Category : Thesszalonikai 2 levél

1. Az Úr visszajövetele és a nyugalom ideje 2Thessz 1,1-12

Pál, Szilvánusz és Timóteus, thesszalonikaiak gyülekezetének Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban: 2 kegyelem néktek és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól. 3 Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön nő, és az egymás iránt való szeretet gazdagodik mindnyájatokban, 4 úgyhogy mi magunk dicsekszünk az Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek. 5 Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor […]

2. Az eszkatológiai tévedés 2Thessz 2,1-12 (1. rész)

A második fejezet számos eszkatológiai igazságot tartalmaz. Ezúttal az első három verssel szeretnénk foglalkozni. Ami pedig a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a hozzá való gyülekezésünket illeti, arra kérünk titeket, testvéreim, 2 hogy ne veszítsétek el egyhamar józanságotokat, és ne rémítsen meg benneteket sem valamely lélektől származó kijelentés, sem a mi nevünkben elhangzó megnyilatkozás, sem valamiféle nekünk tulajdonított levél, mintha az Úr napja már közvetlenül itt volna. 3 Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját […]

3. Az eszkatológiai tévedés 2Thessz 2,1-5 (2. rész)

Ami pedig a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a hozzá való gyülekezésünket illeti, arra kérünk titeket, testvéreim, 2 hogy ne veszítsétek el egyhamar józanságotokat, és ne rémítsen meg benneteket sem valamely lélektől származó kijelentés, sem a mi nevünkben elhangzó megnyilatkozás, sem valamiféle nekünk tulajdonított levél, mintha az Úr napja már közvetlenül itt volna. 3 Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. 4 Ez […]

4. „Aki azt most még visszatartja, el kell tűnni az útból” és a törvénytipró sorsa 2Thessz 2,6-12

2Thessz 2,1: Ami pedig a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a hozzá való gyülekezésünket illeti, arra kérünk titeket, testvéreim, 2 hogy ne veszítsétek el egyhamar józanságotokat, és ne rémítsen meg benneteket sem valamely lélektől származó kijelentés, sem a mi nevünkben elhangzó megnyilatkozás, sem valamiféle nekünk tulajdonított levél, mintha az Úr napja már közvetlenül itt volna. 3 Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. […]

5. A Róma 8 rövidített formában 2Thessz 2,13-17

Először olvassuk el a Róm 8,26-30 verseket. A hangsúly a 29-30. verseken van: Ugyanígy segít a Szellem is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Szellem esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. 27 Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Szellem gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért. 28 Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. 29 Mert akiket eleve kiválasztott, azokról […]

6. Az imádság és Krisztus központisága 2Thessz 3,1-5

És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, 2 és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit. 3 De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. 4 Bizalmunk van az Úrban irántatok, hogy amit elrendelünk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni. 5 Az Úr pedig irányítsa szíveteket az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatosságára.(Más értelmezés szerint: Krisztus türelmes várására.)Keresztyének és nem-keresztyének gyakran teszik fel […]

7. Bibliai munkaetika 2Thessz 3,6-18

Így szól a thesszalonikai levél vége: 2Thessz 3,6-18 Testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében parancsoljuk nektek, hogy tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki tétlenül és nem a szerint a hagyomány szerint él, amelyet tőlünk vettetek át. 7 Mert magatok is tudjátok, hogyan kell követnetek minket; hiszen mi nem tétlenkedtünk közöttetek, 8 nem éltünk senkinél ingyen kenyéren, hanem fáradsággal és vesződséggel dolgoztunk éjjel és nappal, nehogy valakit is megterheljünk közületek. 9 Nem azért, mintha nem volna meg a jogunk […]