Olvassuk el az ApCsel. 1,12-26-ig terjedő szakaszt. Az üzenet azonban a 15-26 versekre koncentrálódik.
„Ezután visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi járóföldre.Amikor hazatértek, felmentek a felső szobába, ahol a szállásuk volt, mégpedig Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, Simon, a Zélóta és Júdás, Jakab fia.Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt.”
(Érdekes, hogy Jézus tanítványai, akik mind ez idáig nem hittek, most hinni kezdtek.)
„Azokban a napokban felállt Péter a testvérek körében, amikor mintegy százhúsz főnyi sokaság volt ott együtt, és így szólt: Testvéreim, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásból annak, amit előre megmondott a Szentszellem Dávid szája által Júdásról, aki vezetője lett azoknak, akik elfogták Jézust; közénk tartozott, és részt kapott ebből a szolgálatból. Ez gonosztettének jutalmából mezőt szerzett, de fejjel lezuhant, kettészakadt derékban, és egész belső része kifordult.”
Bibliaismerő embereknek biztos eszébe jut a Mt. 27,3-5:
„Amikor pedig Júdás, aki elárulta őt, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak ésa véneknek,és ezt mondta: Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el. De azok ezt mondták: Mi közünk hozzá? A te dolgod. Ekkor ő behajította az ezüstöket a templomba, éseltávozott, majd elment, és felakasztottamagát.”
A Máté evangéliumában a papok megvettek egy mezőt, de mivel a pénzhez vér tapadt, ezért hívják azt Vérmezőnek (Akeldama). Sok gúnyolódó azt mondja: Nézd! A Biblia tele van ellentmondással! Példának felhozzák az imént említett két igeszakaszt.
Egy kommentár szerint Júdás földbirtokot vásárolt magának, a pénz pedig az apostoloktól származott, abból a zacskóból, amit odadobott a papoknak. A főpapok a piacon vettek egy mezőt és mivel mindkét esetben vérdíjról volt szó, így azt Vérmezőnek (Akeldama) nevezték el. Egy másik, egyszerűbb magyarázat szerint a papok Júdás nevében vásároltak egy mezőt, tehát a mező Júdásé és azt Vérmező névvel illették.
Az élénk leíráshoz, miszerint lezuhant, kettészakadt derékban, és egész belső része kifordult, sokféle fantáziadús magyarázat párosul, amivel nem szeretnék senkit sem untatni.
„Közismertté is vált ez Jeruzsálem lakói előtt, ezért nevezték el azt a mezőt a maguk nyelvén Akeldamának, azaz Vérmezőnek.Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: „Legyen a szállása pusztává, és lakó ne legyen abban”, és „az ő tisztségét más kapja meg”.Szükséges tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik egész idő alatt együtt voltak velünk, amíg közöttünk járt az Úr Jézus,
kezdve János keresztségétől addig a napig, amelyen felvitetett tőlünk, még valaki tanúja legyen velünk együtt az ő feltámadásának. Ekkor kijelöltek kettőt: Józsefet, más néven Barsabbást, akinek mellékneve Jusztusz volt, és Mátyást,és így imádkoztak: Urunk, minden szívnek ismerője, te mutasd meg, hogy ekettő közül melyiket választottad magadnak,hogy megkapja ebben a szolgálatban, az apostolságban azt a helyet, amelyet Júdás elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson. Sorsot vetettek rájuk: a sors Mátyásra esett, és a tizenegy apostol közé sorolták őt.”
Az apostoli utódlást a római katolikus egyház és az anglikán egyház képviseli. Azt mondják, hogy az Úr Pétert kinevezte primus inter pares-nek, azaz ő az „első az egyenlők között”. Mivel Péter később Róma püspöke lett, így minden római püspök Péter követője és ezáltal Jézust képviselik a földön. Ennek az elméletnek a keletkezését 170-200-ra tehetjük. A.D. Cyprian, aki a 3. században Karthágó püspöke volt, igen erőteljesen képviselte ezt a nézetet, ami sokak számára az egyházban elfogadhatatlan volt.
Az utódok listája a 2. század végén keletkezett és senki nem ment vissza Péter apostolig. A 12 apostol után nem volt más apostol Krisztus egyházában. Júdás utódjának a megválasztása a következő kitételhez köttetett:
„Szükséges tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik egész idő alatt együtt voltak velünk, amíg közöttünk járt az Úr Jézus, kezdve János keresztségétől addig a napig, amelyen felvitetett tőlünk, még valaki tanúja legyen velünk együtt az ő feltámadásának.”
Aki ezeknek a feltételeknek nem felelt meg, nem lehetett apostol. Valaki megkérdezhetné, hogy az Újszövetség Barnabást nem számolta az apostolok közé? Igen, viszont az „apostol” kifejezést különböző módon használják. Egyik jelentése: küldött. Abban az esetben, ha egy gyülekezet valakit speciális feladattal megbíz és kiküld valahová, az illető személy apostol, azaz küldött. Amikor viszont Jézus Krisztus apostolairól van szó, az valami különleges dolgot jelent, akkor ez egy technikai kifejezés. Egy gyülekezet küldöttje az adott gyülekezet apostola, ami nem egyenlő Jézus Krisztus apostolával. Jézus Krisztus apostola egy más kategória. Amikor később majd az ApCselben található szellemi ajándékokat fogjuk tanulmányozni, jól véssük az emlékezetünkbe, hogy az első, azaz az ősgyülekezetről van szó. Bizonyos felekezetek állításai szerint ők rendelkeznek apostolokkal és vannak emberek, akik magukat apostoloknak hívják. A 12 tagú apostoli csapatot nem lehetett tovább bővíteni.
Milyen értelemben beszélhetünk apostoli utódlásról? Esetleg az apostoli közösség folytatásáról lehet szó. Az egyháztörténetből azonban tudjuk, hogy az összes általunk ismert egyház az igazságtól elpártolt, ezért nem szólhatunk egyházi értelemben vett apostoli utódlásról. Kikereshetnénk a püspökök azon listáját, amely visszanyúlik egészen az apostoli időkig. Sajnos csak olyan létezik, amit a 2. századik tudunk visszakövetni; az első századot is magába foglaló nincs. Püspökök, a többi emberhez hasonlóan, elbukhatnak.
Utódlás tekintetében csak az apostolok tanítása jöhet szóba: az apostoli tan a keresztyén gyülekezetekben. Az apostoloknak azokat a szavait használjuk, amelyek az Újszövetségben szerepelnek. Ahogy a kánon keletkezett, ahogy az igazat a hamistól elválasztották; az apostolok írásai, levelei, amelyek mind összhangban vannak a tanításukkal. Olyan levelekről van szó, amelyek – akárcsak az Újszövetség – a Szent Szellem vezetése által váltak számunkra ismertté. Ez a 27 könyv összecseng az apostolok tanításával. A gyülekezetek az apostoli szolgálatban növekednek és ez az egyetlen apostoli utódlás, amit Isten elismer. A Szent Szellem megtanítja nekünk az apostoli tanokat.
Az ApCsel első fejezetében csak egyetlen apostoli utódlás van, ami viszont nem valakinek a halála által következett be. Nem egy püspök halála szükségeltetik ahhoz, hogy a következőt beiktassák, ahogy azt a római katolikus egyház gyakorolja. Az ApCsel 1-ben az utódlást nem egy apostol halála miatt hajtották végre, hanem azért, mert az egyikük elhajlott a hittől. Júdás soha nem volt igazi apostol, csak a hivatalát töltötte be. Ezért kellett egy másik személyt választani. Valaki azt mondhatná, hogy itt egy speciális esettel találjuk magunkat szembe.Igen, viszont Jakab is apostol volt és megölték (ApCsel. 12,1). Sehol nem olvasunk viszont arról, hogy utódot kerestek volna helyette. Az apostoli utódlást, ahogy azt manapság értelmezik, sehol nem találjuk a Bibliában.
Az elolvasott szakaszból két tanulság vonható le. Az első, hogy a gyülekezet a Szent Szellem vezetése alatt kell, hogy legyen. Ezek az események pünkösd előtt történtek, a megígért Szent Szellem még nem töltetett ki. Azért kellett az apostoloknak sorsot vetni, hogy Isten akaratát megtudják. Mi ezt nem tesszük, hiszen minket a bennünk lakozó Szent Szellem vezet. A másik és egyben nagyon fontos tanulság: az ember lehet nagyon közel Jézushoz és mégis elveszhet. Gondoljunk csak Júdásra, akiről Máté a következőket írta: eltávozott, majd elment.
Érdekes, miről számol be Lukács a tudósítása elején. Nyilvánvalóan meg volt arról győződve a gyülekezet, hogy Júdás hivatalát be kell tölteni. Honnan tudták ezt? Péter, mint a gyülekezet vezetője, felállt és azt mondta:
„Be kellett teljesednie az Írásból annak, amit előre megmondott a Szentszellem Dávid szája által Júdásról, aki vezetője lett azoknak, akik elfogták Jézust; közénk tartozott, és részt kapott ebből a szolgálatból.”
A 18-19 versek zárójelben vannak, erre majd még visszatérek. Most nézzük a 20. verset, mire hivatkozik Péter:
„Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: „Legyen a szállása pusztává, és lakó ne legyen abban”, és „az ő tisztségét más kapja meg”.”
Péter felhívást intézett a többiekhez, miszerint az az ő kötelességük, hogy megválasszák Júdás utódját. Az apostolok közül valaki megkérdezhette volna: Ugyan ki hatalmaz fel minket arra, hogy utódot jelöljünk ki? Akkor Péter néhány érvet fel tudott volna sorakoztatni: Nem az Úr mondta, hogy 12 apostol fog 12 trónon ülni és Izráel törzseit igazgatni? Hogyan lehetséges ez 11 apostollal?
Utalhatott volna a Lk.22, 28-30-ig terjedő szakaszra, ahol az Úr a következőket mondta az apostoloknak:
„Ti vagytok azok, akik megmaradtatok velem kísértéseimben, és én örökségül adom nektek az országot, ahogyan az én Atyám is nekem adta azt; hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban, és trónszékekbe ülve ítéljétek Izráel tizenkét törzsét.”
Péter számára ez egy jó érv lehetett volna:Hogyan irányíthatnánk Izráel 12 törzsét 11 apostollal? Ő azonban nem hozakodott elő ilyen indokokkal, hanem visszament az Ószövetségbe és egy zsoltárra hivatkozott. Jogosan merül fel bennünk a kérdés: Miért ennyire komplikált? Miért kell apostoli utódlás választásához ószövetségi részt megnevezni?
Ne felejtsük el, hogy az apostolok az Ószövetség felhatalmazott magyarázói. Három évig voltak Jézussal, aki tanította őket, majd negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól. Megtanulták az Úrtól az Ószövetség értelmezését. Jó példa erre az utolsó páskavacsora. Ott azt mondta az Úr, hogy valaki közületek el fog árulni, ami utalás volt Júdásra, majd a Zsolt.41,10-et idézte:
„Még a legjobb barátom is, akiben megbíztam, aki velem együtt evett, az is ellenem támadt.”
Majd hozzáfűzte:
„Hogy az Írás beteljesüljön.”
Az Úr tehát a Zsolt.41-ből megértette Júdás árulását. Péter más szövegeket idézett, méghozzá a Zsolt.69,25-öt és a Zsolt.109,8-at. Szeretném ezeket az igehelyeket áttekinteni, hiszen segíthet a Biblia helyes értelmezésében. Érdekes viszont, hogy a 69. zsoltár úgynevezett bosszúzsoltár, ami átkokkal foglalkozik. Valaki úgy imádkozik Istenhez, hogy egy másik embert átkozzon meg. Érdekes módja ez az imának. Az gondolná az ember, hogy a Szent Szellem vezet az imában és az úgy is van. A Zsolt.69,24-ben Dávid a következőképpen imádkozik:
„Homályosodjék el szemük, ne lássanak, tedd a derekukat mindig erőtlenné! Töltsd ki rajtuk bosszús haragodat, izzó haragod érje utol őket! Legyen pusztává szállásuk, sátraiknak ne legyen lakója!”
A Zsolt.109,8-ban Dávid még erőteljesebben beszél az ellenségeiről, illetve az ellenségéről. Ha figyelmesebben elolvassuk a zsoltárt, észrevesszük, hogy kezdetben az ellenségeiről beszél, majd a 6. verstől egyes számban, az ellenségéről. Nézzük a Zsolt.109,6-ot:
„Állíts szembe vele egy istentelen embert, és vádló álljon jobbja felől!” (Egyes fordításokban a „vádló” helyett „sátán” áll.) „A törvénykezésből bűnösként kerüljön ki, még az imádsága is váljék vétekké!”
El tudjuk képzelni, hogy a 21. században így imádkozzunk? Ez teljesen szétrombolná a szeretetről alkotott fogalmunkat. A mi generációnk szeretetmeghatározása valódi vagy csak szentimentalizmus? Nem fogjuk tudni értelmezni a Bibliát, ha a benne szereplő szeretet igazi elképzelését, elvét nem értjük meg.
Majd így folytatja Dávid:
„A törvénykezésből bűnösként kerüljön ki, még az imádsága is váljék vétekké! Kevés ideig éljen, tisztségét más kapja meg!”
Itt kapja meg Péter a magyarázatot, hogy Júdás hivatala betöltendő. Ez a rész tényleg feljogosít arra, hogy az Igét ekképpen értelmezzük?
„Azokban a napokban felállt Péter a testvérek körében, amikor mintegy százhúsz főnyi sokaság volt ott együtt, és így szólt: Testvéreim, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásból annak, amit előre megmondott a Szentszellem Dávid szája által Júdásról…”
Hozzátartozik az apostoli tekintélyhez, hogyan magyarázza az Írást. Amit előre megmondott a Szentszellem Dávid szája által Júdásról… Azonban Júdás nevét sehol nem találom. Igen, valóban, sehol nem találjuk, ezért kell pontosan megvizsgálni a bibliamagyarázási elveinket. Biblikusak? Ha a tanításainkat a Bibliából vesszük, akkor a magyarázatunk alapelveit is onnan kell merítenünk. A Biblia megmagyarázza saját magát! A Bibliát mindig meg kell tudni indokolni saját magával! Ebben a nézetben mi a logika? Úgy gondolom, az egyik legjobb példa az ószövetségi Dávid, aki Izráel királya volt és egyben előkép, típus. Annyira hasonlít a mi Urunkra, hogy Jézust Dávid fiaként is említik. A királyi vonal Júdából, Dávid házából származik. A mi Urunk Dávidnak a fia és Dávid bizonyos módon az Úr Jézus típusa, azaz előképe. Dávid az Úr Jézus Krisztus szolgálatának ószövetségi ábrázolása. Felmerülhet bennünk a következő kérdés: Ha Dávid Jézus Krisztus típusa, akkor Dávid ellenségei nem lehetnének Jézus ellenségeinek az előképei? Számomra ez logikus és észszerű. Mit tudunk meg az Ószövetségből Dávid ellenségeiről? Az egyik ellensége Ahitófel volt. Minden bibliaolvasónak illenék ismerni ezt a nevet. Hogyan halt meg Ahitófel? Öngyilkos lett. Felakasztotta magát, akárcsak Júdás. Ahitófel Dávid ellensége volt, Júdás pedig egy még nagyobb királynak, Jézusnak az ellensége. Ne lepődjünk meg azon, hogy Péter, mint az Ószövetség jó ismerője, akit Jézus megtanított a bibliamagyarázat alapelveire, a Zsolt.41,9-ből felismerte Júdást.A Szent Szellem vezetése által mondta:
„Be kellett teljesednie az Írásból annak, amit előre megmondott a Szentszellem Dávid szája által Júdásról…”
Más szavakkal: Ha az Írásokat meg akarjuk érteni, akkor tudomásul kell vennünk azt az alapelvet, hogy Isten, aki nem változik, a történelem folyamán mindig ugyanúgy viselkedik. Ahogyan cselekedett az Ószövetségben, úgy cselekszik az Újszövetségben és ugyanúgy tesz manapság is. Péternek igaza volt. Megtanítja nekünk, hogyan olvassuk az Ószövetséget. Júdás elbukott, öngyilkosságot követett el, akárcsak Ahitófel. „Tisztségét más kapja meg!” Ez áll a Zsolt.109,8-ban is. Az Írás szerint ki kellett jelölni Júdás utódját az apostoli hivatásban. Úgy kellene gondolkodnunk, ahogy az apostolok. Ha így tesszük, megtanuljuk, miként olvassuk a Bibliát. Így válhat az Ige a segítségünkre!
Az ApCsel 1,18-19 tulajdonképpen egy zárójeles megjegyzés Júdásról.A 109. zsoltár az egyik legnagyobb bosszúzsoltár és Júdás jellemével foglalkozik Isten szemszögéből nézve. Júdás nem volt egy szerencsétlen flótás, akit a körülményei ide-oda ráncigáltak, míg végül elvesztette a kontrollt. Vannak emberek, akik azt állítják, ő volt az egyetlen apostol, aki megértette, hogy Jézusnak meg kell halnia, az árulásával pedig ki akarta provokálni, hogy Jézus még időnap előtt fedje fel az identitását és így ne haljon meg. Minden próbálkozás arra vonatkozóan, hogy Júdást felmentsék vagy tisztára mossák, hiábavaló. Maga az Írás elmondja, miféle ember is volt Júdás. Az Úr a felsőszobában a következőket mondta:
„Az Emberfia elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.” (Mt.26,24)
Júdás Jézus egyik apostola volt, kiválasztott embere. Az Úr nem hibázott. A döntés meghozatala előtt felment a hegyre és egész éjjel imádkozott. Isten rendelkezett a választás felől, így az helyes volt. Tehát Júdást szolgálatba iktatták, viszont a jelleme ördögi volt. Az egész Bibliában semmi utalást nem találunk arravonatkozóan, hogyJúdás szeretné jobban megismernia mesterét. Mindenhol jelen volt, ahol az Úr tanított, prédikált, szüntelen a nyomában volt. Ő volt az apostoli közösség pénztárosa. Nyilvánvalóan elégedettek voltak vele. Az apostolok közül ő volt az egyetlen júdeai, a többiek Galileából származtak. A júdeaiak kulturált, művelt embereknek számítottak. A vámszedő Máté jártas volt a pénzügyekben, mégis Júdást választották pénztárosnak. Ez is azt bizonyítja, hogy az apostoloknak nem volt fogalmuk arról, milyen ember volt Júdás.
Júdás bűntette speciális volt: Jézus személyének a szellemi elutasítása. Júdás kiváló ember volt, olyan, akiket gyakran találni a templomokban, gyülekezetekben. Nem a pórnép között, hanem a vezetőségben, a lelkészek és vének köreiben, akik befolyással bírnak az adott közösségre. Júdásnak nem volt ördögi tekintete, nem volt egy mefisztói figura, ahogy gyakran látható nagy mesterek festményein. Azt mondhatná az ember: Milyen szép, hogy a sok egyszerű ember között képzett emberek is vannak. Ismerjük azonban a történetet, hogyan árulta el Júdás az Úr Jézust. Megcsókolta a mesterét. Érdekességképpen olvassuk el a Zsolt.2,12-őt:
„Csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton. Mert hamar föllángol haragja, de mind boldog, aki hozzá menekül!”
Júdáson kívül senki nem illette csókkal Jézust. Ez megdöbbentő! Végezetül elárulta az Urat és a lelkiismerete feléledt. Visszament a főpapokhoz, a lábuk elé dobta a pénzt, majd azt mondta: Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el. Máté még hozzáteszi, hogy megbánta a tettét. Sajnálta, viszont a tettét nem bánta meg, csak annak a következményeit! Nem ment oda az Úrhoz, hogy beismerje a bűnét és bocsánatot kérjen. Megértette, hogy az Úrtól elszakadt és az ítélet világossá vált számára. Ott állt előtte a legnagyobb lehetőség és a legnagyobb hibát követte el: visszautasította azt. A sajnálat nem elegendő. Sok keresztény megbánja, ha valami rosszat tesz, talán sírnak is, de nem a hibáik miatt, hanem az azokból származó következmények miatt.
Ez az üzenet nem hitetleneknek van, hanem megtért keresztyéneknek. Júdás története nem a világi embereknek, hanem az egyházi és gyülekezeti embereknek szól. Júdás egy volt a 12 közül, az Úrral viszont nem volt közössége. Nem úgy indította a napját, hogy azt az Úrnak rendelte. Este nem adott hálát a mesterének azokért a dolgokért, amiket tett érte. Nem kért Jézustól segítséget, tanácsot, vigasztalást, nem volt belső kapcsolata azzal a személlyel, akivel nap mint nap együtt élt. Ez nem megdöbbentő?
A Jel.21,14-ben olvashatunk az új Jeruzsálemről, a 12 alapra épült városról:
„A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.”
A következő neveket találhatjuk ott: Péter, András, Jakab, János, Máté, Tamás, Bertalan, Fülöp, Jakab, az Alfeus fia, Tádé, kánai Simon. Júdás neve viszont nem szerepel. Ez az üzenet nem a gyülekezet kívülállóinak szól.
A fejezet többi része Mátyás választását írja le.
„Ekkor kijelöltek kettőt: Józsefet, más néven Barsabbást, akinek mellékneve Jusztusz volt, és Mátyást…” (Ők voltak a jelöltek.)
„…és így imádkoztak: Urunk, minden szívnek ismerője, te mutasd meg, hogy e kettő közül melyiket választottad magadnak…”
Szerintem Péter vezethette ezt az imaórát. Ez csak okoskodás a részemről, ami azonban feltűnt, hogy a „szívnek ismerője” (kardiognostes) kifejezést használták, (valaki, aki a szíveket vizsgálja) és ugyanezt a szófordulatot alkalmazza Péter az ApCsel 15-ben is. Az ima nem volt hosszú, tudjuk, mit imádkoztak. Az apostolok választottak, de tudni akarták, Istennél kire esett a választás: melyiket választottad magadnak. Ezt az imát Jézushoz intézték. Ez nyilvánvalóvá válik, miután összehasonlítjuk az ApCsel 1,2-vel: miután a Szentszellem által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott. Ezáltal megkapták a jogosultságot, hogy az imájukat közvetlen az Úr Jézus elé vigyék. Bár a János evangéliuma arra tanít bennünket, hogy az imáinkat az Atyához intézzük Jézus nevében és a Szent Szellem ereje által. Az apostolok nem azt kérik, hogy az Úr válasszon, hiszen már megtette, hanem hogy a választás eredményét tegye nyilvánvalóvá számukra.
Nagyon gyakran buta módon imádkozunk. Isten szuverén, önálló, független akarata határozza meg a kimenetelt, viszont Isten kezét az ima mozgatja. A kimenetelhez vezető út sok tényező és emberi cselekedet függvénye. Ezért olyan fontos az ima.
Egyszer áradásnál annyira megemelkedett a vízszint, hogy egy férfi felmászott a háztetőre. Észrevette az egyik szomszédja és segíteni akart. A férfi megköszönte, majd közölte, nem ugrik le, hiszen az Úr fogja őt kimenteni. Ezután jött egy csónak, de ugyanazzal az indokkal visszautasította. Kis idő elteltével egy helikopter jelent meg és leeresztettek egy kötelet. A háztetőn veszteglő férfi nem ragadta meg a lehetőséget, hiszen őt az Úr menti majd meg. A víz csak emelkedett és emelkedett, míg végül a férfi megfulladt. Halála után megjelent Isten előtt és szemrehányást tett neki: Mindig is kegyes keresztyén voltam, számítottam Rád, hogy megmentesz és Te hagytad, hogy megfulladjak. Isten a következőképpen válaszolt: Elküldtem hozzád a szomszédodat, majd egy mentőcsónakot, végezetül egy helikoptert. Tulajdonképpen mit vártál tőlem?
Isten sok mindent megtesz értünk, de ezekhez eszközöket használ, amelyek benne szerepelnek a tervében. Elmondjuk az evangéliumot, Isten Igéjét, és számítunk arra, hogy Isten ezáltal embereket ment meg. Én senkit nem tudok megmenteni, de az Ige által, amit közvetítek, Isten tud munkálkodni.
Júdásnak szolgálata volt az egyházban és az ottlévő emberek körében. Lehetséges, hogy van valaki közöttünk, aki keresztyén családban nőtt fel, esetleg a neve ott szerepel a gyülekezeti listában, de mindez nem elég. Talán egyetértesz a Biblia nagy tanításaival és helyesled azokat. Ez sem elegendő. Ha az életedet nem tetted le teljesen a Megváltód kezébe, ha nem vagy vele közösségben, ha nem éhezed és szomjúhozod az Igét – amelyek egy élő gyermek ismérvei – ha az életed nem változott meg, nem volt egy fordulópont, akkor Júdás üzenete neked szól.
Kívánom, hogy a „mindenszívnek ismerője”, a kardiognostes, a te szívedet is érintse meg. Jöjj hozzá még ma, amíg nem késő!
Ámen.