22) Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Ez az Antikrisztus, mert tagadja az Atyát és a Fiút. Éles szavakat használ azok ellen, akik alapvető igazságokat tagadnak. Azt is mondja: (1Jn 2,26) Ezt azokról írtam nektek, akik megtévesztenek titeket,… János egy percig sem habozik, hogy erős kifejezéseket használjon az ilyenek ellen. (1Jn 4,1) Szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, hanem vizsgáljátok meg a szellemeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba. 2 Az Isten Szellemét erről ismeritek meg: amelyik szellem vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. 3 Amelyik szellem pedig nem vallja Jézust, az nem az Istentől van. Ez az Antikrisztus szelleme, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig már a világban van.
Amikor az apostol a szeretetről beszél, akkor keresztyén szeretetről beszél. Arra a szeretetre gondol, mely Isten Fiát engesztelő áldozatul adta a mi bűneinkért. Nem beszélhetünk szeretetről a szó valódi értelmében, ha nem foglaljuk bele Jézus Krisztus személyét és kereszthalálát, mely bűnbocsánatunk alapja, mivel Ő halála által engesztelte ki az Atyát értünk.
Az evangéliumokból tudjuk, hogy János erős jellemű férfi volt, mert Márk azt írja, hogy amikor János és testvére, Jakab nevet kapott, akkor Boanergesnek, a „mennydörgés fiainak” nevezték őket. Ha az evangéliumokat és a leveleit olvassuk, akkor megkérdezhetjük, miért nevezték őket a „mennydörgés fiainak”? Persze ha arra gondolunk, hogy János a Jelenések könyvének írója, aki az Isten ítéleteit leírja, akkor érthetővé válik ez a név. János a „mennydörgés fia”, amely név éppúgy illik rá, mint Péterre a „szikla”.
A szeretet apostola minden tévelygést elítél! Itt nincs ellentmondás, mert a szeretet igazság nélkül nem szeretet. Sajnos a keresztyének között, evangéliumi keresztyének között is sokan állítják, – akikről feltételezhetjük, hogy olvassák a Bibliájukat – hogy a szeretet valami szentimentális érzés. Valami romantikus szeretet, melyet fiatalok éreznek, amikor szerelmesek. Egy Zölle Dorottya nevű teológus, aki 2003-ban halt meg, sok könyvet írt. Könyvei egyikében keresztyén fogalmakra hivatkozik, ahogyan azokat ő értelmezte. Azt írja: „Isten nem egy személyes Isten, hanem Isten a bennünk lévő képesség arra, hogy szeretni tudunk. Nem kell mindig Luther Márton énekeit énekelni, mert saját erőnkből tudunk küzdeni… (felismerhető az „Erős vár a mi Istenünk” c. ének sorai), nincs szükség Istenre ahhoz, hogy éljünk, egy hatalomra, mely beavatkozik, megment, ítél vagy jóváhagy. A legjelentősebb érv egy tradicionális Istenkép ellen nem az, hogy Ő többé nem létezik, vagy ő visszahúzódott önmagába, hanem az, hogy nincs szükségünk rá. Nincs szükségünk rá, mert egyedül a szeretet kell. Semmi más”. – Zölle azt is mondja, hogy ez a Biblia fő gondolata. A hagyomány, a krisztológia, és ekleziológia egy adalék a keresztyén szeretethez. A szeplőtelen fogantatás, a feltámadás, a mennybemenetel, a Szentháromság, az eredendő bűn vagy az örökkévalóság mind adalék, és nem tudjuk ezen kifejezések épületét helyreállítani, hagyjuk összeomlani. Hagyjuk ezt magunk mögött, abban a rothadt állapotban, melyben van és építsünk fel valami újat a szeretet alapjára, mely egyedül szükséges.
Nem káprázik a szemünk, ha ilyesmit olvasunk valakitől, aki könyveket ír, aki az egyetemen teológiát tanít? „Nincs másra szükségünk, mint szeretetre”. Ez az apostoli tanítástól olyan messze van, mint ég a földtől. A „szeretet” szónak, úgy látszik, több jelentése lehet!
Az első három versben olvasható az üdvözlet. Én, a presbiter, a kiválasztott Úrnőnek. Én, mint említettem, ezt egy személyes üdvözletnek tartom, habár sokan a gyülekezetre vonatkoztatják. … és gyermekeinek, akiket igazán szeretek; és nemcsak én, hanem mindenki, aki ismeri az igazságot. Más szóval János szerint a szeretetben való közösség ugyanolyan átfogó, mint a hitközösség. Minden egyes tag a testen belül tárgya a kölcsönös szeretetnek azok számára, akik a testhez tartoznak. Én szeretem őt és gyermekeit; és nemcsak én, hanem mindenki, aki ismeri az igazságot, 2 akiket azért az igazságért szeretek, amely bennünk van, és velünk lesz örökké. Aztán ezekkel a szavakkal szólítja meg a kiválasztott Úrnőt: 3 Legyen velünk kegyelem, irgalom, békesség az Atya Istentől és a Jézus Krisztustól, az Atya Fiától (ezen hangsúly van) igaz szeretettel(igazságban és szeretetben).
A kegyelem az, amely a bűneinket betakarja. Az irgalom az, amely nyomorúságunkban lehajol hozzánk, és a békesség a kegyelem és irgalom megtapasztalásának gyümölcse. Ez egy csodálatos hármas üdvözlet.
Ez az üdvözlet egy jó kívánság, hogy kegyelem, irgalmasság és békesség legyen velünk az Atyától és a Fiútól. Nem csak az Atya a forrása ezeknek az ajándékoknak, hanem a Fiú is. Ez arra utal, hogy az apostol az Atyát és a Fiút a Szentháromság két személyének tekinti. Egy Isten, aki három személyben nyilvánul meg, mely a keresztyén imádat tárgya.
Most a levél tárgyához tér. 4 Nagyon örültem, hogy találtam gyermekeid között olyanokat, (nem minden gyermeked, csak egyesek) akik igazságban járnak, (nem mond számokat) úgy, ahogyan parancsot kaptunk erre az Atyától. 5 Nem úgy kérlek téged, Úrnőm, mintha új parancsolatot írnék neked, sőt azt írom, ami kezdettől fogva a miénk volt: hogy szeressük egymást. Ha ezeket a verseket kiragadnánk összefüggésükből, akkor talán igaza lehetne Zöllének: nincs másra szükségünk, csak szeretetre. Az apostol azonban hozzáfűzi: 6 Ez a szeretet pedig azt jelenti, hogy az ő parancsai szerint élünk. Csak szeretetre van szükségünk? Nem, de van valami, amiben a szeretet megnyilvánul. Az igaz keresztyén szeretet az Úr parancsai iránt való engedelmességben fejezi ki magát. A szeretet abban jut kifejezésre, hogy követi az Úr útmutatását. 6 Ez a szeretet pedig azt jelenti, hogy az ő parancsai szerint élünk. Az engedelmesség szeretet nélkül szolgaságot jelent. Olyan ez, mint az a szolga, akit valamilyen munkára alkalmaznak, és aki nem szeretetből engedelmeskedik, hanem szolgai lelkületből. Az Úr nem értékeli a szolgaságot. Ő nem akar szeretet nélkül szolgaságot, engedelmességet.
Másrészt a szeretet engedelmesség nélkül irreális szeretet. Az nem szeretet. János ezt nem magától mondja, hanem az Úr Jézus tanítására hivatkozik: (Jn 14,15) ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat.
…ez a parancs viszont az, amelyről kezdettől fogva hallottátok, hogy aszerint kell élnetek (hogy abban járjatok). Meg kell vizsgálnunk saját életünket annak fényében, amit az apostol itt ír. Állítjuk, hogy szeretjük Urunkat, de igaz-e az, hogy megtartjuk a parancsait? Ez az egyetlen bizonyítéka annak, hogy igaz keresztyén szeretet él szívünkben.
A 7. vers „mert”-tel kezdődik. Mert sok hitető jött el a világba. Mit ért ezalatt? Az igazságban való szeretet megakadályozza, hátráltatja a tévelygés, tévtanítás elterjedését. Mert sok hitető jött el a világba, akik nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben jött el: ez a hitető és az Antikrisztus. John Stott 1János kommentárjában ezt így fejezi ki: Elfordultak a búzától és odafordultak a konkolyhoz. Itt van a konkoly, azok, akik a világban vannak és nem vallják Jézus Krisztus testetöltését. Aki nem vall valamit, az tagad. Ők tagadják, hogy Jézus Krisztus testben jött el.
Fel kell tennünk a kérdést: mit jelent az, hogy „testben jött el”? Nem azt mondja, hogy „a testbe jött”, hanem azt, hogy „testben jött”. Ha azt mondjuk, hogy „a testbe jött”, akkor feltételezzük, hogy létezett egy test és Ő ezt birtokba vette. János azt mondja, hogy a Szentháromság második személye egységet képez a testtel, melyet a názáreti Jézus viselt. Ez egy valóságos és maradandó egységet képez. Jézus Krisztus még most is testben van, a jelen időben. Jó bevésni emlékezetünkbe, hogy amikor az Úr, a Szentháromság második személye eljött és egy új természetet, az emberi természetet magára öltötte, akkor ez az egység, ez a „házasság” a Fiú és az emberi természet között, az ideális, igazi „házasság”, mely örökké tart. Más szóval Ő örökké össze van kötve a testtel. Miután feltámadt és most az Atya jobbján ül, a feltámadt, megdicsőült testben képvisel minket. – Senki eddig fel nem támadt ilyen értelemben. Az Írásban sokan feltámadtak, vagy visszakapták az életüket, mint pl. Lázár, de ők később mind meghaltak. A keresztyén hisz a test feltámadásában. Ezért mondja Pál apostol, hogy első zsengeként támadt fel Krisztus azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. (1Kor 15,23) Eddig csak Jézus Krisztus támadt fel, és mi hiszünk abban, hogy feltámadunk, amikor Ő eljön. Az Atya jobbján most az egyetlen feltámadt ember ül, az Úr Jézus Krisztus.
János azt mondja, a hitető és az Antikrisztus tagadják, hogy Jézus Krisztus testben jött el. Miért fontos ez? Miért tekinti az apostol ezt a tagadást gonosznak? Miért nevezi ezt „hitetőnek és Antikrisztusnak”? A gnosztikusok tagadták ezt. Ma sok modern gnosztikus teológus létezik. Miben áll a testetöltés, az inkarnáció tagadása? Nem csak azt mondják, hogy nem volt inkarnáció, de azt is, hogy ennek lehetősége is kizárt. Mit foglal magában ez a tagadás?
Először is, ha nem hiszed, hogy az Úr valóban ember volt és a Szentháromság második személye való emberi természetet vett magára, akkor nincs isteni kijelentésed. Mit is mond az apostol evangéliuma bevezetésében? (Jn 1,18) Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. Ha tagadjuk a Fiú testetöltését, akkor nincs kijelentésünk az Atyától. Többször ismétli meg az Úr: „ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek” (Jn 8,19). Ezt mondta Fülöpnek és a Jn 8-ban a zsidóknak. Luther Márton mondta: „Istent csak Jézus Krisztus emberi lényében és lénye által lehet megismerni”. Ha tagadjuk a testetöltést, akkor nem lehet bizonyosságunk Isten létéről.
Mondhatná valaki, hogy a próféták és Mózes is közvetítették Istent az emberek felé. Azonban erre a válasz a következő lenne: de honnan tudhatjuk, hogy amit mondanak, az igaz? Mózes és a próféták utalnak arra, aki el fog jönni, és az fogja igazolni azt, amit mi Istenről mondunk. Akkor a Szentszellem által egyeseknek megadatik a hit ajándéka. De el kellett következnie annak az időnek, amikor Isten eljött az emberek közé. Az Úr Jézus Krisztus megerősítette és hitelesítette azt, amit a próféták és Mózes tanítottak. Ő élete és szolgálata által bizonyságot tett az Atya létéről és jelleméről.
Ha tehát valaki tagadja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, annak nem lehet Isten létére nézve semmi ismerete.
Azon kívül tagadná az Úr Jézus közvetítő szerepét. Ha nem jött volna el testben, akkor nem lehetett volna helyettesítő áldozat számunkra. Nem lenne Isten és ember között közvetítő. Pál apostol azt mondja: (1Tim 2,5) Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus. Nem lenne közvetítő, ha nem lett volna ember. Nem tudnánk Jézus nevében imádkozni.
Továbbá követnünk kell Jézus Krisztus példáját. Hogyan tudnánk valaki példáját követni, aki nem volt igazán ember? Hogyan lehetne életének eseményeit példaként venni, ha ezek nem lennének valóságosak? A gnosztikusok szerint Jézus Krisztus olyan bűnös ember volt, mint mi, aki időnként felruháztatott messiási erővel és hatalommal, amely azonban elhagyta Őt, amikor a golgotai kereszten meghalt. Meghalt és sosem támadt fel.
Nem lenne főpapunk, aki képvisel minket az Atya előtt. A Zsidókhoz írt levél többször utal arra, hogy Jézus Krisztus ember, olyan, mint mi vagyunk, kivéve a bűnt. (Zsid 4,15) Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt.
Végül, nem lenne megváltás sem. A megváltáshoz szükség van valakire, aki hozzánk hasonló és egyben egy isteni személy is. Csak így lehet halála engesztelés az Atya számára, mely képes a bűnösök bűnét eltakarni.
Ezért fontos János apostol számára, hogy Jézus Krisztus testben jött el. Valaki egyszer azt mondta: egy megváltó, aki nem egészen Isten, az olyan, mint egy híd, mely a távoli végén le van szakadva. Hozzátehetnénk: egy megváltó, aki nem egészen ember olyan, mint egy híd, mely az elején szakadt le. Olyan mint a 2. világháborúban a budapesti Szabadság-híd, melynek a budai part és az első pillér közötti része felrobbant, de a többi része nem.
…ez a hitető és az Antikrisztus. Luther így fejezte ki magát: „dieser ist der Verführer und der Widerchrist”. (Ez az, aki tévútra vezet és aki Krisztusnak ellenáll). Az emberi és az isteni oldal. János ma nem lenne népszerű igehirdető.
János inti olvasóit: 8 Vigyázzatok magatokra, hogy ne veszítsétek el, amit elértünk munkánkkal, hanem teljes jutalmat kapjatok. 9 Aki túllép ezen, és nem marad meg a Krisztus tanításában, abban nincs benne Isten; Más szóval lehetséges, hogy valaki átfogalmaz egy igét, hogy mások számára érthetővé tegye. Ha azonban túlmegy ezen és úgy fogalmazza át, hogy valóságtartalma elvész, és többé nem az, amit az apostol szavaival mondani akar, akkor abban az emberben nincs benne Isten. Aki megmarad a tanításban, abban benne van az Atya is, meg a Fiú is. Az apostol kérdése felénk a következő: Jézus Krisztus csak egy állomás a gyülekezet zarándokútján, vagy ő a cél, az előkép, az igazi mércéje annak, amit keresztyénségnek lehet nevezni.
Elképzelek közülük egyet, amint közénk keveredik, beszéli a korunk nyelvét és feltárja előttünk tanítását. Azt mondja: „Hé, gyerekek, mi egy élenjáró igazságot hirdetünk nektek.” Az apostol azt válaszolná: „Hatásos ugyan a kifejezésmódod, de az „élenjáró igazság” nem fér össze a keresztyénséggel”. A Krisztusról szóló tanításban állhatatosnak kell lennünk.
Ha szellemi fogalmakról beszélnénk és arról, hogy ezeket az évek és évszádok során hogyan értelmezték, akkor hosszúra nyúlna ez a tanulmány.
Az „Isten Fia”, a Szentháromság második személye, Isten természetének birtokosa, az isteni természet emberi formában, történelmileg egy valamit jelent a gyülekezet számára.
Az „Isten Fia” másrészt nem jelent mást, mint valaki, akinek különös viszonya van Istenhez. Ezt hiszi sok idehirdető manapság.
A „golgotai áldozat” csak egy áldozat, de nem olyan áldozat, melyben Ő kifizeti a büntetést a bűnért.
Ez az áldozat inkább arra szolgál, hogy Istent szeressük. Ezen áldozat értelme abban áll, hogy felindítson érzelmeinkben. Csupán ennyi.
A „feltámadás” nem jelent mást, mint hogy Jézus szelleme tovább él. Testi feltámadásról azonban nincs szó.
A „Szentírás ihletettsége” nem azt jelenti, hogy a Szentszellem az írókat úgy vezette, hogy a Biblia Isten Igéje, Isten szava. Az „ihletettséget” úgy kell érteni, hogy a Biblia egy irodalmi mű, mely az olvasóit ihleti, ösztönzi, lelkesíti. Gyakran előfordul, hogy egy igehirdetés után egyes hallgatók odalépnek az igehirdetőhöz és azt mondják: ez a szolgálat igazán ösztönző volt számomra.
Természetesen, ha hithű keresztyének az Írás ihletettségéről beszélnek, akkor azalatt azt értik, hogy a Szentszellem hatása alatt az Írás Isten Igéje, Isten üzenete, Isten kijelentése.
Az apostol azt mondaná: „nincs Isten az Isten Fia nélkül”. Meg kell maradnunk abban a tanításban, amely kezdetben volt, amit az apostolok tanítottak.
John Hick, a Birminghami egyetem egyik professzora írt egy könyvet „Center of Christianity” (A keresztyénség középpontja”) címmel. Ő református, presbiteriánus lelkész, akit több helyen nem akartak beiktatni. Ha János apostol ismerte volna Hick professzort, akkor ujjával úgy mutatott volna rá, mint egy hitetőre, vagy Antikrisztusra. Ugyanúgy Zölle professzornőre is!
Hick a Szentháromságot csak egy hiányjelző kifejezésnek tartja, melyet ugyan tisztelni kellene, de ő nem ismeri el.
Hick nem hisz abban sem, hogy Isten Fia emberi formát öltött magára. Ez csak egy költői kifejezés. Jézus nem volt Isten Fia, aki testetöltött és aki meghalt a bűnért és aki által egyedül üdvözülünk. Ezekkel a szavakkal fejezte ki magát: „Jézus egy ember volt, aki nyitott volt Isten felé, aki tudatosan Isten jelenlétében élt és kész volt Isten célját szolgálni. Istentudata késztette arra, hogy bizonyossággal tudott mennyei atyjáról beszélni. Az emberek az ő befolyása által tudtak óemberüktől megszabadulni. Nem volt annak tudatában, hogy ő a megtestesült Isten, nem tanította, hogy ő Isten megtestesült fia. Vagy hiszel neki, hogy ő Isten vagy elveted, mint egy hitetőt vagy megalomániás őrültet.” A probléma a negyedik evangélium, ahol Jézus azt mondja „én és az Atya egy vagyunk”, „senki nem mehet az Atyához, csak én általam”, „aki engem látott, látta az Atyát”.Hick azonban állítja, hogy manapság csak néhány teológus hiszi, – és ez persze nem igaz – hogy Jézus ezeket a szavakat valaha is kimondta volna. Ezeket a szavakat a keresztyén írók és a gyülekezet évekkel később helyezték Jézus szájába.
Nem ajánlom senkinek a pszichológiát, de ez igazán ellentmond minden emberi pszichológiának. Ha ma körülnéznénk és megkísérelnénk találni egy olyan embercsoportot, akik képesek egy olyan könyvet írni, mint a Biblia, akkor szeretnék velük találkozni. Ha valaki azt hiszi, hogy a Szentírás közönséges emberek agyszüleménye, akkor azt megkérném, hogy csak egy fejezetet írjon és meglátjuk, hogy a publikum hogyan fogja megítélni. Ez egy kihívás!
Az V. században valaki megpróbált ilyet tenni és írt egy levelet a laodiceabeliekhez. Ez az írás Pál különböző leveleinek mondataiból összeállított írás volt, amit a Laodiceai gyülekezethez írt levélnek nevezett, mert a Kolossé levél végén utalást találunk egy levélre, mely a laodiceai gyülekezethez szól.
Pszichológiai lehetetlenség, hogy a gyülekezet olyan óriási kijelentéseket találjon ki, mint amit az Úr tett, pl. „én és az Atya egy vagyunk”, vagy „aki engem látott, az látta az Atyát”. Ezek olyan kijelentések, amelyeken rajta van az isteni „imprimatur” pecsétje.
Hick a feltámadást annak tulajdonította, hogy a tanítványoknak látomásaik voltak. Kinek volt már látomása közülünk? Ha volt, akkor beszéltél-e azzal, akit látomásodban láttál? Hányan ettek vagy ittak azzal, akit látomásban láttak? Az Újszövetség állítja, hogy a tanítványok ettek vele. Azon kívül tanította őket negyven napig! Oktatott téged negyven napig az, akit látomásodban láttál? Mi könnyebb, Hick professzornak hinni, vagy az írásoknak? Mi áll közelebb a realitáshoz?
Jánosnak igaza van. Ha tagadjuk, hogy Jézus Krisztus testben eljött, akkor olyan kérdéseknek tesszük ki magunkat, melyeket nehéz megválaszolni. Aki túllép ezen, és nem marad meg a Krisztus tanításában, abban nincs benne Isten, aki megmarad a tanításban, abban benne van az Atya is, meg a Fiú is és a Szentszellem bizonyságot tesz az Ige igazságáról és a tapasztalat is igazolja a tanítás igazságát.
10 Ha valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a házatokba, és ne köszöntsétek. Az apostol idejében sok utazó tanító járta be a gyülekezeteket. Ma is vannak ilyenek. János nem arra gondol, hogyha egy „Jehova tanúja” kopog az ajtódon, akkor ne ereszd be és ne tegyél bizonyságot neki az igazságról. Az apostol olyan hivatalos tanítókra gondol, akik ismertek gyülekezeti körökben és tévtanítók. Ezekkel ne legyetek közösségben. A 2. századból ismerünk egy könyvet, melyet az egyházatyák „Didaké”-nak neveztek, melyben utasításokat találunk arra nézve, hogyan kell bánni vándortanítókkal. „Ha jön, akkor csak egy napig maradjon, esetleg két napig, de ha három napig marad, akkor hamis próféta”. Azt is írja, „ha pénzt kér, akkor hamis próféta”. Már a korai egyháztörténelemben így volt!
11 mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel. 12 Sok írnivalóm van néktek, de nem akartam papíron és tintával írni; remélem azonban, hogy eljutok hozzátok, és személyesen beszélhetünk, hogy örömünk teljes legyen. 13 Köszöntenek téged a te kiválasztott nőtestvéred gyermekei.
Azokban a napokban őszinte és erős kifejezéseket használtak a hívők. A hagyomány szerint János egy nyilvános fürdőben volt, amikor közölték vele, hogy Szirentusz bejött a fürdőbe. A hagyomány szerint János kiugrott a fürdőből, mosdatlanul(!), és így kiáltott, „ez a ház összeomlik, mert az igazság ellensége bejött”.
Polikarp egyházatya még ismerte Jánost, ő volt Ireneusz tanítómestere, ő említi az eretnekségről írt könyvében, hogy találkozott az eretnek Marciánnal, aki megkérdezte, „ismersz még engem”? Polikarp válasza az volt, „igen ismerlek, te vagy a Sátán elsőszülöttje”. Ha tehát találkoztok ilyen eretnekekkel, tévtanítókkal, akkor tudjátok, hogyan köszöntsétek és milyen legyen beszédetek.
Végezetül egy megjegyzés. János apostol szemében az igazi szeretet, az igazságban való szeretet a keresztyén élet abszolút szükségszerűsége. Valaki így fogalmazta meg az igaz szeretetet: A szeretet lassú a gyanúsításban, gyors a bizalomban, lassú az ítéletben, gyors a helyreállításban, lassú a sértésben, gyors a védelemben, lassú a felfedésben, gyors a befedésben, lassú a lekicsinylésben, gyors az elismerésben, lassú a követelésben, gyors az adakozásban, lassú a provokációban, gyors a kiengesztelésben, lassú az akadályozásban, gyors a segítésben, lassú a neheztelésben és gyors a megbocsátásban.
János két dolgot akart elérni: 1. Hamis tanítók ne okozzanak több kárt, mint amit már okoztak tanításukkal. Ezért ne fogadják be őket a gyülekezetek. 2. Másrészt fontos, hogy a hamis tanítók felismerjék tévedésüket, ezért erős kifejezésekkel kell megróni őket.