Category : Az Úrvacsora

1. Az Úrvacsora Márk 14,22-25

Ha az Úrvacsorával szeretnénk foglalkozni, a Páska ünnepénél kell kezdenünk. Az utolsó Páska ünnepnél kezdődött az Úrvacsora. Itt van egy összefüggés. Az Úr két szakramentumot iktatott be, addig, amíg eljön: A keresztség, a „belépés” a közösségbe, Krisztus testébe, és azÚrvacsora, ami az élet a gyülekezetben, az élet folytatása. Egy szakramentum egy szimbolikus rítus, amelynek a keresztyénség tényeit kell ábrázolnia. A szakramentumok a hívőkért vannak.  Az Apcsel 20,7-ben Pálról olvasunk, amikor munkatársaival Troas-ba megérkezett, hét napot kellett várnia, hogy ünnepelhessék az Úrvacsorát. […]

2. Pál és az úrvacsora 1Kor 11,17-34

Szövegünk az 1Kor 11,17-34-ben található. 17 Amikor a következőkre rátérek, nem dicsérhetlek titeket, mivel nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze. 18 Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak köztetek, és ezt részben el is hiszem. 19 Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek. 20 Amikor tehát összejöttök egy helyre, nem lehet úrvacsorával élni, 21 mert az evésnél mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik […]