A fő kérdés
A legfontosabb kérdés, amely a cikkbeli gondolatok során végigkísér minket, a következő: Balról jobbra olvassuk a Bibliát, vagy jobbról balra? Elölről hátrafelé olvassuk a Szentírást – ahogyan tulajdonképpen minden játékfilmet megnéz az ember –, vagy hátulról előre? Vagy, másként – talán egyértelműbben – megfogalmazva: Az úgynevezett „Ószövetség” hátterében olvassuk-e az Újszövetséget, abban a sorrendben, ahogyan Isten egymás után kinyilatkoztatta gondolatait, és így kijelölte a hermeneutikai irányt – vagy úgy gondoljuk, hogy „Mózest, a prófétákat és az írásokat” az Újszövetség szemszögéből kell értenünk, miközben többnyire magyarázat nélkül marad, honnan is akarjuk tulajdonképpen az Újszövetséget megérteni.
Aki a nemzedékeket kezdettől fogva hívja
Ézsaiás prófétánál (41,4) alapvető az az üzenet, hogy az Úr, Izráel Istene, „az első és az utolsó”, még mindig ugyanaz. Ézsaiás hangsúlyozza, hogy az Úr a „קֹרֵאהַדֹּרֹותמֵרֹאשׁ/Kore’ HaDorotMeRosh”,vagyis „aki a nemzedékeket kezdettől fogva hívja”. Ez azt jelenti, hogy kezdettől fogva pontosan tudja, mit tesz. És tervét véghezviszi mindaddig, amíg el nem éri célját – lépésről lépésre, úgy, ahogyan azt kezdettől fogva eltervezte.
Ezért így szólítja fel Ézsaiás (46,9–10) az olvasóit: „Emlékezzetek vissza az ősrégi dolgokra: én vagyok az Isten, nincsen más, Isten én vagyok, nincs hozzám hasonló! Előre megmondtam a jövendőt, és régen a még meg nem történteket. Ezt mondom: Megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik.” Nem természetfeletti látnoki képesség vagy titokzatos jóslás tárja fel előttünk a jövőt. Csak az képes átlátni, merre tart a világtörténelem, aki érti a kezdeteket, amelyeket a bibliai Ige feltár.
A zsoltáríró Ászáf teljes bizonyossággal mondhatja: „Ősrégi titkokat akarok hirdetni.” (Zsoltárok 78,2b). A jövendőre vonatkozó kérdést pedig Ézsaiás próféta (41,22) következetesen így válaszolja meg: „Adják elő és mondják meg nekünk, hogy mi fog történni! Mondják meg, mi volt régen, hadd szívleljük meg; jelentsék ki nekünk, mi fog következni, hadd tudjuk meg a jövendőt!”
Aki meg akarja érteni a „végidőket”, annak tudnia kell, miről szól a teremtéstörténet. Aki tudni akarja, mire fut ki minden, annak értenie kell, mit gondolt a Teremtő a kezdetekkor. Az egyetlen, igaz, élő Isten teremtette meg a teret, amelyben élünk, és az időt is, amelyen áthaladunk. Ő tart a kezében mindent.Célját, pedig, amelyet kitűzött, minden körülmények között, mindenképpen el fogja érni. Ez a Biblia üzenete.
Az iszlám gondolkodás
Az iszlámban létezik egy olyan gondolkodásmód, amely úgy tűnik, abból indul ki, hogy Allah is ki van szolgáltatva az idő diktátumának. Ha valamely teremtmény úgy dönt, hogy ellene fordul, másként viselkedik vagy fejlődik, mint ahogyan az eredetileg el volt rendelve, ha egy utasítás nem hajtható végre, akkor neki korrigáló módon kell reagálnia; kiutat kell találnia; alternatívát kell mutatnia; valami újat kell kitalálnia.
Ez különösen nagy kihívást jelent, amikor nyilvánvaló ellentmondások merülnek fel a hitelesen kinyilatkoztatott szövegben. Mivel a Korán nem időrendben íródott, a klasszikus koránmagyarázók nehezen tudják meghatározni, melyik kijelentés régebbi és melyik újabb. Ezt megvitatják, és ebből vonják le következtetéseiket egy-egy parancsolat érvényességére vonatkozóan.
A Korán-kutatók szaknyelvén azt mondják, hogy a későbbi kinyilatkoztatás „hatályon kívül helyezi” a korábbi, ugyanazon témáról szóló kinyilatkoztatást. Ezt az értelmezési elvet arabul نسخ/Nasikh-nak nevezik, ami annyit jelent, mint „érvénytelenítés”, „felváltás”, „helyettesítés” vagy „hatályon kívül helyezés”, szakszóval „abrogáció”.[1]
Az imádkozás iránya – a Korán hatályon kívül helyezi a bibliai kijelentést
Klasszikus példa egy bibliai parancs hatályon kívül helyezésére az, amikor a koráni hagyomány, a السنة/Szunna megváltoztatja az imádkozás irányát (قِبْلَة/Qibla) Jeruzsálemről Mekkára (Korán 2,142–150). Míg a zsidóknak – és feltehetően minden bibliahívő embernek – Jeruzsálem, a Templom-hegy és a Szentek Szentje felé [2] fordulva kellett imádkozniuk, addig a muszlimok Mekka felé fordulva imádkoznak.
Bármely figyelmes kortárs megfigyelheti, hogy Jeruzsálemben, a Templomhegy déli felén – a HaramAsh-Sherif-en – az Al-Aksza mecset előtt több százezer muszlim „háttal fordul” annak a helynek, amelyet a bibliai hagyomány Izrael Istene által kiválasztott helynek tart, és ezért a Szentek Szentjének nevez.
Ennek a testbeszédnek a jelentése nem csak a keleti emberek számára érthető. A muszlimok ezt prófétájuk kifejezett parancsára teszik, és így a világ szeme láttára egyértelműen kifejezik, mit gondolnak Jeruzsálemről és a Templom-hegyről. A Koránban a Jeruzsálem feléforduló imádkozás helyébe Mekka lépett.
A Kardvers – abrogáció a Koránon belül
Az úgynevezett „Kardvers” (9,5) így hangzik: „Amikor pedig a szent hónapok leteltek, öljétek meg a bálványimádókat, ahol csak találjátok őket, fogjátok el őket, ostromoljátok meg őket, és készítsetek nekik csapdákat. Ha azonban megbánják bűneiket, imádkoznak és adót fizetnek, akkor hagyjátok őket békében. Allah megbocsátó és irgalmas.”[3]
Sok koránmagyarázó úgy véli, hogy ez a vers felülírja, azaz érvényteleníti azt a több mint 120 verset, amely a muszlimok és más vallású emberek közötti békés együttélésre szólít fel. Ezzel a ténnyel mindenkinek tisztában kell lennie, aki az iszlámot békeszerető és toleráns vallásként akarja bemutatni, és erre bizonyítékként egy olyan koránverset használ, amely egyértelműen régebbi, mint a Kardvers.
Kétségtelen, hogy Mohamed a korai időszakban számos békülékeny kijelentést tett másként hívő kortársairól – amíg remélte, hogy a zsidók és keresztények valódi prófétának ismerik el; amíg gyenge volt és kisebbségben volt; amíg katonai sikere bizonytalan volt. Később azonban a más vallású monoteistákkal szembeni hozzáállása és viselkedése radikálisan megváltozott. És ebben az esetben a mai napig is a Nasikh értelmezési elve a döntő jelentőségű a szigorúan hívő muszlimok gondolkodásában.
A hatályon kívül helyezés elmélete …
A Nasikh (= eltörlés, helyettesítés, hatályon kívül helyezés, abrogáció) fogalma vonatkozik egyedi kijelentésekre, de teljes kinyilatkoztatási egységekre is. Az iszlám gondolkodásban így a Korán, a Mohamed prófétának adott kinyilatkoztatás, felváltja az Újszövetséget, vagyis a keresztények Szentírása helyébe lép.
Ezt megelőzően az Újszövetség hatályon kívül helyezte a zsidók Szentírását, az „Ó – azaz Régi szövetségnek” nevezett iratokat. Következésképpen a keresztények váltották fel a zsidókat Isten népeként – ahogyan az iszlám koncepció szerint a muszlimok أمة/umma-ja (közössége, nemzete) váltja fel a keresztény egyházatmint az isteni kinyilatkoztatás letéteményesét és üdvösségi testületét.
Ha iszlám szempontból végső soron az emberek cselekedetei a döntőek, akkor ez a szemléletmód sem a Szentírásokhoz, sem a realitáshoz nem kapcsolódik. Mind az Ószövetség, mind az Újszövetség ugyanis arról tanúskodik, hogy a zsidó nép elbukott isteni küldetésében, sőt nyíltan ellene is lázadt.
Továbbá, a keresztény gyülekezet sem mutatott igazán jó képet a bibliai kijelentések fényében az elmúlt kétezer évben. Aligha tagadható, hogy Isten a zsidóságot és a kereszténységet nézve arra a következtetésre juthat, hogy „Isten országa elvétetik” tőlük, „és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét” (Máté 21,43).
… és az istenképre gyakorolt hatásai
Mindezt logikusan végiggondolva azonban ez azt jelenti, hogy egy ilyen Isten, aki állandóan új kinyilatkoztatásokkal kénytelen önmagát korrigálni, valójában nem is „Isten”. Sokkal inkább elfajzott(?!) teremtményeinek viselkedése, és mindenekelőtt az idő mondja ki avégső szót.[4] Egy ilyen „érvénytelenítő Isten” azért kényszerül újra és újra önkorrekcióra, mivel eredetileg nem helyesengondolt át bizonyos dolgokat, vagy éppen rosszul látta őket.
Ezzel szemben Ézsaiás próféta Istene – ahogyan azt a bevezetésben is említettük – fáradhatatlanul ellentmond ennek: „Én valóban és minden tekintetben Isten vagyok!” Ézsaiás alapvető meggyőződése: „Istenünk igéje örökre megmarad” (Ézsaiás 40,8), és azt sem az emberi magatartás nem kérdőjelezi meg, sem semmiféle esemény nem változtatja meg.
Az Újszövetség látásmódja
Ennek alapján jelentheti ki Pál apostol határozottan: „Semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek” (ApCsel 26,22). Egyértelműen világossá teszi, az egyetlen, igaz, élő „Isten által korábban megerősített szövetséget a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, vagyis ez nem törli el az ígéretet” (Gal 3,17).
Pált megelőzően még Jézus sem javította ki a régi kinyilatkoztatásokat, hanem visszavezettehallgatóit és tanítványait Isten eredeti akaratához. Ez látható például akkor, amikor a farizeusok azon kérdésére, hogy Mózes megengedte-e a válást, a következő kérdéssel válaszol (Máté 19,3-8): „Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdettől fogva” mit tervezett? Jézus a teremtéstörténetből [5] indul ki, hogy feltárja Isten eredeti akaratát. Jézus érvelése szerint MózesIzráel népének a „szívük keménysége miatt”adta ezt a törvényt, de „kezdettől fogva nem így volt[elgondolva].”
Isten eredeti szándéka …
A Bibliát olvasva nyilvánvalóan meg kell tanulnunk megkülönböztetni, hogy hol tesz a Teremtő az embereknek engedménytkegyelmében és irgalmában,mintegy „lehajolva hozzájuk” és mi az, ami Isten saját kezdeményezése, saját gondolata és eredeti akarata.
A Szentírás tanúsága szerint a házasság felbontása és a többnejűség éppúgy engedmény, melyeket Isten a lázadó emberiségnek tett, mint a húsfogyasztás vagy az áldozatok bemutatása. Ahogy Nagy-Britannia egykori főrabbija, Joseph Herman Hertz megállapítja: „A Szentírásban sehol sem magyarázzák el hivatalosan az áldozati rítus jelentőségét; magától értetődőnek és mindenki számára ismertnek tekintik… Az áldozat tehát ősi szokás volt Izráelben, és az emberiséggel egyidősnek tartották.”[6] Ha Isten elfogadja az emberek áldozatait, akkor ez tehát emberi kezdeményezés, emberi igény,amelyet Isten irányít és szeretettel teljesít.
… és engedményei
Hasonlóképpen, a királyi tisztség[7], a szentély építése – a pusztai hajléktól egészen a jeruzsálemi templomig[8] – és még a közvetítő[9] fogalma is a mennyei Atya válaszreakciója az emberek természetére, képzelőerejére és vágyaira.
Ezzel szemben Isten szövetségkötése Noéval, Ábrahámmal, Mózessel és Dáviddal saját, eredeti isteni kezdeményezés.Ábrahámot és leszármazottait, Izráel népét választja ki, hogy megáldja a föld minden nemzetségét. Elvezeti népét egy országba, kiválaszt egy helyet, ahol ki akarja nyilatkoztatni önmagát.
Újszövetségi értelmezésben…
A Zsidókhoz írt levél – az Újszövetségben egyedülálló módon – egy „új szövetségről” beszél, amely „régivé” tesziaz elsőt [szövetséget]. „Ami pedig elavul és megöregszik, az közel van az elmúláshoz” (Zsid 8,13).
Mit tesz tehát a Zsidókhoz írt levél szerzője, amikor azt akarja megmutatni, hogy Jézus más, hatékonyabb papságot képvisel, mint a lévita papság? – Visszatér (!) Melkisédekhez[10], akit az emberiség történetében elsőként nevez a Szentírás „a Magasságos Isten papjának” (1Móz 14,18). Melkisédeken keresztül láthatjuk, hogyan határozza meg a Biblia ezt a fogalmat.
Így tehát ebben az esetben az „új” az Újszövetségben sem Nasikh (= hatályon kívül helyezés, helyettesítés, felváltás, abrogáció), hanem visszatérés Isten kijelentésének eredeti alapjaihoz.
… nem hatályon kívül helyezés, hanem megerősítő beteljesítés
A Messiás Jézus így fejti ki az alapelvet (Máté 5,17-20): „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg az egész be nem teljesedik.Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában.Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok nem múlja felül az írástudók és farizeusok igazságát, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába.”
A néhai berlini teológiaprofesszor, Friedrich Wilhelm Marquardtírásában rámutat arra, hogy mik a következményei ezeknek az „iszlám” eszméknek: „Ez az arab gondolkozásmód ma nálunk is sok szimpatizánsra talál, éppen a keresztények és a teológusok körében. Pált nálunk rendszeresen úgy olvassák, mint az arab keresztények, a Korán szerint, és az Izraelre vonatkozó politikai következményekkel kapcsolatban nagyon hasonló meggyőződéssel. A konzervatív protestáns teológia és a baloldali politikai anticionizmus ebben a kérdésben egymás kezére játszik.”[11]
Lábjegyzetek:
[1] A klasszikusszövegekbenkövetkezetesen a نسخومنسوخ / NasikhwaMansukhkifejezésszerepel. Nasikhaz a kijelentés, amelyhatályonkívülhelyez/helyettesít/érvénytelenít, Mansukhpedig a hatályonkívülhelyezett/helyettesített/érvénytelenítettkijelentés. A Nasikhszógyöknégyszerfordulelő a Koránban: 2:106; 7:154; 22:52 és 45:29. Vö. Albrecht Hauser rövid, szakszerűbemutatásávalerrőlazelvről: „Abrogation – Aufhebung mancher Koranstellen durch andere”, in Islam unter christlicher Lupe. Theorie und Praxis kompakt dargestellt, christlich bewertet (Dortmund: Orientdienst, 2015): 10–11.
[2] Vö. 1Királyok 8,41–43 és a Babilóniai Talmud, Berachottraktátus 30a.
[3] Rudi Paret, Der Koran (Stuttgart, Berlin, Köln, Mainz: Verlag W. Kohlhammer, 3. kiadás, 1983), 132.
[4] Lásdehhez a sorozatelőzőcikkét a „KiazIsten” címűhermeneutikairészről: https://gerloff.co.il/gott/.
[5] 1Mózes 1,27 és 2,24.
[6] Joseph Herman Hertz, Pentateuch und Haftoroth. Hebräischer Text und deutsche Übersetzung mit Kommentar, 3. kötet: Leviticus (Zürich: Verlag Morascha, 1984), 5.
[7] Vö. 5Mózes 17,14–19; 1Sámuel 8.
[8] LásdehhezkülönösenÉzsaiás 66,1.
[9] Lásdpéldául 5Mózes 18,15–18, ésfigyeldmegazindoklást.
[10] Zsidókhozírtlevél 5,6.10; 6,20–7,28.
[11] Friedrich-Wilhelm Marquardt, Die Juden und ihr Land (Hamburg: Siebenstern Taschenbuch Verlag, 1975), 151.