22. Vigasztalás Izrael összehasonlíthatatlan Istenétől. Ézsaiás 40.

Eddig Ézsaiás könyvének 39 fejezetét tanulmányoztuk. Még hátra van 27 fejezet. Talán észrevettétek, hogy az eddigi 39 fejezet megfelel az Ószövetség 1-1 könyvének, és az a 27 fejezet, amelyet még nem tanulmányoztunk, megfelel az Újszövetség 27 könyvének. Ézsaiás könyvének 66 fejezete van és a Bibliának is 66 könyve van. Minden fejezet megfelel a Biblia egy-egy könyvének. A soron következő 27 fejezet az Ószövetség próféciáinak csúcspontja. Ennek a 27 fejezetnek a témája a jó hír vagy evangélium az isteni szabadításról, amelyet az örömhírt hozó kiáltásával fejez ki Ézsaiás; ezt a 40. fejezetben találjuk meg: „Itt van Istenetek!” A következő 27 fejezetben az isteni szabadítás hatalmas témájával fogunk foglalkozni, amely a szenvedő szolga szolgálata által vált lehetővé. Ez Izrael és a nemzetek számára Isten országának áldásaiba fog torkollni, majd végül az új égben és az új földben fog végződni.Az a kiáltás, amely gyakran ismétlődik a 27 fejezetben, a bűnbánatra való felhívás. Ez az ember válasza a közeledő isteni szabadítás örömhírére. 

Ezen kívül a 27 fejezetet fel lehet osztani 3×9 fejezetre. Ezt sok kommentár már igen korán feljegyezte. A 40-48. fejezet témája pl. „A babiloni fogság vége”, vagyis egy olyan esemény, amely még előttük állt. Hogyan fejeződik be az Ézs 48,22? „Nincs békességük a bűnösöknek! – mondja az Úr.”

A következő 9 fejezet, 49,1 – 57,21 ezzel fejeződik be: „Nincs békességük a bűnösöknek! – mondja az Úr.”

Végezetül pedig az Ézsaiás 66,24-gyel fejeződik be a Bibliának ez a könyve, ahol bár nem ugyanezeket a szavakat olvashatjuk, de ugyanazt a gondolatot fejezi ki az író: „Amikor eltávoznak, meglátják azoknak a holttestét, akik hűtlenül elhagytak engem. Nem pusztulnak el ott a férgek, a tűz sem alszik ki, és minden ember undorodni fog tőlük.”

Csodálatos, hogy az Ézs 40,1-ben azt írja Ézsaiás: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek.” És a következőképpen folytatja a következő versben: „Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az ÚR keze minden vétkéért.” Miért kell vigasztalólag szólnia Ézsaiásnak Jeruzsálem szívéhez? Ennek három oka van: 

1. Szolgaságuk azaz nehéz sorsuknak, harcuknak vége van. Ez megfelel a babiloni fogságból való szabadulás első kilenc fejezetének. (Ézs 40-48) 

2. Azért, mert vétkeik meg vannak bocsátva. Ez megfelel a következő kilenc fejezetnek. (Ézs 49-57) 

3. Isten azt mondja: kétszeresét kapták az Úrtól minden vétkükért. Azt hiszem, ez Izrael helyreállítására és Isten királyságának felállítására utal. Ez Ézsaiás könyve utolsó kilenc fejezetének témája. (Ézs 58-66) 

Tulajdonképpen Ézs 40,2 a kulcs Ézsaiás most következő 27 fejezetéhez. Ennek a 3×9 fejezetnek a történelmi háttere a babiloni fogság. – Ézsaiás , Uzzija, Jótán, Áház, Ezékiás és Manassé uralkodása alatt írta könyvét. Ézsaiás Krisztus előtt 740-ben halt meg. Ezékiás uralkodása Krisztus előtt 686-ban ért véget. A babiloni fogság Krisztus előtt 605-ben kezdődött, és 70 évig tartott. Ézsaiás tehát mintegy 100 évvel a babiloni fogság előtt írta ezt. Tehát arról ír, hogy Izrael szabadítása Isten szenvedő szolgájának szolgálata által történik. 

Ézsaiás ez előtt a történelmi háttér előtt ír és a jövőbe tekint. Úgy látja Izrael gyermekeit, mint akik a babiloni fogságból visszatérnek saját földjükre. Ez azonban csak annak a jövőbeli szabadításnak és megmenekülésnek a leírása, amely akkor fog megtörténni, amikor Izrael a világ minden tájáról visszaérkezik országába, ahol Isten felállítja az Ő királyságát. Ézsaiás, mint próféta, 170 évvel előre tekint a jövőbe, látja Izrael visszatérését a babiloni fogságból, azonban ez csak egy illusztrációja Izrael gyermekei végső egybegyűjtésének a szent földön, miután elutasították Jézust, a Megváltót, ezután pedig szétszórattak a világban. 

Sokan, akik prófétai irásokkal foglalkoznak, azt állítják, hogy Ézsaiásnak, mint embernek lehetetlen, hogy belső megvilágosodása által leírja a babiloni fogságot, s még lehetetlenebb, hogy a nép 170 évvel későbbi visszatérését is leírja. Ezért azt állítják, hogy Ézsaiás tulajdonképpen a fogságból írt. 

Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy egy próféta, akinek természetfeletti képesség adatott, Isten Szelleme által tekintett a jövőbe. Ezért nem nehéz elhinni azt, hogy Ézsaiás Ezékiás uralkodásának idején írta azokat a próféciáit, amelyeket az utolsó 27 fejezetben írt meg. A liberális teológusok azonban azt állítják, hogy Ézsaiás könyvét két ember írta. Az utolsó 27 fejezetet Deutero-Ézsaiásnak nevezik. Mivel néhány fejezetben valamelyest különbözik a nyelvezet a többi rész nyelvezetétől, sokan három különböző szerzőnek tulajdonítják Ézsaiás könyvét. Sőt, néhányan négy vagy öt szerzőről is beszélnek. 

Miért? Mert nem hisznek a természetfelettiben, és nem tudják elhinni, hogy Isten egyes embereknek bepillantást engedhet a jövőbe. Meg vagyok győződve arról, hogy Ézsaiás Ezékiás idejében írt, és nem csak a babiloni fogságot és az abból való visszatérést írja le, hanem Izrael jövőbeli megmentését is jelen korszakunk végén. 

Mit mond nekünk a 40. fejezet? 

Az első két vers az előszó előszója! Miért? Mivel az első 11 vers a képezi a 27. fejezet előszavát. Figyeljük meg az első 11 verset, hogy hányszor fordul elő benne a „hang” vagy „kiált” szó! 

„1. Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek. 2. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az ÚR keze minden vétkéért. 3. Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚR-nak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek! 4. Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! 5. Mert megjelenik az ÚR dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az ÚR maga mondja ezt. 6. Egy hang szól: Kiálts! Én kérdez-tem: Mit kiáltsak? Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé. 7. Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az ÚR szele. – Bizony csak fű a nép!8.Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad. 9. Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek! 10. Az én Uram, az ÚR jön hatalommal, karja uralkodik. Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott. 11. Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti.”

Megfigyelhettétek, hogy ebben az előszóban csak hangok voltak hallhatók. – Az első két versben a próféta a nép vigasztalására buzdít. A 40,9-ben a népet szólítja meg. Bár csak hangok hallatszanak, az üzenet nem anonim, Istentől származik. Azt mondja: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek.” Ez a nép Izrael népe, az Ő népe, még ha megfenyíti is. 

Négy hang hallatszik. 

„Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek.” Ez volt az első hang. 

A második hangot a 3. versben találjuk: „Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚRnak!”

A harmadik hang a 6. versben található: „Egy hang szól: Kiálts! Én kérdeztem: Mit kiáltsak? Minden test csak fű, … de Istenünk igéje örökre megmarad.”

A negyedik hang a 9. versben szerepel: „kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek!”

Az első hang a megváltás hangja. Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhödött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az ÚR keze minden vétkéért.”

Az ismételt „vigasztaljátok, vigasztaljátok” megerősítést fejez ki. Ez az ige többes számban áll. Isten azt mondja a prófétáknak: Van egy örömüzenetem a népem számára. „Szóljatok Jeruzsálem szívéhez,” Ez egy szép kifejezés. Egy olyan héber kifejezés, amit szerelmesek mondanak egymásnak. Te is visszaemlékezhetsz, hogy milyen ez, ha már elég idős vagy hozzá. Ez a héber kifejezés a szeretkezést fejezi ki. A fiatal férfi a szerelme szívéhez beszél. – Ez a kifejezés itt Istennek a népe iránti szeretetét jelenti. Megfenyítette Izraelt, de ezzel el is érte a célját. A próféta itt arról beszél, hogy közeledik a babiloni fogság vége, lassan eltelik a 70 esztendő, és az Atya szabadságot ajándékoz gyermekeinek és visszavezeti őket országukba. 

Mostani látásunkkal mi már tudjuk azt, hogy Ézsaiás messze túlmutat ezen az időszakon. Eljön majd az az idő, amikor Isten Jeruzsálem szívéhez fog beszélni a szétszóratás után és mindannyiukat visszavezeti majd országukba, ahol megajándékozza őket azzal a királysággal, amit az Ószövetségben megígért nekik. 

Isten három dolgot mond nekik: 

  1. „… és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága”
  2. megbűnhődött bűneiért” – Ezt az Ószövetségben mondja Isten, a Golgotai kereszt előtt. Annak fényében mondta ezt, amit a szenvedő Messiás véghez fog vinni. Megbűnhődik bűneikért.
  3. hiszen kétszeresen sújtotta az ÚR keze minden vétkéért.” Ezt többféleképpen lehet értelmezni. a.) Isten Izraelt duplán büntette bűneikért. Istent ez annyira személyesen érintette, hogy kétszeresen nehéz volt számára ez a büntetés. Isten nem igazságtalan, sohase fizetne vissza kétszeresen. b.) Ezt az igeverset úgy is lehet érteni, hogy az áldások kétszeresét fogja a jövőben megkapni. Én azt hiszem, hogy a próféta itt valami ilyesmire gondolt. Azért gondolom ezt, mivel a próféta a vigasztalással és az áldással összefüggésben beszél erről.

Figyeljük meg az előszót! Ez a 3-5. versben található kiáltásban van. Ezek az előkészület szavai. Valaki azt kérdezhetné: mit ért megváltás alatt, mit jelentenek ezek az áldások? 

3. Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚR-nak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!” Lapozzunk a Mt 3,3hoz, ahol ennek a próféciának a beteljesülése olvasható. Mt 3,1: „Azokban a napokban megjelent Bemerítő János, 2. és ezt hirdette Júdea pusztájában: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” 3. Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: „Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” 

Az Ézs 40,3-5-ben tehát a próféta Bemerítő János szolgálatát írja le. Egy hang kiált, Ézsaiás hallja a hangot, de nem tudja, hogy kiről van szó. Csak Isten üdvtervének kibontakozása fedi fel, hogy itt Bemerítő Jánosról volt szó: „Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” Ez az igevers arra a régi hagyományra utal, hogy amikor valahol látogatóba jött egy király, akkor egy új utat építettek. A király volt az első, aki járhatott ezen az úton. – János a pusztában Jézus jöveteléről kezdett prédikálni. Tehát János az előkészület második hangjának a beteljesülése. 

A harmadik hang az emlékezés hangja: „6. Egy hang szól: Kiálts! Én kérdeztem: Mit kiáltsak? Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé. 7. Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az ÚR szele. – Bizony csak fű a nép!” Mi csak olyanok vagyunk, mint a fű, mint az elhervadó virág. A fűhöz hasonlítja Ézsaiás az embereket. Mi mindnyája csak füvek vagyunk, „de Istenünk igéje örökre megmarad.”

Ádám bűne egy hatalmas temetővé változtatta a világot. De Isten Igéjében reménység van. Ezt mondja Isten Izraelnek: „70 évig fogságban voltak Babilonban, 2000+X évig szétszóratásban élnek, átmennek a holokauszton. Azonban Isten örökkévaló Igéjében van a reménységük. Bárcsak felismernék ezt végre!„ de Istenünk igéje örökre megmarad.

Egyszer egy prédikátor Isten Igéjéről prédikált. Kezébe vett egy könyvet, magasra emelte és azt mondta: „Ez a könyv a korunkbeli teológia műveit tartalmazza, ez mulandó”- és a földre ejtette a könyvet. Ezután kezébe vett egy másik könyvet, és ezt is magasra emelte. „Ez a könyv korunk irodalmát tartalmazza, ez is mulandó”, és ezt a könyvet is hagyta a földre hullani. Ezután a szószék régi Bibliáját emelte a magasba, és hangosan így szólt: „de Istenünk igéje örökre megmarad.” Ha már jó néhány év a hátunk mögött van, akkor tudjuk, hogy milyen gyorsan elmúlik a „korunkbeli” irodalom és a liberális teológia. Ha kezünkbe veszünk bizonyos könyveket, vagy megnézünk régi filmeket, olyan benyomásunk támad, mintha archeológusok lennénk. Egy időben Karl Barthról és Emil Brunnerről meg másokról beszéltek, azután pedig Rudolf Bultmannról, Käsemannról, Lüdemannról. Biztosak lehetünk benne, hogy ha a korral akarunk haladni, akkor nagyon sietnünk kell, mert hamar eltűnnek a kortársak. Azt viszont elmondhatjuk, hogy „Istenünk igéje örökre megmarad.” Talán kigúnyolnak és maradinak vagy fundamentalistának kiáltanak ki bennünket, de ha szilárdan ragaszkodunk Isten Igéjéhez, akkor helyesen cselekszünk. Ha a tömeget követjük, akkor látható, hogy legtöbbször rossz irányba tartanak. – Az Apostolok cselekedeteiben van néhány érdekes kifejezés: pl. Az ApCsel 19-ben, amikor Pál Efézusban volt. A néptömeg felbőszült és „34.ezt lehetett hallani mintegy két órán át: „Nagy az efezusi Artemisz!” 35. Végre a város jegyzője lecsendesítette a sokaságot, és így szólt: „Efezusi férfiak, van-e olyan ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa a nagy istennő, Artemisz templomának, és az ő égből leszállt képének az őrizője? 36. Mivel tehát ezt senki nem vitathatja, nyugodjatok meg, és ne kövessetek el semmiféle meggondolatlanságot.” Más szavakkal kifejezve; a vitathatatlan dolgokkal szemben semmit nem lehet mondani. Az ApCsel 28-ban a zsidók Rómában elmondták Pálnak, hogy már hallottak a hívő zsidókról, és még hozzátették: „Mert erről az irányzatról tudjuk, hogy mindenfelé ellenzik.” Tehát Rómába is eljutott annak híre, hogy a hívők mindenhol ellenállásba ütköztek. – Most 2008-ban megkérdezhetnénk: „Hol van Artemisz vagy Diana vallása?” Pedig ez akkor vitathatatlan vallásnak számított! 

Azt az igazságot azonban, amely ellen az 1. évszázadban tiltakoztak, még mindig hirdetik. Ez ma is igaz, releváns, a mi korunkhoz is szól. Ez az az igazság, amely által megmenekülhetünk. 

Amikor tehát azt olvassuk: „Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé. 7. Elszárad a fű, elhervad a virág,” Ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy az emberek gondolatai is mulandóak Azonban „Istenünk igéje örökre megmarad.” Aki az életét az Igére építi, az is örökké megmarad. Ez volt a harmadik erőteljes hang. 

A 40,9-ben ezt olvassuk: „Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek!” Kiáltsd Juda legmagasabb hegyéről: Nézzétek Isteneteket. 

Amikor az Újszövetséget olvassuk, pl. Márkot, felfedezhetjük, hogy Bemerítő János üzenete és az ÚR üzenete Isten közelgő királyságáról az Ézs. 40,9-11-ből származik: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1,15) Ez a jó hír: „Itt van Istenetek!” Ez igazán csodálatos és meglepő, mivel semmi mást nem jelent, mint hogy a ti Istenetek a Názáreti Jézus. 

Ha az ember hall egy ilyen üzenetet, akkor látni is szeretné ezt az Istent. Mit mond a 40,10? „Az én Uram, az ÚR jön hatalommal, karja uralkodik. Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott.” Hogy néz ki ez az Isten? Mit fogunk látni, ha odafordulunk hozzá? „11. Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti.”

Az Úr tanított magáról néhány dolgot. Mik voltak ezek? Jn 10,11: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” Jn 10,9: „Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.” A Zsid 13,20-ban pedig azt olvassuk: „A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát”.A jó pásztor a mi Úr Jézusunk, Ő a mi Istenünk. Istenünk itt úgy jelenik meg, mint egy pásztor, karján a báránykákkal. Ha valaki tudni akarja, hogy vajon Isten hogyan néz ki, akkor pásztorként képzelheti el. 

Ha nem olvastam volna el a 40,11-et, és csak azt olvasnám, ami előtte áll: „Az én Uram, az ÚR jön hatalommal, karja uralkodik. Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott.”, akkor villámokat és mennydörgést várnék, csodákat, jeleket és mennyei dicsőséget képzelnék el. De nem, amit itt látok, az egy pásztor bárányokkal a karjain. Ilyen a mi Istenünk. Nem csodálatos tudni, hogy ilyen Istenünk van?! Bárányok vagyunk, akiknek segítségre van szükségük, és a mi Istenünk egy pásztor. 

De még többet is szeretnénk tudni erről az Istenről. A fejezet további részében egy olyan képet látunk erről az Istenről, amely ismét olyan, mint egy paradoxon. Itt úgy jelenik meg Isten, mint a világmindenség hatalmas teremtője. Egyszer pásztor, azután pedig, mint mindennek a teremtője és ura. 

Ha Ézsaiás könyvének hátralevő részét össze akarnám hasonlítani a Nap pályájával, amit a nap egy nap alatt megtesz, akkor ezt a 27 fejezetet úgy jellemezném, mint Isten dicsőségének kibontakozását, és ez a 40. fejezet a napfelkelte. 

Itt van az örömüzenet kezdete, a napfelkelte, Ézsaiás evangéliuma. Az első üzenet a bálványimádó zsidókhoz szól (40,12-25. vers). Ennek a fejezetnek a hangvétele kihívó és szarkasztikus. Tele van kérdésekkel, pl. a 18. vers: „Kihez hasonlíthatnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását?” Azután a 21. vers: „Hát nem tudjátok, nem hallottátok, nem mondták el nektek régtől fogva, nem magyarázták meg a föld alapozását?” Majd a 25. vers: „Kihez hasonlíthatnátok engem, kivel mérhetnétek össze? – mondja a Szent.”

Ez a zsidóknak szóló üzenet egy visszatekintés a múltba. Isten emlékezteti a zsidókat, hogy szövetséget kötött velük, és Ő vitte őket jelenlegi helyükre. 

A 41. fejezetben a pogányoknak címezi üzenetét a próféta. Ebben egy kis előzetes betekintést ad számukra a jövővel kapcsolatban. Ez kihívó és szarkasztikus hangvétellel történik. Isten dicsőségéről van szó, amely a természetben és a történelemben is megnyilvánul. 

„12.Ki mérte meg markával a tenger vizét, ki mérte meg arasszal az eget? Ki mérte meg vékával a föld porát, ki tette mérlegre a hegyeket, és mérlegserpenyőbe a halmokat?” Micsoda méltóságteljes szavak ezek Isten nagyságáról! Mi csak egy marék vizet tudunk a kezünkben tartani. A próféta azt mondja: Isten keze olyan hatalmas, hogy az óceánokat is meg tudja benne tartani. — Az arasz a kisujjad és a hüvelykujjad közötti távolság. Nos, Isten keze olyan hatalmas, hogy az egész ég elfér a kisujja és a hüvelykujja között. Ez antropomorfizmus, mivel Istennek nincs keze, da ha lenne, akkor az olyan hatalmas lenne. — Ki tudja megmérni a föld porát egy mérlegen? Ez a gyógyszerész kérdése. Isten mérlegén elfér a világmindenség minden pora és szemete. Milyen hatalmas Isten! És ez az az Isten, aki a karjain tart minket, ahogy egy pásztor tartja a báránykáját. Nem csodálatos dolog tudni azt, hogy bármi történjen is, és bárhová menjen is a pásztor, mindig a karjain leszünk? 

„13. Ki irányította az ÚR szellemét, ki volt tanácsadója, aki oktatta? Kivel tanácskozott, ki világosította fel őt? Ki tanította meg a helyes eljárásra, ki tanította tudományra, és ki oktatta értelmes cselekvésre?” Amikor Isten elhatározta, hogy teremteni akar egy univerzumot, melyik tanácsadó céget hívta fel? Neki nem volt szüksége tanácsra, Ő a Teremtő, a Világmindenség Ura. 

„A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben.” Képzelj magad elé egy vödör vizet, amelyet kiöntesz; a vödörben maradt vízcseppek a nemzetek! „… annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn, a szigetek egy homokszemnek számítanak.” A nemzetek olyanok, mint a kiürített mérlegserpenyőn maradt por. 

16. A Libánon fája nem elég a tűzre, állata nem elég az égőáldozathoz.” Libánon ismert volt cédruserdeiről, de a benne levő összes fa és állat kevés lett volna, hogy odaadják áldozatként Isten tiszteletére. Minden nemzet semmiség Isten szemében; az USA, Kína, Oroszország és minden más nemzet. „17.A népek mind semmik előtte, puszta semmiségnek tartja őket.”

Ezután az isteneket, bálványokat hozza fel példaként a próféta, akiket a zsidók imádtak. Ezekre az emberkezek által készített bálványokra irányítja a tekintetünket, amelyeket az emberek imádtak. 

„18.Kihez hasonlíthatnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását? 19. A mesterember bálványszobrot önt, az ötvös bevonja arannyal, és ezüstláncot forraszt hozzá. 20. Aki szegény ilyen áldozathozatalra, nem korhadó fát választ, ügyes mesterembert keres, hogy olyan bálványszobrot készítsen, mely nem inog.” – Mit jelent ez? Itt vannak ezek a buta emberek. Bálványszobrot akarnak készíttetni fémből, majd bevonni azt arannyal. Azután elmennek az aranyozott bálvánnyal az asztaloshoz, hogy készítsen neki fából egy olyan lábat, amely nem inog meg. Ez a ti istenetek! Úgy gondolom ezen Ézsaiásnak nevetnie kellett. Azt hiszem Isten is kinevette őket. 

Érdekes, hogy még a keresztyének is milyen gyakran hagyják magukat a bálványoktól félrevezetni. Bálványok is ki tudnak váltani Isten iránti érzéseket. Előfordul, hogy az emberek bálványok előtt elmélkednek Istenről. Tulajdonképpen jó dolog lehet a bálvány, ha Isten iránti érzéseket tud kiváltani belőlem. Amikor a bálványra tekintek, akkor az igaz Istent imádom rajta keresztül. – Azonban Isten örök harcban áll a bálványokkal. Miért? Mert hamisak. Mi történik, ha egy bálványra tekintek? Ha felállítanék itt egy kis szobrocskát, akkor kicsi gondolataink lennének Istenről. Ahelyett, hogy egy olyan Istennel számolnánk, aki betölti az univerzumot, gondolataink kicsinyesek lesznek. A kis dolgok beszűkítik látókörömet, s talán saját magamat is. 

Azt is tudom, hogy ezek a bálványok múlandóak, hiszen fából, ezüstből vagy aranyból vannak. A mi Istenünk viszont végtelen, örökkévaló Isten. Ha van egy bálványom, akkor megfosztom az igaz Istent természetétől, tulajdonságaitól. Mi volt a reformáció korában a képrombolások hátterében? Azt mondják, hogy azokból az emberekből, akik ezt elkövették, hiányzott a kultúra, nem tudták mit jelent a művészet. Azonban azok, akik ezeket az isten szobrocskákat és festményeket készítették, semmit sem tudtak Istenről. Hiszen meg van írva: „Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot …” (Exod 20,4) A babiloni fogság után Izrael kigyógyult a bálványokból. 

Az, aki ott trónol a föld pereme fölött, melynek lakói csak sáskáknak tűnnek, az eget fátyolként teríti ki, kifeszíti, mint lakósátrat. 23. Semmivé teszi a fejedelmeket, a föld bíráit megsemmisíti. 24. Alig ültették el, alig vetették el őket, alig vert gyökeret törzsük a földben, ő csak rájuk fúj, és kiszáradnak, elragadja őket, mint szélvész a polyvát. 25. Kihez hasonlíthatnátok engem, kivel mérhetnétek össze? – mondja a Szent.” Isten dicsősége a természetben és a történelemben nagyobb, mint mindaz, amit el tudnánk képzelni. Ő minden bálványnál nagyobb. 

Amikor John Knox fogságban volt Franciaországban, adtak neki egy szentképet Máriáról, „Isten anyjáról”, és azt mondták neki, hogy csókolja meg. Erre ő bedobta a képet egy folyóba és azt mondta, „ha ez Isten, akkor Máriának meg kell tanulnia úszni”. 

Miért beszél Isten az ő népének a teremtésről? A teremtés egy olyan hatalmas emlékmű, amelyet Isten hozott létre, és amelyet Izrael tudott értékelni. – Mi ma az Úr asztala körül gyűlünk össze, és emlékezünk arra, amit az Úr Jézus tett értünk a kereszten. Ez az Ő megmentő szeretetének emlékműve. Izrael visszatekintett és látta a teremtést, visszaemlékeztek, hogy Isten hogyan vezette ki őket az Ő hatalmával Egyiptomból. Ézsaiás most arra buzdítja őket, hogy tekintsenek Isten nagyságára és gondolkozzanak el rajta felépülésük és nyereségük érdekében. 

Az utolsó fejezetben Ézsaiás a levert zsidókhoz szól. Tekintetüket a bálványokról a csillagokra irányítja, és arra, aki a csillagokat terelgeti. „26. Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyájukat (minden csillagot néven szólít Isten! Mindet számon tartja!). Olyan hatalmas és erőteljes, hogy egy sem mert hiányozni.”

Miért ez a parancsoló hang? Hol voltak ezek? Babilonban! A bábeli síkságon. Min gondolkodtak ott a zsidók? Létezik Isten? Van Valaki, aki törődik velünk? Vajon elfelejtett minket Isten, vagy van valamilyen terve velünk? Babilonban sok isten volt, mint ahogy Indiában ma is olyan sok isten van, mint amennyi ember. – A próféta azt mondja, nézzetek fel a csillagokra. Isten mindet név szerint hívja, egy sem hiányzik. Amikor szemlélitek a csillagokat, meg fogjátok érteni, hogy ki vagyok én számotokra! Én terelgetem a csillagokat és az én bárányaimat is én terelgetem a fogságban. „27.Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az ÚR előtt, nem kerül ügyem Isten elé. 28. Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az ÚR? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. 29. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.” Neki nincs szüksége alvásra, neki nem kell pihennie, nem fárad el! „30.Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. 31. De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”

Egy olyan Istenünk van, aki nem alszik vagy szunnyad. 

Mi hogyan írtuk volna le a 31. verset? „De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” Hogy van a sorrend? Mi nem fordítva írtuk volna? Járnak, futnak, szárnyra kelnek? 

Úgy gondolom, hogy ez egy utalás a babiloni fogságból való szabadulásra. Isten sasszárnyakon vezeti ki őket. Azonban utána még egy hosszú, fáradságos út vár rájuk a hazájukig. 

Ez a keresztyén életére is alkalmazható, aki Jézus Krisztusban van. Amikor az ember még fiatal, repül. Amikor középkorú lesz, akkor fut, da amikor megöregszik, akkor a lélegzete már csak a járáshoz elég. De Isten akkor is hordoz minket és a tehetetlen is erőt kap. Amikor megöregszel, emlékezned kellene, hogy a pásztor fiatal korodban szárnyain hordozott, és idős korodban is segíteni fog a járásban. Ez Izrael összehasonlíthatatlan Istene! Pásztor, Teremtő és Uralkodó. Ő a mi Istenünk. Ő az én Istenem, ha hiszek benne. 

Leave a comment