Először egy ószövetségi szövegrészt olvasunk, a Num. (IV. Mózes) 15, 27-31-et: 27 Ha csak egy ember vétkezik nem szándékosan, akkor mutasson be egy esztendős nőstény kecskét vétekáldozatul. 28 A pap pedig végezze el az engesztelést az ÚR színe előtt azért az emberért, aki nem szándékosan követte el vétkét. Ha elvégezte érte az engesztelést, bocsánatot nyer. 29 Ugyanez a törvény vonatkozzék nálatok az izráeli bennszülöttre és a jövevényre, aki köztetek tartózkodik, ha nem szándékosan vétkezik. 30 De ki kell irtani népe közül azt az embert, akár bennszülött, akár jövevény, aki szándékosan cselekszik, mert az URat gyalázta meg. 31 Hiszen az ÚR igéjét vetette meg, és az ő parancsolatát szegte meg, föltétlenül ki kell irtani az ilyen embert, bűnhődnie kell.
Most pedig a Zsid 10, 26-30-at. 26 Mert ha szándékosan vétkeztünk az igazság teljes megismerése után, nincs többé bűneinkért való áldozat, 27 hanem az ítéletnek valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket. 28 Ha valaki elveti Mózes törvényét, az két vagy három tanú vallomása alapján irgalom nélkül meghal. 29 Mit gondoltok: mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tapodja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja, és a kegyelem Szellemét megcsúfolja? 30 Mert ismerjük azt, aki így szólt: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek.” És ismét: „Az Úr megítéli az ő népét.”
Az utolsó mondat nem egy szerencsés fordítás. „Az Úr megítéli az ő népét.” Talán így kellene: „Az Úr megmenti az ő népét azáltal, hogy megítéli azokat, akik nem az ő népe.” Inkábbezt kellene mondanunk, „az Úr ítélni fog népe érdekében”. Ő nem az ő népét fogja megítélni, hanem az ítélet az érdekükben fog végbe menni. Meg fogja menteni azokat, akik hozzá tartoznak, Isten ellenségeit pedig meg fogja ítélni.
Van két örökérvényű igazság, amelyek szorosan összefüggenek az olvasott igeszakaszokkal. Az egyik a szentek örök biztonságának igazsága. Nem szabad ezt elfelejtenünk. Ezt leginkább Jézus szavai fejezik ki a Ján 10, 27-29-ben. Azt mondta: „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. 28 Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. 29 Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.” Örök élet! Ha bizalmunkat Jézus Krisztusba vetjük, akkor örök életünk van. „Soha nem vesznek el.” Ez egy örök igazság.
A másik igazság az örök ítéletről szól. Erről az Úr Jézus is beszél búcsúbeszédeinek végén a Máté 25, 46-ban, amikor ezt mondta: És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre. Ez egy örök igazság, amit az Úr megerősített. – A 21. században mindkét igazságot elfelejtették. Az örök üdvösség igazságát és az örök ítélet igazságát. Különösen a második merült feledésbe.
1938 szeptemberében élt egy ember Amerika tengerpartján, Long Island-en és rendelt egy nagyon drága barométert. Amikor megkapta és kibontotta a drága eszközt, a barométer vihart mutatott. Azt gondolta, hogy a tű ki van akasztva, elkezdte rázni a barométert (amit ilyen eszközökkel nem volna szabad tenni). Nem mozdult, és a férfi írt egy dühös levelet a készítőnek, hogy a tű „vihar” jelzésnél kiakadt. Következő reggel New York-ba utazott az elővárosi vasúttal. Este, mikor haza tért, nem csak a barométere tűnt el, hanem az egész háza. Ez akkoriban az újságban állt.
Ez egy illusztráció arra, hogy az ember a legnagyobb tudományos precizitással hozott egyértelmű figyelmeztetés ellenére is hitetlenül élhet. Ha az autóm műszerfalán világít egy piros lámpa, két dolgot tehetek: megkeresem a hibát vagy kicsavarom a jelzőfény körtéjét. Előttünk van Isten igéje, ami évszázadok óta beigazolódott és emberek milliói megtapasztalták, és Jézus Krisztus maga tett bizonyságot és ennek ellenére is nehezen hisszük, hogy a szentek örök biztonságban vannak és hogy van örök ítélet, büntetés. Úgy tűnik nekem, hogy azok az emberek, akik a legkevésbé hisznek e két igazságban, habár örök üdvösségük van, evangeliumi keresztyének. Ha mi valóban elhinnénk, hogy örök ítélet van és ez hamarosan bekövetkezhet, nem lennénk teljesen más emberek?
Azokban a közösségekben, ahová a zsidók tartoztak, voltak olyanok, akik az összejöveteleket hanyagolták. A 10, 25-ben ezt olvastuk: Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap!
Valami beáramlott néhányak életébe a gyülekezetben és elkezdték az alkalmakat hanyagolni. Ez lehet a szív bukásának első jele. János azt mondja az 1Ján. 2, 19-ben: Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, megmaradtak volna közöttünk. De nyilvánvalóvá kellett lennie, hogy nem mind közülünk valók. Talán ez a bukás első jele, egy távol marad a szentek összejövetelétől. Ezért figyelmezteti írónk az emberek ezen csoportját a bukásról, elesésről. Egy óvás a bűnnel szemben a megvilágosodásuk ellenére is. Volt világosságuk, de ha egy ember Isten fénysugarából kikerül, az elbukás veszélyében van! Ezt a komoly fejezetet az író az elbukás feletti ítélet bizonyosságával kezdi. A 10, 26-27-ben ezt mondja: Mert ha szándékosan vétkezünk az igazság teljes megismerése után, nincs többé bűneinkért való áldozat, 27 hanem az ítéletnek valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket.
A közösség alkalmaitól való távolmaradás mindig a hit gyengülésének, az elhaló reménynek és a fogyatkozó szeretetnek a jele. Természetesen az is lehetséges, hogy egy újjászületett keresztyén marad távol a közösség alkalmaitól. Ez nem feltétlenül jele annak, hogy nem tartozik az Úrhoz. Ismerek keresztyéneket, akiket nagyon szeretek, viszont az összejöveteleket nem látogatják. Ez még nem azt jelenti, hogy nem tartoznak az Úrhoz. De meglehet, hogy hitük gyengült, reménységük elhalt és szeretetük elhidegült. Az is lehetséges, hogy bizonyíték van arra, hogy valaki valóban el távolodik az igazságtól amiről hallott, de amit soha nem fogott fel igazán. – Ha szerzőnk a szándékos vétkezésről ír, akkor ő nem hívőkről ír. Jelen időben áll és az nem vonatkozhat igazi hívő emberekre. Egy valódi hívő ember nem töltheti bűnben az életét. János mondja: Aki Istentől született, többé nem vétkezik. Az új ember – mondja – nem vétkezik. Egy hívő ember életét nem a bűn jellemzi. Az az ember, akinek az életét a bűn jellemzi, az maga a bizonyíték arra, hogy az életében az újjászületés nem történt meg. Ha keresztyének leszünk, új emberek leszünk. Nem élhetünk tovább úgy, mint azelőtt. Tudnung kell, hogy ez a szöveg ítéletet közvetít azok számára, akik szándékosan vétkeznek. Az Úr maga mondta a Ján 5, 24-ben: „Bizony, bizony mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.”
Közülük, akikről itt szó van, hallottak az igazságról, világosságot nyertek, szólt hozzájuk az ige, de nem volt visszhangja. Miután az igazság ismeretére eljutottunk, nincs többé szükség engesztelő áldozatra.
Stephan Olford beszélt egyszer egy lányról, aki szerette volna, ha felvennék egy helyi közösségbe Skóciában. A gyülekezet vezetői elbeszélgettek vele, kérdéseket tettek fel neki. Mindenekelőtt ezt kérdezték: felismerted, hogy bűnös vagy? Igen volt a válasz. Felismerted, hogy még bűnös vagy? Igen. Hogyan magyarázod az életedben végbe menő változást? Megmentett bűnös vagyok – hangzott a válasz. Hogyan magyarázod ezt meg? Nos, így tudnám megindokolni: mielőtt az evangéliumot hallottam és Jézus Krisztusban hittem volna, futottam a bűn után, kerestem a bűnt. Miután azonban hallottam a jó hírt és elfogadtam, menekülök a bűn elől.
Úgy gondolom, ez egy olyan kifejezés, aminek a hívő ember szívében lennie kell. Az ember bűnbe eshet, megbotolhat, de a hívő ember nem vétkezhet szándékosan. Nem élhet a bűnben. Van valami benne, ami arra indítja, hogy meneküljön a bűn elől. – – Az újjá nem született ember bűnben él és szereti a bűnt. Az újjászületett ember bűnbe eshet, de utálja a bűnt. Egy bűnben élő keresztyén ember nyomorult, szerencsétlen ember. Az ilyen keresztyének gyakran nyomorultabbak, mint az újjá nem születettek. Van világosságuk, ismerik az Urat, a szellem jelenlétének tudatában vannak, de minél inkább provokálják Isten nemtetszését, annál nyomorultabbak. Krisztus testének szégyenfoltjai.
A szöveg azt mondja, „az igazság teljes megismerése után”. Melyik igazságról beszél? Ha a szövegkörnyezetet nézzük, a judaizmusról. A judaizmus beteljesülése a keresztyénség. Az igazság az, amelyet a Zsidókhoz írt levélben fejteget. Az igazság, amelyet elfogadtak, arról szól, hogy Jézus Krisztus Isten küldötte. Az Újszövetség Krisztus vére által lett megkötve. Nagy Főpapunk van Isten jobbján. Melkisédek rendje szerinti Főpap. Ezek olyan igazságok, amelyekből az igazság összetevődik. Az ismeretüket nem sajátították el. Lehetséges ez egyáltalán? – Megtörténik minden nap. Nem voltak híres teológusok, professzorok és nagy prédikátorok a modern egyháztörténelemben, akikhez emberek csoportosultak, ha azok valahol felléptek, pl. H. Fosdick. Amikor megkérték Fosdick-et, hogy tegyen egy hitvallást, azt mondta: nem akarok a kérdésre válaszolni, és egyébként sem olyan fontos az. A keresztyén fundamentalizmust az egyháztörténelem legrosszabb karikatúrájaként tekintette. Ő „nem-fundamentalistának” vallotta magát. Amit ezalatt értet: nem hisz a keresztyén hit alapjaiban. Nem hisz Jézus Krisztus istenségében, nem hisz Krisztus a bűnért való helyettesítő áldozatában, sem Krisztus testi feltámadásában, szűztől való fogantatásában, sem testben való visszajövetelében. De ha megkérdeztük volna Fosdick-ot, hogy mik a hit alapjai, akkor jobban magyarázta volna meg , mint bármely hívő ember. – Világosságuk, ismeretük van, de elfordulnak attól. Ha valaki elfordul a világosságtól, azokat a Biblia hitehagyottaknak, elesetteknek nevezi. Erről a veszélyről beszél írónk.
Egy híres teológus, Nels. F. S. Farey, könyvében, melynek címe „The Finality of Faith” (A Hit véglegessége), ez áll: „Jézus Krisztus nem csak Isten és nem csak ember, de a testté lett Isten is.”(Nem hangzik jól? Igazi keresztyén az író? Az emberek mondhatnak bármit, ami jól hangzik, de mégis elesett emberek.) „A testté lett Isten, nem csak a történelmi Jézus, aki tökéletes természettel rendelkezett, de potenciálisan minden ember az.” Más szavakkal, ami Jézus, mi is olyanok vagyunk potenciálisan, mint amilyenek leszünk. (Nem igaz? Ez biztos nem az írás szerint van. Pál azt mondja a Róm. 8, 29-ben: „Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között.” Jézus Krisztus ebben az értelemben nagyobb, mint mi mindannyian vagy amilyenek valaha leszünk. Mit mond tovább?) „Semmi sem áshatja jobban alá azt a keresztyén misszionáriusi tevékenységet, mint az az állítás, hogy Jézus Krisztus Isten, ellentétben az emberekkel.” (Más szavakkal, minden misszionáriusi odaszánást aláásunk, ha kijelentjük, hogy Jézus Krisztus Isten volt és ugyanakkor azt mondjuk, hogy Te és Én nem vagyunk Isten.) – „Az ilyen állítás hamis és bomlasztó.”
Igen, bomlasztó, megrontó, épp úgy, ahogy Aháb mondta Illésnek: „Amikor Aháb meglátta Illést, ezt mondta neki Aháb: Te vagy az, Izráel megrontója?!” 1Kir. 18, 17.
Az ember, aki az igazságért felel! Lehetséges az, hogy az igazságot ismerjük, megértjük. Farey maga mondja el ugyanabban a könyvben, hogy az édesanyja hívő asszony volt. Amikor Farey halálos beteg lett, volt egy fundamentalista nő, akinek imádságai által visszakapta egészségét. Pontosan tudta, mit tanít a Biblia, de elutasította. Az igazság ismeretét megértette. De ha az ember felismerte az igazságot és szándékosan tovább él a bűnben, miután eljutott ennek ismeretére, akkor már nem lesz több áldozat. Ha valaki nem fogadja el Jézus Krisztust és az ő bűnért hozott áldozatát, akkor nincs más áldozat a bűnért. Csak a 10, 27 marad: hanem az ítéletnek valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket.
Charles Lamb mondta egyszer Iskáriótes Júdásról: „Szeretném látni annak az arcát, aki kezét ugyanabba a tálba merítette, mint az ember fia, és utána elárulta. Fogalmam sincs, nem tudok ilyet elképzelni, műalkotást sem láttam olyanról, ami egy ilyen cselekedetet másokkal megértetett volna”. Charles Lamb hívő ember volt, de ha körül nézett volna az egyháztörténelemben vagy a mai vallásos világban, láthatta volna olyan emberek arcát, akik Jézus Krisztust elárulták. Ezek nem újjászületett keresztyének! De ha az ember templomokban, gyülekezetekben körülnéz, mindig talál olyanokat a szentek között, akiknek ugyanolyan kapcsolata van Jézus Krisztussal, mint amilyen Júdásnak volt. Komolyan szeretnék arra utalni, hogy lehetséges egy gyülekezetben élni, Isten igéjét hallgatni, majd Jézus Krisztust, az Urat elutasítani. Júdásról nem egy evangélizációban kell prédikálni. Róla a gyülekezetben kell beszélni. Különösen azokhoz szólni, akik a szószéken állnak. Ha lelkészek elárulják Jézus Krisztust, akkor százakat és ezreket vezetnek félre. Minden gyülekezetben kellene, hogy mindenkit foglalkoztasson, akik egy templomba vagy egy gyülekezetbe járnak és Isten igéjét hallják és megtanulták, hogy Jézus Krisztus meghalt a bűneikért és azok, akik a felszólítást hallották, hogy teljességgel bízzanak Jézus Krisztusban, azokra vonatkoznak a Zsidókhoz írt levélben írtak. Teljesen rábíztam magam Jézus Krisztusra, teljesen bízom benne?
Szerzőnk szerette az Ószövetséget. Számára az Ószövetség a Biblia volt. Ha azt mondja, hogy a Szentszellem bizonyságot tesz vagy a 10, 28-ban így szól: Ha valaki elveti Mózes törvényét, az két vagy három tanú vallomása alapján irgalom nélkül meghal. Az Ószövetséget idézi, az ő Bibliáját. Mondhatná: nyissuk ki a Bibliánkat. Ott áll az az Írásban, amiről beszéltem. Megjegyeztétek a szót: „irgalom nélkül”. Ez Isten igéjében áll! 10, 29/a. Mit gondoltok: mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tapodja … Szereti ezt a kifejezést és többször használja levelében: „minél inkább”, „mennyivel több”. Miért kaphat az ember irgalom nélkül súlyos büntetést?
Van három dolog, amit a 10, 29-ben megemlít:
1.) „Isten Fiát lábbal tapodja”. Habár Isten Jézus Krisztuson keresztül szólt, azt mondták, nekünk nincs közünk hozzá. Visszatérünk a mi ószövetségi igazságunkhoz, a lévita rendhez. Semmit nem akarunk tudni Isten utolsó üzenetéről, Jézus Krisztusról. Ez jelenti Jézus Krisztust lábbal taposni.
Szabad a következőt mondanom: amire az író utal, az egy cselekedet, amit olyan valaki követ el, aki nem keresztyén. De olyan valaki, aki hitvallást tett.
Ez egy olyan elv, amely minden keresztyénre érvényes. Ha az igazságot mint világosságot felismertük és bizonyossá vált, hogy ez Isten igazsága, ha attól elfordulunk, akkor a sötétséghez fordulunk. Sötét lesz körülöttünk. Ha megmaradunk abban és elfordulunk az igazságtól, amit a Szentszellem kinyilvánított nekünk, akkor lehetséges, hogy értelmünk tompa és sötét marad. Így kellene imádkoznunk, „Uram, őrizz meg engem, nehogy a felismert világosságtól elforduljak”. Nem tudom elveszíteni az üdvösségemet, de örömöm, életem gyümölcsei és én magam haszontalan leszek.
Egy evangeliumi szeminárium teológus hallgatója négy évig szisztematikus teológiát tanult, majd még három évig a Yale-en vallástudományt és utána néhány évig Izráelben tanult. A teológia professzora lett egy tekintélyes egyetemen. Megjelent egy könyve a következő címmel: „Megérteni az Újszövetséget”. Egy akadémiailag alapos és tekintélyes mű. Ebben áll egy szakasz:
„A Jézus bűntelenségéről szóló tanítás sokkal tovább megy a bemerítkezésének elemzésén. (Itt a bemerítkezés kérdésével foglalkozott.) A valóságban Jézus bűntelenségének hite sokkal inkább Jézus, a Messiás feltámadásának és uralkodásának hitén nyugszik (Nem hangzik ez kegyesen? de a mondat tovább megy), mint az ő saját büntetlenségének tudatán. Jézus soha nem állította, hogy bűntelen.”. – Ezt az újszövetség egy professzora mondja, ami teljesen ellentmondásban áll az Újszövetséggel. Az Újszövetség teljes üzenete az, hogy az Úr Jézus Isten bűn nélküli báránya. Majd így folytatta: „Ellenkezőleg. Amikor valaki őt mint jó mestert megszólította, azt mondta, miért mondasz engem jónak, senki sem jó, csak, egy, az Isten.” – Ebben implicit módon azt mondja, hogy Jézus magát bűnösnek tartja. Aztán visszaél a Márk 10-ben olvasható szakasszal, hogy nézetét aláfalazza. – – Nem maga az Úr Jézus volt, aki mondta: „Közületek ki tud rám bűnt bizonyítani?” (Jn 8, 46.) Az Úr maga állította ezt és felszólította kortársait „közületek ki tud rám bűnt bizonyítani?” Mi ez, ha nem a bűntelenség iránti igénye?
– – Lehet tehát Biblián alapuló teológiai főiskolát vagy szemináriumot látogatni, 4-6 évig teológiát tanulni, exegézist és szisztematikus teológiát, héber, görög vizsgát tenni. Később lehet valaki lelkipásztor, és hitehagyott kijelentéseket tenni. El lehet tapodni Isten Fiát.
2.) „… a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja, …” Amikor Jézus meghalt a Golgotán és felkiáltott „Én Istenem, én Istenem …” ami Isten szeretetének, a mennyei Atya jóságának és nagyságának legfőbb kifejezése – azt mondja az ember, „ez valami közönséges, mindennapi”. Nincs jelentősége.
3.) „.. és a kegyelem szellemét megcsúfolja”. A szellem, ami a szívért küzd és meg akar győzni, hitre akar vezetni. Ez az ember megsérti, egy inzultust követ el (így áll a szövegben) a Szellemmel szemben, aki kegyelmet akar gyakorolni. Képzeld el! Az ember az ő szemérmetlenségében szidalmazza a Szellemet, Istent, magát.
Írónk Isten jellemére vonatkozó néhány megjegyzéssel zár. 10, 30. Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek.” És ismét: „Az Úr megítéli az ő népét.” Ne hidd egy pillanatra sem, hogy Isten nem fog ítélkezni. Az Ószövetség az ítéletet Isten különös tevékenységének tekinti. Az Ézs. 28, 21-ben ezt olvassuk: „Mert fölindul majd az ÚR, mint a Perácim-hegyen, haragra gerjed, mint a gibeóni völgyben. Véghezviszi tettét, szokatlan tettét, elvégzi munkáját, rendkívüli munkáját.
„Különös”, de ítél. Az Úr meg fogja ítélni népét. A kiváltság több felelősséggel jár. A több felelősség szigorúbb ítéletet jelent. Mekkora az ítélet, ha irgalmasság nélküli az ítélet!? Nem tudok rá válaszolni. Nem is tudok ilyet elképzelni. De ezt mondja szövegünk.
Végül néhány megjegyzés. Egy látható gyülekezetnek lehetnek hamis tanítói, professzorai. Ezért van szükség figyelmeztetésre. De lehetséges, hogy a hamis tanítók megmentessenek. Amíg valaki lélegzik, fenn áll a lehetőség a visszafordulásra.
Hugh Latimer egy olyan ember volt, aki kiszolgáltatta magát London püspökének és akit később máglyán elégették. Ő ezt mondta, „Ridley mester és én olyan nagy tüzet fogunk Angliában szítani, amit soha nem lehet majd eloltani”. Ez a Latimer megtért, miután már sok éve lelkész és püspök volt.
Volt egy ember, a neve Thomas Bilney. Azt mondták neki, hogy a „kis Bilney”, mert kistermetű volt. Olyan ember volt, aki régóta nagy érdeklődést mutatott szellemi dolgok iránt. – Erasmus von Rotterdam egyszer Cambridge-ben előadásokat tartott. Bilney elment az előadásaira, megismerkedett Erasmus-szal és megtudta, hogy Erasmus lefordította az Újszövetséget latinra. Szilárdan elhatározta, hogy ebből az Újszövetségből egy példányt meg akar kapni. Amikor az Újszövetség a kezében volt, elkezdte olvasni. Szemei megakadtak az 1Tim. 1, 15-ön, ahol ez áll: „Igaz ez a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.” Később bizonyságot tett: Rögtön világosságot nyert és átadta az életét annak, aki érte meghalt. Megmenekült.
Aztán elment a nagy Latimer prédikációjára. Latimer-nek már nehézségei voltak. Bilney erősen vonzódott ehhez a nagy férfiúhoz. Azt mondták róla, hogy a „legőszintébb ember Angliában”. De Isten igazsága felé vak volt. – Amikor Latimer lejött a szószékről, odafutott a kis Bilney a püspökhöz és azt mondta: „Latimer püspök, kiönthetem ön előtt a lelkemet?” És Latimer magához hívta. Isten már hatott Latimer szívére. És amikor a sekrestyébe értek, Bilney térdre esett és megtérésének története áradt belőle. Nem tett mást, mint bizonyságot az ő térdein. Elmesélte, hogyan kereste az igazságot és nem találta meg, és hogyan jutott a latin Újszövetséghez és a szöveghez, hogy „Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.” „Ott találtam meg, Latimer mester, ott találtam meg, amit már évek óta kerestem.” Amikor ezeket mondta, kijött Latimer a gyóntatószékből és Bilney mellé térdelt és kiöntötte Isten előtt a szívét és elfogadta Jézus Krisztust Megváltójaként. Felismerte, hogy valami hiányzott az életéből és ezt a hiányt betöltötte az 1Tim. 1, 15. – Latimer tüzet szított Angliában. Ez mára már majdnem kialudt, de nem egészen. Nem fog addig kialudni, míg az Úr visszajön. Lehetséges olyan embernek is megmenekülnie, aki ismeri az igazságot.
Végül még valami. Mi az „akarattal elkövetett bűn”? Honnan tudom, hogy egy akaratos bűn miatt vagyok vétkes? Bár tudnék választ adni erre a kérdésre, de nem tudok. Ha tudnám, hogy a bűn mikor szándékos és mikor nem, akkor megkísérelnéd azt, hogy vétkezz. Csak Isten tudja, az Írás szerint, ha valaki szándékosan követ el bűnt. Egyedüli biztonságot az ad, ha a bűnt kerüljük.
Egy szó mindenkihez, aki keresztyénnek vallja magát: Tartsátok magatokat távol minden bűntől! A bűn csalárd, megfoghat és rabszolgává tehet. De szeretnélek bátorítani is: Ha Jézus Krisztusra bíztátok magatokat, akkor nem csak őt ismerheted, hanem azt is tudhatod, hogy örök életed van és meg vagy kímélve a szándékos bűntől. A szakadék az szakadék. Balga dolog a fejünket a szakadék felett kinyújtani. Hogy valakit megvédjünk attól, hogy szakadékba essen, egy falat kell építeni a szakadék elé. Egy falat kell építenünk a szándékos bűnök elé. Minden bűn elé.
Ha már sokszor hallottad az igét, de még soha nem vetetted bizalmadat Jézusba, engedd, hogy intsünk és figyelmeztessünk téged. Ha felismerted az igazságot és tovább vétkezel, akkor nincs több áldozat a bűnre. Jézus áldozata az egyedüli áldozat a bűnre. Az Úr meg fogja ítélni az ő népét, azokat, akik nem hozzá tartoznak.