Dániel (16). Dániel 12 

Ma este Dániel könyvének utolsó fejezetével foglalkozunk tanulmányunkban. Lapozzunk tehát Dániel könyve 12. fejezetéhez. Három nagy igazság van, amelyet Dániel a könyvében elénk tár. Az első nagy igazság az, hogy az ember bukott természete változatlan. Ezt nagyon szemléletesen mutatja be az, amit Nebukadneccar mond, különösen a 4. fejezet 30. versében, ahol a király Babilonról ezt mondja: Ez az a nagy Babilon, amelyet én magam építettem királyi székhelyül hatalmam erejével és fenségem dicsőségére. A bukott természet bukott marad, és nem változik meg.

A következő igazság, amelyre Dániel rámutat, olyasmi, amit a legtöbben jól tudunk: Az ember nem képes megvalósítani a világbékét. Egyetemes béke nem jöhet létre másként, csak a mi háromságos Istenünk munkája által. A harmadik pont pedig az, hogy egyedül a mi Urunk Jézus Krisztusban van reménység. Dániel próféta egészen világossá teszi, hogy Isten országának eljövetele összekapcsolódik az Úr Jézus Krisztus második eljövetelével.

Dániel könyvének második fejezetében, Nebukadneccar álmának leírásában azt olvassuk, hogy a király egy szobrot szemlélt, mígnem egy emberi kéz érintése nélkül leszakadó kő a szobor vasból és cserépből készült lábaira zuhant, és összezúzta azokat. Ekkor egyszerre összetört a cserép, a réz, az ezüst és az arany is, és olyan lett, mint nyáron a szérűn a polyva; a szél pedig elfújta őket úgy, hogy nyomuk sem maradt. Az a kő viszont, amely ledöntötte a szobrot, nagy heggyé lett, és betöltötte az egész földet.

Ebből a sajátos jelképrendszerből világosan kitűnik, hogy a királyság eljövetele isteni cselekedet lesz, nem pedig emberi teljesítmény.

Nos, három nagy tény van, amely a közeledő véget jelzi, és ezek egyike a keresztyén egyház hitehagyása. Úgy gondolom, mindannyian tisztában vagyunk azzal, mi történt a keresztyén egyházakban, különösen az előző generáció idejében. Nagymértékű hitehagyást tapasztalunk az egyházban, és az apostolok az Újszövetség több szakaszában is rámutattak arra, hogy ez a vég egyik előjele.

Pál apostol nehéz időkről beszél, amelyek el fognak jönni – és el is jöttek –, és hitvalló keresztyén szervezeteink vezetői között vannak olyan férfiak és nők, akik tagadják az Isten Igéjére vonatkozó igazságot. Ez az egyik komoly jelenség, amely a vég idejét jellemzi.

Természetesen vannak, akik azt mondják: „Nos, az évszázadok során sok eretnekséget láttunk már.” Ám annak az intenzitása és mélysége, amit ma hitehagyásként tapasztalunk, igen feltűnő. A keresztyén egyházak és szervezetek sokféleségében nehéz olyat találni, ahol ne volna jelen a hitehagyás valamilyen formája.

A következő tény, amely a korszak közeledő végét jelzi, a zsidó nép helyreállítása az ígéret földjén. Ez a prófétai ige beteljesedésének egyik szükséges előfeltétele, és mindannyiunk számára jól ismert tény. Izráel állama immár 75 éve fennáll. Ez a zsidó nép saját földjén való helyreállítását jelenti, és lehetséges, hogy ezzel már az Úr Jézus Krisztus visszajövetelének előfeltételei is megteremtődtek. 

A harmadik fontos tényező a Közel-Kelet újbóli megerősödése a világtörténelemben. A Közel-Kelet nemcsak az olaj miatt fontos, hanem ma már más okokból is. Ennek következtében a helyzet a Szentírás szempontjából sokkal inkább összhangban van azzal, amit napjainkban látunk. A színpad készen áll arra, hogy Isten Igéjének próféciái beteljesedhessenek. Ezt különösen az elmúlt nemzedék során figyelhettük meg, hiszen a Közel-Kelet a világbéke szempontjából rendkívül fontossá vált. Még a politikusok is felismerték, hogy nem jöhet el a világbéke addig, amíg a Közel-Keleten nincs béke. Vannak tehát olyan jelek, amelyek a vég idejére mutatnak.

Forduljunk most a 12. fejezethez. Először is emlékezzünk arra, hogy amikor a 10. és 11. fejezetről gondolkodtunk, láttuk: ez a szakasz valójában annak a résznek a folytatása, amelyet Dániel könyve 10,21-ben olvastunk.

A 10. fejezetben Dániel látomást kapott a hatalmas férfiról, és arra utaltunk, hogy ez valószínűleg az Úr Jézus Krisztusról szóló látomás volt. A fejezet vége felé az angyal közölte Dániellel, hogy megértést nyer, és olyan kijelentésben részesül, amelyet „az igazság könyvének” nevez. Figyeljük meg a 21. verset.

De tudtodra adom, ami fel van jegyezve az igazság könyvében, vagy ahogyan egy másik fordítás fogalmaz: „az igazság írásában”. A 11. fejezet pedig ennek az „igazság írásának” a kibontása. Ez az az üzenet, amelyet Dániel kap, valamint folyamatos összefoglalása nemcsak a múlt eseményeinek, hanem annak is, ami a jövőben fog történni.

Figyelemre méltó képet kapunk benne az Antikrisztusról is, arról a királyról, akire Dániel 11,36 utal. Szó esik továbbá néhány olyan eseményről is, amelyek abban az utolsó hétéves időszakban fognak történni, amely megelőzi az Úr Jézus Krisztus második eljövetelét a földre.

A 12. fejezet a 11. fejezet folytatása, így továbbra is annál az üzenetnél tartunk, amelyet Dániel kapott, vagyis „az igazság írásánál”.

Dániel emlékeztet arra, hogy a Tigris folyónál állt. A 10. fejezet 4–5. versében ezt olvassuk: Az első hónap huszonnegyedik napján a nagy folyónak, a Tigrisnek a partján voltam. Föltekintettem, és láttam egy gyolcsruhába öltözött férfit, akinek a derekán úfázi aranyból készült öv volt.

Dániel tehát látomásában vagy álmában a Tigris partján áll, és ezeket a dolgokat látja és hallja; mindez „az igazság írásával” kapcsolatos. A 11. fejezetben éppen az Antikrisztust és az ő birodalmának eseményeit írta le.

Most pedig a Dániel 12,1-et olvassuk, ahol a próféta ezt írja: Abban az időben eljön Mihály, a nagy vezér, aki a te néped mellett áll. Nyomorúságos idő lesz az, amilyen nem volt, mióta népek vannak, addig az időig. De abban az időben megszabadul néped, mindaz, aki be van írva a könyvbe. 

Dániel azt mondja nekünk, hogy ebben az időben jön el Mihály, a nagy fejedelem, aki „néped fiai” fölött őrködik, és olyan nyomorúság következik, amilyen még soha nem volt, mióta népek vannak.

Más szóval: Izráel előtt olyan időszak áll, amelyben rendkívüli nehézségek, megpróbáltatások és háborúságok közé kerül. Dániel azt mondja: „abban az időben”. Vagyis ennek a nyomorúságos időszaknak a kezdetét azzal az idővel azonosítja, amelyről közvetlenül előtte beszélt. Mivel pedig éppen az Antikrisztussal kapcsolatos eseményekről szólt, tudjuk, hogy a nyomorúság korszaka is ebben az időben fog bekövetkezni.

Ha kéznél van a Bibliátok, azt javaslom, lapozzunk a Jelenések könyve 12. fejezetéhez, mert ott utalást találunk arra, hogy mi adja majd az alkalmat a nagy nyomorúság kezdetére. Ez az a fejezet, amelyben János apostol látomást kap a sárkányról és az asszonyról. A Jelenések 12,6-ban ezt olvassuk:

Az asszony pedig elmenekült a pusztába (az asszony Izráelt jelképezi), ahol Istentől előkészített helye volt, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig. Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és harcra kelt a sárkány is és angyalai, de nem tudtak felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.  

Valószínűleg ez az az esemény, amely a nagy nyomorúság kezdetét előidézi. Amikor tehát Mihály – ahogyan Dániel könyve 12. fejezetében olvassuk – megjelenik, háború lesz a mennyben, majd a Sátán levettetik a mennyből, ennek következménye pedig nagy nyomorúság lesz a földön. Ahogyan Dániel fogalmaz: Abban az időben eljön Mihály, a nagy fejedelem, aki néped fiai mellett áll. Olyan nyomorúságos idő lesz, amilyen még nem volt, mióta népek vannak, egészen addig az időig.

Vannak, akik azt mondják, hogy a nagy nyomorúság ideje hasonló lesz azokhoz a megpróbáltatásokhoz, amelyeken most keresztülmegyünk. Ebből a kijelentésből azonban világosan kitűnik, hogy olyan nagy nyomorúság lesz, amilyenhez fogható még soha nem volt a földön. Valóban rendkívül nagy nyomorúság korszaka jön majd el.

Tehát olyan nyomorúságos kor lesz, amilyen még soha nem volt, mióta a népek léteznek, egészen addig az időig. És abban az időben megszabadul néped, mindaz, aki be van írva a könyvbe.

Érdekes a következő kijelentés: „mindaz, aki be van írva a könyvbe”. Ez a könyv tehát nyilvánvalóan azoknak a nevét tartalmazza, akik a messiási királyság lakói lesznek. Olyan emberekről van szó, akik hittek az Úr Jézus Krisztusban, akik feddhetetlenek voltak, illetve ebben az időszakban hűségesek maradtak, és hitben imádkoztak az Úr Jézus Krisztus visszajöveteléért.

Van egy szakasz Ézsaiás könyvében, ahol a próféta ezt mondja: Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál! Az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy a nagy nyomorúság idején sok zsidó hívő pontosan ezt az imádságot fogja imádkozni: „Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál!”

Egy zsidó férfi egy New York-i zsinagógában így kezdett imádkozni: „Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál! Uram, küldd el a Messiást! És ha a pogányok Jézusa az, adj nekünk valamilyen jelet, hogy biztosak lehessünk benne: valóban ő az; és bocsásd meg vétkünket, hogy elutasítottuk őt.”

Dániel ezt mondja: „Abban az időben megszabadul néped, mindaz, aki be van írva a könyvbe.” Világos tehát, hogy létezik egy könyv, és vannak nevek, amelyek ebbe a könyvbe be vannak írva; továbbá bizonyosság van afelől, hogy kik azok, akik meg fognak szabadulni.

Nemrégiben egy zsidók között szolgáló misszionárius, aki maga nem volt zsidó, elmesélt egy történetet. Elmondta, hogy egyszer egy zsidó rabbival autózott egy zsinagógához. Amikor megérkeztek és megálltak a zsinagóga előtt, a rabbi ezt mondta: „Ti, keresztények a Messiás második eljövetelét várjátok, mi, zsidók pedig az első eljövetelét. Ki tudja, talán mégis ugyanarról a személyről van szó.” Ezután a rabbi egy pillanatra elhallgatott, majd megkérdezte: „Mit gondol, honnan fogjuk felismerni a Messiásunkat?”

A misszionárius Zakariás próféta szavait idézte: „Rátekintenek arra, akit átszegeztek.” Ezután szó nélkül kiszállt az autóból, miközben a rabbi ott maradt, és elgondolkodott a szavain.

Nézzük meg a következő verset, Dániel 12,2-t, ahol a feltámadásra találunk utalást: Azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, mások gyalázatra és örök utálatra. 

Itt egyértelműen a feltámadásról van szó. A keresztény egyházban hagyományosan azt tanították, hogy lesz egy általános feltámadás. Más szóval, hogy a jövő egy meghatározott időpontjában mindenki feltámad: az igazak éppúgy, mint azok, akikre ítélet vagy kárhozat vár. Mindez egy időben fog bekövetkezni, és mindenkit a hite, valamint a hitének bizonyítékául szolgáló cselekedetei alapján ítélnek meg. Akiknek a hite valódi, és ezt cselekedeteik is igazolják, azok bemennek az örök életre, akiknél viszont ez nem így van, azok nem részesülnek az örök életben. 

Nos, én nem vonom kétségbe azt a teológiát, amely az ítélet alapjára vonatkozik, mert igaz, hogy vannak olyan kijelentések és igeszakaszok, amelyek szerint a Megváltóba vetett hitünk alapján, valamint annak alapján ítéltetünk meg, hogy életünkben milyen bizonyítékai mutatkoznak e hit valódiságának. Ez természetesen bibliai tanítás. Jakab azt mondja, hogy hitünk a cselekedeteinkben mutatkozik meg. Nem cselekedeteink által üdvözülünk, hanem hit által; ugyanakkor olyan hit által üdvözülünk, amely tettekben fejeződik ki. Gyakran idéztem már, amit a reformátorok mondtak: „Egyedül a hit igazít meg, de nem az a hit, amely egyedül marad.” Más szóval: az a hit üdvözít, amely cselekedetekben is megnyilvánul. Jakab szerint nem pusztán valamiféle hit által üdvözülünk, és semmiképpen sem cselekedetek által, hanem olyan valódi hit által, amely cselekvő módon nyilvánul meg. 

A feltámadással kapcsolatban azonban felmerül a kérdés: vajon csak egyetlen feltámadás lesz-e? Úgy gondolom, hogy a Biblia alapján több olyan fontos feltámadásról beszélhetünk, amelyeket meg kell különböztetnünk egymástól.

Beszélhetünk az Úr Jézus Krisztus gyülekezetének feltámadásáról, amely az ő visszajövetelekor következik be. Ekkor a hívők elragadtatnak, hogy a levegőben találkozzanak vele. A Szentírás szerint ebben az időben kapják meg feltámadott testüket. Ez tehát a gyülekezet feltámadásának ideje, amely egybeesik a gyülekezet elragadtatásával.

Izráel népének feltámadásáról is olvashatunk Ezékiel könyvében, ahol a próféta a feltámadás, illetve az életre kelés képével szemlélteti a nép helyreállítását. Ez a kép Izráel nemzeti újjászületésére és saját földjén való helyreállítására utal.

Beszélhetünk tehát Izráel népének helyreállításáról, vagy más szóval Izráel feltámadásáról, amely a nép saját földjén való helyreállítását jelenti. A „feltámadás” kifejezés ebben az összefüggésben tehát némileg más értelmet kap.

Az Ószövetség azonban az egyes izráeliták feltámadásáról is tanít, és úgy gondolom, Dániel itt éppen erről beszél. Azt mondja, hogy sokan azok közül, akik a föld porában alszanak, felébrednek majd: egyesek örök életre, mások pedig gyalázatra és örök kárhozatra. Mindez a nyomorúság időszakának végén, vagyis a nagy nyomorúságot követően történik majd. Az Úr Jézus eljön a mennyből, és megáll a földön. Ekkor kerül sor Izráel népének megítélésére, és feltámadás is történik. Ebben az időben támadnak fel az ószövetségi szentek, valamint a nyomorúság idején mártírhalált halt pogány hívők, hogy belépjenek a messiási királyságba.

Ez egy igen érdekes igeszakasz. Johnson professzor a héber eredeti alapján igyekezett bebizonyítani, hogy ez a szöveg nem az általános feltámadásról tanít, még ha első pillantásra úgy is tűnik. Nézzük meg még egyszer a szöveget: Azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, mások gyalázatra és örök utálatra.

Első olvasásra valóban úgy tűnhet, hogy ez az igevers az általános feltámadásról beszél. Azt mondja ugyanis, hogy a föld porában alvók közül sokan felébrednek: egyesek örök életre, mások pedig gyalázatra és örök utálatra. Ezt a szakaszt azonban valójában nem így kellene fordítani, és nem is az általános feltámadásra utaló kijelentésként kellene értelmezni. Annál is inkább, mert a Szentírás számos más helyen tanít arról, hogy ilyen értelemben vett általános feltámadás nem lesz. A szöveg valódi jelentése a következőképpen ragadható meg, ha kissé átfogalmazzuk: „Sokan azok közül, akik a föld porában alszanak, felébrednek majd. Ezek – vagyis azok, akik felébrednek – örök életre támadnak fel.” Tehát először azt mondja, hogy sokan felébrednek, majd róluk, vagyis a felébredőkről állítja, hogy örök életre támadnak fel.

A „mások” kifejezés viszont azokra utal, akik továbbra is alszanak, és ebben az időben még nem ébrednek fel. Ők azok, akikre gyalázat és örök utálat vár. Szigorúan véve tehát a két csoport feltámadása között bizonyos idő telik el. Sokan azok közül, akik a föld porában alszanak, felébrednek majd, és örök életre támadnak fel. Azok viszont, akik ekkor még nem ébrednek fel, vagyis nem részesülnek ebben a feltámadásban, csak a messiási királyság időszakát követően támadnak fel, mégpedig gyalázatra és örök utálatra. Ez az igeszakasz tehát, amely első pillantásra úgy tűnik, mintha az általános feltámadásról tanítana, valójában azt tanítja, hogy a hívő izráeliták a messiási királyság kezdetén támadnak fel, míg a hitetlenek feltámadására csak később, a nagy fehér trón előtti ítéletkor kerül sor. Ez az ítélet az Úr Jézus földi uralmának időszakát követi.

A 3. vers Izráel hatalmas bizonyságtételéről beszél: Az értelmesek fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, ragyognak majd, mint a csillagok, örökkön-örökké. Dániel könyvének szövegösszefüggéséből az derül ki, hogy az értelemmel bírók úgy ragyognak majd, mint a fénylő égbolt. Ez minden bizonnyal azokra utal, akik a nagy nyomorúság idején valóban hívők lesznek. Ha pedig ez így van, akkor ez az igevers azokra is utal, akik ebben az időszakban hirdetik majd az evangéliumot.

Lapozzunk vissza a 11. fejezet 33. verséhez! A próféta itt azokról az eseményekről ír, amelyek ezekben a nehéz időkben következnek be. Azt mondja, hogy a nép értelmesei sokakat belátásra vezetnek. Majd a 35. versben arról olvasunk, hogy az értelmesek közül is elesnek némelyek, hogy ezáltal megtisztuljanak, megpróbáltassanak és tisztává váljanak a vég idejére, mert az csak a megszabott időben következik be.

Most pedig ismét azt írja, hogy az értelmesek úgy ragyognak majd, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezetnek, úgy fénylenek, mint a csillagok, örökkön-örökké. Lesznek tehát ebben az időszakban olyan emberek, akik mindvégig hűségesek maradnak Isten igéjéhez.

A Jelenések könyvének 7. fejezetében az apostol egy látomást ír le, amelyben 144 000 bizonyságtevő jelenik meg. A bibliai próféciák tanulmányozóinak többsége szerint ez a 144 000 ember Izráel népéből származik, hiszen Izráel tizenkét törzséből egyenként 12 000-en kerülnek ki. Olyan hívő izráelitákról van tehát szó, akik a nyomorúság idején az Urat szolgálják, és Jézus Krisztus evangéliumát, Isten kegyelmének örömhírét hirdetik. A Jelenések könyve 7. fejezetének második felében egy olyan hatalmas sokaságról olvasunk, amelyet senki sem tud megszámlálni. Ez a sokaság minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből származik. Úgy tűnik, hogy ez a megszámlálhatatlanul nagy sokaság a 144 000 bizonyságtevő igehirdetésének gyümölcse.

Nagyon is lehetséges tehát, hogy Dániel próféta itt éppen erről a 144 000 emberről beszél, amikor azt mondja, hogy az értelmesek fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, ragyognak majd, mint a csillagok, örökkön-örökké. Olyan emberekről van tehát szó, akik értelemmel és belátással rendelkeznek. A próféta ezután úgy jellemzi őket, mint akik sokakat igazságra vezetnek. Ez a megfogalmazás természetesen egyaránt utal az általuk hirdetett üzenetre és az általuk végzett szolgálatra. Küldetésük ugyanis az, hogy sokakat elvezessenek az igazságra. A Biblia pedig sokat tanít az igazságról és a megigazulásról.

De mit jelent mindez számunkra? Pál apostol a Római levél 3. fejezetének 24. versében ezt írja:

„Ingyen igazulnak meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által.”

Milyen csodálatos örömhír ez! Arról szól, hogy Isten előtt igaznak bizonyulhatunk, és igazként állhatunk meg az ő színe előtt. Ez azonban nem a saját cselekedeteinken vagy érdemeinken alapul, hanem kizárólag azon, amit Jézus Krisztus tett értünk.

Nagyon is lehetséges tehát, hogy Dániel próféta itt erről a száznegyvennégyezerről beszél, amikor azt mondja, hogy akik értelemmel bírnak, fényleni fognak, mint az égbolt ragyogása, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, örökkön-örökké.

Ők tehát azok, akik értelemmel bírnak. Ezután úgy írja le őket, mint akik sokakat igazságra vezetnek. Ez természetesen egyszerre jellemzi az általuk hirdetett üzenetet és azt a munkát, amelyet végeznek. Küldetésük az, hogy sokakat igazságra vezessenek. A Biblia nagyon sokat beszél az igazságról és a megigazulásról.

Mit jelent ez számunkra? Pál apostol a Róma 3,24-ben ezt írja: Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által.

Csodálatos üzenet ez arról, hogy miként lehetünk helyzetünket tekintve igazak az Úr előtt: nem olyasmi alapján, amit mi teszünk, hanem az alapján, amit Jézus Krisztus tett értünk.

Az embernek nincs joga elvárni, hogy Isten megigazítsa, és Istent sem kötelezi semmi arra, hogy igaznak nyilvánítson bennünket. Ő azonban az Úr Jézus Krisztus bevégzett megváltó műve által mégis felkínálja számunkra a megigazulás lehetőségét. Most pedig figyeljük meg, mi lesz a jutalom vár. Ezt olvassuk:

Az értelmesek fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, ragyognak majd, mint a csillagok, örökkön-örökké. (Dán 12,3) Valaki egyszer így fogalmazott: „Ha azt szeretnéd, hogy valami egy évig fennmaradjon, ültess egy virágot. Ha azt szeretnéd, hogy valami egy egész életen át megmaradjon, ültess egy fát. De ha azt szeretnéd, hogy valami örökké megmaradjon, ültesd el Jézus Krisztus evangéliumának örömhírét egy ember szívében.” A legnagyobb dolog, amit valaha is tehetsz egy másik emberért, az, hogy elvezeted őt az Úr Jézus Krisztus megismerésére. Ugye, így van?

Természetesen éppen ezért kell a keresztényeknek mindig szívükön viselniük Isten igéjének hirdetését. Sok jót tehetünk embertársainkért, de a legnagyobb dolog, amit valaha is tehetünk valakiért, az, hogy elvezetjük őt az Úr Jézushoz. Ezért is állt mindig olyan közel a szívünkhöz András, aki másokat Jézus Krisztushoz vezetett. Így hát, kedveseim, a legnagyobb dolog, amit valaha is tehettek egy másik emberért, az, hogy elvezetitek őt arra az igazságra, amely az Úr Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatban található meg.

Nem csoda tehát, hogy Dániel itt azt mondja: akik sokakat igazságra vezetnek, úgy fénylenek majd, mint a csillagok, örökkön-örökké. Úgy ragyognak majd, mint a fénylő égbolt. Milyen csodálatos lesz eljutni a mennybe, és meglátni mindazt a nagyszerű dolgot, amely a Szentszellem munkálkodása által valósult meg! És milyen nagyszerű lesz ott találkozni és beszélgetni azokkal, akiket szolgálatunk révén Krisztus megismerésére vezethettünk! Ha még soha nem vezettél senkit az Úrhoz, tudd meg, hogy ez az egyik legcsodálatosabb élmény, amelyben embernek része lehet. Mindez pedig egy nagyszerű ígérethez kapcsolódik.

A 4. versben a próféta tovább beszél a könyv záró szakaszáról. Ezt mondja: Te pedig, Dániel, zárd be ezeket a beszédeket, és pecsételd le ezt a könyvet a végső időkig! Sokan sokfelé járnak majd, hogy növekedjen a tudás. Ez egy igen érdekes igeszakasz. Azt mondja, hogy pecsételje le a könyvet. De mit jelent ez valójában? Amikor valamit lepecsételünk, gyakran azért tesszük, hogy megőrizzük és megóvjuk. Itt azonban valószínűleg nem erről van szó. Figyeljük meg a 9. verset: Ő így válaszolt: Menj el, Dániel, mert ezek az igék titkosak, és le vannak pecsételve a végső időkig. A lepecsételés tehát ebben az összefüggésben valószínűleg azt jelenti, hogy valamit elrejtenek, titokban tartanak. Amikor tehát az angyal arra utasítja Dánielt, hogy tartsa titokban ezeket az igéket, és pecsételje le a könyvet a vég idejéig, miközben sokan kutatnak majd, és gyarapodik az ismeret, lényegében a következőt mondja neki: „Dániel, ennek a könyvnek a jelentése a vég idejéig rejtély marad.”

Pontosan ez volt a helyzet Dániel könyvével is. Jelentése egészen az újkorig nagyrészt rejtély maradt. A 19. században azonban újra fellendült a bibliai próféciák tanulmányozása, és ezzel együtt Dániel könyve is ismét az érdeklődés középpontjába került. Azóta jelentősen elmélyült a Szentírás prófétai kijelentéseinek megértése, és véleményem szerint ezzel Dániel próféciája legalább részben már be is teljesedett.

De mit jelent akkor a 4. versben ez a kijelentés: „Sokan sokfelé járnak majd, hogy növekedjen a tudás”?

Az 1912-es Luther-fordítás így adja vissza: „Sokan fogják majd kutatni, és nagy ismeretre tesznek szert.”

Ha a mindennapi életünkre tekintünk, napjainkban kétségtelenül számos jelét látjuk annak, hogy az emberek valóban egyre többet járnak-kelnek, utaznak ide-oda, akár autóval, vonattal vagy repülőgéppel. Az autópályákat újra meg újra ki kell szélesíteni, újabb forgalmi sávokkal kell bővíteni. A vonatok egyre sűrűbben közlekednek, a repülőgépek zaja pedig a nap minden szakában egyre nagyobb. Napjainkban az emberek valóban szüntelenül úton vannak, ide-oda járnak.

Nos, jó lenne, ha ez az igeszakasz valóban ezt jelentené, csakhogy nem erről van szó. Igaz ugyan, hogy napjainkban az emberek sokat járnak-kelnek, de a szöveg valójában nem erre utal. Az eredeti héber kifejezés jelentése inkább „szorgalmasan kutatni”, „alaposan vizsgálódni”. Nem a néhány nemzedékkel ezelőtt ide-oda közlekedő vonatokról, sem az autókról vagy a repülőgépekről van tehát szó, hanem arról, hogy sokan buzgón kutatják majd a Szentírás jelentését. Ebben az értelemben tehát a Luther-Biblia 1912-es fordítása helyesen adja vissza a szöveg mondanivalóját. Erre utal a prófétai kijelentés, amikor azt mondja, hogy sokan kutatnak majd, és gyarapodik az ismeret. A hangsúly tehát nem az emberek állandó jövés-menésén vagy egyre mozgalmasabb életén van, hanem a Szentírás elmélyült tanulmányozásán és az abból fakadó ismeret gyarapodásán.

Isaac Newton már régen, erre az igeversre alapozva megjövendölte, hogy eljön az idő, amikor az emberi tudás olyan mértékben gyarapodik, hogy az emberek akár óránként 80 kilométeres sebességgel is képesek lesznek közlekedni. Voltaire azonban kinevette, és nevetségesnek tartotta ezt az elképzelést. Hogyan is volna lehetséges, hogy valaki egyetlen óra alatt 80 kilométert tegyen meg?

A prófétai kijelentés valódi jelentése azonban az, hogy egyre nagyobb lesz az érdeklődés Isten igéjének, különösen a jövőre vonatkozó kijelentéseinek tanulmányozása iránt. Így sokan kutatnak majd, és gyarapodik az ismeret. Ez azonban nem általában az emberi tudás gyarapodására utal, hanem kifejezetten a Szentírás prófétai kijelentéseiben foglalt igazságok egyre mélyebb megismerésére.

————————————————————–

Úgy gondolom, hogy a teológusok között a prófétai iratok különböző értelmezéseiről folytatott viták is azt jelzik, hogy újra megnövekedett az érdeklődés a bibliai próféciák és a jövőre vonatkozó kérdések iránt. Mindez egyúttal arra is utal, hogy gyarapodtak a prófétai igével kapcsolatos ismereteink.

Véleményem szerint ez attól függetlenül igaz, hogy premillennialista vagy amillennialista felfogást vallunk-e. Mint tudjátok, én magam a Szentírás premillennialista értelmezését tartom helyesnek. Ez azt jelenti, hogy hiszem: az Úr Jézus visszajön, és ezt követően állítja fel földi királyságát. Vannak azonban olyanok is, akik szerint Istennek egyáltalán nem lesz földi királysága. Ők az amillennialista felfogás képviselői, akik nem hisznek az eljövendő, ezer évig tartó földi királyságban. Ehelyett egy mennyei uralomban, egy jelképesen értelmezett millenniumban hisznek, amelynek időtartama nincs pontosan meghatározva, és semmiképpen sem szó szerint ezer évet jelent. Függetlenül azonban attól, hogy valaki az amillennialista vagy a premillennialista értelmezést követi, ma már jelentős ismeretekkel rendelkezünk a Szentírás prófétai kijelentéseiről. Ez mindkét teológiai irányzat képviselőiről elmondható. Úgy tűnik tehát, hogy az elmúlt csaknem két évszázadban a bibliai próféciák iránt megújult érdeklődés és a prófétai kijelentések egyre mélyebb megértése arra utal, hogy közeledünk ahhoz az időszakhoz, amelyről Dániel a próféciájában beszél.

Az utolsó látomást az 5–7. versek írják le. Dániel felidézi, hogy a Tigris folyó partján áll, ahol két férfit lát, egyet-egyet a folyó két partján. Egy harmadik alakot is megpillant, aki pompás öltözetben a folyó vize fölött áll. Az 5. versben ezt olvassuk: Akkor én, Dániel, láttam, hogy íme, még ketten állnak ott, az egyik a folyóvíz innenső partján, a másik a folyóvíz túlsó partján. Egyikük megkérdezte a gyolcsba öltözött férfiút… Ő természetesen ugyanaz a férfi volt, akit Dániel már a 10. fejezet elején, egy korábbi látomásában is látott. Lehetséges, hogy ez az alak magára az Úr Jézusra utal. … aki a folyóvíz fölött volt: Mikor lesz vége e csodás dolgoknak? És hallottam, hogy a gyolcsba öltözött férfiú, aki a folyóvíz fölött volt, fölemelte jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküdött az örökké élőre, hogy ideig, időkig és egy fél időre, amikor véget ér a szent nép erejének megtörése, mindez beteljesedik.

Két kérdés és a rájuk adott válasz vezet el bennünket a könyv befejezéséhez. Az első kérdés, amelyet Dániel feltesz, így hangzik: Mennyi idő telik még el ezeknek a csodálatos eseményeknek a végéig? Vagyis mikor érnek véget azok az események, amelyekről a nagy nyomorúsággal kapcsolatban beszélt? A válasz pedig az, hogy egy idő, idők és egy fél idő telik el addig. Korábban már rámutattunk arra, hogy ez a kifejezés a Jelenések könyvében is három-négy alkalommal előfordul. Egyes helyeken úgy olvassuk, hogy „egy idő, két idő és fél idő”, másutt pedig napokban van megadva ugyanez az időtartam. Az „idő” kifejezés azonban egy évet jelent, a „két idő” két évet, a „fél idő” pedig fél évet. Ez összesen három és fél év.

Emlékezzünk vissza arra, amit Dániel könyvének 9. fejezetében láttunk! Izráel hetvenedik hete egy még előttünk álló időszak, amelyben Izráel népe súlyos megpróbáltatásokon megy majd keresztül, és amelynek végén az Úr visszajön, hogy felállítsa királyságát. Ez a nyomorúság időszaka. A hetvenedik hét második felét alkotó három és fél év azonban már az az időszak, amelyet nagy nyomorúságnak nevezünk.

Ekkor Isten egyik legsúlyosabb ítélete zúdul majd a földre. Dániel tehát azt kérdezi, hogy mennyi idő telik el a könyv 10. és 11. fejezetében leírt csodálatos események végéig. A válasz pedig így hangzik: egy idő, idők és fél idő, vagyis három és fél év. Ez a nyomorúság időszakának utolsó három és fél éve.

„Amikor pedig véget ér a szent nép erejének megtörése, mindezek az események beteljesednek.” Ez nyilvánvalóan arra utal, hogy Izráel népe rendkívül sokat fog szenvedni a nagy nyomorúság idején. Az Antikrisztus, aki akkor az egész világ fölött uralkodik majd, megtöri a szent nép erejét. Amikor pedig ez bekövetkezik, Dániel kijelentése szerint mindezek az események beteljesednek. Ezeknek az eseményeknek a végén eljön az Úr, és felállítja királyságát. Más szóval: amikor Izráel nyomorúsága a tetőfokára hág, elérkezik Isten szabadításának ideje. Az Úr Jézus Krisztus visszajövetele által Isten megszabadítja népét.

A könyv végén olvasható utolsó párbeszédben Dániel mintha sokunk nevében szólalna meg: „Bár hallottam ezt, de nem értettem.” Véleményem szerint ez az Ószövetség egyik legnehezebben értelmezhető fejezete, és most érkeztünk el a legnehezebb részéhez. Ami engem illet, én is elmondhatom: hallottam, de nem értettem meg. Hát nem vigasztaló tudni, hogy még az olyan prófétáknak is, mint Dániel, nehézséget okozott a Szentírás megértése? Mit várhatunk akkor magunktól, egyszerű emberektől? Hiszen mi is gyakran küszködünk a Biblia egyes részeinek megértésével. Dániel is hallotta a kijelentést, de nem értette meg annak jelentését.

Sőt, azt a parancsot kapta, hogy pecsételje le a könyvet. Valószínű tehát, hogy a prófécia jelentős részét maga sem értette. Az Újszövetségből tudjuk, hogy a próféták szorgalmasan kutatták az Írásokat, igyekezve megérteni, milyen körülmények között és mikor teljesednek be azok az események, amelyekről prófétáltak. Azt a kijelentést kapták azonban, hogy mindez nem nekik szól, hanem másoknak. Így olyan üzeneteket közvetítettek, amelyeknek teljes jelentését maguk sem értették. A 8–9. versekben ezt olvassuk:

Bár hallottam ezt, de nem értettem, és azt kérdeztem: Uram, mi lesz mindennek a vége? Ő azt mondta: Menj el, Dániel, mert le vannak zárva és le vannak pecsételve ezek a beszédek a végső időkig.

Más szóval, mintha ezt mondaná az Úr Dánielnek: „Dániel, ne nyugtalankodj amiatt, hogy nem értesz meg mindent, hiszen ezeknek a kijelentéseknek a teljes jelentése a vég idejéig rejtve marad.”

Ezután az angyal néhány további részletet is feltár Dániel előtt. Válaszának egyébként három lényeges vonatkozása van. Az első az időbeli vonatkozás. Azt mondja: Menj el, Dániel, mert le vannak zárva és le vannak pecsételve ezek a beszédek a végső időkig. Ez tehát azt jelenti, hogy e kijelentések teljes megértése még a jövőre vár. Valószínű, hogy ez napjainkban is így van, és teljes jelentésük csak a jövőben válik majd világossá. Ugyanakkor, amint már említettük, az elmúlt mintegy száz évben a prófétai kijelentések közül jó néhánynak a jelentése sokak számára egyre világosabbá vált.

A próféciának azonban erkölcsi vonatkozása is van. A 10. versben ezt olvassuk: Sokan megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak, az istentelenek pedig istentelenül cselekszenek. Az istentelenek közül senki sem érti meg, de az értelmesek megértik. Lesznek tehát olyanok, akik megtisztulnak a megpróbáltatások során, mások viszont megmaradnak gonoszságukban, és továbbra is gonoszul cselekszenek. Az angyal ezzel megerősíti azt, amiről korábban már beszélt: lesz feltámadás, és azok, akiknek valódi hitük van, és ezt cselekedeteik is igazolják, számíthatnak Isten áldására. Akik viszont nem rendelkeznek ilyen hittel, azoknak Isten ítéletével kell szembenézniük. A 11. versben pedig ezt olvassuk:

Attól az időtől fogva, hogy megszűnik a mindennapi áldozat, és fölállítják a pusztító utálatosságot, ezerkétszázkilencven nap lesz. Ez egy igen érdekes kijelentés. Attól az időponttól kezdve tehát, amikor megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják a pusztító utálatosságot, 1290 nap telik el.

Ne feledjük, hogy Dániel hetvenedik hetének közepe egyúttal a nagy nyomorúság kezdetét is jelenti.

Két kérdés és a rájuk adott válasz vezet el bennünket a könyv befejezéséhez. Az első kérdés, amelyet Dániel feltesz, így hangzik: Mennyi idő telik még el ezeknek a csodálatos eseményeknek a végéig? Vagyis mikor érnek véget azok az események, amelyekről a nagy nyomorúsággal kapcsolatban beszélt? A válasz pedig az, hogy egy idő, idők és egy fél idő telik el addig. Korábban már rámutattunk arra, hogy ez a kifejezés a Jelenések könyvében is három-négy alkalommal előfordul. Egyes helyeken úgy olvassuk, hogy „egy idő, két idő és fél idő”, másutt pedig napokban van megadva ugyanez az időtartam. Az „idő” kifejezés azonban egy évet jelent, a „két idő” két évet, a „fél idő” pedig fél évet. Ez összesen három és fél év.

Emlékezzünk vissza arra, amit Dániel könyvének 9. fejezetében láttunk! Izráel hetvenedik hete egy még előttünk álló időszak, amelyben Izráel népe súlyos megpróbáltatásokon megy majd keresztül, és amelynek végén az Úr visszajön, hogy felállítsa királyságát. Ez a nyomorúság időszaka. A hetvenedik hét második felét alkotó három és fél év azonban már az az időszak, amelyet nagy nyomorúságnak nevezünk.

Ekkor Isten egyik legsúlyosabb ítélete zúdul majd a földre. Dániel tehát azt kérdezi, hogy mennyi idő telik el a könyv 10. és 11. fejezetében leírt csodálatos események végéig. A válasz pedig így hangzik: egy idő, idők és fél idő, vagyis három és fél év. Ez a nyomorúság időszakának utolsó három és fél éve. Amikor pedig véget ér a szent nép erejének megtörése, mindezek az események beteljesednek. Ez nyilvánvalóan arra utal, hogy Izráel népe rendkívül sokat fog szenvedni a nagy nyomorúság idején.  

Bibliai számítás szerint három és fél év 1260 napnak felel meg. A pusztító utálatosság felállításától – vagyis attól kezdve, hogy a fenevad képmását felállítják a templomban, és kezdetét veszi a nagy nyomorúság – a három és fél év végéig tehát 1260 nap telik el. Az 1260 napos időszak végén az Úr Jézus eljön a földre. Ez a nyomorúság idejének vége, és a nagy nyomorúság három és fél éves időszakának is a vége, amely az Úr Jézus földre való második eljövetelével zárul.

Dániel azonban azt mondja, hogy attól az időponttól kezdve, amikor megszüntetik a rendszeres áldozatot és felállítják a pusztító utálatosságot, 1290 nap telik el. Ez egy további hónapot jelent. Az 1260 nap elvezet bennünket az Úr Jézus földre való második eljöveteléig.

De miért szerepel itt harminc nappal több? Bevallom, ez számomra is nehezen érthető. Többféle magyarázat is született erre, és talán közületek is lesznek, akik érdekesnek találják valamelyiket. Egyesek szerint, amikor az Úr Jézus visszatér a földre, hogy felállítsa királyságát, sor kell hogy kerüljön Izráel népének, valamint a pogány nemzeteknek a megítélésére. Ha a gyülekezet elragadtatása a nyomorúság időszaka előtt történik meg, akkor a gyülekezet tagjai addigra már megálltak Krisztus ítélőszéke előtt. A Szentírás szerint viszont bizonyos eseményekre az Úr Jézus földre való visszatérésekor kerül majd sor. Ezért a bibliai próféciák egyes tanulmányozói felvetették, hogy talán erre a további harminc napra azért lesz szükség, hogy mindaz beteljesedjen, amit a prófétai kijelentések ezekkel az eseményekkel kapcsolatban előre megjövendöltek. Lehetséges tehát, hogy ez a magyarázata az 1290 napnak. Más szóval, a nagy nyomorúság kezdetétől az Úr Jézus második eljövetelén át egészen Izráel népe és a pogány nemzetek megítélésének befejezéséig összesen 1290 nap telik el. Ez azt jelentené, hogy Urunk földre való visszatérését követően még harminc napra lesz szükség ezeknek az ítéleteknek a végrehajtásához. Mivel pedig az Atya minden ítéletet az Úr Jézus kezébe adott, elképzelhető, hogy olyan, rendkívüli jelentőségű ítéletekre kerül majd sor, amelyek még a nürnbergi pereknél is sokkal nagyobb horderejűek lesznek, és amelyekben maga az Úr Jézus tölti be a bíró szerepét.

A következő vers azonban valami mást mond: 12 Boldog, aki várja és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot. Erre akár azt is mondhatnánk: „Dániel, valamit elfelejtettél! Eredetileg 1260 napról volt szó. Most már másodszor tévedsz! Előbb 1290 napot mondtál, most pedig 1335-öt. Úgy látszik, nem figyelsz eléggé!” Most tehát újabb 45 napról olvasunk. Így összesen 75 nappal vagyunk túl Isten földi királyságának megalapításán. De vajon mi lehet ennek a további időszaknak a jelentősége? Miért mondja az ige, hogy boldog az, aki kitart, és megéri az 1335 nap végét? Véleményem szerint ez az egyik legnehezebben értelmezhető igevers az egész Bibliában. A bibliai próféciák tanulmányozói többféle magyarázattal is előálltak.

Az egyik értelmezés szerint, amint azt már korábban említettük, amikor Urunk visszatér a földre, végre kell hajtania az ítéletet. Elképzelhető, hogy ehhez harminc napra lesz szükség, amely alatt megítéli a pogány nemzeteket és a zsidó népet. Ám ezenfelül egy új kormányzatot is létre kell hoznia, amelynek ő maga áll majd az élén. Így lehetséges, hogy a további 45 nap az Emberfia földi uralmának megszervezésére és megszilárdítására szolgál, amely azután ezer éven át tart majd. Nos, ha számotokra elfogadhatónak tűnik ez a magyarázat, tekinthetitek a szóban forgó igevers egyik lehetséges értelmezésének. Én azonban nem vagyok biztos abban, hogyan lehetne bizonyítani, hogy helyes-e vagy sem. Lehetséges, hogy az utolsó időkben olyan fontos dolgok válnak majd világossá, amelyek eddig rejtve maradtak előttünk, és akkor ezt az igeszakaszt is jobban megértjük. Addig azonban számomra ez továbbra is nehezen értelmezhető igevers marad. Ha szeretnétek tudni, melyik a Biblia egyik igazán nehéz igeszakasza, nos, ez bizonyosan azok közé tartozik.

Végül Dániel könyve a befejezéséhez érkezik, és ezzel én is lezárom a mondanivalómat. A 13. versben ezt olvassuk: Te pedig menj el a vég felé! Majd elpihensz, és fölkelsz a sorsodra a végső napon.  Vagyis,„Dániel, ami pedig téged illet (ez itt a prófécia személyes vonatkozása), nyugalomra térsz majd, vagyis meghalsz, de később feltámadsz, sőt az uralkodásban is részed lesz.” Ti pedig, akik hisztek, szintén részesedni fogtok a Messiás földi uralmában. Dánielnek tehát addig is az a feladata, hogy hűségesen szolgáljon.

Az Újszövetség szavaival élve azt mondhatnánk, hogy Dánielnek az Úr eljöveteléig kell szolgálnia. Az Újszövetség bennünket is arra tanít, hogy Isten kegyelme által elfordultunk a bálványoktól, hogy az élő és igaz Istent szolgáljuk, és várjuk az ő Fiát a mennyből. Ha tehát hittel válaszoltunk Isten igéjére, és elfogadtuk az ő kegyelmét, akkor megigazultunk, és elnyertük az örök életet. A Szentírás tágabb értelemben arra tanít, hogy amíg itt élünk a földön, az a feladatunk, hogy szolgáljunk. Valójában egész keresztény életünk szolgálat. Ez az, amire elhívást kaptunk: hogy az élő és igaz Istent szolgáljuk. Szolgáljuk őt otthonunkban, férjként és feleségként, szolgáljuk a munkahelyünkön, és akkor is az Urat szolgáljuk, amikor Isten igéjét hirdetjük. Az én szolgálatom sem különbözik bármely más keresztény ember szolgálatától. Mindannyian az Úr szolgái vagyunk. Az apostolok pedig arra tanítanak bennünket, hogy miközben szolgálunk, várjuk Isten Fiának eljövetelét a mennyből. Más szóval, keresztény szolgálatunkat két dolog határozza meg: a hála mindazért, amit Isten már megtett értünk, és a reménység mindazért, ami még előttünk áll.

Adja meg az Úr, hogy hálás szívvel és reménységgel telve szolgálhassuk őt!