Az az igeszakasz, amely ma előttünk van, a Jelenések 19 kiegészítése és nagyszerű képe Krisztus dicsőségben való megjelenésének. Ő ebben az időben meg fogja semmisíteni Isten minden ellenségét. Olvassuk a következő részt a Jelenések 19,11-től kezdve, hogy lássuk, hogy ez az újszövetségi igehely az Ószövetségből származik, azokból a fejezetekből, amelyeket most szeretnénk tanulmányozni. „11.És láttam a megnyílt eget: íme egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, 12. szeme tűz lángja, és fején sok korona és rajta egy egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül; 13. és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje. 14. A mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve. 15. Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját. 16. Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura. 17. És láttam, hogy egy angyal áll a napban, aki hatalmas hangon kiáltott minden madárhoz, amely az ég közepén repül: „Jöjjetek, gyülekezzetek össze az Isten nagy vacsorájára, 18. hogy királyok, vezérek és hatalmasok húsát egyétek, lovak húsát és a rajta ülőkét, minden szabad ember és rabszolga húsát, kicsinyekét és nagyokét”. 19. És láttam, hogy a fenevad meg a föld királyai és seregeik gyülekeznek, hogy harcra keljenek a lovon ülő és serege ellen, 20. de foglyul esett a fenevad és vele együtt a hamis próféta, aki a csodákat tette az ő nevében, amelyekkel megtévesztette azokat, akik a fenevad bélyegét magukra vették, és imádták az ő képmását: élve vettetett mind a kettő a kénnel égő tűz tavába. 21. A többiek pedig megölettek a lovon ülő kardjával, amely a szájából jött ki, és a madarak mind jóllaktak az ő húsukból.”A próféta a 63. fejezetben a távoli jövőbe pillant: látja a nagy nyomorúságot, a 2. adventet, az Antikrisztus idejét, Isten ellenségeit, és látja az utolsó Isten elleni felkelést. Az Ézs 62,11-ben azt mondta: „Hírül adta az ÚR a föld széléig: Mondjátok meg Sion leányának: Jön már Szabadítód”. És most abban a személyben testesül meg, aki Edomból származik.
Az újságokban, és a hírek középpontjában, a főcímekben már majdnem 60 éve a Közel-kelet áll. A körkérdések alapján azt szűrhetjük le, hogy az emberek szerint Izrael és Jeruzsálem a hibás az elégedetlenségek miatt ezen a területen. Az egész Közel-kelet bibliai országokból áll.
Az Ézs 63,1-6 a próféta és a Megváltó közötti párbeszédből áll. A próféta nemcsak azért tekint Edómra, mert Edóm testesíti meg az Ószövetségben a világ ellenségességét, hanem azért is, mert Edóm lesz az a hely, ahonnan a Messiás el fog jönni Jeruzsálembe. A Biblia néhány igehelye alapján le lehet vezetni, hogy az Antikrisztus elleni utolsó csatában fontos szerepet fog játszani Edóm, és a győzedelmes Messiás onnan fog Jeruzsálembe jönni. Edóm Izrael örök ellensége volt. Sok háborút folytatott Edóm ellen Izrael, részben győzelmeset, részben veszteset. Most Edóm felé tekint a próféta és ezúttal nem egy hadsereget lát közeledni, hanem egy magányos hőst.
Az első kérdés így hangzik: „Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel?” Egy olyan valaki, aki egy győztes ütközetből jön. Ezután következik a válasz: „Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!” Amikor a Jelenések 19-et olvastuk, a mi Urunk neve a következő volt, amikor a földre jött, ahogy János írja: „Ez a név adatott neki: az Isten Igéje”. Ő ítélni jön el teljes igazságban. Ez volt a kérdés: „Ki jön ott Edómból?”A válasz így hangzik: Én vagyok Isten Igéje, aki igazat beszélek, és Isten akaratát teljesítem, hogy mentsek. Azért jött, hogy megmentse az Ő népét az Antikrisztus hatalmából, a fenevad kezéből.
Most nézzük a második kérdést: „Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?”Mit olvastunk a Jelenések 19,15-ben? „…ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.
Az Ézs 63,3-ban ez áll: „ – A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.”A magányos hős abból a csatából jön, ahol megsemmisítette ellenségeit. Az ő vérük áztatta el ruháját, amely úgy nézett ki, mintha a szőlő leve fröccsent volna rá a szőlőprésből. Láthatjuk, hogy ez a kép nem felel meg annak a szolgálatnak, amit akkor töltött be, amikor első alkalommal a földre jött. Az első adventkor azért jött, hogy meghaljon. A második advent alkalmával úgy fog eljönni, mint aki megítéli a népeket. Az első adventkor Ő szenvedett, a második adventkor a népek fognak szenvedni. Az első adventkor az Ő vére folyt ki, a második adventkor a népek vére fog kifolyni. Érdekes, hogy olyan egyházakban, amelyekben az egyházi év minden vasárnapjára meghatározott igeversek vannak kijelölve, ezt az igehelyet olvassák fel a nagyhéten! Pedig aligha van még egy olyan ige, amely alkalmatlanabb lenne a nagyhétre, mint ez. A nagyhéten sokkal inkább az Ézs 52; 53-at vagy a 22. Zsoltárt kellene felolvasni.
4: „Mert bosszúállás napja volt szívemben, és megváltottaim (!) esztendeje eljött.” Ő ítélni jön majd el. De azokért is eljön, akiket megváltott, akik az övéi. Ha újra elolvassuk az Ézs 61,1-2-t, akkor látjuk, hogy az Ézs 63-ban található igehely egy ismétlés. 61,1: „Uramnak, az ÚRnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az ÚR. Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek. 2. Hirdetem az ÚR kegyelmének esztendejét…”. Ott a názáreti zsinagógábanekkor abbahagyta Jézus a felolvasást, és visszaadta a tekercset a szolgának. Ezután pedig ezt mondta: „Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.” Az Ézs 61,2 folytatása így hangzik: „Istenünk bosszúállása napját…”. Ez fog beteljesedni a második adventkor.
5: „Föltekintettem, de nem volt segítőm, csodálkoztam, mert nem volt támogatóm. Saját karom segített nekem, és felindulásom támogatott. 6. Népeket tapostam el haragomban, szétzúztam őket felindulásomban, és a földre öntöttem levüket.” Ha figyelembe vesszük azt, hogy ezek a szavak a Messiás szájából származnak, akkor nem csoda, hogy sok kortárs teológus és lelkész azt állítja: Az Ószövetség Istene nem az Újszövetség Istene. Azt mondják: Az Ószövetség istene egy bosszúvágyó Isten, aki az ellenségei vérét akarja inni. De Jézus volt az, aki a szőlőprésről beszélt, és az ellenségei véréről, amely átitatta a ruháját! Az emberek Istenről alkotott véleménye változik, de Isten nem változik. Itt a Megváltó, Jesua Ha’Masia, Jézus Krisztus beszél! Ez a kijelentés talán hamarabb be fog teljesedni, mint gondolnánk.
Eddig tart a párbeszéd a próféta és a Messiás között. A következő szakasznak 2 pontja van. Ez a szakasz a „maradék” imádsága az Ézs 63,7-64,12-ben. Az Ézs 60-62-ben a próféta Sion eljövendő dicsőségéről beszél. Az Ézs 63,1-6 a második adventről szól, amikor az Úr hatalommal fog eljönni, hogy megítélje a nemzeteket. Olvasunk Jeruzsálem, Izrael és a Messiás dicsőségéről, aki azért jött, hogy megváltsa az Ő népét. Miért nem lehet itt egyszerűen Áment mondani és becsukni a könyvet, ahogy azt az Úr tette a názáreti zsinagógában? Akkor rövidebb lett volna Ézsaiás könyve. Erre a kérdésre a válasz a következő: A népnek, a hallgatóknak, az olvasóknak a szíve még nem volt kész! Ezért lép fel a próféta a nép hívőinek szószólójaként, hogy elmondja közbenjáró imádságát.
Imádságában visszatekint a kivonulásra (Exodusra), és beszél Istennek a nép iránti kegyelméről a múltban. Ez egy hosszú imádság, egy gigantikus oratóriumra emlékeztet. Ebben az imádságban megjelennek olyan részletek, amelyek Ézsaiás könyvében már korábban is megjelentek. Olyan ez, mint amikor egy zenemű vége, amelyben minden dallam összeolvad és egy crescendóban eléri a csúcspontját. Ez a múlt és eljövendő kegyelem imádsága, és tartalmaz egy folyamodást is.
7: „Az ÚR hűségét magasztalom, az ÚR tetteit dicsérem…”. Ez egy visszatekintés arra, amit az Úr Izraelért tett.
Azt hiszem, amikor imádkozunk, először mindig tartanunk kellene egy visszatekintést, hogy az Úr mi mindent tett értünk. Ez az imádság alapja. Bátorítást jelent számunkra, ha vissza tudunk tekinteni mindarra a jóra és áldásra, amit megtapasztaltunk az Istennel való közösségben. Az az Isten, aki a múltban megáldott, a jelenben is megáld és a jövőben is mellettünk fog állni. Izrael az Ószövetségben mindig visszatekintett azokra a csodákra, amelyek az egyiptomi kivonulást kísérték. Számoljuk össze mi is azokat a csodákat az életünkben, amelyeket Isten tett!
7: „Az ÚR hűségét magasztalom, az ÚR tetteit dicsérem: mindazt, amit az ÚR tett értünk, sok jótéteményét Izráel háza iránt, mert irgalmasan bánt velünk, nagyon hűségesen. 8. Mert ezt mondta: Mégiscsak az én népem ez, fiaim, nem tudnak meghazudtolni. 9. Minden szenvedésüket Ő is szenvedte, …” (Károli). Azt mondja, hogy Ő volt a megmentőjük és minden szenvedésükben ott volt velük a nyomorúságban. Nos, ebből fel kellene ismernünk, hogy a hívők Krisztussal való azonosulásának tana nem egy új újszövetségi tanítás. A Megváltó az Ószövetségben Izraellel azonosítja magát. Isten végigment Izraellel a 40 éves pusztai vándorlás alatt. Kihozta őket Egyiptomból és bevitte őket az ígéret földjére. Ott volt Dáviddal és Salamonnal. „9. Minden szenvedésűket Ő is szenvedte…”. Velünk is itt van a mi 21. századunkban. A mi szenvedésünk az Ő szenvedése is! Amikor az Úr találkozott Saullal a damaszkuszi úton, azt kérdezte tőle: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Saul a gyülekezetet üldözte, nem Jézust! Az Úr azonban azonosult a gyülekezettel! Ha valaki bántja a gyülekezetet, Jézust bántja. Pál azt mondja: „És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi” (1Kor 12,26). Ő a fej, mi vagyunk a tagok. Mi Krisztus teste vagyunk.
„Minden szenvedésűket Ő is szenvedte, és orczájának angyala megszabadítá őket”. Luther ezt így fordította: „és orczájának angyala segített nekik”. Az Exodus (2Móz) 23,20-ban azt olvassuk: „Íme, én angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton és bevigyen arra a helyre, amelyet kijelöltem. Nem adott Isten nekik felhő- és tűzoszlopot, hogy vezesse a népet? Még többet is adott. Elküldte előttük az Ő angyalát. Exodus 23,21: „Vigyázz magadra előtte, és hallgass a szavára! Ne szegülj ellene, mert nem bocsátja meg hitszegéseteket, hiszen az én nevem van jelen benne.” Mit jelent ez? Isten neve nem más, mint maga Isten! Ez Krisztus, az Ő testet öltése! 23: „Mert az én angyalom előtted megy, és bevisz az emóriak, hettiták, perizziek, kánaániak, hivviek és jebúsziak közé, és kiirtom őket.” Van még néhány igehely az Exodus könyvében, amelyek ugyanezeket a kijelentéseket tartalmazzák (32,24; 33,2).
„… orczájának angyala megszabadítá őket”. Az angyal, aki előtte áll, aki vele van, aki Istennel közösségben van. Úgy, ahogy János kezdi az evangéliumában: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt…”.Ő Istennel van, jelen van Isten orcájában. Ő Isten orcája, Krisztus maga.
Van egy történet egy kislányról, aki nagyon félt a sötétségtől és nem akart este ágyba menni. Amikor az édesapja azt mondta neki: „menj csak, Isten veled lesz”, akkor a gyerek azt válaszolta: „Én nem Istent akarom, hanem valakit, akinek arca van”. Jézus Krisztus Isten arca. Ami Istenből látható, az Őbenne látható. Jn 1,18: „Istent soha senki sem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.” Jézus Krisztus az Atya kijelentése.
9/b: „… szerelmében és kegyelmében váltotta Ő meg őket, fölvette és hordozá őket a régi idők minden napjaiban.” Ott volt a tűz- és felhőoszlop, és azt olvassuk az 1Kor 10,2-ben: „ugyanazt a lelki italt itták, mert a kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig a Krisztus volt.” Ő volt az a kőszikla is, amelyre Mózes ráütött a botjával.
10: „Ők azonban engedetlenek voltak, és megszomorították szent szellemét.” Mit mond ez nekünk? Miénk az Atya, az Ő orcájának angyala, vagyis Krisztus, most pedig a Szentszellemről olvasunk! A Szentháromság tana már az Ószövetségben előfordul. Pál visszanyúlik ehhez és így fordul a gyülekezethez az Ef 4,30-ban: „És ne szomorítsátok meg az Isten Szentszellemét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára.”
3 módon lehet reagálni a Szentszellemre:
1. Egy hitetlen ember ellenállhat a Szentszellemnek.
2. Mint hívők, mint személy, meg tudjuk szomorítani. Ha szeretek valakit és az illető olyasmit tesz, amivel árt saját magának, akkor az engem el fog szomorítani. Gyakran megszomorodunk és imádkozunk, amikor látjuk, hogy egy testvér vagy testvérnő bűnben él, vagy elhanyagolja a bibliaolvasást, elveszíti a szellemi dolgok iránti vágyakozását.
3. A harmadik móddal kapcsolatos igehelyet az 1Thessz 5,19-ben olvashatjuk: „A Szellemet ne oltsátok ki!” Ez a gyülekezeteknek szól nem egyes embereknek. Ha elolvassuk a szövegkörnyezetet, akkor ez teljesen világos lesz számunkra. A korai gyülekezetben voltak olyan szellemi ajándékok, amelyeket az összejöveteleken és az istentiszteleteken használtak. Voltak jövendölések, próféciák, magyarázatok. Ezeket nem volt szabad elnyomni. A Szellemnek ezeket a megnyilvánulásait nem volt szabad gátolni. Ha nem engedjük kifejezésre jutni a szellemi ajándékokat a gyülekezetben, akkor nagy hibát követünk el.
11. „De visszaemlékezett népe a régi időkre, Mózesre: Hol van, aki a tengerből kihozta nyájának pásztorát? Hol van, aki belé öntötte szent szellemét? 12. Hol van, aki dicső karjával megragadta Mózes jobb kezét? Kettéhasította előttük a vizet, örök nevet szerezve magának. 13. Átvezette őket a mély tengeren, mint a lovat a pusztán; meg sem botlottak. 14. Mint mikor a jószág pihenni tér a völgybe, úgy pihentette meg őket az ÚR lelke. Így terelgetted népedet, dicső nevet szerezve magadnak.”
Sok évvel ezelőtt egy evangéliumi könyvesboltban találtam a néhány angol nyelvű könyv között egy kis könyvet S. L. Johnson professzortól a következő címmel: The Old Testament int he New (Az Ószövetség az Újszövetségben). Ha fellapozzuk a Zsid 13-at, akkor látni fogjuk, hogy a levél írója ezen a helyen az Ézs 63-at használja az egyik legfontosabb újszövetségi kijelentés alapjaként. Zsid 13,20-21: „A békesség Istene pedig”, és ezt állítsuk szembe az Ézs 63,14-gyel: „Mint mikor a jószág pihenni tér a völgybe, úgy pihentette meg őket az ÚR szelleme”.
„… aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát”, az Ézs 63,11-ben: „De visszaemlékezett népe a régi időkre, Mózesre: Hol van, aki a tengerből kihozta nyájának pásztorát?”
… aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, 21. tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen.” Az Ézs 63-ban kétszer is előfordult, hogy „örök nevet szerezve magának”. Mit tett a Zsidóknak szóló levél szerzője? Visszatekintett, elolvasta az Ézs 63-at és feljegyezte, hogy mit tett Isten Mózessel az Ószövetségben. Hogyan vezette Isten Mózest és az Izrael gyermekeit a Vörös-tengeren át. Mózes volt a pásztoruk. Víz volt balra is jobbra is, és a felhőoszlop ment előttük. Pál a következő kifejezést használta erre: „… és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben” (1Kor 10,2). A Vörös-tengeren való átkelés Isten hatalmának egyfajta kifejezése, és Izrael mindig emlékezni fog erre.A levél írója egy képet használ ennek kifejezésére: „A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát”. Mózes volt Izrael pásztora, de a nagy pásztor Jézus Krisztus. Mózes a néppel együtt belement a halálba, a Vörös-tengerbe és átvezette őket a másik partra, ahol dicsérték Istent megmentésének csodájáért. A nagy pásztor az ő népével együtt halálba ment, az Ő nyájával és átvitte őket a másik oldalra és „akinek dicsőség örökkön-örökké.”
„Ő tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által”.
A próféta így imádkozik:15. „Tekints le az égből, nézz le szent és dicső hajlékodból: Hol van féltő szereteted és hatalmad? Szíved megindulása és irgalmad miért marad távol tőlem? Hiszen te vagy a mi atyánk, Ábrahám nem ismer bennünket, (Ábrahm már régóta halott) Izráel nem törődik velünk. URam, te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk.” Isten az ő atyjuk volt, a nép atyja. Ő volt Izrael Atyja, nem egyes emberek Atyja! Az Ószövetségben senki sem szólította Istent Atyának. Ezért mondta Jézus: „így imádkozzatok: Mi Atyánk!” Az Ószövetségben szentségtörésnek számított, ha egy ember azt mondta Istennek „Atyám!”. Ezért akarták megkövezni Jézust, amikor azt mondta, hogy „Atyám”.Ezzel egyenlővé tette magát Istennel! – Isten Izrael atyja volt, a nép atyja: „Egyiptomból hívtam el fiamat.”(Mt 2,15).
17: „Miért engeded, URam, hogy letévedjünk utaidról? Miért engeded, hogy a szívünk kemény legyen, s ne féljen téged?” (Ez az ő engedetlenségük miatt volt. Ha az ember újra és újra visszautasítja Istent, akkor meg fog keményedni!) „Fordulj szolgáidhoz, örökséged törzseihez!” Miért kell Istennek megfordulnia? Mi ennek az oka? Szolgák vagyunk és kiválasztottak, mi az ő örököstársai vagyunk. Isten gyermekei, mint az Ő kiválasztottai, mindig megszólíthatják Istent! Ezt meg kell hallania Istennek!
18: „Szent néped csak kis ideig birtokolta szent helyedet, azután ellenségeink taposták. 19. Olyanok lettünk, mintha sohasem uralkodtál volna rajtunk, mintha nem a te nevedről neveztek volna el.”
Ezután felhangzik egy kiáltás az imádságban: „Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!” Ez a második adventért való imádság. A próféta olyan dolgokról beszél, amelyeket Isten előkészített számukra. Pál a következő kifejezéseket használja erre az 1Kor 2,9-ben: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek”.
Ezután egy bűnvallás következik: Ézs 64,5: „Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha. Elhervadunk mindnyájan, mint a falevél, bűneink elsodornak bennünket, mint a szél. 6. Nincs aki nevedet segítségül hívná, aki buzgón ragaszkodnék hozzád. Elrejtetted orcádat előlünk, bűneink hatalmába adtál bennünket. 7. URam, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian. 8. URam, ne haragudj ennyire, ne emlékezzél örökké bűneinkre! Tekints ránk: mindnyájan a te néped vagyunk!”
Isten gyermekei iránti együttérzése olyan, mint József könnyei testvérei iránt, amikor végül a jelenlétébe kerültek. Isten Izrael iránti könnyei az ő megmentésükben lesznek láthatók. Jézus Krisztus akkor fog visszajönni, amikor ők beismerik bűneiket.
A mi életünkben is akkor tud valami újat kezdeni Isten, ha eljutunk egy olyan ponthoz amikor felismerjük életünkben, hogy bűnösök és elveszettek vagyunk.