A Biblia tanítása – bibliatanitas.org

32. A hit és a hitből való áldozat lényege. Zsid 11,1-4 Genezis 1,1-5; 4,1-15.

A Zsidókhoz írt levél tanulmányozása során megpróbáltuk elolvasni az Ószövetség azon részeit, amelyekre a levél írója utalt, vagy amelyek hátterének szerepe volt a levél megírásakor. A Gen 1,1-5 mindenképpen szerepelt az író gondolatai között, amikor a 11. fejezetet írta. Gen 1,1-5: „1. Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. 2. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Szelleme lebegett a vizek fölött. 3. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. […]

33. Énok és a hitben való járás. Zsid 11,5-6

Ma három helyről fogunk igéket olvasni. A Genezisből, a Zsidókhoz írt levélből és Júdás leveléből. Mindegyik igeszakaszban egy Énok nevű férfiról van szó. Gen (1Móz) 5,18. 21-24: „18. Jered százhatvankét éves volt, amikor Énókot nemzette.21. Énók hatvanöt éves volt, amikor Metúselahot nemzette. 22. Énók az Istennel járt; Metúselah születése után háromszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat. 23. Énók teljes életkora tehát háromszázhatvanöt év volt. 24. Énók az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mert magához vette őt […]

34. Noé és a hit cselekedetei. Zsid 11,7

Olvassuk most ela Zsid 11,7 vershez tartozó ószövetségi igerészt, a Gen 6,1-14-et. 1 Történt pedig, hogy amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön, és leányaik születtek, 2 látták az istenfiak, hogy szépek az emberek leányai, ezért feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek maguknak. 3 Akkor ezt mondta az ÚR: Ne maradjon lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test. Legyen az életkora százhúsz esztendő. 4 Abban az időben, amikor az istenfiak bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik […]

35. Ábrahám és élet a hitből. Zsid 11, 8-19

Az ószövetségi szöveg valamivel hosszabb, mint egyébként, ami a mi szövegünkhöz tartozik. Gen. 12, 1-9. 1 Az ÚR ezt mondta Ábrámnak: Menj el a földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! 2 Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. 3 Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. 4 Ábrám elment, ahogyan azt az Úr mondta neki, és Lót is vele ment. Ábrám […]

36. A patriarchák hite, avagy a halált legyőző hit Zsid 11,20-22

Gen 27,1-4: „1. Amikor Izsák megöregedett, és annyira meghomályosodott a szeme, hogy nem látott, behívta a nagyobbik fiát, Ézsaut, és így szólt hozzá: Fiam! Az felelt neki: Itt vagyok. 2. Izsák ezt mondta: Lásd, én megöregedtem, nem tudom halálom napját. 3. Most hát fogd a fegyvereidet, tegzedet és íjadat, menj ki a mezőre, és lőj nekem valami vadat! 4. Azután készíts nekem jó falatokat, ahogyan én szeretem, és hozd be nekem, hogy egyem, és megáldjalak, mielőtt meghalok!” Tudjuk, hogy Rebeka […]

37. Mózes, a lemondás hite. Zsid 11, 23-28.

A mai szöveget az Apostolok cselekedetei 7, 17-36-ban találjuk. Nem szándékozom feladni a Zsidókhoz írt levelet, de hogy egy áttekintést kapjunk Mózes életéről, el kell olvasnunk ezt az igeszakaszt az Újszövetségben. Ez István beszéde a Sanhedrin előtt. Apcsel. 7,17-36. 17 Amint közeledett az ígéret teljesülésének ideje, amelyet Isten kijelentett Ábrahámnak, elszaporodott a nép, és megsokasodott Egyiptomban. 18 De akkor más lett a király Egyiptomban, és ő nem tudott Józsefről. 19 Ez a király álnokul bánt népünkkel, és azzal nyomorította meg atyáinkat, […]

38. Ráháb és a hit hatalma. Zsid 11,30-31

Olvassunk Józsué könyvének 2. részéből. Józs 2,1/a:„Akkor Józsué, Nún fia, titkon két kémet küldött Sittímből, és ezt mondta nekik: Menjetek, vegyétek szemügyre azt a földet és Jerikót.” Ez volt az izraeli CIA egy „lehetetlen” küldetéssel. Izraelnek új vezetője volt, Józsué. Mózes egy meggondolatlan bűne miatt nem léphetett be az ígéret földjére. Most akarják meghódítani ezt a földet.  „Azok elmentek, betértek egy Ráháb nevű parázna nő házába, és ott lefeküdtek. 2. De Jerikó királyát figyelmeztették: Vigyázz! Izráeli férfiak jöttek ide az éjjel, […]

39. A maradék hite. Zsid 11,32-40.

Zsid 11,32-40: 32 És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. 33 Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, 34 tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg. 35 Asszonyok feltámadás révén visszakapták halottaikat. Másokat viszont megkínoztak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy dicsőségesebb feltámadásban legyen részük. 36 Mások megszégyenítések […]

40. A keresztyén ember versenypályáján avagy fuss az életedért. – Zsid 12, 1-3

Az író az imént fejezte be a Zsid 11-ben a hithősök galériáját és most egy figyelmeztetéssel kezd.Zsid 12, 1-3 „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. 2 Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. 3 […]

41. Isten nevelése. – Zsid 12,4-11

Mt 6,24-34: „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” 25. „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? 26. Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti […]