Témánk továbbra is a Messiás királysága. A Jel 20,4-6 tanulmányozása során elkerülhetetlen, hogy ne essen szó az ezeréves királyságra vonatkozó vitáról. A Bibliában csak ezen az egy helyen találunk utalást ezeréves királyságra. Természetesen nem ez az egyetlen hely, ami a királyságra utal. Erre ügyelnünk kell és nem szabad ezeket összekeverni. A Bibliában nagyon sok utalást találunk Isten földi királyságára nézve, de csak ezen a helyen olvashatunk a királyság időtartamáról. Mindig ez a fejezet a tárgya a millenniumról folytatott vitáknak. A millennium tagadói azt állítják, hogy a messiási királyságról csak a Jel 20,4-6-ban találhatunk leírást, ami persze nem igaz. Ha a Jel 20,4-6 hiányozna a Bibliából, akkor is tudnánk, hogy lesz a Messiásnak királysága a földön, de nem ismernénk a hosszát. Azt is tudnánk, hogy ez egy időhöz kötött uralom lesz. Isten végtelenségéhez viszonyulva előbb-utóbb egy konfliktus áll majd be, mielőtt az új ég és új föld leváltja az „időt”. Tehát tudnánk, hogy lesz egy földi, időleges királyság, de nem tudnánk a hosszát.(Az előzőekben már volt szó a Sátán megkötözéséről és próbáltuk megérteni, mi okból vagy mi célból lett a Sátán megkötözve. Több érv merült fel, melyek elsősorban a szövetségi ígéretekkel voltak kapcsolatban. Ezen kívül az Úr váltságművét hivatott bemutatni a föld „színpadán”, ahol a bűneset és a megváltás műve lejátszódott. Tehát szükségszerűnek látszik, hogy az Úr váltságművének teljes sikere demonstrálva legyen a földön. Ha valaki a Bibliát figyelmesen olvassa, akkor előbb-utóbb látni fogja: kell, hogy legyen Istennek egy királysága a földön. – Ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki ezt nem látja az vak vagy korlátolt, azonban szükségszerű, hogy legyen Isten váltságművének egy demonstrációja ebben a teremtett világban. Láttuk, hogy az Úr visszajövetelét követi a Sátán megkötözése. Azt is láttuk, hogy ezt a látomások sorrendje indokolja. Megfigyeltük továbbá, hogy a látomások maguk is egy időbeli sorrendre utalnak. Azt is láttuk, hogy ez ellentmond a rekapitulációs elméletnek, amely szerint a Jel 20,1-3 rész újra visszavezet az első adventhez és így a 20. fejezet az első és második advent közötti időre vonatkozik. Jel 20,4 És láttam trónokat: helyet foglaltak rajtuk, és ítélő hatalmat kaptak azoknak a lelkei, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért; …és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig… Ha ezek olyanok, akik a királyságban élnek, mely királyság az 1. adventnél kezdődik és a 2. adventnél végződik, akkor miért van szó szentekről, akik mártírhalált haltak? Ez értelmetlen volna, ha a királyság a két advent között lenne, így megmaradunk azon álláspontunknál, hogy a királyság a második advent után lesz felállítva. Legutóbb beszéltünk arról, hogy a látomásban a szentek, akik a királyságban uralkodtak, feltámadt szentek, mert „életre keltek”. Az „és éltek” kifejezés a Szentírásban mindig a test feltámadását fejezi ki, sohasem az újjászületésre utal vagy az Úrral való szellemi közösségre a mennyben. Bibliatanulmányozáskor a szavaknak mindig a hétköznapi, közönséges értelmét kell használni, hacsak nem szólnak erős érvek egy különleges értelmezés mellett. Ez egy alapvető hermeneutikai szabály, melyet a bibliatanulmányozásnál sokan elfelejtenek. Sokan különcködni akarnak csupán, vagy látásukat akarják megvédeni, amikor egyes szavaknak különös értelmet adnak a Bibliában!) A „negyedik utolsó dolog”: A Messiás királysága (4-6. v.)a) A halottak és az első feltámadás (5) 1. „A többi halott” jelentősége 2. „az első feltámadás” jelentősége 3. „nem keltek életre” jelentősége 4. „az ezer esztendő” jelentősége Olvassuk el ismét ezt a „látomást”. Eddig minden látomás ugyanazzal a bevezetővel kezdődik: „és láttam”. És láttam trónokat: helyet foglaltak rajtuk, és ítélő hatalmat kaptak… Az alany nincs meghatározva. Lehet tehát így is olvasni: És láttam trónokat, amiken emberek ültek. Ha azonban vannak emberek a megelőző részben, többes számban, akkor ez azokra vonatkozik. Az ezt közvetlenül megelőző részben ezek azok a szentek, akik az Úrral visszatértek a mennyből a 2. adventnél. Ezek tehát a szentek! …és ítélő hatalmat kaptak azoknak a lelkei, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért; akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét a homlokukra és kezükre. A „lelkek akiknek fejüket vették” megfogalmazás egy fizikai, testi, erőszakos halálra utal. „…ezek életre keltek” vagy „ezek éltek”: ez a testi feltámadásra vonatkozik. Ezek feltámadnak, amikor az Úr Jézus eljön, tehát a királyság a második adventet követi. …ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. 1. Jel 20,5 A többi halott nem kelt életre, amíg el nem telt az ezer esztendő. Vajon ki a „többi halott”? Hoekema ezt azokra a halottakra vonatkoztatja, akik elvesznek. Hozzáfűzi azonban, hogy nem kell azt hinnünk, hogy ha itt az áll „a többi halott nem kelt életre, amíg el nem telt az ezer esztendő” akkor az azt is jelentené, hogy később, a jövőben a többi halott élni fog. „A többi halott életre kel” a test feltámadását kell, hogy jelentse, mivel itt ugyanazt a szót használja. A szentek tehát ezer évig uralkodnak Krisztussal, amely uralkodás a 2. adventet, a test feltámadását követi. Ez világos. Szerinte azonban a mondat utolsó része, tehát a „míg el nem telt az ezer esztendő” nem jelenti azt, hogy a többi halott azután élni fog. Hoekema szerint a mondat szerkezete nem követeli meg, hogy a feltámadásnak meg kell történnie. Hoekema és mások idézték ennek az „amíg” szónak használatát a Róm 5,13 alapján, melyet mint prepozíció, azaz elöljáróként vagy konjunkció, azaz kötőszóként lehet használni. Elkerülte azonban figyelmüket, hogy a szó más jelentőséget kap attól függően, hogy prepozícióként vagy konjunkcióként szerepel-e a mondatban. Itt egy konjunkcióval van dolgunk. A legnagyobb tévedésük abban áll, hogy a Jel 20,3-ban ugyanazt a mondatszerkezetet találjuk meg: bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő. Az ezt követő versek bizonyítják, hogy a Sátán meg fogja téveszteni a népeket, tehát be fog következni az, ami az ezer év utánra vonatkozik. Éppen úgy itt is: az ezer év után a többi halott fel fog támadni. (Hoekema kitűnő teológus volt. Számos hasznos könyvet írt, sok dolgot bírált, amit bírálni is kellett. De mint mindannyian, ő is követett el hibákat. Jó ha időnként elégetjük jegyzeteinket, nehogy utódaink nevetve azt mondhassák rólunk, „nézd, ő 1950-ben ezt hitte, vagy 1980-ban azt tanította.”) A többi halott nem kelt életre, amíg el nem telt az ezer esztendő – ezek az elveszettek. Ezekről a Jel 20,12-ban olvasunk: És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Más szóval, azok a halottak, akik a nagy fehér királyi szék előtt fognak állni, feltámadnak. A szentek feltámadása megelőzi a többi halott, az elveszettek feltámadását, mely csak az ezer esztendő letelte után fog bekövetkezni. Ez is világos tehát. 2. Az apostol hozzáteszi: Ez az első feltámadás. János már leírt két feltámadást (4. és 5. v.), így adódik a kérdés, miért említi most, hogy ez az első feltámadás? A kommentárokban jó válaszokat találunk erre. Rámutatnak, hogy az 5. v. bevezető része – a többi halott nem kelt életre, amíg el nem telt az ezer esztendő – olyan, mint egy zárójeles mondat. Amikor előtte a szentekről olvasunk, akik feltámadtak és ezer évig uralkodnak Krisztussal, akkor valaki a következő kérdést tehette fel: „és mi van a többi halottal”? Ez a zárójeles mondat magyarázatként szerepel. Az apostolok sosem használtak lábjegyzeteket. Az értelmezésnél a gondolatmenetet kell követnünk. Ez az első feltámadás. Ebben a kontextusban beszél János első feltámadásról. Szigorúan véve azonban ez nem az első feltámadás. Az első feltámadás: Krisztus feltámadása. A mai napig ő az egyetlen személy, aki feltámadt. Itt tulajdonképpen a második feltámadásról ír János. – Korábban említettem, hogy a „feltámadás” szó 42 alkalommal fordul elő az Újszövetségben és csak egy esetben jelent mást, mint a test feltámadását. 3. Mit jelent tehát a „nem éltek” vagy „nem keltek életre” kifejezés? Ez azokra vonatkozik, akik még nem támadtak fel testben. Nem támadtak fel a szentekkel. 4. Mit jelent az „ezer év”? Sokan hiszik azt, hogy az ezer év nem szó szerinti ezer évet jelent. Miért keresnek egyesek más értelmet az „ezer év” mögött? Ágoston például nagy ismerője volt a Bibliának. Ő Kr.u. 354-430-ig élt. Neki nem állt rendelkezése számos információ és a Szentszellem 2000 éven át való tanító szolgálata. Ezért nem kell csodálkoznunk azon, hogy sok mindent nem értett meg. Ha a nagy reformátorokat, Luthert és Kálvint tanulmányozzuk, akkor látjuk, hogy mennyi mindent átvettek Ágostontól. A reformáció áldásai, melyek élvezői mi vagyunk, visszavezethetők Ágostonra. Ágoston nem élt elég sokáig, ezért nem tudott a szakramentalista rendszertől megszabadulni. Ha tovább élt volna, bizonyára ettől is megszabadult volna. Nem volt dogmatista, de úgy hitte, hogy az ezer év a „tökéletesség”-et, az „idők teljességét” jelenti. Ágoston azt írja az „Isten városa” c. könyvében a 20. kötet 7-12. fejezetében, hogy ő valamikor a kiliazmus híve volt (chilias a görög ezerből származik), azaz hitt az ezer esztendőben. Más szóval Ágoston premillenialista volt, de mert kora premillenialistái olyan nagy hangsúlyt helyeztek az ezeréves birodalom falánkságára és mohóságára, azaz a millennium fizikai oldalára, ami Ágostonnál hányingert keltett, ezért megváltoztatta véleményét. Az ezer évet tehát a „tökéletesség”, a „teljesség” kifejezéseként értelmezte. Ehhez hozzájárult az is, hogy az V. század elején ezer év rettentő hosszú időnek tűnt számára. Nehéz megmondani, hogy Ágoston miben hitt valójában. Mindenesetre az ezer évet a mai napig sokan szimbolikusan értelmezik. Ágoston megmagyarázza nézeteit, ami hermeneutikai szempontból érdekes: „Ezer tíznek a harmadik hatványa” (ebben bizonyos utalást lehet kiolvasni a Szentháromságra). Tízszer tízszer tíz = ezer. Ebből látható, hogy ez egy szimbolikus szám. De miért kellene ennek szimbolikus számnak lennie? Senki nem tudta 2000 év során bebizonyítani, hogy az ezer évet miért kellene szimbolikusan értelmezni. Ha a görög „év” szót (etasz) tekintjük, és a héber „sáná” szónak – mely szintén évet jelent – numerikus értékét nézzük, akkor sehol az Ószövetségben nem találunk olyan helyet, ahol ennek a szónak szimbolikus értelme volna. – Sokan, akik itt a szimbolizmusra hivatkoznak, azt ismételgetik, hogy „a Jelenések könyve egy nehezen érthető, homályos könyv”. Egy házi körben valaki azt mondta a Jelenések könyvének tanulmányozásakor, hogy János már szenilis volt, amikor ezt a könyvet írta. Vannak persze nehéz részek a Jelenések könyvében, de világos vonalakat lehet benne követni. Senki nem tudja alátámasztani azt az állítást, hogy az „ezer év” kifejezésnek ne volna egy a messiási korra és időszakaszra vonatkozó értelme. b) A boldogok Jel 20,6: Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Messiás papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig. Ez egy fontos jelző: „boldog” – fontos ennek a résznek a szerkezete miatt. Figyeljük meg, hogy János itt nem a látomásról beszél. A látomást kíséri ez az „üdvözlet”. Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak. János azt mondja, hogy boldogok azok, akiknek részük van az első feltámadásban, mert Isten őket kiválasztotta, elkülönítette, őket már a második halál nem fogja érinteni. A „második halál” az örök halálra utal. Ha visszalapozunk a Jel 2,11-hez láthatjuk, ahogy a Jelenések könyve saját magát magyarázza meg. Itt azt mondja az Úr a szenvedő szmirnai gyülekezetnek: Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek! Aki győz, annak nem árt a második halál.” Az első halál a fizikai halál, a második halál az örök halál. Ezek a megváltottak, akik élnek és uralkodnak Krisztussal ezer esztendeig. Nem csoda, hogy János boldogoknak nevezi őket. Azután ezt mondja: hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek. Ez a második ok, amiért boldogok azok, akiknek részük van az első feltámadásban. Ez egyike azoknak az óriási ígéreteknek, melyeket Isten Izraelnek tett. Még tágabb értelemben ez az ígéret mindazoknak szól, akik Isten népéhez tartoznak. Egész sorozatunkban azt próbáltuk megérteni, hogy Istennek csak egy népe van. Persze Isten népe bizonyos korszakokban többségében zsidó származású, akik mellett a nem-zsidók elenyésző kisebbségben vannak, míg más korszakokban éppen fordított a helyzet. A jelen korszakban a nem-zsidó származású hívők vannak többségben és a messiás-hívő zsidók kisebbségben. Ezeket nevezi Pál apostol a „maradéknak”, (Róm 11,5; Gal 6,16) „Isten Izraeljé”-nek. Nemcsak izraeliták, de Isten izraelitái. Ha tehát azt olvassuk, hogy ezek Isten és a Krisztus papjai lesznek, akkor itt visszapillanthatunk azokra az ígéretekre, melyeket Isten Izraelnek tett a Sínai hegynél, amikor kihozta őket Egyiptom földjéről (Exod 19,5-6). Ezt ragadja meg Péter apostol az 1Pét 2,5-ben és alkalmazza a mai hívőkre. Akik ezt nem ismerik el, azok számára Péter levele problémás, mert Péter itt a gyülekezetre alkalmazza azokat az ígéreteket, amelyeket Isten a Sínai hegynél Izrael számára adott. Ezek a testvérek azt mondják, hogy „nem, Péter szavai nem alkalmazhatók ránk, mert mi a gyülekezet vagyunk és semmi közünk nincs Izraelhez”. (Egyesek csak Pál apostol leveleit, vagy azoknak csupán egy részét, az ún. börtönleveleket tekintik érvényesnek a gyülekezetre nézve. Ez arra a téves nézetre vezethető vissza, amely szerint ezek a testvérek úgy vélik, Istennek két népe van: Izrael és a gyülekezet. Hogy ez nem így van, azt igyekeztem ebben a sorozatban is az ige alapján bebizonyítani.) Még egyszer hangsúlyozom: Istennek csak egy népe van, melynek a különböző korszakokban más-más a jellegzetessége. Zsidó többség, pogány kisebbség – pogány többség, zsidó kisebbség. Ezek mind Isten népe! Nem szabad persze a nemzeteket és Izraelt összekeverni. A Biblia mindig megkülönbözteti ezeket, de valamennyien örökösei az Ábrámi áldásoknak. Az ígéretek egyike: Papok királysága és szent nép lesztek. Ennek az igének az értelmében ha a gyülekezetben azt mondjuk: „mi mind Isten papjai vagyunk”, akkor ugyanazt mondjuk, amit Isten Mózesnek mondott a Sínai hegynél. A mi korszakunkban kiteljesedik mindez. Isten népét ma a gyülekezetnek nevezzük, de ez nem jelenti azt, hogy a gyülekezet nincs összekötetésben az ószövetségi szentekkel. Az ószövetségi szentek pünkösdkor lettek „a gyülekezet”. Isten népe egy test, mely a történelem folyamatában épül a többség-kisebbség keretein belül. Mit jelent az, hogy Isten és a Krisztus papjai lesznek? Ha azt mondjuk, hogy Isten papjai vagyunk, azzal nem mondunk mást, mint azt, hogy kapcsolatunk van Istennel. Ha letérdelünk és szívünkben Istenhez fordulunk, akkor bejárásunk van Istenhez Krisztus által, mint papok. Mi egy „szellemi papság vagyunk”. Sokszor nem töltjük be ezt a tisztséget! Vajon ma mennyi időt töltöttél imádságban, szolgáltál-e mint pap? Voltál-e közösségben az Úrral? Ez egyike a legnagyobb áldásoknak, amiben részünk van. Bármikor Isten jelenlétébe léphetünk Krisztus által, aki a nagy főpap. Eléje mehetünk azért, amit Krisztus tett értünk és közösségünk lehet Istennel minden pillanatban. Micsoda kiváltság! A harmadik ok, amiért boldogok a szentek: Isten és a Messiás papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig. Akik az első feltámadás részesei lehettek azok áldottak, el vannak különítve Isten számára és vele fognak uralkodni ezer esztendeig. Olykor a következőket hallhatjuk: „Az <ezer év> kifejezés csak ebben az egy versben található. Miért beszélünk annyit az ezeréves királyságról, ha csak egy helyen említi a Biblia?” A bevezetésben elmondtam, hogy ez igaz, de a királyság fogalma számtalanszor előfordul a Szentírásban. És jóllehet az „ezer év” csak egy fejezetben fordul elő, de itt hatszor ismétlődik meg. Hányszor kell Istennek valamit elmondani, amíg elhisszük azt, amit mond? Figyeljük meg, hogy a Jel 20,4-5-ben egy látomást írt le János. A 6. versben ezt olvassuk: Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban. A látomásnak itt már vége van és János ad egy értelmezést a látottakhoz. – Ha az apokaliptikus könyveket olvassuk, mint pl. Dániel, Zakariás és a Jelenések könyve, vagy az Ézs 24-26 fejezeteit, akkor megfigyelhetjük, hogy egy-egy látomást gyakran magyarázat követ. János értelmezi a látomását: „boldog az…”. Fontos látnunk, hogy az „ezer év” mind a látomásban, mind az értelmezésben előfordul. A 6. versben tehát nincs szimbolikus értelmezés! Ez erős érv arra nézve, hogy az ezer év szó szerint ezer évet jelent. Ez minden vita felett áll! Fontos figyelembe vennünk az igeidőt is, amire ez az értelmezés vonatkozik: a „vele fognak uralkodni ezer esztendeig” jövő időben van! A 4. versben azonban ez áll: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. Itt múlt idő szerepel! János látomásában egy beteljesült múltat lát. A 6. versben, az értelmezésnél, a jelenből nézve fejezi ki magát: uralkodni fognak ezer esztendeig. Az ige ideje is utal arra, hogy ez a jövőben fog bekövetkezni. A múltról jövő időre való áttérés jelzi, hogy a látomásból az értelmezésbe váltott. Szeretném összefoglalni: János Isten szentjeit látta egy látomásban. Ezt megelőzően látta a 2. adventet, látta Isten ellenségeinek elpusztítását (Jel 19,17-21), látta a Sátán megkötözését, valamint a szenteket, akik Krisztussal uralkodtak ezer évig. Később látni fogja ennek a királyságnak a végét, az utolsó lázadást, a nagy fehér királyi széket s végül elétárul az új ég és az új föld látomása. Az értelmezés az „ezer év” és az „éltek” kulcsszavakon nyugszik. Egy idézettel szeretném lezárni. Aki ezeket a fejezetek egzegetikailag vizsgálja annak nem rejt újat ez a gondolat, de mindenképpen fontos igazságot tartalmaz. Henry Alford, a 19. sz. egyik nagy kommentátora anglikán lelkész volt, az írásmagyarázat nagymestere. Premillenialista volt és az egész Újszövetséghez kommentárt írt. Kimagasló egyéniség volt. Egyik munkájának címe: „A millennium és az elragadtatás”. Az „és éltek” vagy „életre keltek” kifejezéssel kapcsolatban – ami egyesek számára a test feltámadását jelenti, míg mások az újjászületést vagy Krisztussal a mennyben való életközösséget értik alatta – Alford a következőt írja: „Ebben az igeszakaszban először két feltámadásról van szó, ahol egyes lelkek éltek (psychas ezészan), és utána a halottak (nekron) maradéka csak egy meghatározott idő multán kelt életre (ezészan). Ha egy ilyen igeszakaszban az első feltámadást, mint a Krisztussal való szellemi feltámadást kellene értelmeznünk és a második esetben szó szerint a test feltámadását kellene érteni, akkor az írásmagyarázatnál a nyelv jelentőségét minden tekintetben eltemethetjük.” Ha egy szövegnél ugyanabban az összefüggésben szavakat különbözőképpen értelmezünk anélkül, hogy arra utalás lenne, akkor minden kommunikáció lehetetlenné válna. A Jelenések könyve sok helyen nehezen érthető, sok helyet nem értek magam sem, de az olvasott szakasz egyike azon szakaszoknak, melyek értelmezése nem enged teret variációknak.
